XXII. Fejezet

<Zico>
Aranyos kis dorama volt, bár a romantikus műfaj nem az én világom. De hátha segít egy kicsit romantikusabb pasivá válni.  Pár óra múlva Kyung teste ellazult, feje a vállamra nehezedett. Megvártam, amíg a résznek vége lesz, majd takarodót fújtam.
- Holnap majd befejezzük. Pihenjetek ti is le. - álltam fel óvatosan, majd a karjaimba vettem Kyungot, és az ágyba vittem.
- Kicsim. - szólítottam meg halkan. - Gyere picit, vedd be a gyógyszereket, aztán alhatsz. - nyújtottam egyesével a szájába a bogyókat. Álmosan vette be őket, majd visszafészkelt a paplan alá. Én is mellé feküdtem, ő pedig hozzám bújt. Hátát simogattam, majd engem is magával ölelt a sötétség.

<Kyung>
Most érzem igazán, hogy a semmittevésben is mennyire el lehet fáradni... De még addig jó, míg csak ez az oka a fáradtságnak. Amint jobban leszek, pontosabban 3 nap múlva, muszáj visszaállni a rendes kerékvágásba. Miattam sokat hagyott ki a csapat, amit pótolnunk kell.
Jiho ölelő karjaiban, simogató keze alatt hamar sikerült megtalálnom a békés álmokat.

<Zico>
Reggel én ébredtem hamarabb. Kyung még édesen szuszogott. A telefonom után nyúltam, lehalkítottam, hogy ne adjon ki hangot, és lefényképeztem az alvó angyalkámat.
Visszaállítottam a készüléket, majd letettem, és orommal a Kyung-ét piszkáltam, mire mocorogni kezdett.
- Jó reggelt! Hogy aludtál, szépségem?  Én nagyon szépet álmodtam, egy hajón voltunk. Ott kellett fellépnünk, és te féltél, hogy majd beleesünk a vízbe. - kuncogtam.
Hátamra fordultam, és nyújtózkodni kezdtem. Mostanában úgy ellustultam, hála a laza programnak meg a sok pihinek.

<Kyung>
- Szép reggelt!- fészkelődtem Jiho mellett, miután felkeltett.
- Jól aludtam.- ásítottam egy picit.
Elhatároztam magam, és arra jutottam, hogy reggeli után neki fogok látni én is egy új dalnak. Legalább azzal is előrébb leszünk. És már nem is vagyok olyan rosszul. Van hozzá erőm.
- Mit tervezel mára?- simogattam Zico hasát.

<Zico>
- Nem tudom. - ásítottam nagyot. - Befejeztem tegnap azt a dalt, már csak fel kell venni. De nem akarlak egyedül hagyni, amíg nem épülsz fel teljesen. Addig szeretnék melletted lenni. - fordultam felé, majd oldalát cirógattam.
- Te mit szeretnél csinálni ma? Van valami terved?
Mielőtt megszólalhatott volna, csörögni kezdett a telefonom.
- Szia anya. - szóltam bele, mikor megláttam a hívóazonosítót.
- Szia nyuszim. Már anyát fel sem hívod mostanában! Mi újság veled kicsim, csak nem egy kislány van a dologban?
Anyának elég jó érzéke volt ahhoz, hogy rátapintson a lényegre. Ennek ellenére nem mertem neki elmondani, hogy mi az oka, amiért mostanában nem megyek haza.
- Ne haragudj anya, nem, nincs lány a dologban. - köszörültem meg a torkom, majd Kyungra pillantottam.
- Akkor gyere haza ma vacsorára. Hazahívtam a bátyádat is. Olyan ritkán látlak titeket. - panaszolta. Elmosolyodtam, imádom anyát, de félek, hogy csalódást okozok neki azzal, hogy nem egy lánnyal járok.
- De... Kyung beteg, nem akarom itt hagyni.
- Jaj, ti ketten! Össze vagytok nőve, mint a zsák meg a foltja. - nevetett a telefonba, ami megdobogtatta a szívem. - Hozd a beteged is, olyan rég láttam már a kis mosolygyárat.
- Rendben. - adtam be a derekam. - Elmegyünk vacsorára hozzád.
- Szuper babám, akkor este hatra várlak. Puszillak kincsem.
- Én is anya, szeretlek! - tettem le, majd mély levegőt vettem.
Pont ezt akartam elkerülni. Anya ösztönei hihetetlenek, előbb-utóbb le fogja szűrni, hogy valamit elsunyizunk előtte.
- Anya meghívott minket vacsorára. Avval érvelt, hogy hanyagolom.
Észre fogja venni, hogy valami megváltozott a fia és a barátja között.
- Rá fog jönni. Jobb, ha mi mondjuk el, mert észreveszi majd, és haragudni fog, amiért nem mondtuk el. Ne érts félre, nem szégyellek,  csak... mi van, ha csalódik bennem? Amiért egy fiút választottam.

<Kyung>
- Már meg is van a program.- motyogtam, miközben telefonált.
- Jaj kicsim...- sóhajtottam.- Nem is tudom... Biztos, hogy el akarod mondani? N-nem azért mondom... De... Ne érts félre, imádlak téged és az anyukádat is... Deee... Félek. Félek a reakciójától. Nem akarom, hogy miattam rosszba legyetek...- sóhajtottam szomorúan.- És azt sem akarom, hogy engem megutáljon. Nem elég, hogy Taewoon tudja? Ugye nem pletykás? És apukád? Tudom, hogy vele... Nem vagy annyira jóba... Ahj Zico!- fakadtam ki neki.- Én nem akarom ezt...- gyomrom teljesen görcsben állt. Tudtam, hogy ennek is el kell valamikor jönnie. Mind a kettőnk családjával... De még ne most. Eddig minden olyan szépen alakult köztünk. Félek a csalódástól. Nem akarom Jiho-t elveszíteni. De rosszat sem akarok neki.

