XVIII. Fejezet

<Zico>
Annyira bántott, hogy láttam, hogy összetörve elsiet. Lehunytam a szemeim, és mély levegőket vettem, mert remegtem az idegességtől. Utána akartam rohanni, de tudtam, hogy akkor avval fognak vádolni, hogy megint védem az élettől. Nem akartam, hogy fájjon neki, nem akartam, hogy sírjon vagy szomorú legyen.
- Jiho...jól vagy? - Taeil hangja szelíden csengett.
- Hogy jól vagyok-e? Nem, nem vagyok jól! Most rúgtatok bele abba, akit szeretek!
- Zico...- kezdte az ulzzang.
- Kussolj! - szóltam rá. - Te! Te nem vagy elfogult a szerelmeddel? - mutattam Hyukkiera. - Vagy te U-Kwon! Ti nem egymást véditek? Nem ez a kötelességetek? Vagy csak akkor baj, ha én védem azt, aki a legfontosabb nekem? - üvöltöttem egyre hangosabban.
- Hyung, tedd a szíved a kezedre, úgy mondd meg, hogy te nem védenéd meg P.O.-t? Ő ugyanolyan érzékeny, mint Kyung, te hagynád, hogy ezek itt rugdossák? - mutattam a többiekre, miközben dacosan néztem az apró énekesre.
- Nem Jiho, nem hagynám, de kérlek ne kiabálj! Igazad van, mindannyian önfejűek vagyunk.
- Nem, ti nem önfejűek vagytok, hanem seggfejek! Ezért harcoltunk ennyit együtt? Ezért fogtuk egymás kezét, mikor mindenki minket akart eltaposni? Gondolkodjatok el ezen egy kicsit. Családnak nevezitek magatokat? Ti hárman, meg ti. Külön-külön talán, de együtt... - indultam meg kifelé a medencéből. - Este nyolckor indulunk! Ne adja a magasságos, hogy ne legyél a parkolóban pontban nyolckor, mert nagyon megbánod! - néztem mérgesen Jaehyora, mert tudtam, hogy ő mindig ráér.
Felsiettem a szobánkba, remélve, hogy Kyung oda menekült. A szobában nem volt, ezért az erkélyre mentem. Ott sem találtam, így a fürdőbe nyitottam be, ahol a kád mellé kuporodva találtam rá.
- Szerelmem. - suttogtam neki, mire teste megrázkódott. A szívem szakadt meg a látványtól.

<Kyung>
- Jiho...- zokogtam fel a nevét, mikor rám talált.- S-sajnálom...- szorosan húzott magához és védelmezően ölelt. Csendben zokogtam a karjai között. Én nem ezt akartam. Én nem így akartam.
Forró könnyeim mélyen szántottak végig arcomon. Hevesen kapkodtam a levegőt és úgy kapaszkodtam Jiho-ba, mintha azon múlna az életem.
Borzasztóan megalázó helyzetbe hoztam magam. De ami még inkább zavar, hogy Zico-t is. Ráadásul ott bömbölök neki, mint egy újszülött. Cseppet sem férfias viselkedés.
Eltoltam magamtól majd hátat fordítottam neki. Arcomat kezembe temettem és úgy igyekeztem visszatartani a sós cseppeket.
El akartam küldeni Jiho-t. Nem akartam, hogy végignézze a vergődésem és miattam rosszba legyen a többiekkel. De nem volt hozzá erőm. Tudtam, hogy azzal megbántanám és azt végképp nem akarom. Okoztam így is épp elég bajt.
Csak egyedül akartam lenni, egyedül elsüllyedni a föld mélyére...

