1. Rész

<Zico>
Kedvetlenül néztem végig az üres szobán, majd felvettem a hátizsákom, és kifelé indultam. Haragudtam az egész világra. Anyám pár hete találta ki, hogy elköltözünk, mert szerinte a környék és a mostani barátaim nincsenek rám jó hatással. Szerintem ez egy nagy baromság! Nekik köszönhetem, hogy segítettek fejleszteni a rap tudásomat. Mindaddig nem is volt baj, amíg le nem romlottak a jegyeim, meg volt pár igazolatlanom. A diri kitálalt, anyám kiborult, apám leképelt. Vér és könnyek, valahogy így tudnám jellemezni azt az estét.
- Meglásd jó lesz az új ház. - veregette meg a bátyám a vállam, amikor beültem a kocsi hátsó ülésére. - És az új sulidban is biztos lesznek barátaid.
- Vannak barátaim! - mordultam rá. - Nem kellenek azok a kis pincsik.
Kifelé bámultam az ablakon. A bátyám könnyen beszél. Egyetemre jár, tehetséges, népszerű... a család büszkesége. Én meg egyebet sem hallok, csak hogy vegyek róla példát. Mikor apám leparkolt az új ház előtt, az első dolog, amit észrevettem, a ház mellett lévő nagy fa, amin ki lehetett lógni az ablakon át. Elvigyorodtam, nekem az a szoba kell.
- Nos, tetszik fiúk? - fordult hátra anya mosolyogva.
 - Nagyon szép, anya. - mosolygott rá Taewoon. Én csak elhúztam a szám, majd kiszálltam. Besétáltam, és megkerestem azt a bizonyos szobát. Nem érdekelt a ház, ha nagykorú leszek, úgyis elhúzok innen. Utálom, hogy nem illek családi idillbe. Ahogy benyitottam, szerencsére még nem volt foglalt. Na, most már az. Az ablakhoz léptem, felmértem a szökési lehetőségeket. Ahogy előre pillantottam, megláttam a másik ház ablakában egy srácot. Valamit nagyon szöszmötölt, de nem láttam mit. Megrántottam a vállam, kit érdekel, amúgy sem tűnik velem egy súlycsoportúnak.

<Kyung>
Szöulban élek a szüleimmel és a nővéremmel. Egy egészen elitnek mondható környéken, talán a kertvárosi körzet a legmegfelelőbb, amivel jellemezhetem. És valahol az iskolám is ilyen elit. Most járok a gimi 3. osztályába. Általában felsőbb évfolyamok diákjaival barátkozom, nálunk mindenki olyan sznob... Meg a suliban a legtöbben.
A tanulással nincs különösebb problémám, könnyen megjegyzem a dolgokat. Kétszer voltam eddig osztályelnök de az idén lemondtam erről a pozíciómról. Amúgy mindenkivel el tudok lenni. Nincs bajom az emberekkel. Igyekszem mindig kedvesen szólni hozzájuk. Aztán, hogy ezt viszonozzák-e vagy sem... Az rajtuk áll.
De azért vannak olyanok akiket inkább elkerülök. Jobb a békesség. Nem szívesen ugrok neki embereknek. Azt meg végképp nem szeretem, mikor nekem ugranak. De hát az ilyen "klikkesedett" osztályokban az szimpátia elkerülhetetlen.
Az osztályfőnök egy hete közölte, hogy új tanulót fogunk kapni. Hát félév van. Pont időben... Ezzel egy időben a szüleim azt a hírt hozták, hogy a szomszédunkba is új embereket kapunk. Pedig úgy szerettem Nam nénit. Mindig megkínált az isteni krémes sütijéből, mikor átmentem neki segíteni a házimunkában vagy a kert körül. De ez van. A világ állandóan változik. Jobb hozzászokni.
Ebből a két teljesen egyidejű változásból arra a következtetésre jutottam, hogy talán a szomszédunkban lesz az új srác. Nem voltam benne biztos de valahogy tudat alatt ezt éreztem.
Még láttam, mikor megérkeztek de nem sokat tudtam vele foglalkozni, mert ének órára kellett mennem. A szüleim kitalálták, hogy legyen valami hobbim, és mivel szerintük tehetséges vagyok, ezért beírattak énekelni. Rühellem. De kell valahova járnom szóval nem adom fel. Bár a rap az jobban izgatta a fantáziámat, elborultabb vagy unalmasabb pillanataimban még szöveget is szoktam írni. De ezt senki sem tudja.
- Aztán vigyázz magadra kincsem.- indított útnak anyu- Siess haza. Este át szeretnénk menni a szomszédékhoz bemutatkozni.
- Ahj...- sóhajtottam.- Rendben. Sziasztok.- mosolyogtam rájuk majd útnak indultam. Utálok mindig mindenhez jó képet vágni... De muszáj. Viszont erre az új családra azért kíváncsi vagyok.

