3. Rész

<Zico>
Mire hazavágtattam, elmúlt a mérgem. Úgy tettem, mintha minden oké lenne, pedig semmi nem volt oké. Miért kell Kyung ilyen bonyolult legyen? Miért nem fogad el olyannak, amilyen vagyok? Belerúgtam az ágyba, majd leültem rajzolni, hogy eltereljem a figyelmem. Nem jött be, csak rá gondoltam. Arra, hogy cirógatta a térdem, ahogy megdicsérte a mosolyom, ahogy mellém bújt.
Mérgesen csaptam le a ceruzát, majd inkább elmentem lezuhanyozni.
- Jiho! Vacsora! - szólt fel anya.
- Nem vagyok éhes! Nemrég ettem! - kiáltottam, majd felvettem a pizsamámat, és lefeküdtem.
Reggel álmosan pakolásztam, semmi kedvem nem volt ugrabugrálni tesin reggel korán, de nem lóghatok, megígértem. Mikor összecuccoltam, és elkészültem, a vállamra csaptam a batyum, és lefelé vettem az irányt.
- Reggeli? - nézett rám anya.
- Kösz, kihagyom. Tesi az első, nincs kedvem egy rosszulléthez.
- Minden oké? - nézett fel Woonie. - Tegnap nem is meséltél, milyen a suli?
- Jobb, mint a régi. De most megyek, majd dumálunk.
Nem lepett meg, hogy Kyung ma nem várt meg.
Az este átgondoltam, ha meggondolta magát, és nem akar egy ilyen srác barátja lenni, akkor nem fogom piszkálni. Lehet megbánta, hogy rám pazarolta az idejét. Én mondtam neki, hogy meg fogom mindig bántani, de nem hitt nekem.
Az öltözőben gyorsan öltöztem át, majd kifelé vettem az irányt.
A mosdók előtt elhaladva azonban furcsa beszélgetésre lettem figyelmes.
- Tudod Kyunggie, nem bírom a képed. Túl... tenyérbemászó.
Fél percig hallgatóztam, nem ismertem a beszélő hangját, ezért fogtam magam és beléptem a mosdóba.
Kyung valóban ott volt, a falnak dőlve, előtte két, számomra ismeretlen srác állt. Végigmértem őket, erősebbnek tűntek barátomnál. Kyung  annak ellenére, hogy tudta, hogy túlerőben vannak, dacosan nézett a beszélő szemébe.
- Mi folyik itt? - szólaltam meg, hogy észrevegyenek.
- Nem a te dolgod! Mi van, jöttél megmenteni a barátnődet? - fordult felém. - Húzz el!
- Inkább te húzz el, mielőtt leverem a fejed a helyéről! - álltam elé, és kész voltam megütni, ha kell. Szerencsére tudtam, hogy szereljem le őket, ha úgy van, voltam már nem egyszer bandaverekedésen, ahol megtapasztaltam, hogy mennek a dolgok.
- Ezt most megúsztad! - mondta hangosan, Kyung-nak címezve. - Szerencséd volt anyucival. - vigyorgott rám gúnyosan.
- Ne lássalak meg többé a közelében. Ha egy ujjal hozzáérsz, eláslak, a haveroddal együtt. - morogtam neki fenyegetően.
Kikerültek, és  magunkra maradtunk.
Mély levegőt vettem, majd megfordultam, és a terembe mentem. Mikor beértem, épp csengettek, ezért én is megindultam, hogy beálljak a sorba a többiek közé. Nem tudom, kik lehetettek azok az alakok, de reméltem, hogy hatásos volt a fenyegetésem. Ha rólam lenne szó, nem aggódnék, a bandám megvédene, de Kyung... nem egy agresszív típus.

<Kyung>
Gyorsan suhantam az öltözőkig ám út közben egy kéz berántott a mosdóba.
- Áh... Kicsi Kyunggie... Már el is feledkeztél rólunk?- állt elém két végzős srác. Nos igen. Régen én sem voltam az a hű de jó kisfiú... De sikerült túllépnem azon a korszakomon. Úgy látszik az akkori barátaimnak nem igen...
Már kezdtem azt hinni, hogy megint akarnak tőlem valamit... De ekkor hirtelen a semmiből megjelent Zico és elküldte őket a búsba. Aztán ahogy jött úgy ment is.
Gyorsan elrohantam az öltözőbe de mikor becsengettek még egy szál alsóban álldogáltam.
Késve érkeztem órára, amiért a tanár megszidott és büntetést is adott.
Óra közben kerültem Jiho-t de mindenképpen meg akarom kérdezni, hogy mi volt az.
A következő óra angol volt fent az emeleten. Óra után kifulladva vánszorogtam az öltözőbe, átöltöztem és felballagtam órára.
Mivel csak mellettem volt üres hely, Zico mikor felért mellém cuccolt.
- Miért csináltad?- néztem fel az angol házimból, mikor leült mellém.