<Zico>
Tudtam, hogy szégyelli magát, éreztem minden mozdulatán. Nem tudtam, mit tegyek, hogy jobban legyen.
Utána másztam, és a visszahúztam az ölembe, nem törődve ellenkezésével.
- Nem megyek el, nem érdekel, hogy mit gondolnak. Nem fogom hagyni, hogy összefogjanak ellened! Ha Minhyuk beleszólhat, akkor én is. Én vagyok ennek a rohadt bagázsnak a vezére, itt mégis mindenki úgy viselkedik, mintha ő lenne. Azt gondoltam, hogy mindenkinek kényelmesebb lesz, ha nem éreztetem velük, hogy én vagyok a leader, de ha ennyire keménynek érzik magukat, akkor változtatunk a játékon. - morogtam magam elé mérgesen. Kyung könyörgően nézett rám.  - Nem győzöl meg. Ne kérd, hogy ne álljak melléd, mert agyvérzést fogok kapni. Ha csak a te hibád lenne, akkor sem így kellene mindenkinek egyre támadni. De ő is hibás,  és nem hagyom, hogy mindig az legyen, amit ő akar, csak mert ő a hyung. Attól még lehetne esze!
Ringatni kezdtem finoman, majd dúdolni neki azt a dalt, amit nekem is dúdolt mindig kiskoromban anya, amikor féltem, mert vihar volt. Reméltem, hogy a fülbemászó, aranyos dalocska majd kicsit  lenyugtatja háborgó lelkét.

<Kyung>
Nem tudtam mit mondani neki csak halkan fuldokoltam a könnyeimben.
Isten valamiért jót akart nekem és elküldte hozzám ezt az angyalt. Pedig meg sem érdemlem...
Lágy, karcos hangja hallatára, a ringatásra  testem és lelkem is kezdte megtalálni a megnyugvást.
Könnyeim apránként megfogyatkoztak, majd elapadtak. Mély levegőket vettem, hogy véglegesen helyreálljon minden.
Jiho nem hagyta abba a dúdolást. Tovább ringatott a karjaiban közben egyik kezével az arcomat simogatta.
- Nymffmm...- motyogtam. Arcomat kezébe hajtottam. Olyan volt, mintha a lelkemet is simogatta volna.
Segített felállnom majd a mosdóhoz bicegtünk és megmostuk az arcomat. Megtörölgette a puha kéztörlővel és besegített az ágyba. Összebújva feküdtünk el rajta.
- Köszönöm... Hogy vagy nekem... Szerelmem...- suttogtam rekedt hangon majd lecsuktam a pilláimat.

<Zico>
- Nem kell köszönnöd. Amíg meg tudlak védeni, habozás nélkül megteszem. Ha kell, a világgal szállok szembe. - suttogtam, majd addig simogattam, amíg elaludt.
Én nem aludtam, csak csukott szemmel, mozdulatlanul próbáltam kitalálni, hogy hogy oldjam meg a konfliktust, ami kialakult.  Akárhonnan néztem, nem találtam szerelmemet hibásnak. Nyugodtan lehet elfogultnak nézni, de Jaehyo tényleg észrevehetné magát.
Kicsit elbóbiskolhattam, mert halk kopogásra ébredtem. Abban sem voltam biztos először, hogy nem csak álmodtam-e. Halkan nyílt az ajtó, és a maknae kukucskált be. Kínosan mosolyogva integetett, én pedig kezemmel beljebb hívtam. Ahogy belépett, láttam, hogy a többiek is ott vannak vele. Halkan csukták be maguk után az ajtót, én meg csak kíváncsian figyeltem őket. A három kis kakas hátul állt, bizonytalan arckifejezéssel.
- Ha azért jöttetek, hogy megint balhézzunk, forduljatok meg és menjetek ki. - suttogtam oroszlánmódba váltva. - Nem rég nyugodott meg, ne zaklassátok fel megint.
- Nem ezért jöttünk. Kyung a barátom. - lépett közelebb Kwonnie, és láttam, hogy egy nagy plüss van nála. - Bocsánatot akarok kérni. Mindkettőtöktől. Én is így védeném őket. - bökött fejével szerelmei felé. - Megengeded? - mutatott az ágyra. Bólintottam, mire mellénk mászott, és hátulról megölelte páromat. A többiek is közelebb jöttek. Jihoonnie és Taeil bevágódtak mellénk, Jihoon halkan kért bocsánatot.
- Te nem tettél semmit. Ne legyen bűntudatod. - motyogtam neki halkan mosolyogva.
Minhyukra pillantottam, akinek egyik kezében szintén plüssállatka volt, a másikkal szerelme kezét fogta. Jaehyo kezében egy becsomagolt, kocka alakú valami volt. Láttam, hogy keresik a szavakat. Mindketten büszkék, nem könnyű nekik.
- Zico... bocsánat. Igazad van, mindannyian hibáztunk. - szólalt meg a táncos. - De kérlek, ti is fogadjátok el úgy, ahogy van azt az embert, akit imádok. Cserébe mi is próbálunk kicsit jobban odafigyelni a viselkedésünkre. Abban nem volt igazad, nekünk ti mind a családunk vagytok. És együtt felépítettünk valamit. Béküljünk meg, jó?
Bólintottam, a visual pedig a száját harapdálva figyelt.
- Nem bántom többet. Ígérem. Talán egész jóban leszünk, ha mindketten teszünk érte.
Sóhajtottam, majd intettem, hogy bújjanak mellénk.
- Idióta agybetegek! - szidtam őket. - Legközelebb kitaposom a beleteket ezért az angyalért. Abban meg mi van? - néztem a rózsaszín csomagolásra.
- Oh, ebben? Csak egy bögre. Mackós. Én igazából gondoltam, egy vibrátornak több hasznát vennétek, de azt mondta Kwonnie, hogy az most nem jó ötlet. Úgyhogy gondoltam ez aranyos. Felkelthetem? - kicsit bizonytalanul, de bólintottam.
Bekukacoskodott közénk, és a Kyung szemei közötti részt kezdte csikolni, mire párom felprüszkölt, és álmosan pislogott. Nem értette, mi történik épp.