<Zico>
Behordtam a cuccaimat az új szobámba, még mielőtt megváltoztathatnák a döntésem.
Épp pakoltam a ruháimat a szekrénybe, amikor anya nyitott be.
- Kicsim, nem vagy éhes? - megráztam a fejem. - Összefutottam a szomszéd hölggyel. Este átjönnek vacsorára. Van egy lányuk iiiis... - lemondóan pillantottam fel rá. - Oké, tudom, hogy nem érdekelnek a lányok. De kicsim, téged a rappen kívül semmi nem érdekel.
- Ezt szeretem csinálni. - motyogtam, majd tovább pakoltam.
Igazából egyáltalán nem izgattak a lányok. Nem tudom, miért. Szépek, csinosak, de bennem semmit nem mozgatnak meg.
- Tudom kicsim, de... hanyagolsz mindent miatta. Nem jártál be az iskolába, nem tanultál semmit, nem voltál soha velünk.
- Nem akarok este jópofizni, nem akarok a sznob szomszédjainkkal vacsorázni, és itt élni sem! Menjünk haza! - néztem rá kérlelően, de megrázta a fejét.
- Már ez az otthonunk. Kérlek, próbálj meg beilleszkedni. És gyere le este, ne hozz kellemetlen szituációba.
Magamra hagyott, én meg folytattam a pakolást. Kellemetlen szituáció... ez vagyok én, kellemetlen.
Estig meg sem álltam, végezni akartam minél hamarabb.
Mikor végre megvoltam, elégedetten sóhajtottam fel.
- Öcskös...- nyitott be Woonie. - Ejha, már kész is vagy? Ügyes! - vigyorodott el. - Anya kéri, hogy készülődj. Nemsokára itt lesznek a szomszédok.

<Kyung>
Fárasztó volt a három órás énekóra. Lassan ballagtam hazafelé de amint beléptem az ajtón anyu letámadott.
- Igyekezz Kyunggie! Mindjárt megyünk. Öltözz fel szépen.- hessegetett a szobámba.
Vánszorogva készülődtem. Ahogy leértem anyu összepakolta a sütit, amit sütött. Apuval kint vártuk Őket majd az ajtajuk előtt nagy levegőt véve bekopogtunk.

<Zico>
Anya be volt zsongva. Fel-le rohangált, mint egy mérgezett egér.
Az ebédlőben ültem, unottan nyomkodtam a telefonom.
- Tedd el, Jiho! Ez tiszteletlenség! - mordult rám anya.
- De még itt sincsenek! - értetlenkedtem. Mikor kopogtak, anya mindenkit kiterelt a nappaliba.
- Komolyan úgy viselkedik, mintha lánykérőbe jönnének! - súgtam oda Taewoon-nak morcosan, mire halkan kuncogott. - Ezek csak a szomszédaink és egyébként sincs semmi kedvem hozzájuk.
- Nyugi, kibírod. - csapkodott vállon.
Felvették a műmosolyt, majd anya szélesre tárta az ajtót.
- Jó estét! - csiripelte vidáman, majd beengedte a vendégeket.
Anyuka, apuka, kislány, kisfiú. Remek, most lesz kinek jópofizni.
Illedelmesen köszöntek, majd apa közelebb lépett, és bemutatkozott.
- Ők pedig a fiaink. Az idősebbik, Jiseok. - bátyám illedelmesen meghajolt. - És ő pedig a mi Jiho-nk. - csak álltam, mire Woonie oldalba bökött.
Kelletlenül meghajoltam, semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez.