<Zico>
- Apa folyton dolgozik, ő alig ismeri a saját fiait. Nem venné észre, ahogy rád nézek. Ha itthon van egyáltalán, és nincs Japánban. De anya... ő észre fogja venni, hogy zavarban vagyunk. Nem tudok rád nem szerelmesen nézni. Ha elkap minket... úgy fáj a szívem, mikor csalódottan néz rám. Mindegy, hátha nem veszi észre. - tördeltem a kezeimet. - Taewoon nem fog elárulni minket. Annál szorosabb köztünk a kötelék. De nem fogja helyeselni a színjátékot. Mindegy. Ha nem akarod, nem. Majd... megoldjuk, jó? - fogtam meg a kezét. - Kyung... ha rájön... én akkor sem engedlek el. Anyukámat az életemnél is jobban szeretem, de nem tudok, és nem is akarok nélküled élni. Ha lebukunk, és nem támogat... akkor felállunk, elnézést kérünk, és eljövünk. Rendben?

<Kyung>
- Jiho... Én nem várhatom ezt el tőled...- nem tudtam, hogy melyik lenne a jobb megoldás. Ha azzal haragítjuk magunkra az anyukáját, hogy nem mondunk semmit és rájön mégis; vagy azzal, hogy a fia meleg... Ahj! Sehogy sem jövünk ki jól.
- Jó. Oké. Inkább tisztázzuk a helyzetet. Az gerinctelen megoldás, amit akartam választani. Igazad van.- sóhajtottam majd magamhoz húztam és megöleltem.
- Bárhogy is legyen, én szeretni foglak.- suttogtam a fülébe.
Ez lesz a legjobb. Ha el sem mondjuk, akkor nem fogjuk megtudni az anyukája reakcióját. Titkon reméltem, hogy nem lesz ellene ennek a dolognak és megért minket.

<Zico>
- Anya nagyon szeret minket. Téged is. Hátha ez előnyünkre válik. Ha apa is itthon van... ő ha megharagszik, az annyira nem fáj. Meg fog békélni, mint mikor elmondtam neki, hogy zenész akarok lenni. Avval is megbékélt. De anyánál jó pont, ha mi mondjuk el. Tudod, hogy kiskorunkban is mindig jobban jártunk, ha mikor rosszat csináltunk,  elmondtuk neki ahelyett, hogy eltitkoltuk volna.
Közel hajoltam hozzá, és szenvedélyesen csókoltam meg. Nem akartam az estére gondolni, nem akartam, hogy rosszul süljön el, és azt sem, hogy féljen miattam. Nem engedem el, olyan nekem, mint az oxigén. Ha kell elmondom anyának a betegségem is, és, hogy ha ő nincs, nem gyógyultam volna meg.
Nyelvem átcsúsztattam a szájába, mire el akart húzódni, de a hajába túrva tartottam. Igyekeztem kifejezni az iránta érzett szerelmem.
Végül levegőhiány miatt váltunk szét.
- Gyere, reggelizzünk, hogy be tudd venni a gyógyszered.

<Kyung>
Tudom, hogy mennyire fontos neki az anyukája és ezt tiszteletben tartom. Abban is igaza van, hogy kisgyerekként  is sokat voltunk együtt, jól ismer az anyukája és szinte olyan, mintha hazamennék. Csak reménykedni tudtam a pozitív végkifejletben.
- Rendben kincsem.- fogtam meg a kezét és összeszedve magam felkeltem.
A konyhában már gyönyörűen megterített asztal vár minket. Velünk egy időben ért az asztalhoz Minhyuk és Yookwon is.
- Jó reggelt!- köszöntünk.
- Ti mikor keltetek?- motyogta álmosan Kwonnie.
- Vagy le sem feküdtek...- egészítette ki Minhyuk.
- Jaj ne butáskodjatok, drágák. Hát köztetek feküdtem.- kuncogott Jaehyo és mindegyikőjüknek adott egy-egy csókot.
- Csüccs!- húzta ki nekünk a Maknae a széket.
- Ma van kedvetek befejezni a doramát? Még négy rész.- mosolygott kedvesen Jihoon.
- Aham. Nekem van.- bólogattam. Majd írok máskor dalszöveget. Úgyis ilyen idegállapotban nincs ihletem.

<Zico>
Asztalhoz ültünk, hogy együnk valamit. A lábammal doboltam idegességemben evés közben. Alig bírtam lenyelni a falatot, mert a torkomban egy nagy gombócot éreztem.
- Jiho, befejeznéd kérlek? - szólt rám Taeil. - Megőrjítesz a lábrázásoddal.
- Bocsánat. Este anyához megyünk Kyung-al vacsorázni, és bemutatom őt hivatalosan, mint a párom. Kicsit ideges vagyok miatta. - fújtam ki a levegőt, de abbahagytam a lábrázást.
- Ugyan Jiho, anyukád nagyon aranyos, biztos támogat majd titeket. - fogta meg a kezem Jaehyo. Bólintottam, jelezve, hogy én is ebben reménykedem.
Reggeli után beültünk a nappaliba filmezni. A gondolataim folyton elkalandoztak, de próbáltam figyelni a sorozat cselekményére.
Hat rész maradt hátra tegnapról, amit egyhuzamban néztünk végig. A vége persze happy end lett, én pedig reméltem, hogy mi esténk is happy end lesz majd.