<Kyung>
Mellette éreztem csak magam biztonságban. Sajnálom, de el kell fogadnom, hogy szükségem van rá. Szükségem van a szerelmére, a barátságára, a megértésére, az őszinteségére és a védelmére... Cserébe nem tudok mást adni, minthogy feltétel nélkül szeretem és mindenem odaadom neki. Sikerült ezt elfogadnom...
Mélyen aludtam, a sok sírás kifárasztott. Arra ébredtem, hogy valaki az orrnyergemet csiklandozza. Először azt hittem, hogy Zico az és hajoltam felé egy csókra de szerencsére kinyitottam a szemeimet és nem kezdtem el Jaehyo ajkai közt elmerülni.
- Jó reggelt!- kuncogott a fülembe Yookwon majd jól megbabusgatott.
- Hm... Mi... Mi van itt?- dörzsöltem vörös, sírástól megduzzadt szemeimet, megfáradt arcomat.
- Jött a kis csipet-csapat...- kezdett bele Minhyuk a képembe tolva egy macit.
- A bocsánatkérő küldöttség...- tette elém a dobozkáját Jaehyo.
- Ne haragudj ránk Kyunggie...- suttogta a fülembe bűnbánóan Kwonnie.
- Mi is szeretnénk bocsánatot kérni...- kezdett bele Jihoonnie is.
- Jaj srácok...- sóhajtottam. Zico-ra pillantottam, aki mosolyogva bólintva jelezte, hogy komolyan gondolja mindenki.
- Nézd Kyung...- kezdett az érvelésébe bizonytalanul egy nagy sóhaj után Jaehyo.- Mindketten hibásak vagyunk, ugyanakkor mindkettőnknek igaza van. Ígérem, hogy soha többé nem bántalak... De kérlek cserébe, hogy ne legyél annyira merev, ne vess meg azért, amilyen vagyok. Hidd el, hogy nekem sem esik jól és én sem vagyok boldog ettől a kialakult helyzettől. Nem is emlékszem, hogy mikor volt az, amikor mi jóba voltunk és nem piszkálódtunk.- húzta a száját a visual.- Pedig volt olyan!- mosolygott rám, remélve, hogy felrémlik előttem a régi szép idő emlékképe.-  Szent a béke?- nyújtotta felém a kisujját.
Vettem egy nagy levegőt és igyekeztem nem elbőgni magam. Egy rakoncátlan kósza kis könnycsepp mégis legördült az arcomon.
- Szent...- szipogtam és odanyújtottam az ujjam, hogy jól megszorongassam.
Jaehyo az arcomhoz hajolt és egy édes kis puszival eltüntette a könnyemet. Yookwon a nyakamba hintett sok-sok boldog és hálás puszit. És végül egy igazi nagy családi ölelésben kötöttünk ki. Olyan rég csináltunk már ilyet. Hiányzott. Végre megint érzem a szeretetüket. Azt hiszem innentől, ha mindenki úgy akarja, béke lesz és boldogság.
- Naaa... Nehogy megint sírj!- simogatta meg mosolyogva az arcomat Minhyuk.
- Bocsi.- húztam egy kisebb mosolyra az arcomat.