<Zico>
Nem siettem, eléggé megszenvedtem az órán, dohányos lévén nem könnyű futkosni.
Az osztályban a végzet utolért, Kyung mellett volt az egyetlen üres hely.
Mikor kérdőre vont, csak megvontam a vállam.
- Erősebbnek tűntek nálad. Nem akartam, hogy kimonoklizzanak. Ennyi. - néztem rá, miközben kihúztam az angol könyvet a táskámból.
Nem mondtam többet, tiszteletben tartom, hogy nem akar többé a barátom lenni.
Angolnál párban dolgoztunk. Minden pár kapott egy témát, arról kellett beszélgetni. Kaptunk egy kis időt a gondolkodásra, majd ki kellett menni, úgy beszélgetni.
Mikor rajtunk volt a sor, kicsit meglepett, hogy milyen tisztán beszéli a nyelvet. Könnyen tárgyaltuk meg a témát, felváltva mondtuk el a véleményünket.
A tanár megdicsért minket, majd az óra további részében csendben ültünk. Mikor csengettek, elővettem a zsebemből az órarendet, hogy lássam, mi következik. Majdnem feltapsoltam örömömben, mikor láttam, hogy zene.
- Végre valami értelmes! - csúszott ki hangosan, mire páran kuncogni kezdek körülöttem.
- Oppa, szereted a zenét? - pillogott rám az egyik csaj, szerinte aranyos, szerintem gusztustalan mosollyal.
- Öhh...aha. - inkább el- majd kipakoltam, hogy ne kelljen tovább beszélgetni vele.

<Kyung>
Az angol nem igazán okoz nehézséget, mivel kiskoromban kb 5 évig a Fülöp- szigeteken éltünk és megtanultam angolul. Viszont Jiho-val a helyzet aggaszt. Nem igazán akart velem szóba állni. Csak amennyire muszáj volt.
Lekötelezett kedvességével, hogy nem hagyta, hogy péppé verjenek. Bár szerintem mást akartak... Minden esetre az adósa maradtam. Az viszont bosszantott, hogy teljesen elkerült. Mi vagyok én? Egy leprás ribanc? Nem akartam bocsánatot kérni, mert szerintem semmit sem tettem, de ha másképp nem hajlandó beszélni velem...
Az énekteremben egyszemélyes padok voltak, sűrűn egymás mellett. Hátulra a sarokba nézett ki magának egy helyet Zico. Miután lepakoltam, odaléptem elé.
- Hajlandó vagy szóba állni velem?- kérdeztem halkan.- Csak mert azt hiszem semmi rosszat nem tettem. Ha mégis, akkor igazán sajnálom.- hajoltam meg előtte.- Ne haragudj rám. Nem azért ellenkeztem annyira tegnap, mert nem tudom elfogadni, hogy ilyen vagy. Cs-csak... Aggódom. Nem kellene ilyen dolgokkal pusztítanod magad. Persze én senki sem vagyok, hogy így megmondjam neked, hogy mit csinálj és mit nem. Sajnálom.

<Zico>
- Nem azért kerüllek, mert haragszom rád. Nem kell bocsánatot kérned, ennek semmi értelme.
Pár pillanatig egymást néztük. Legszívesebben... megöleltem volna.
- Azért kerüllek, mert másképp látjuk a világot. Pontosan látom, hogy zavar téged az életstílusom, a hozzáállásom, a viselkedésem. És igazad van, jobbat érdemelsz nálam. Nem tudtad, mire vállalkozol, mert még alig ismertél. És most még minden probléma nélkül meggondolhatod magad. Ne legyél a barátom azért, mert szomszédok vagyunk, és a szüleink barátok. Majd... meghúzom magam csendben, a háttérben. Nem hozlak kellemetlen helyzetbe.

<Kyung>
Ez olyan kellemetlen helyzet volt számomra. Nem tudtam mit mondani rá. Kis részben igaza volt, de mégsem.
- Én... Nem azért akarok a barátod lenni, mert a szomszédban laksz, nem a szüleink miatt, nem azért, mert osztálytársak vagyunk. Ha-hanem... Miattad, Jiho...- értékes ember Ő... Csak nem mindenki tudja értékelni.

<Zico>
Elmosolyodtam azon, hogy továbbra is kitart.
- Akkor béke? - nyújtottam felé a kezem.
Úgysem fogja feladni. Ha a barátom akar lenni, úgyis addig fog nyaggatni, amíg megadom magam. Az első alkalommal is ezt csinálta. - Suli után lógunk együtt?

<Kyung>
Boldogan mosolyogva fogadtam el a jobbját.
- Igen, lóghatunk. Akkor megmutatom a környéket.- mosolyogtam továbbra is.
Jól esett, hogy megbízik bennem, és engedi, hogy a barátja legyek.
Amint ezt megvitattuk be is csengettek ének-zene órára, ezért a helyemre szaladtam.
Szerettem ezt az órát. Egy héten kettő van belőle. Egy elméleti és egy gyakorlati. Az elméletin a sokak számára unalmas zenetörténettel és a zenével foglalkozunk. Én szeretem ezeket az órákat. A másik a héten a gyakorlatra van szentelve. Mindenki választott magának egy hangszert még az első évben és azon játszunk. Van mikor együtt szoktunk énekelni. Ezt kevésbé szeretem. Nekem a zongora volt a választott hangszerem. Anyuék nem engedték, hogy szaxofont válasszak. Ezért mindig is kényszernek éreztem a zongorázást. De egyszer akkor is lesz egy szaxofonom, ezt megfogadtam.

<Zico>
A zeneóra egész jónak indult, bár a tanárnő  kiszemelt az elején magának. Azt akarta, hogy válasszak egy hangszert, amin majd játszok.
- Hát... tudok gitározni. Azt lehet?
- Persze! Jól játszol? - mosolygott rám a tanárnő.
- Aha... vagyis igen. Szoktam otthon játszani. De énekelni nem tudok, és nem is akarok. Az én műfajom a rap. - vontam meg a vállam. - De gondolom azt itt nem tudom hasznosítani.
- Rap? - nézett rám nagy szemekkel a tanárnő. - Bátor vagy, hogy fel mered vállalni. De tudod mit, majd úgy alakítjuk, hogy te is bekapcsolódhass. - vigyorodott el.
Egész szórakoztató óra volt. Jól éreztem magam, nem unatkoztam. De jó lett volna,  ha Kyung mellettem ül. Na majd a következő órán.