<Kyung>
Láttam Jiho-n, hogy nagyon ideges. Megértem. Én nekem is folyton a vacsorán jár az agyam. Már csak azért is azt kívánom, hogy legyen már este és essünk túl rajta. Kapjuk meg a nyakunkba a hideget, meleget. De akkor legalább azért nem kell idegeskedni.
Miután befejeztük a doramát nekiláttam a készülődésnek. Befoglaltam a fürdőt és igyekeztem viszonylag hamar rendbe hozni magam. A betegség miatt meglehetősen lepukkant ábrázatom volt de egy másfél óra alatt, újból embert faragtam magamból.
Törölközővel a derekamon sétáltam ki a fürdőből, be a szobába.
- Mehetsz.- huppantam le az ágyra. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Elegánsat? De ez csak egy vacsora. Mégsem állíthatok oda olyan lazán. Hisz a párom szüleihez megyünk.

<Zico>
Kyung elment a fürdőbe, én pedig elővettem a telefonom, és írtam egy üzenetet bátyámnak. " Szia hyung! Ott leszel este a vacsorán, igaz? Arra jutottunk Kyunggie-val, hogy bemutatom őt, mint a szerelmemet. Anya úgyis kiszúrná abból, ahogy egymással bánunk. Egy kicsit félek, hogy csalódik bennem ez miatt. Kérlek támogass majd, mert ez nehéz nekünk. Örülök, hogy te is jössz, már hiányzol, és még bocsánatot kell kérnem. "
Elküldtem, majd nemsokára meg is kaptam a választ.
" Szia te kis nyomi!  Ne aggódj, veletek leszek végig, és támogatlak titeket. De szerintem nem kell félned, anya egy angyal. Nem lesz baj. Nem kell bocsánatot kérned, már el is felejtettem a butaságod.  Fighting! Megyek hamarabb, hogy mindenképp ott legyek, mire megérkeztek! "
Mikor Kyung végzett, befoglaltam én a fürdőt.
Lezuhanyoztam, hajat mostam, majd miután végeztem, a tükör elé állva szedtem össze magam.
Mikor tiszta és illatos lettem, visszamentem a szobába. Fekete nadrágot, és sötétkék felsőt vettem fel, majd belőttem a hajam, és kicsinosítottam magam. Olyan hivatalosnak éreztem az estét, ezért jól akartam kinézni.

<Kyung>
Egy szál semmiben a takaró alatt kuporogtam az ágyban és vártam Zico-t.
Miután felöltözött nagy szemekkel pislogott rám.
- Jól van, jól van. Öltözök.- bújtam ki majd gyorsan a szekrényhez szaladtam. Teljesen befészkeltem magam és igyekeztem a ruhaválogatással. Egy fekete alsót, egy világosszürke csőfarmert és egy fehér pólót vettem fel. Jiho még egy pulcsit is rám akart erőszakolni.
- De melegem van így is!- érveltem de láttam a szemeiben, hogy képtelenség meggyőzni.
- Oké... De akkor valami cipzárosat...- kutakodtam tovább a szekrényben és egy szürke pulcsit húztam ki onnan.
Indulás előtt Jaehyo még az arcomra akasztott egy maszkot, nehogy az utcán még több bacit összeszedjek.
A kocsiban csendben ültünk egymás mellett. Jiho vezetett. Éreztem, hogy most még idegesebb, mint eddig. Kezemet lassan a combjára vezettem és finoman simogattam. Semmi hátsószándékkal... Csak meg akartam nyugtatni. Azt akartam, hogy tudja, mellette vagyok, bármi is legyen.
A kocsiban még gyorsan adtam egy puszit az ajkaira.
- Szeretlek, kicsim. Minden rendben lesz.- mosolyogtam rá biztatóan majd egy nagy sóhaj után elindultunk.

<Zico>
Olyan ideges voltam, mint egy tériszonyos, aki repülni készül. - Én is szeretlek. Essünk túl rajta.
Kényszerítettem magam, hogy kiszálljak az autóból. Mikor épp a kocsiajtót zártam, a házból Woonie rontott ki, és gyors léptekkel rongyolt felém.
- Jesszus, mi a baj lehet? - mormogtam bizonytalanul.
Mikor elém ért, páromat is odaintette.
- Itt vannak Kyung szülei. - nézett rám bizonytalanul.
- Ez nem vicces hyung, ne szórakozz. - mordultam rá.
- Nem viccelek! Anya kedveskedni akart neked, ezért meghívta a szüleidet vacsorára. - fordult szerelmemhez. Éreztem, hogy forogni kezd minden. Agyvérzést fogok kapni.
- Végünk van...- suttogtam halkan. Ezek után mit tegyek? Ez nem volt tervbe véve! Minek hívta ide őket, a tudtunk nélkül?
- Jiho, jól vagy? - rázott meg bátyám.  - Figyelj! Bármi lesz, én mellettetek vagyok.
- Nem leszek képes rá. - csuktam be a szemem. - Nem élem túl. Még anyának valahogy... de hogy nézzek a szüleid szemébe? - fordultam Kyung felé. Arca kétségbeesett volt. Ő is úgy rettegett, mint én.