<Zico>
Nagy kő esett le a szívemről, hogy a többiek is igyekeztek békét teremteni.
- Na így már egy család vagyunk. - mosolyogtam, ahogy egymáson hemperegve nagy ölelésben merültünk el.
A nap további részében az ágyban maratunk, és régi emlékeken röhögtünk. Egymás szavába vágva meséltük a bénázásainkat a stúdióban, a táncpróbákon, vagy épp egy-egy fellépésen.
Addig szórakoztunk, míg a végén párnacsatába fulladt a sok kuncogás.
Mikor láttam, hogy esteledni kezd, gondoltam ideje lenne bepakolni.
- Srácok, sajnos véget kell vetnem a traccsapartinak. Mindenki pakoljon össze, a recepciónál gyülekezünk. - tapsoltam egyet.
- Oh, de nem akarunk még hazamenni. - nézett rám kiskutya szemekkel Jihoonnie.
- Tudom, én sem, de holnap be kell mennem a stúdióba, aztán meg kell írnom a dalt, az alapot, és együtt összehozzuk. Amíg kész a dal, még lazsálhattok egy kicsit. - vigyorogtam.
- Na jó, gyertek cicusok, menjünk pakolni. - állt fel Minyhuk.
Végül mind elmentek, így kettesben maradhattunk.
- Jobban vagy, kicsim? - pusziltam meg. - Örülök, hogy bejöttek, hiába gondolkoztam, nem tudtam, hogy oldjam meg a helyzetet. Kicsit féltem, hogy mi lesz otthon, ha nem tudom rendezni ezt a konfliktust.

<Kyung>
Boldogsággal töltött el, hogy újra elmondhattuk magunkról, hogy egy nagy és szerető család vagyunk. El sem lehet mondani, hogy mennyire örültem, hogy végre megoldódott. Lehet, hogy mindenki úgy fog tenni, mintha meg sem történt volna. De ez esetben én nem bánom. Felesleges felhánytorgatni, hogy aztán meg megint csak konfliktus legyen belőle. Jobb ez így. Mindenki megpróbál viselkedni és nem lesz baj.
Most, hogy majdnem elvesztettem Őket, rájöttem, hogy néha jobb ha engedek. Hadd csipkelődjön Jaehyo. De egy ilyenen nem akarok még egyszer átesni.
Boldogan ölelgettem meg mindannyiunkat. Újra felértékelődött a szememben a barátságunk. És azt is megfogadtam, hogy ha hazamentünk, igyekszem lazábban venni a dolgokat.
- Igen. Sokkal jobban vagyok, köszönöm.- bújtam hozzá mosolyogva.- Én is féltem ettől. Nem bírtam volna ki azt a feszült légkört. De most már minden rendben.- néztem rá nagy szemekkel és megpusziltam az ajkait.- Nem haragszom Jaehyo-ra és a többiekre sem. Elfogadom olyannak Őket, amilyenek. És igyekszem kicsit oldódni.- soroltam határozottan a jövőbeli terveimet.