<Kyung>
A harmadik óra az lyukas volt. Ilyenkor a könyvtárba szoktam beülni, olvasgatni, néha a következő órára készülni. Vagy ha jó az idő Yookwon-nal kimegyünk a hátsóudvarra.
- Most nem lesz óránk.- vártam meg az ajtóban Zico-t.- Mit szeretnél csinálni? Utána töri lesz.

<Zico>
- Menjünk le az udvarra. Beszélgetni. Vagy? Te mit szeretnél? Forrócsokit inkább? - mosolyogtam rá, mire felcsillantak a szemei, de zavarba is jött.
- Gyere, vegyünk forrócsokit. Ez legyen a bocsánatkérő italom, amiért kényelmetlen helyzetbe hoztalak a kerülésemmel. - karoltam át a vállát.
Igazából nem tudom miért, de egyre jobban bírtam ezt a gyereket.
Vettem neki egy nagy pohár édes nedűt, majd magamnak is csináltam egyet. - Na, merre megyünk? - fordultam felé.

<Kyung>
- Köszönöm.- mosolyogtam rá és halkan szürcsöltem a forrócsokimat.
- Csákány srácok!- ugrott a nyakunkba Yookwon.- Merre lógunk?
- Jobbára a plafonon.- vigyorogtam rá.
- Kössz...- ciccegett.
- Hm... Most egész jó az idő. Kimehetnénk hátra.
- Rendben.- helyeselt Kwonnie és láttam, hogy Jiho-nak sincs ellenvetése.
- Szerintem Te most nem akarsz rágyújtani.- vettem ki ajkai közül a cigit immár az udvaron. Csak éretlenül és kissé mérgesen nézett rám.
- A töri tanárnak jobb a szimata minden emberné és kutyánál. És ha egyszer valakit rajtakap... Ne akard megtudni...- sóhajtottam fájdalmasan.- De Te tudod.
- Kyung-nak igaza van.- helyeselt Yookwon.- Ő is jól megjárta mikor... Áú...- jajdult fel, mikor oldalba löktem.

<Zico>
Lesétáltunk az udvarra, gondoltam, ideje pótolni a kínzó nikotinhiányt, de mikor kivette a számból, majdnem elgurult a gyógyszerem. Jól van Park Kyung, én egy viszonylag nyugodt ember vagyok, de ha az idegeimen táncolsz, gerincre váglak. Mérgesen pillantottam rá, de mikor Yookwon elszólta magát, a mérgem helyére a kíváncsiság furakodott be.
- Nem is dohányzik, miről beszélsz? - néztem Kwonnie-ra, aki Kyung-ra pillantott, és barátom csúnya pillantása hallgatásra intette.
Egyre furcsább volt nekem ez a dolog. Először azok a nyilvánvalóan veszélyes srácok a mosdóban, aztán a mostani. Kyung sunyizik valamit, de ne legyen a nevem Woo Jiho, ha nem szedem ki belőle.
Megvontam a vállam, mintha nem érdekelne, és felé nyújtottam a nyitott dobozt, hogy tegye vissza.
Ahogy ez megtörtént, eltettem, és a továbbiakban semmiségekről beszélgettünk.
Mikor meghallottuk a csengőt, felsiettünk, és szokásosan elfoglaltuk a leghátsó padot. Kyung a könyvet olvasgatta, én meg őt lestem. Mit titkolsz ennyire előlem, Kyung? Miért nem hagytad, hogy Yookwon beszéljen?
A töri tanár nem volt valami jó arc. Látszott rajta, hogy sas szeme van, és csak arra vár, hogy lecsapjon valakire. Csendben figyeltem, hogy semmi okot ne adjak arra, hogy belém kössön. Pedig egyáltalán nem érdekelt az a sok hülyeség, amit összehordott. De tudtam, hogy figyel engem, a régi sulimban pont egy ilyen féreg volt a matektanárom.
Mikor végre kicsengettek, mindenki megkönnyebbülten hagyta el a termet.
- Hogy ez mekkora egy segg. - morogtam félhangosan, mikor kiviharzott a teremből.
Eszembe jutott, hogy talán Minhyuk ki tudná deríteni, hogy miben volt benne régebben Kyung. Ha nem tudom belőle kiszedni, akkor majd megkérem táncoslábú barátomat, hogy derítse ki nekem. Idegesített, hogy nem tudom.
Előkotortam az órarendet. Fizika.
- Pfff... lehet ennél elkúrtabb a mai nap? Oh de leszarom,  jobb mint ez a borzalom volt. - néztem Kyung-ra, aki kuncogott a reakciómon, majd megjegyezte, hogy ne beszéljek ilyen mocskosan. - De minden órára így fogok reagálni, csak miattad vagyok jófiú mindegyiken. - fenyegettem ujjammal játékból. -  Ha rajtam múlna, mindet végigaludnám.