<Kyung>
- Oké... Nyugalom...- lélegeztem mélyeket.- Nem lesz semmi baj...- ugyan kit álltatok? Ebből már csak szarul jövünk ki...
A szüleim... Ki fognak tagadni! Jesszusom... Apám lenyakaz, anyám meg sírva, csalódottan borul a tetememre... Már látom is magam előtt.
Szép volt, jó volt ameddig tartott. De ha együtt halunk meg Jiho-val legalább a túlvilágon találkozunk.
- Oké... Akkor most nem lehetne azt, hogy elnapoljuk ezt az aprócska bejelentést?- néztem kétségbeesetten Jiho-ra és Taewoon-ra.- Nem... Nem lehet... Most már tuti rá fognak jönni... Basszus!- a fejemet fogva járkáltam fel s alá.- Aish! Nem hiszem el! Mindjárt rosszul leszek... Sírva fogok fakadni... Nem játszunk olyat, hogy nem megyünk be?- ötleteltem tovább.- Nem lehet... Nem rohanhatunk mindig el a felelősség elől...- adtam magamnak választ. Lassan úgy néztem ki, mint skizofrén...
- Jó. Akkor most bemegyünk, elmondjuk és lesz ami lesz!- álltam Zico elé.
- Nyugalom Kyunggie...- hallottam meg mögülem Taewoon hangját.- Nem lesz baj.
Egyszerűen nem tudtam, mit tehetnénk. Mi lenne a helyes. Egyik pillanatban köddé válnék, tudomást sem vennék a problémáról, máskor meg annyi nagy bátorságot érzek magamban. Legszívesebben eléjük állnék és elmondanám. De félek. Rettegek. Úgy ahogy Jiho is.
- De most már menjünk.- szólt Woonie.- Még a végén azt hiszik, baj van.

<Zico>
Össze voltam zavarodva. Ez a sors keze. Azért alakult így, mert nem akartuk még nekik elmondani. Mert hallgatni akartunk vele.
Kyung apja ki fogja taposni belem, efelől semmi kétségem. Jó fej az öreg, és viszonylag kedvel, mert mindig kiálltam a fia mellett, de nem fogja eltűrni, hogy megrontottam a fiát. Mivel hű katolikusok, nem fogják lazán kezelni, hogy a fiuk engem választott.
- Nem hagyom, hogy bántsanak. - fordítottam az ajtóban magam felé. - Hallod Kyung? Egy ujjal sem érhetnek hozzád. És ne merj közbeavatkozni, ha az én nyakam akarják kitekerni! Nem eshet bajod! Taewoon ne engedd, hogy elém másszon! - tettem a kezem testvérem vállára, aki bólintott, hogy megértette.
Ismerem Kyungot, képes elém mászni, hogy őt pofozzák le helyettem.
Beléptünk az ajtón, mire anya elénk sietett, és először az én, majd a párom nyakába vetette magát.
- Jaj kicsikém, annyira büszke vagyok rátok is! Annyira ügyesek vagytok. - simogatott meg minket. - Kyung, itt vannak a szüleid, mondta Wonnie? Biztos rég láttad őket, nagyon hiányzol nekik. - cirógatta meg az arcát. - Na gyertek, menjünk a nappaliba, ott vannak a többiek.
Kyungra néztem, majd egymás mellett léptünk a nappaliba, reszkettek a lábaim. Úgy álltam, hogy ha esetleg nem lenne pozitív a reakciójuk, Kyung takarásban legyen. Mindenki érdeklődve figyelte, hogy miért nem megyünk beljebb. Megköszörültem a torkom.
- Mielőtt bármit is csinálnánk... van valami, amit el kell mondanunk. Essünk túl rajta most, a vacsora közben csak rosszabb lenne. - Kyung szüleire néztem, majd egy mély levegő után kimondtam azt, amitől egy percre még a levegő is megfagyott a nappaliban. - Kyung és én egy pár vagyunk pár hónapja. Szeretjük egymást, őszinte, tiszta szerelemmel, és együtt tervezzük a jövőnket is. Anya, apa, bemutatom nektek Kyungot, mint páromat, nem csak a legjobb barátomat.

<Kyung>
A szívem kb leállt arra a fél percre, míg Zico közölte mindenkivel a hírt.
Nem mertem egyikőnk szüleinek a szemébe sem belenézni. Lehajtott fejjel álltam csak a nappali ajtajában, idegességemben alsó ajkamat haraptam be.
Mikor még mindig nem szóltak semmit, félve felpillantottam. Tanácstalanul pislogott egymásra a két család. Mertem benne bízni, hogy annál intelligensebbek, hogy ne balhézzanak.
- Ú-úgy értitek... Hogy...? Öhm... É-én...- Jiho anyukája zavartan figyelt minket.
Lassan és bizonytalanul bólintottunk a kérdésére.
- G-gratulálok...- mondta ki kissé habozva a jókívánságot.
Apám felállt a helyéről és elénk lépett. Hirtelen azt hittem, hogy fel akarja pofozni Jiho-t. Akármit mondott is az ajtóban, mégsem hagyhatom... Megfogtam a karját és egy kicsit elhúztam. De amint rájött, mit akarok, nem engedett.
Apám csak állt előttünk. Annyi minden kavargott benne. Láttam a szemeiben az érzelmeket. Tudtam, éreztem, hogy valamit oda akar szólni, de nem jött ki hang a torkán. Sóhajtott egyet majd kikerülve minket kiment.
Egy percig csak álltam, nem tudtam mi van, lefagytam.
- Basszus...- suttogtam.- Bocsánat.- hajoltam meg majd utána rohantam.
A gyomrom görcse egyre csak erősödött. A szívem majd kiugrott a helyéről. Féltem apámtól. Féltem az elkövetkezendő beszélgetéstől. És féltem a következményektől. De ezt már tisztázni kell. Itt az ideje. Benne vagyunk a sűrűjében.