<Zico>
Aranyos volt, ahogy igyekezett ő is jó viszonyt ápolni.
- Azt hiszem, én sem változom gonosz mostohává, inkább maradok cuki, imádni való, ellenállhatatlan, dögös leader. - soroltam színpadiasan fejemet fogva, mire nevetve mászott felém. Szerelmes csókcsatába merültünk egészen addig, amíg muszáj volt szétválnunk a levegőhiánytól.
- Na gyere, cuccoljunk össze. - álltam fel, majd pakoltam be a cuccainkat. Ő is besegített, majd mikor végeztünk, lesétáltunk. Nem lepett meg, hogy még nincsenek ott a többiek.
- Nos uraim jól érezték magukat nálunk? - nézett ránk a recepciós hölgy.
- Oh, fantasztikusan! Mivel tartozunk hölgyem? - hajoltam meg. Gondoltam ezt illik megkérdezni.
- Semmivel, kérem. Mi hívtuk ide önöket. Továbbá a férjem és az önök menedzsere jó barátok, ez az apró szívesség nem tesz semmit.
- Am...ezt elfelejtette mondani. - tettem le a szobakulcsot, mire halkan nevetett.
Hallottuk a többiek hangját, majd odajöttek, és meghajolva köszöntek meg mindent.
- Azt hiszem, holnap lesz mit beszélnem a hyungal. - súgtam oda páromnak, mire csak mosolygott, és végigcirógatta kézfejem.

<Kyung>
Nem szívesen hagytam ott azt a paradicsomot de sajnos a munka sem tud sokáig várni ránk.
Engem is meglepett a tulajdonos asszony kis "titka".
Még egyszer illedelmesen meghajoltunk és megköszöntük ezt a 3 csodás napot, majd a csomagokkal kiballagtunk a kisbuszhoz. Már várt ránk a parkolóban. Bepakoltuk a sok táskát a csomagtartóba és azután mindenki elfoglalta a megszokott helyét az utastérben.
Lassan döcögtünk haza. Zico-t ölelve figyeltem a többieket. Viszonylag csendben voltunk el egész út alatt.
Korom sötét volt, mire a házunk előtt parkoltunk le a sötétszürke járgánnyal. Kelletlenül vonszoltuk ki magunkat, majd a cuccainkkal együtt megindultunk az emeletre a dormba.
Nagyon jól telt ez a kis kiruccanás, vakáció, nászút- ki hogyan nevezi. De azért már hiányzott az ágyikóm.
Berohantam a szobánkba, levágtam a táskáimat és kidőltem az ágyra. Mélyen szívtam magamba az ismerős illatokat.
- A szennyest dobjátok a fürdőbe majd holnap reggel mosok!!!- harsogtam kifelé mire válaszként halk "jó"-k, "oké"-k érkeztek.

<Zico>
Mikor hazaértünk, Kyung a szobánkba sietett. Én még leellenőriztem a postát, de semmi fontosat nem találtam benne, ezért utána sétáltam.
- Itt a legjobb, a mi kis fészkünkben, igaz angyalka? - simogattam hátát, ahogy az ágyon hasalva ölelte a párnáját. Mellédőlve üdvözöltem én is az ágyat.
Egy ideig lustultam, majd kipakoltam, kivittem a szennyest, és a konyhába mentem. Kerestem egy éttermi reklámlapot, és végignéztem, hogy mit ehetnék.
- Ki kér kaját? - kiabáltam a szobák felé. Mikor mindenki szólt, hogy neki is kell, felhívtam a számot, és rendeltem mindenkinek.
Amíg vártam a futárt, a nappaliban néztem a tévét.

<Kyung>
Olyan kényelmes volt a szeretett ágyikóm, hogy egy kis idő után el is aludtam rajta. Nem mintha annyira fáradt lettem volna, de valahogy elnyomott az álom.
Nem is tudom mikor, hangos csengetésre ébredtem majd a többiek zaja tett éberebbé.
Finom illatok osontak a szobába és gonoszan csiklandozták orromat. De nem volt erőm felkelni és furcsa mód az étvágyam is elmaradt valamerre. Kikeltem az ágyból, elmásztam az ajtóig és becsuktam a barna falapot majd visszafeküdtem. Néhányat fordultam az ágyban majd megpróbáltam visszaaludni.