<Kyung>
Teljes izgalomban vártam a találkozást a szomszédainkkal. Kedves kis családnak tűnnek. Az asszony ugyan úgy be volt zsongva, mint az én anyukám. Még a végén jóba is lesznek. Az apa is barátságosnak tűnt. Azt hittem, hogy lesz még lány a családban de talán így jobb is. Jiseok jó kiállású, illedelmes srác. Biztosan idősebb nálam. Talán még a nővéremnél is.
Ha igaz, hogy az új osztálytársam az új szomszédunkból való lesz, akkor minden bizonnyal az a Jiho gyerek lesz az. Hááát... Nem a legbarátságosabb teremtmény... De igyekszem jóban lenni vele, segíteni neki beilleszkedni.
Egy kisebb bemutatkozás után Mrs. Woo a nappaliba invitált mindenkit.
- El nézést a sok dobozért de még csak ma érkeztünk meg.
- Semmi baj, kedves.- nyugtatta anyu.
Hozott be nekünk üdítőt, az idősebbeknek kávét és tovább folytattuk az ismerkedést. Megtudtam, hogy az idősebbik fiú egyetemista, úgy ahogy a nővérem is. A szülők egészen jó pozícióban dolgoznak egy vállalatnál és nagyon aranyosak. Jiho pedig... Szótlan egy gyerek. Egészen unhatta a helyzetet, látszott rajta. Ezért egy kicsit kellemetlenül is éreztem magam.
- Anyuuu... Együnk!- kérlelte a háziasszonyt Jiseok.
- Fiam!- adott egy enyhe tockost az apa.- Ne legyél illetlen.- mi csak halkan kuncogtunk rajtuk.
Az ebédlőben mindenki elfoglalta a helyét. Szépen megterített asztal várt minket. Mrs. Woo igazán kitett magáért.
- Hmm... Isteni finom a vacsora.- dicsértem.
- Ugyan ugyan... Csak gyorsan összedobtam valamit.- válaszolt pirulva.
A szülők nagyon hamar megtalálták a közös hangot, Minyoung és Jiseok az egyetemről beszélgettek lelkesen, Jiho és én pedig... Csendben ettünk.
Olyan furcsa ez a srác. Látszik rajta, hogy nem az a tipikus "jófiú"... Sőt. De gondoltam egy próbát megér a puhítása.
- És... Hova fogsz járni suliba?- mosolyogtam rá kedvesen.

<Zico>
Rémesen untam ezt az egész nyálas jópofizást. Persze aranyos, meg minden... de ők mind egy hullámhosszon voltak, én meg kilógtam.
Meglepett a kérdés, mert mindvégig azt üzente a testtartásom, hogy maradjon távol tőlem.
- Nem t'om. És nem is igazán érdekel... - vontam meg a vállam.
- Jiho! -  apa hangja fenyegetően csendült.
- Mi van?
- Jiho, kérlek... - nézett rám anya könyörgően. - Vendégeink vannak.
- Ja, nektek. Nekem nem! Nincs kedvem ehhez a szarhoz. - álltam fel.
- Ülj vissza, fiam! - szólt rám apa.
- Hagyatok békén! - hagytam ott őket. A hátsóajtón keresztül kimentem a kertbe. Megláttam egy hintaágyat, majd odasétáltam, és lehuppantam. Előhúztam a zsebemből a cigis dobozt, és rágyújtottam.
Kábé a felénél járhattam, amikor nyílt a hátsóajtó, és egy barna buksi jelent meg.  Szemei engem kerestek, majd mikor észrevett, zsebre dugott kézzel sétált oda, én pedig végignéztem rajta. Magas volt, de nálam alacsonyabb, karcsú, szálkás. Farmerben és fehér ingben volt. Haja kicsit kócosan volt beállítva. Csinos pofi, nagy, barna szemek... tipikus szépfiú. Biztos imádják a csajok.
Leült mellém, én pedig magam elé bámulva szívtam csendben a nikotinrudat. Minek jött ide? Azt hittem, hogy az előbbi elég hatásos volt.

<Kyung>
- Nem hiszem el...- morogta az apa.
- Ne haragudjatok...- szabadkozott az anya.- Nehéz még neki megszokni itt...- magyarázta.
- Adok én neki olyat, hogy azt szokja meg könnyebben!- állt fel mérgesen az apa.
- Kérem.- szóltam utána.- Megengedi? Hátha rám hallgat.
- Végül is.- vakarta meg a tarkóját.
Kitoltam a székem, felálltam és kiballagtam mellé.
Először nagyon nem tudtam mit mondhatnék... Vajon Ő mindig ilyen idegbeteg, kissé bunkó, antiszoc állat vagy csak a környezetváltozást viseli nehezen?
Amúgy pedig nem is ronda gyerek. Az esze, hogy a helyén van-e azt nem tudom. De minden bizonnyal igen. Csak rombolja magát ezzel a viselkedéssel és a káros szenvedéllyel.
- Tudod, hogy mennyi súlyos szövődménye lehet annak, hogy cigizel?- pillantottam rá de csak nem törődve vállat vont, majd egy újabb slukkot mélyen letüdőzött és a visszajövő füstöt az arcomba fújta.- Szüleid tudják?- böktem a fejemmel a lakás felé. Megint csak megvonta a vállát.- Biztos nehéz most neked... De ha gondolod... Majd én segítek...- erre csak fintorgott egyet és felmorrant.- Öhm... Amúgy... Van hobbid? Vagy valami amihez nem így állsz hozzá...?- fintorodtam el egy kicsit én is.