<Zico>
Szívem szerint Kyung és az apja után siettem volna én is. Az öreg tekintete semmi jót nem ígért. Mégsem mentem. Először is, mert ezt nekik kell megbeszélni, másodszor mert Kyung anyukája sírni kezdett. Az én szüleim csak ültek, és próbálták feldolgozni a hallottakat. Vállamon megéreztem Taewoon kezét, amivel kifejezte a támogatását és bátorítását.
Egy mély levegő után a kanapéhoz sétáltam, és lassan leültem a halkan sírdogáló asszony mellé.
- Asszonyom, kérem, ne sírjon. Tudom, hogy az önök értékrendje szerint ez nem normális, de higgye el, hogy ez nem egy bűnös kapcsolat. Úgy szeretem a fiát, ahogy egyetlen nő sem lenne képes. Ő még mindig ugyanaz a tisztalelkű fiú, aki volt. Ugyanígy szeretném akkor is, ha lány lenne. A lelkét szeretem ennek a fiúnak, és igyekszem boldoggá tenni. Kérem, támogassa a szerelmünket. A nyilvánosság előtt soha nem vállalhatjuk fel egymást, de a családjainknak joga van tudni.
Bánatosan sóhajtott fel, majd a nyakamat átölelve szorított magához, ami meglepett.
- Ügyelj az én drága kicsikémre. Mindig is függött tőled, és csüngött minden szavadon, mint az alma a fán. Ne törd őt össze.
- Ígérem, hogy boldoggá teszem.
Bólintott, majd távolabb húzódott.
- Még ezt... fel kell dolgoznunk, de... megpróbálom elfogadni. A gyermekeim az életem. Imádkozom értetek és a lelketekért. Ha az érzéseitek őszinték, akkor legyetek nagyon boldogok.
Anya felállt a másik kanapéról és hozzám lépve borult a nyakamba.
- Csak légy boldog kicsim, nekem mindegy, hogy kivel. Ha Kyunggie az igazi, akkor rám számíthatsz.
Éreztem, hogy a könnyek utat találnak az arcomon. Anya a világ legtündéribb teremtménye. Úgy zokogtam, mint kiskoromban.
- Jól van kicsim, semmi baj. - simogatta a fejem. - Nyugodj meg, anya itt van veled.
Pár percig így maradtunk, majd elhúzódtam, és félve pillantottam apára.
- Hát... úgysem hagytad soha, hogy igazgassam a sorsod. Mindig mentél a fejed után, és eddig bevált. Remélem most is be fog. Legyetek óvatosak, a média szétszed titeket, ha ez kiszivárog.
Bólintottam, hogy megértettem, és szem előtt fogom tartani.