<Zico>
Mikor megjött a kaja, kicsoszogtam érte. Mire visszaértem, Kyung kivételével mindenki az asztalnál várt.
- Éhenkórászok. - tettem le nekik az ételes dobozokat, de a kicsimét félre tettem. Lehet elaludt, később majd megeszi. A vacsora vidáman telt, jóízűen falatoztunk.
- Azért hiányzott már ez a lakás. Megszoktam, hogy itt vagyunk, mikor nincs meló. - jegyezte meg Taeil hyung, mire bólogattunk.
- Én azért maradtam volna még. - csücsörített Jae.
Kaja után fogtam a dobozt a vacsival, és bevittem a szobába.
Letettem, majd az ágyra mászva simultam cicusomhoz.
- Kicsim. Minden oké? Hoztam kaját. - simogattam arcát.

<Kyung>
- Mm...- ébredeztem.- Nyaj de aranyos vagy, köszönöm. De most nem vagyok éhes.- motyogtam rekedt hangon.
Szembe fordultam Jiho-val és úgy próbáltam tovább pihenni.
De Ő nem hagyta annyiban tovább erősködött.
- Jahj... De nincs most étvágyam.- suttogtam csukott szemmel.- Majd reggel...

<Zico>
- Legalább egy pár falatot egyél. - kérleltem, eredménytelenül.
Mikor láttam, hogy minden hiába, inkább elmentem lezuhanyozni. Kicsit aggódtam, hogy beteg lesz, de nem akartam tovább zaklatni.
Miután megszárítkoztam, visszamentem, és felvettem a pizsim, kivittem a hűtőbe a vacsoráját,  majd bebújtam az ágyba. Levettem róla a farmert, és betakartam.
 Beállítottam az ébresztőt, majd próbáltam aludni.

<Kyung>
Észre sem vettem, hogy mikor és hogyan került le rólam a ruhám. Csak hajnal felé kezdtem meg mocorogni és akkor tűnt fel.
Reggel éktelenül hangos kerepelő ricsajra ébredtem. A fejemet fogva forgolódtam majd bedugtam a párna alá. Kicsit meg is fájdult a kobakom. De rá kellett jönnöm, hogy ez Jiho ébresztője. És ez azt jelenti, hogy nemsokára itt hagy. Kicsit szomorú lettem de az vigasztalt, hogy legalább az ajándékán tudok dolgozni.

<Zico>
Reggel, mikor felébredtem, Kyung még aludt, bár az ébresztőre mocorogni kezdett. Halkan keltem fel, kerestem valami ruhát, majd a fürdőbe mentem elkészülni. A házban még csend honolt, ami nem lepett meg.
Inkább gyalog mentem, ki kellett szellőztetnem a fejem. A reggeli friss levegő jól esett, kicsit magamhoz tértem.
Beérve az ügynökséghez mosolyogva üdvözöltem mindenkit. Egyenesen a menedzser irodájába mentem, ahol illedelmesen kopogtam, majd mikor bebocsájtást kaptam, mosolyogva léptem be, és hajoltam meg.
- Gyere csak, Jiho. Foglalj helyet. Meg kell beszélnünk egy pár dolgot.
- Rendben. - ültem le. - Amúgy köszönjük a vakációt. Nem tudtam, hogy Ön intézte nekünk.
- Ugyan, rátok fért, meg vagyok veletek elégedve. Mindent beleadtok a munkátokba. Egy régi jó barát tett nekem egy szívességet, cserében lesz majd egy fellépésetek az egyik rendezvényén. Egy kis reklám nekik. - mosolygott. - Na nézzük a dalt. A történet napjainkban játszódik, akció sorozat. Tehát valami pörgős dolog kellene. Itt van nagyjából a történet, hátha segít. Dolgozz ki valamit, utána egyeztetünk. Bízom benned, eddig nem okoztál csalódást.
Bólintottam, és átvettem a papírt.
- Mikorra kellene?
- Minél hamarabb, szóval jó lenne, ha elkezdenéd összehozni.
- Értem. Akkor megyek a stúdiószobába. Ha kérdésem van, jövök. - álltam fel. Meghajoltam, majd átvonultam. Írtam Kyungnak egy üzenetet, hogy este megyek csak, ügyeljen magára, majd a kezembe vettem a sorozat tartalmát leíró lapot.