<Kyung>
- Aranyos vagy nagyon.- mosolyogtam rá.- De ez inkább a Te érdeked.- löktem meg finoman az oldalát.
Miután összepakoltunk, elindultunk hármasban a fizika laborhoz. Nem a kedvenc tantárgyam, de meg tudom tanulni ha nagyon muszáj.
Szokásosan hátulra ültünk be, és megint kiderült számomra, hogy Jiho egy zseni és/vagy nagyon jó agya van az ilyenekhez.
A következő szünetben Yookwon Jiho-t faggatta a hétvégi buliról. Zico jól beszédítette szegény gyereket, hogy ilyen jó meg olyan jó. Kwonnie nagyon bezsongott.
Valahogy nem tudtam neki örülni, de nem durciztam. Csak magamban puffogtam tényleg nem feltűnően. Kicsit haragos voltam Kwonnie-ra, hogy elszólta magát. Rajta kívül nagyon senki sem tud a "múltamról". Kivéve az akkori "barátaimat", akik meglátogattak tesi előtt. Ha lehet ilyet mondani, akkor Ők a "diák maffia" tagja. Hogy hogyan keveredtem bele, már magam sem tudom. Talán egy házibulin. A cigi csak a legkisebb baj volt mind közül. Hogy megvertek... Hát túléltem. Drogot csak egyszer kaptam. Aztán mikor azt mondtam, nem szeretnék tovább a "barátjuk" lenni, egy hétvégére elvittek kirándulni. A város szélére az erdőbe egy kis kunyhóba. És ott szórakoztak velem tovább...
A szüleim nem sokat sejtettek, jól titkoltam a dolgokat bár nem vagyok büszke erre a korszakomra és arra sem, hogy nekik hazudnom kellett. Az osztályból csak nagyon kevesen tudják ezt, és hát a felsőbb évesek innen ismernek jobbára... Szégyenlem magam emiatt, ezért inkább nem terjesztem ezt. Jiho-nak sem szeretném elmondani, félek, hogy kétszínűnek tartana.
A nap további része hamar elszaladt. Az ebédlőben hosszú volt a sor viszont megint csatlakozott hozzánk az a Minhyuk gyerek.

<Zico>
Yookwon igazán lelkes volt a hétvégi buli miatt. Örültem, hogy legalább ő nem durcázik, de azért figyelni fogom. Nem akarom, hogy Kyung haragudjon rám, mert baja esett a barátjának.
- Csövi skacok, mizu? - állt be mellém B-Bomb a sorba az ebédlőben.
- Nem sok. Veled? - fordultam felé, mire megvonta a vállát. - Figyelj...- kezdtem neki halkan. - Yookwon-ra figyelj majd azért a buliban. Minket már ismernek, nem szaroznak velünk, de ő olyan buzgó, nehogy valaki belehúzza valamibe.
- Nyugi, végig szem előtt tartom van. Nagy buli lesz, más bandák is ott lesznek.
- Tetszik neked? - lestem rá.
- Nem t'om. Túl szemérmes, pirulós. Tudod, hogy én a kis vadmacskákat szeretem. Félek, hogy unnám magam mellette és... na, érted.
- Azért ügyelj rá! Szerintem csak miattad jön el. - fordultam vissza, majd miután megkaptam a kaját, elfoglaltuk a tegnapi asztalunkat.
Kyung kedvetlen volt, hiába próbálta palástolni.
- Yookwon miatt aggódsz? - suttogtam fülébe. - Ügyelek rá. Nem eshet baja, a többiekkel is beszélek, hogy figyeljenek rá.
Halványan mosolygott, majd tovább eszegetett.
Alig vártam, hogy kettesben legyünk. Tudnom kell az igazat.
Miután ettünk, együtt sétáltunk a kapuig, majd a többiek leléptek a tánciskolába, így kettesben  sétáltunk, én pedig végre rágyújthattam.
- Kyung... - szólítottam meg, ahogy elindultunk a környéken. - Kik voltak azok a bunkók? Bántanak? Beárultad őket, és bosszút akarnak állni vagy mi? - láttam, hogy vonásai megkeményednek, tekintete elsötétül. Nem szólt semmit, úgy tett, mintha nem hallotta volna. - Kyung! Hozzád beszélek! Mi volt az a furcsa mondat Yookwon szájából az udvaron?
Percekig hallgatott, eldöntötte, hogy nem beszél róla. Mély levegőt vettem, türelemre intettem magam, pedig nagyon idegesített a hallgatása.

<Kyung>
Megnyugtatott, hogy vigyázni fognak Kwonnie-ra, de akkor sem szívesen engedem oda.
Ebéd után nekiláttunk a környék felfedezésének. Még az iskola előtt elkezdett faggatni Jiho. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna de még egyszer rákérdezett, kissé türelmetlenül.
- Itt várj meg.- kértem meg mikor a kisbolthoz értünk. Nyalókáért ugrottam be.
- A szokásosat?- kérdezte a fiatal srác.
- Igen. De most kettőt.- átnyújtott két epres nyalókát, fizettem majd kimentem.
- Tessék.- nyújtottam az egyiket Zico-nak- Finomabb, mint a cigi...