<Kyung>
- Apa!- rohantam utána, már majdnem kiköptem a tüdőmet.- Várj meg! Hallgass végig, kérlek!- kaptam el a karját, még mielőtt beszállhatott volna a kocsiba.
- Nem kell mit mondanod.- rántotta ki kezét az enyémből.- Eleget hallottam.
- Kérlek...- sóhajtottam.
- Nem tudom, fiam, hogy hol ronthattuk el...- fordult szembe velem, fejét csóválva.- Én mindig is igyekeztelek a jóra nevelni. De ahogy látom kudarcot vallottam.
- Ez hülyeség. Azért, mert Jiho-t választottam még nem vagyok semmivel sem rosszabb ember.
- Jiho... Jiho-ról pedig azt hittem, hogy egy rendes gyerek. Mindig annyira jól elvoltatok... De, hogy ilyenre kényszerítsen...
- Nem! Apa, nem! Ez nem igaz! Senki sem kényszerített erre! Én tényleg szeretem Őt! Ezt olyan nehéz megmagyarázni...- sóhajtottam.
- De azért csak próbáld meg. Én nem igazán értem. Ez hogy eshetett meg? Ez nem normális dolog. Ez undorító.... Buzi a fiam...- nézett rám lemondóan és undorodva.
Ez volt az a pont, ahol azt éreztem, hogy most fáj a leginkább. Szerettem az apámat. Azt hittem, hogy mindig mindenben mellettem áll majd. De most kellett rájönnöm, hogy tévedtem.
Szavai élesen hasítottak a szívembe. Lehajtottam a fejem és vártam, hogy torkomból szívódjon fel a gombóc, hogy meg tudjak szólalni. Egy könnycsepp gördült le arcomon, majd miután bőrömet végigszántva, államnál elvált tőlem, felnéztem.
- T-tudod apa... Jiho olyan más... Én nem azért szeretem, mert sok a pénze... Nekem is van legalább annyi. Nem azért szeretem, mert híres. Én is vagyok legalább annyira népszerű. É-én... Őt saját maga miatta szeretem. Gyerekkorom óta velem van. Mindent tudunk egymásról. Apró titkokat, csínyeket, családi tragédiákat. Mindent. Ezer százalékig megbízok benne, mindenemet rábíznám, neki adnám. N-nem hiszem...., hogy meg tudod érteni ezt a köteléket... De... kérlek próbáld meg. Én nem a pasit látom benne. Én nem azért szeretem, mert Ő is fiú. Én azért szeretem, m-mert Ő Jiho...- buggyant ki még egy könnycsepp a szememből.
- Sajnálom. De nem tudlak megérteni. Én akkor is csak azt tudom látni ebben az egészben, hogy mindketten férfiak vagytok. És nem tudom, hogy miért, hogyan vagy mióta... De vonzódtok egymáshoz. Valószínűleg soha sem fogom megérteni. Nem voltam ilyen helyzetben. Hála Istennek! De... Azt hiszem anyád az oka... Túl engedékeny volt. Kiskorodban mindig megengedte, hogy Jiho-val legyél. Túl lányosan nevet. Igen! Biztos ez az oka ennek... Meg a nővéred!
- Anyát egy pillanatig se hibáztasd! Semmiről sem tehet!- emeltem fel a hangom. Az tény, hogy nagyon anyás voltam és vagyok is. Mindent megtennék érte. Még az apámmal is szembeszállnék. De anyu tényleg nem tehet erről. És a nővérem sem.- Őket hagyd ki ebből! Ezek az én érzéseim, én felek értük. Nekik nincs közük hozzá! Kérlek, apa... Érts meg! Azt nem kívánom, hogy fogadj el... Bár az lenne a legjobb... De érzem és látom, hogy az soha sem következik be. De kérlek. Csak próbáld meg. Én szeretem Jiho-t.
- Ez esetben. Volt egy apád. Viszlát Park Kyung.- nyitotta ki a kocsi ajtaját, beült és elhajtott.
- Mi? Nem! az nem lehet!- kiabáltam utána.
És megtörtént az, amit el szerettem volna kerülni. Elvesztettem az apámat. Hatalmas könnycseppek halkan csordogáltak végig az arcomon. Vége... Ennyit jelentett neki a fia...
A lakás ajtajában álltam és igyekeztem összeszedni magam. Csillogó szemekkel léptem be. Taewoon megfogta a vállam, majd az előszobában megölelt.
- Mi melletted vagyunk!- súgta a fülembe, mire újra elkezdtek folyni a könnyeim.

<Zico>
Indulni akartam Kyung után, ha esetleg szüksége lenne a segítségemre, de ekkor hallottam a bejárati ajtó csukódását, majd Taewoon eltűnt pár percre, és síró szerelmemmel tért vissza. Mikor anyukája észrevette, elé sietett, és a karjaiba zárta.
- Kisbabám ne sírj! - simogatta. - Anyának te vagy a mindene. Megpróbálom elfogadni, csak kérlek nyugodj meg. Hol van apa? - kérdésére Kyung még jobban könnyezni kezdett. Fel akartam állni, hogy megöleljem, de szégyelltem, mert tudtam, hogy ez az én hibám. Nem kellett volna annó utána koslatnom. Nem kellett volna egy kapcsolatba belehúznom. Igaza van az apjának, amiért nem fogadja el. Kyung-nak egy aranyos, gyönyörű lány mellett lenne a helye. Nem egy férfi mellett. Aki ráadásul a gyerekkori barátja.
- Ez az egész az én hibám. Nem kellett volna mindenkit idecsődítenem. - tördelte anya a kezeit.
- Nem anya, te csak jót akartál. Az én hibám. Nem lett volna szabad hagynom ezt. Nem kellett volna idejönnünk ma. - álltam fel, majd az ajtó felé indultam. Párom utánam lépett, de megállítottam.
- Maradj! Meg kell keresnem. Rám haragszik, szóval nekem kell vele beszélnem.
- Jiho...- szólított meg Kyung anyukája. - Biztos a templomba ment. Kérlek, ne légy vele szigorú, érts meg minket is.
Bólintottam, majd kimentem a kocsihoz. A templom nem volt messze, és valóban ott volt a parkolóban a szürke kocsi.
Nem vagyok vallásos, ennek ellenére alázatosan léptem be az épületbe. Kyung apja az első sorban ült, lehunyt szemekkel imádkozott. Melléültem, és a kezeimet összekulcsolva néztem előre.
- Nem teheti ezt a fiával. Engem gyűlöljön, vessen meg, de őt ne tagadja ki. A fia nagyon szereti a családját, köztük önt is. Csak egy kicsit közelítse meg más oldalról a helyzetet.
- Minek jöttél ide? Isten háza nem az olyanoknak való, mint a te fajtád. Ide a tisztességes emberek jönnek.
- Semmivel sem vagyok bűnösebb, mint más ember. Szerelmesnek lenni nem bűn.
- De az, ha két férfi között van. Ez nem is szerelem. Hagyd békén a fiam, ez nem helyes.
- A fia belebetegedne, ha szétszedne minket. Én pedig belehalnék. Nem a testi élvezetek miatt vagyunk együtt. Hanem azért, mert összetartozunk.
- Ez lehetetlen... - nézett rám.
- Hallgasson meg. Hónapokkal ezelőtt mikor rájöttem, hogy szeretem, és összejöttünk... nemsokára kiderült, hogy egy nagyon súlyos betegséggel küzdök. Szexmániás voltam. Nem is tudtam róla, amíg nem mentünk orvoshoz. A terápiámban Kyung végig mellettem volt. Belőle merítettem erőt, érte csináltam végig. Ő az én angyalom, aki megmentett engem. Nála tisztább emberi lelket nem ismerek. Ő nem bűnös, uram. Higgye el, ha egyikünk lány lenne, nekünk is könnyebb lenne. Ha Kyung lány lenne, feleségül venném, mint egy tisztességes férfi. A sors sajnos gonosz tréfát űzött velünk, hogy mindketten fiúk lettünk. De ígérem, hogy boldogabb lesz a fia mellettem, mint bármelyik nő mellett.
Percekig hallgatott. Már azt hittem, nem is akar megszólalni.
- Most hagyj magamra, kérlek. Értékelem a bátorságod, és az őszinteséged. De át kell gondolnom.
- Rendben. Most hazamegyek. Kérem, gondolja át. Ha szereti a fiát, jöjjön vissza. Ne törje őt össze teljesen.
Felálltam, majd a templomot elhagyva siettem haza. Reménykedtem, hogy talán még van remény. Otthon mindenki a nappaliban ült.
- Megtaláltad? - ugrott fel anya.
Bólintottam, majd elmeséltem a templomban lezajlott jelenetet.