<Kyung>
Már nem sikerült annyira mélyen visszaaludnom, ezért nem erőltettem a dolgot. Gyorsan elugrottam zuhanyozni majd miután végeztem, szétválogattam a szennyest és  elindítottam egy adag mosást. A többiek még szundikálhattak, mert igen csendes volt a lakás. Amíg a mosógép megpakolva zúgott, a konyhába csoszogtam és nekiláttam valami ehetőt készíteni. Lassan szállingóztak kifelé az emberkék a szobákból. Reggeli közben egyre jobban hasogatott a fejem, ezért a gyógyszeres polchoz battyogtam és vettem be egy fájdalomcsillapítót.
- Jól vagy, Kyung?- érdeklődött Taeil hyung.
- Persze.- válaszoltam majd jött vele egy hapci is.- Mondom én.- mosolyogtam bár nem igazán sikerült meggyőznöm.
Miután megreggeliztem a nappali kanapéjára vitt az utam. A telefonomat kezdtem babrálni. Láttam, hogy Jiho üzent.
"Rendben. Vigyázz Te is magadra. Jó munkát!  Várlak haza, szerelmem. :-* ♥ "- pötyögtem a választ.
Miután hallottam, hogy lejárt az első adag mosás, kiszedtem majd egy újabb köteggel pakoltam meg a gépet és elindítottam.
A nappaliban állítottam fel a ruhaszárítót és elkezdtem teregetni. Közben egyre gyakrabban törtek rám tüsszögő rohamok.
- Biztos, hogy jól vagy?- érdeklődött ezúttal Yookwon.
- Biztos hát!- mosolyogtam rá, bár ezt már magam sem hittem el. Éreztem, hogy testem apró sejtjeit megtámadják a bacilusok és percről percre leszek egyre gyengébb de nem volt szabad mutatnom.
- Tényleg jól vagyok hidd el.- bizonygattam.
Jihoon egy lázmérővel rohant hozzám és se szó, se beszéd a számba nyomta.
- Hé! Eszt moszt mié'?- habogtam teli szájjal.

- Mert tudnunk kell mennyire vagy beteg.
- Jobbára semennyire.- vettem ki a számból a hőmérőt.
- Pedig nagyon csillognak a szemeid hyung!- bólogatott mindentudóan majd kezét a homlokomra tapasztotta.- És itt is meleg vagy.
- Jó. Talán egy kicsit megfáztam a strandon. Ne fújd fel Jihoonnie.- simogattam meg a fejét és otthagytam.
Ha valóban így állunk, és a betegség kezd ledönteni a lábamról, akkor kell egy kis segítséget kérnem a meglepihez. A telefonomért nyúltam és azonnal tárcsázni kezdtem a legmegfelelőbb ember számát.

<Zico>
A tollat forgattam a kezemben, mikor válasz érkezett szerelmemtől. Mosolyogva olvastam üzenetét.
Félre tettem a telefont, és a füzetemet bámultam, a lappal felváltva. Utáltam, mikor megmondták, hogy miről írjak. Mindig kényszermunkának éreztem.
Irkálni kezdtem, de valahogy nem jöttek a sorok.
Lassan haladtam, mert több variációt is megpróbáltam, ami kicsit felpörgetné a dalt.
Észre sem vettem, és már dél volt, ezért felálltam, hogy járjak egyet. Lementem a voltba egy vízért, meg valami kajáért. Megláttam a nyalókát, gondoltam miért ne.
Visszasétáltam, majd a nyalókát kibontva ültem vissza a szöveg mellé. Az édes íz hatására Kyung csókja ugrott be. Sóhajtottam, majd megint írni próbáltam. Kicsit jobban ment, ennek ellenére a nap végére csak a szöveg felének e nyers verziója lett meg. Ránéztem az órára, láttam, hogy nyolc lesz nemsokára, mégsem álltam fel. Tovább dolgoztam. Éreztem, hogy csíp a szemem, és hogy már éhes vagyok. Letettem a fejem az asztalra, hogy pihenjek pár percet, de aztán éreztem, hogy rám zuhan a sötétség.