<Zico>
Ez most szórakozik velem? Fújtam egyet, majd elvettem a nyalókát, és tovább indultunk. Úgy tett, mint aki elfelejtette az előbbi faggatásomat, azt mutogatta, hogy mit hol találok a környéken.
Az egyik sarkon befordultunk egy kis utcába, nekem meg elegem lett a makacsságából. Az egyik bokros résznél nekinyomtam a falnak, szorosan elé lépve sziszegtem az arcába.
- Te teljesen idiótának nézel engem, Park Kyung? Azt hiszed, van kedvem szórakozni? A barátom akarsz lenni, de nem mondod el, mibe keveredtél? - éreztem, hogy szíve hevesen ver a kezeim alatt. Hangosan szedte a levegőt. - Komolyan azt hiszed, hogy nem tudom kideríteni, ha akarom? Kyung, észreveszem a gyanús jeleket, elég durva bulikban vagyok benne, ahol kiismertem a sunyi embereket. Ha nem mondod el, holnap elindulok, és megkeresem azt a két seggfejt, és ha kell a szart is kiverem belőlük, hogy megtudjam, hogy mi dolguk van veled. Vagy megtudom máshonnan. Nem gondolod, hogy méltóságteljesebb lenne, ha lenne annyi vér a pucádban, hogy te mondd el? Nem vagy te olyan jófiú, mint amilyennek mutatod magad az embereknek, igaz? - közeledtem felé, ő pedig behunyta a szemét, és nagyot fújt.

<Kyung>
- J-jiho... N-ne kiabálj...- szinte már remegtem a karjai közt. Igaza van, gerinctelen dolog amit csinálok de ha megtudja az igazat, akkor még inkább ezt fogja rólam gondolni.
Kezemet mellkasának feszítettem és próbáltam eltolni magamtól de nem ment. Kicsit erősebb nálam.
- Eressz el kérlek... Semmi dolgom sincs velük. Cs-csak engem találtak meg akkor szünetben... Ennyi.- sóhajtottam majd nagy szemekkel néztem rá. Ahogy láttam nem nagyon akarta elhinni ezt nekem.
- Jiho kérlek...- suttogtam elhalóan.- Kérlek...- hajtottam le a fejem. Nagyon nehéz nekem erről beszélni, főleg ha közben ilyen stresszben tartanak. A múltat feleleveníteni fájó dolog. De már nem változtathatunk. Viszont azt nem tudom, most mit akartak tőlem.
- Engedj el és elmondom. Kérlek.- néztem fel rá ismét.
Sóhajtott egyet majd egy fél lépéssel hátrébb lépett.
- Először arra kérlek, hogy ígérd meg, hogy ezt soha senkinek nem mondod el.- egy aprót bólintott, hogy érti. Láttam az arcán, hogy türelmetlen és ideges. De nem megy ez olyan könnyen nekem.
- Kb három éve... Mikor elsős voltam, és az a két "seggfej" pedig annyi, mint most mi. Elhívtak egy házibuliba. Én tényleg nem akartam rosszat...- nyeltem egy nagyot.- De valahogy megesett. Azt hiszem leitattak, a számba folyamatosan a cigarettát tömködték. Annyira magával ragadott a buli sodrása. Másnap persze megfogadtam, hogy inkább távol maradok ezektől az emberektől. De mikor jött az újabb bulifelhívás, egyszerűen lehetetlen volt nemet mondani. És ez így ment fél évig. A jegyeimen nem igen látszott meg; a szüleim nem gyanakodtak, sokat dolgoztak akkoriban. Aztán, hogy a "banda" tagja lehessek, kaptam egy feladatot. Csak apróbb rablás. De megcsináltam. Annyira megszédített a tudat, hogy tartozhatok valahova, lehetek valaminek a része és én is számíthatok...- tördeltem a kezeimet- Hogy megtettem. De volt olyan, hogy nemet kellett mondjak, mert nem tudtam otthonról elszabadulni, szökni pedig nem akartam, sem a gyufát kihúzni. Akkor rendszerint másnap suli után elkaptak és elhurcoltak erőszakkal a buliba, ahol kaptam finom kis adagokat bizonyos szerekből. De ez csak egyszer-kétszer fordult elő... Aztán lassan kezdtem rájönni, hogy ez nem lesz így jó. Yookwon segített leállnom a cigivel és arra is rábeszélt, hogy hagyjam ott Őket. El is határoztam magam... Odaálltam a kis "maffia" főnöke elé, hogy közöljem a döntésemet. Válaszul... Elhurcoltak egy hétvégére... A város szélére... És...- nyeltem egy nagyot.- Kérlek Jiho, többet ne kérdezz...- gördült le egy könnycsepp az arcomon. Nehéz volt szinte újraélni a múltat.- Most már mindent tudsz rólam.- szipogtam.

<Zico>
Láttam, hogy eluralkodott rajta a pánik, ezért kicsit eltávolodtam, hogy érezze, hogy nem akarom bántani. Csendesen hallgattam végig. Tudtam, hogy milyen érzés, amikor tartozni akarsz valahova. Valakikhez.
Ahogy egyre jobban belemerült az emlékekbe, sírni kezdett, én meg megbántam, hogy ilyen durva módszerrel kényszerítettem rá arra, hogy beszéljen. Az én bandám se semmi, de ilyen durván csak az árulásra reagálnak. Ha kijelenteném a górénak, hogy ki akarok szállni, sajnálná, de elengedne. Volt srác, aki kiszállt, de nem terrorizáltuk utána, hanem kerestünk új tagokat.
A cigi, a drog és az alkohol nem rettentett el. Mindet próbáltam már, gyakran űzzük a bulik alkalmával. De amit utána mondott...
- Megerőszakoltak? - suttogtam halkan, mire felzokogott, én pedig finoman magamhoz húztam, és szorosan öleltem meg. Hihetetlen harag gerjedt bennem, remegtem az idegességtől.
- Azok a rohadékok! Hogy merészelték? Megölöm őket! Esküszöm, hogy a lelket is kiverem belőlük! Nagyon meg fogják bánni, amit veled tettek! - szorítottam magamhoz erősen.