<Kyung>
Nem akartam, hogy Jiho elmenjen. Legszívesebben az Ő karjaiba menekültem volna. Ebben a helyzetben rajta kívül senki sem tud megnyugtatni. Ő az egyetlen biztos pontom. Az sem érdekel, ha emiatt elveszítem az apám. Ő nem fogadja el a fiát így...
De hogy nézne ki, ha mindenki előtt egy ilyen balhé közepette én az Ő karjaiba rohannék? Pont ebből van a baj...
Apám bármennyire is vallásos, előítéletekkel él ugyanakkor szigorú szabályokat követ. Minket is mindig erre nevelt. De egyszerűen a szívnek képtelenség parancsolni.
- Semmi baj kisfiam.- ölelt szorosan magához édesanyám.- Nekem mindenhogy az én kis Kyunggie-m maradsz. Nem érdekel, kit szeretsz, addig míg Ő is viszont szeret és nem okoz fájdalmat. Anyu nem haragszik rád.- adott a homlokomra egy puszit.- Nyugodj meg.- ringatott a karjaiban.
- Szeretlek anyu...- zokogtam halkan.- Kö-köszönöm.- toltam el magamtól szipogva és csillogó szemeibe néztem.- Esküszöm neked anyu. Soha többé az életben nem fogok csalódást okozni neked. Jó fiad leszek. Csak ezt az egyet nézd el nekem. Könyörgöm.- hajtottam le a fejem és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.
- É-én... Még nem igazán dolgoztam fel.. de a fiam vagy... Te és a nővéred vagytok a mindeneim. Én képtelen vagyok arra, amire az apád. Én szültelek. Én neveltelek. Fontos vagy számomra. Szeretlek. És ha Te ezt így látod jónak. Nem szólok bele. Inkább csak köszönöm, hogy megosztottad velem életed nagy döntését.- ölelt ismét magához.
- Köszönöm anyu...- szorongattam meg én is.
Nem mertem Jiho szüleire nézni. Kicsit féltem tőlük. Bár tudom, hogy hogyan reagáltak az eseményekre és az kevésbé aggasztó, mint az én szüleim véleménye. De akkor is. Bár nem kerülhetem el, hogy velük ne beszéljek. Ezért elengedtem anyukámat, megtöröltem a szemeimet és hozzájuk fordultam.
- É-én... nagyon sajnálom a kellemetlenséget, amit okoztam. De tiszta szívből szeretem Jiho-t.- pillantottam szerelmemre, aki közben visszatért.- A sors már kiskorunk óta kísért minket. Ennek így kellett lennie. Arról nem mi tehetünk, hogy fiúk vagyunk... Esküszöm Önöknek, hogy semmi rosszat nem tettem a fiúkkal. Csak szeretem. Kérem... Értsenek meg minket. Engedjék, hogy szerethessük egymást.- fohászkodtam hozzájuk.
- Én nem tudok mit hozzászólni. Furcsa helyzet, az bizonyos.- kezdte az apuka.- De amíg bajotok nem lesz belőle, nem szólok közbe.- sóhajtott. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki de mégis igyekszik elfogadni a helyzetet. Tisztelem ezért.
- Én pedig...- folytatta az anyuka.- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged Kyung. És ez nem változott. És Jiho-t is szeretem.- fordult a fiához és megsimogatta az arcát.- Amíg boldogok vagytok együtt.... Nekem nincs ellenvetésem.- mosolygott kedvesen.
- Köszönjük szépen.- hajoltam meg hálásan előttük.
- Ha pedig majd egyszer... Valamikor... Eljön az idő, hogy szeretnének unokázni, vagy Jiho babázni... Majd... Megoldjuk. Ha Jiho úgy határozna, hogy emiatt egy lány mellett folytatja tovább... Készen állok elfogadni. Ne mondj semmit.- fogtam meg szerelmem kezét.- Mindketten tudjuk, hogy lesz ilyen. És ismerjük a biológiát is... Majd ha eljutunk oda... Felnőtt módján megbeszéljük.- közel hajoltam hozzá és az utolsó mondatot a fülébe súgtam, hogy csak Ő hallja. Tudom, ez illetlenség... De ezt csak neki szántam.- Hidd el, ha módomban állna, szülnék neked gyereket....

<Zico>
Furcsa volt számomra gyerekről beszélni. Eddig nem is gondoltam rá, pedig valóban ez az egy dolog az, amit Kyung nem tud nekem megadni.
- Tudom kicsim. - pusziltam meg a homlokát. - Köszönöm, de... ezt az egyet feláldozom érted. Nekem te kellesz, és eszem ágában sincs egy lányért elhagyni téged. Ha majd te akarsz egy babát... akkor készen állok rá, hogy félreálljak a boldogságod útjából. Hagyni fogom, hogy családot alapíts, mert nekem a te boldogságod a legfontosabb.
A szülők felé fordultam.
- Mindkettőnknek van testvére. Így nem marad egyik család sem örökös nélkül. - megfogtam szerelmem kezét. -  Ha lány lennél sem akarnék még egy pár évig babát. Így pedig elfogadom. Nekem te kellesz.
Nem akartam a szüleink előtt tovább feszegetni a dolgot, de igazából annyira nem izgatott ez a gyerek téma. Ha Kyung-al közösen nem lehet... akkor mástól nem kell. Ezt nem akartam hangosan mondani most, hogy végre kicsit megnyugodott mindenki.
Hallottam, hogy leparkol egy kocsi a ház előtt, mire hevesebben kalapált a szívem. Reméltem is, hogy az öreg jött vissza, meg féltem is, hogy bejön, elrángatja páromat és az anyukáját, és soha többé nem látom.
Mikor nyílt a bejárati ajtó, mindenki feszülten várt. Nem akartam megint balhét. Talán nem kellett volna utána mennem, és megkérnem, hogy jöjjön vissza. Titkon azonban reméltem, hogy visszajön, és ad egy esélyt arra, hogy elmagyarázzuk, hogy ez nem egy bűnös vagy tiltott kapcsolat.

<Kyung>
Meglepett Zico válasza, de ha Ő ezt és így szeretné, akkor nem ellenkezem. De ha nekem tőle nem lehet gyerekem, akkor senkitől sem kell. Majd veszünk kutyust vagy cicust... Vagy én nem is tudom.
Mikor hallottam az ajtó nyitódását, a gyomrom ismét görcsbe rándult.
Kimentem az előszobába és apám állt előttem.
- Ha balhézni jöttél, vagy olyan szépeket akarsz Jiho vagy az én fejemhez vágni, akkor fordulj vissza kérlek.
- Nem azért jöttem. Nézd Kyung. Elhamarkodottan ítélkeztem. De érts meg minket is. Nehéz ezt elfogadni.
- Figyelj, apa. Én tökéletesen megértelek. Éppen ezért nem is mertem elmondani ezt...  De ha Te emiatt egy varázsütésre nem szereted a saját fiadat... Akkor azt hiszem nem bennem van a hiba...
- Igazad van. Elnézést szeretnék kérni a viselkedésemért. Jiho utánam jött és elmondta, hogy mit gondol. Igazatok van. Nagyon sajnálom. Azt nem mondom, hogy most azonnal elfogadom és megszokom ezt a helyzetet de igyekszem megbarátkozni vele.
- Köszönöm.
- Na, akkor nem vacsorázunk?- jött ki Zico anyukája.- Nem örülnék ha kárba menne az a sok finomság.- mosolygott kedvesen.

<Zico>
Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a kinti beszélgetést. Mikor hallottuk, hogy nem lesz balhé, akkor megkönnyebbülten szusszantunk fel. Örültem, hogy az öreg megértette a lényegét annak, amit a templomban mondtam neki.
Együtt léptek be a nappaliban, és meglepetésemre kezet nyújtott felém. Kis hatásszünet után kapcsoltam, és kezet ráztam vele.
- Köszönöm, hogy utánam jöttél és nem hagytad annyiban a dolgot. Tényleg nagyon szeretheted a fiam.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire. - mosolyodtam el halványan.
- Rendben, de azért kicsit visszafogottabban előttem, még nem állok készem arra, hogy "olyasmit" lássak.
Anya megterített, majd mindenkit az asztalhoz terelt. Leültünk, majd viszonylag nyugodt hangulatban vacsoráztunk. Az asztal alatt, ahol nem látja senki, megsimogattam Kyung combját, hogy jelezzem, hogy szeretem és, hogy alig várom, hogy megölelhessem.
A továbbiakban nem került szóba a kapcsolatunk, igyekeztünk terelni a témát, bár szerintem titokban mindenki ezen kattogott. És ez egy ideig még így is lesz.
Apa, hogy oldja a Kyung apukájában a feszültséget, politikáról kezdett vele csevegni. Bevált neki a téma, mert egészen belejöttek. Anyára pillantottam, aki rám kacsintott.
Mikor mindenki befejezte a vacsorát, a bátyám és én segítettünk anyának leszedni az asztalt. Anya süteményt vett elő, én pedig kistányért tettem mindenki elé.
- Az első az enyém! - kiáltott harciasan Woonie, mire anya finoman nyakon bökte.
- Ne szemtelenkedj fiam, az első a vendégeké. - vette el Kyung anyukája elől a tányért és tette rá az első szeletet.
- Háhá! Ezt benézted! - öltöttem nyelvet testvéremre, erre én is kaptam egy tockost anyától, Kyung pedig  kuncogni kezdett.
- Ne nevess ki! - nyafogtam panaszosan.
Alig vártam anya sütiét, olyan rég ettem már. Pechemre a gonoszkodásom miatt én kaptam utoljára, ami miatt elhúztam a szám.