<Kyung>
Nem tudtam mit mondani neki. Csak halkan zokogtam a karjai közt, erősen szorítottam magamhoz.
Ahogy kimondta... Újra éreztem mindent, amit akkor. A gyomrom görcsbe rándult és reszkettem.
Majdnem 3 éve történt mégis fáj még mindig. Erről tényleg nem beszéltem senkinek, Yookwon is csak sejtheti, hogy mi történt akkor. Jobb volt ezt elásni magamban, a lelkem mélyére száműzni és élni tovább az életem. Mikor ez megtörtént, nem zaklattak többet. Talán ez volt az elégtételük azért, mert otthagytam Őket. De azt, hogy most mit akarnak, azt nem tudom.
- K-kérlek... N-ne keveredj be-bele...- toltam el egy kicsit magamtól majd összeszedtem magam. Kedvem lett volna még napokig bömbölni de ettől még nem áll meg az élet, minden megy tovább.

<Zico>
- Shhh... te csak nyugodj meg. - suttogtam arcát cirógatva. - Soha többé nem érhetnek  hozzád. Csak maradj mindig mellettem. Majd én mindent elintézek. Azok a rohadékok azt is megbánják, hogy megszülettek.
Nem tud lebeszélni arról, hogy szarrá veressem azokat a szemétládákat. Azt a rohadékot,  akivel farkasszemet néztem, én magam fogom megrugdosni.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Bocsánat, amiért üvöltöttem veled. Ha... tudom, hogy nem vagyok egy nagy lelkizős, dee... ha beszélni akarsz róla... bármikor itt vagyok. Talán könnyebben túllépsz rajta, ha kiadod magadból a fájdalmat.
Kitapogattam a mobilját, majd beírtam, és elmentettem a számom.
- Ha bármi gyanúsat veszel észre, mikor nem vagyok veled... úgy érzed, hogy figyelnek, vagy követnek. Azonnal hívj! Ne hősködj, azok a srácok edzettek, és lehet, hogy fegyverük is van. Ne akard egyedül megoldani. Beszélek a főnökkel, elintézzük őket, nem hagyom, hogy bántsanak.

<Kyung>
- Én... Ezt... Nem... Nem várhatom el. Jiho én nem akarom, hogy bajod essen. És egyenlőre azt sem tudjuk, mit akarnak pontosan. Kérlek...- bújtam hozzá megint és szorosan magamhoz öleltem. Jól esett, hogy mellettem van és meg akar védeni. De féltem.
- Azért köszönöm...- suttogtam a fülébe.
Lassan elengedtem majd rámosolyogtam. Sokat jelentett felajánlása, ismerve Őt.
- Gyere. Még amíg nincs sötét megmutatom a kis játszóteret.- fogtam meg a kezét és húzni kezdtem. Nem akartam, hogy tovább aggódjon. Jobb ha elfelejtjük ezt az egészet.

<Zico>
- Nem lesz semmi bajom. Tudok magamra ügyelni, és ha baj van, a többiek segítenek. Bízz bennem kiscica. - simogattam meg buksiját.
Kicsit eltávolodott, majd inkább elterelte a kényes témát.
- Oké, menjünk. - nevettem, mikor húzni kezdett. Most olyan édes volt, mint egy gyerek. A játszótér nem volt messze, odaérve lehuppantunk egy-egy hintára. Kyung már nem volt olyan rossz passzban, de láttam, hogy még mindig kínozzák az emlékek. Az emlékek,  amiket én kavartam fel benne. De nem sokára jóvá teszem. Megbánják azt a hétvégét azok a mocskok.
Felálltam, majd hátához lépve hintáztattam. Élvezte a játékot, hangosan nevetett fel, amikor erősebben löktem meg a hintát. Azt akartam, hogy boldog legyen. Nem tudom, miért... csak akartam.

<Kyung>
- Naaa...! Most én hadd! Légsziii!- ficánkoltam a hintában nevetve miközben Ő engem löködött.
- Hallod? Hadd lökjelek én is... Naaaa.... Jihoooo....!- nyavalyogtam kacagva.- Akkor kiugrok!- fenyegettem meg de erre sem reagált. Nem volt mit tenni, mikor a hinta előre lendült kiugrottam belőle.
- Áú!- kiáltottam fel nevetve mire Jiho hozzám szaladt.- A kezemre estem.- mutattam neki a kis horzsolást. Csak nevetni tudtam a bénaságomon.
- De nem fáj ám.- vontam meg a vállam és felálltam.- Ülj bele most Te. Hadd hintáztassalak. Kiskoromban mindig üresen löktem, sosem volt kivel játszanom. Légyszi.- fogtam meg a kezét, mire sóhajtott és mosolyogva beleült a hintába.
Jó volt vele lenni, sikerült elterelni a gondolataimat a rossz emlékekről, amiért nagyon hálás voltam. Viszont lassan kezdett sötétedni. Pedig még annyira nem akartam hazamenni.

<Zico>
Nem gondoltam, képes kiugrani. Megijedtem, amikor ráesett a kezére.
- Kis buta. Ne csinálj ilyet többet. - húztam a tenyerembe a felsőm, majd megtöröltem a sebet.
Beültem a hintába, hagytam, hogy egy ideig  hintáztasson. Már kezdett szürkülni az ég.
Lassan lefékeztem a hintát.
- Gyere ide! - fogtam meg a csuklóját, majd az ölembe húztam. Átöleltem a derekát, és lágyan ringattam magunkat.
Furcsán éreztem magam. Nem tudom,  hogy miért viselkedtem így vele. Egy lányt kellene így szorongatnom, nem az egyik barátomat, de vele... olyan jó volt együtt lógni.
- Ha lány lennél, most tepernék, hogy a pasid lehessek. - vigyorogtam. - És ez engem tekintve nagy szó, mert soha senkiért nem küzdöttem még, annyira senki nem tetszett, inkább tovább álltam. - nevettem el magam.

<Kyung>
- Zavarba hozol.- temettem arcomat mellkasába. Hirtelen ért a vallomása. De az igazat megvallva valahogy én is hasonlóan éreztem. A szívem hevesen dobogott de nem a félelemtől. Talán a közelsége miatt? Talán... Jól éreztem magam mellette. De az, hogy ha lány lennék... Ezt furcsa volt hallani tőle.
- H-ha lány lennék...- ismételtem meg halkan.- De nem vagyok...- ki tudja, ha lány lennék, akkor örömmel vetném magam Jiho karjai közé. De én fiú vagyok, a haverja.
- Lassan menni kellene.- sóhajtottam még mindig Őt ölelve. Nem akartam elmenni. Olyan jó volt vele. De jobb időben, biztonságban hazaérni.

<Zico>
- I-igen. - sóhajtottam a száját nézve. Erős késztetést éreztem arra, hogy összetapasszam ajkainkat. Nem Zico! Te is tapasztaltad a felháborodását, amikor melegnek lett titulálva. Biztos megbántanád. És te sem vagy meleg, nem szereted a fiúkat. Ez csak azért van, mert nem tudod hogyan viselkedik egy közeli barát. Talán a buliban jó lenne felcsípni egy bigét, mielőtt tönkreteszem a kapcsolatom Kyung-gal.  - Menjünk. - köszörültem meg a torkom.
Felálltunk, és együtt indultunk haza. Nem tudtam eldönteni, hogy az előbb csalódott volt a hangja, vagy ha lány lenne, nem tetszenék neki, és nem akart megbántani azzal, hogy ezt megmondja.
- Tetszenék neked, ha csaj lennél? - álltam meg, mikor a házuk elé értünk. - Ha én lány lennék, olvadnék utánad.

<Kyung>
Lassan ballagtunk haza, csendben egymás mellett.
- Öhm...- nyeltem egyet zavaromban majd lehajtottam a fejem a kérdésére.- K-kedves vagy...- pirultam el kijelentésére. Azt egy pillanatig sem állítom, hogy Zico nem jó pasi. És talán ha nem az lennék ami, akkor biztos, hogy rohannék utána. De ezt így kimondani...- A-azt hiszem... Ha lány lennék, már szerelmes lennék beléd. D-de fiú vagyok.- nyeltem megint egy nagyot. Fiú, ahogy azok is akik bántottak.- Miért kérdezel ilyeneket? Ezt már nem tudjuk megváltoztatni.- közelebb léptem hozzá. Gyorsan körbenéztem, hátha tőlük vagy tőlünk figyelnek. Tiszta volt a levegő. Még közelebb léptem hozzá és adtam az arcára egy puszit.
- Jó éjt, Jiho.- suttogtam majd gyorsan elszaladtam. Be az udvarba majd az ajtót szinte úgy törtem be.

<Zico>
- Sajnálom, csak... mindegy, nem kérdezek többet ilyet. - mosolyogtam zavartan. Nem tudom, mi van velem, hogy tudni akartam, hogy lenne-e esélyem nála. De azok után, ami vele történt, valószínűleg soha nem hagyná, hogy úgy érjek hozzá. El kellene felejtenem ezt a hülyeséget. Mi csak barátok lehetünk. De akkor miért lódult meg a szívem, amikor megpuszilt? Úgy a szája után kaptam volna.
Csak álltam az utcán egy ideig, majd besétáltam a házba, ahol anya mosolyogva várt. Apa meccset nézett, a bátyám nem tudom, merre van.
- Milyen napod volt kicsim? - puszilt meg. - Mindjárt kész a vacsora, remélem ma eszel.
- Öhm... aha. Leteszem a táskám és segítek, oké?
- O-oké. - motyogta meglepetten. Nos igen, évek óta nem lógtam anya körül, mindig a barátaimmal voltam, vagy a szobámba zárkóztam.
Gyorsan lepakoltam, kezet mostam, majd lementem a konyhába.
- Anya...- ültem le a konyhaasztalhoz, ő pedig hümmögött a tűzhely felé fordulva, hogy figyel. - Befesthetem a hajam? - kérdésemre meglepetten fordult meg.
- Befesteni? - lépett mellém, majd beletúrt a hajamba.
- Aha. Vagy szerinted az lányos? - haboztam. Már nem voltam benne biztos.
- Nem, dehogy. - mosolygott. - Tetszeni akarsz valakinek? Egy kislány a suliból?
- N-nem...- mély levegőt vettem. - Igazából...ő...ő egy fiú. - motyogtam pirulva. Szégyelltem magam, de... nem tudtam, ki segíthetne. Nincs senki, akivel beszélhetnék. Kivéve Kyung, de vele csak nem beszélhetem meg.
- E-egy fiú? Oh kicsim, soha nem mondtad, hogy te... hogy ezért nem csajoztál.
- Nem vagyok meleg. Csak... ez az egy fiú tetszik nekem. És... nem tudom, hogy hogyan hívjam fel a figyelmét magamra.
- Kyung az? - bólintottam, de nem mertem felnézni még mindig. Magához ölelt, és évek óta először, én is visszaöleltem. - Elmegyünk holnap a fodrászhoz, jó? Kicsinosítunk. Anya nagyon boldog, hogy ezt elmondtad neki. Kicsim, nagyon sokat változtál, mióta evvel a fiúval barátkozol. És anya segít neked, jó?
Bólintottam, de még mindig zavarban voltam.
- Csináltathatok egy tetoválást? - pillantottam rá, amikor elém tette az étkészletet, hogy terítsek meg.
- De van egy csomó tetoválás már rajtad. - pillantott rám értetlenül.
- Jó, de ez most a karomra lenne. Az a barátom megcsinálja, aki a többit is. Szabad?
- A suliban nem lesz baj belőle?
- Majd hosszú pulcsiban járok. - vontam meg a vállam.
Bólintott, én pedig megterítettem. A vacsorára előkerült Woonie is, és apa is kikapcsolta a tévét.
Miután ettünk, felmentem a szobámba, és dobtam egy üzenetet a haveromnak, hogy mikor csinálná meg nekem. Amíg a választ vártam, bepakoltam, majd gyorsan elmentem zuhanyozni.
A válasza nagyon feldobott, holnapután mehetek.
Àgyba dobtam magam, de nem tudtam elaludni. Kyung járt a fejemben. Milyen kár, hogy nem lány egyikünk. Akkor semmi akadály nem lenne. Így viszont... nem lehet soha az enyém. Mégis tetszeni akarok neki.
Ha lány lenne, már szerelmes lenne belém. Ez a mondata visszhangzott a fejemben egész addig, amíg elnyomott az álom.

<Kyung>
- Jesszusom, mi történt?- jött ki anyu ijedten a konyhából.
- Bocsi.- mosolyogtam rá.- Hazajöttem.
- Hát... Azt észrevettük.- szólt ki apa a nappaliból.
- Milyen napod volt?- puszilt meg anyu.- Merre jártál eddig?
- Lazán telt a nap.- dobtam le a táskám.- Jiho-nak mutattam meg a környéket, megkért rá.
- Rendben. Rendes fiú, igaz?- simogatta meg az arcom anyu.
- Persze. Miért ne lenne az?- nevettem lágyan.- Nektek milyen napotok volt? Noona hol van?- néztem körbe.
- Nem tudom, hol van a nővéred de tegnap is ezt játszotta, kicsit aggaszt.- sóhajtott miközben a kezembe nyomta az evőeszközöket, hogy terítsek meg.- Amúgy én jól elvoltam itthon. Majd ha a kertbe mész nézd meg, új virágokat ültettem.
- Oh ez remek.- mosolyogtam rá. Nagy hobbija a kertészkedés.- És Te apa? Milyen napod volt?
- Ahj... Nagyon fárasztó. De most már jó, hogy itthon vagyok.- jött be Ő is a konyhába és a tűzről leemelte a vacsit, az asztalra tette majd mindenkinek mert. Idő közben Minyoung is befutott.
Miután ettünk felvittem a cuccomat, elpakoltam másnapra és elmentem zuhanyozni. Pörögtem jobbra-balra, hallgattam egy kis zenét is majd lefeküdtem.
Nehezen jött álom a szememre. A mai sűrű napon kattogott az agyam.
Ám mikor elaludtam, akkor sem találtam megnyugvást. Hirtelen abban a kis kunyhóban találtam magam. Ugyan ott, ahol akkor... És ugyan úgy ki voltam kötözve, körülöttem pedig ugyan azok álltak és kínoztak, várták a sorukat. De köztük volt egy valaki, aki nem közülük való. Mikor rá került a sor az eddigieknél még durvábban ért hozzám, ott ütött, karmolt, harapott ahol ért és közben felettem mozgott. Minden érintést éreztem magamon, hiába forgolódtam az ágyban. Nem tudtam kiszakadni az álomból.
Hiába kiáltottam segítségért, senki nem hallotta, csak jól szórakoztak. Aztán egyszerre többen vettek körbe, többen kínoztak, élvezkedtek felettem. Kegyelemért sírtam de nem foglalkozott velem senki. Aztán hirtelen az egyik arc megvilágosodott a szemeim előtt. Zico volt az. Álmomban hihetetlen az eddigieknél is nagyobb fájdalmat éreztem. Csalódottságot, becsapottságot és félelmet.
Hangosan lihegve, sírva ébredtem fel a hajnal közepén a szörnyű álomból.
Percekig csak zokogtam. Már két éve annak, hogy nem gyötörnek ilyen álmok. De most újra elkezdődött...
"Ugye Te sosem bántanál?"- pötyögtem az SMSt Jiho-nak. Tudom, hogy ez csak egy álom volt... De egyszerűen muszáj volt meggyőződnöm róla.
A mobilomat szorongatva próbáltam visszaaludni.
Reggel kicsit nyűgösen keltem de annak is tudtam örülni, hogy az éjszaka hátralevő részében nem álmodtam semmit.
- 'Reggelt!- köszöntem be a konyhába.
- Szia kisfiam. Itt a reggelid.
- Nem kérek, köszönöm.
- Ma sem? Ez nem lesz így jó... Valami baj van?
- Nem. Semmi. Csak sietek. Késésben vagyok.- nem hazudtam sokat már három perccel le voltam maradva az átlagomtól.
Mikor kiléptem a kapun és elhaladtam a szomszéd ház mellett egy pillanatra megtorpantam. De úgy döntöttem, hogy mégsem várom meg Jiho-t. Olyan kínosan éreztem magam az álmom és az üzenetem miatt. Ki fog nevetni...
Lassan ballagtam tovább.