<Zico>
- Miért érdekel? Nem veszed észre, hogy nem akarok haverkodni? Vannak barátaim, csak anyám kitalálta, hogy elköltözünk, mert lógtam párszor a suliból.
Mikor leégett a cigim, újabbra gyújtottam rá, de csak azért, mert láttam, hogy bosszantja. Egy ideig elbambulva szívtam, de mivel nem tágított, hanem csak bámult, mély levegőt vettem.
- Amúgy ja. Van hobbym. A rap. Egy ideje nyomom, leginkább bulikban. - rápillantottam. - De ez úgysem érdekel téged. Evvel a külsővel max balett táncosként tudlak elképzelni. - na jó, ez nem igaz, csak látni akartam, hogy meddig tudok még táncolni az idegein, mielőtt megsérteném, és itt hagyna.

<Kyung>
Akkora egy tapló. De most már kezdem érteni a szitut... Egy lógós, nagymenő suttyó... De a fene tudja miért, úgy érzem jobb ha mellette vagyok és segítek neki.
Az újabb szál cigit majdnem kiszedtem a szájából de inkább nem akartam tovább feszíteni a dolgokat.
- Nyugodtan sértegethetsz...- motyogtam.- Erről a tökéletességről- mutattam végig magamon kisebb iróniával. Cseppet sem vagyok tökéletes de valahogy vissza kell vágni.- Úgyis lepereg.- vontam vállat. A francokat pereg le! Belül igen is szarul esett...
- Amúgy... Én énekelni járok. Már harmadik éve. De a rapet valahogy jobban bírom én is. Ezt az itthoniak mondjuk nem tudják... De nem is baj. Csak kiakadnának.

<Zico>
Lepereg, mi? Csak  vigyorogtam azon, hogy megpróbálta elviccelni. Láttam a szemén, hogy ütött a sértésem.
Tulajdonképp nagyon is tetszett a pofija. Ha csaj lenne, hízelegnék is neki, hátha megkedvel, és közelebb enged magához. De ő egy pasi, könyörgöm!
Viszont bejött a türelme és a kitartása. Nem üvöltözött, nem sértegetett. Talán nekem is abba kéne hagynom a seggfej dumát. De azok a hatalmas babaszemek úgy érzem, hogy a vesémig látnak bennem.
Nem akartam többet bunkózni, mégis kicsúszott.
- Énekelni? Te? - röhögtem. Ez már jobb nem is lehetne.
Viszont motoszkált bennem az, amit a rapről mondott. Szóval anyuci pici fia szeretne egy kicsit rosszalkodni, csak nem mer.
- Tudsz is? - pillantottam rá. Értetlen arcára folytattam. - Rappelni. Próbáltad valaha, vagy csak hallgattad sunyiba, hogy anyuci meg ne tudja?

<Kyung>
- Ch...- fintorodtam el újabb sértésén. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen tuskó? Ha jobb lenne a modora, még azt mondanám, hogy jó fej és érdekes, szívesen megismerném. De kezd elmenni a kedvem az egésztől...
- Tudok. Írni is szoktam szöveget...- sóhajtottam lemondóan majd felálltam mellőle. Csak nagy szemekkel pislogott rám.
- Bemegyek. Hideg van. Jobb lenne ha Te is bejönnél, nehogy megfázz.- ahj Istenem... Ki vagyok én, hogy megmondjam egy ilyen seggfejnek, hogy mit csináljon?
Inkább sarkon fordultam és megindultam az ajtó felé.

<Zico>
Ez most besértődött?
- Hé, várjá' má'! - ugrottam fel, majd miután eldobtam a csikket, utána kocogtam. - Megmutatod, mit tudsz? - fékeztem le mellette.
Biztos voltam benne, hogy nem valami nagy tehetség. De akkor majd megint megsértem, és majd szépen lekopik rólam.
Gyanakodva méregetett.
- Oh ugyan már! Gyerünk, beijedtél? Vagy félsz, hogy a mami meghallja? Teszek be valami zenét, hogy csak én halljalak.
De tulajdonképp miért is győzködöm? Miért érdekel engem ez a srác? Nem tudom, de bírom a temperamentumát.

<Kyung>
- Nekem olyat senki ne mondjon, hogy beijedtem!- morogtam rá. Kezdett elegem lenni abból, hogy hülyének néz és azt hiszi, mindent lenyelek. Azt meg, hogy az anyámat a szájára vette ilyen hangnemben... Nagyon megbánja még!
- Kapcsolj valamit...- böktem ki végül.
Nincs jobb ötletem, rögtönöznöm kell.
Viszonylag gyors, kellemes ritmusú alapot indított el a telefonjára. Igyekeztem felvenni a ritmust majd csak úgy hirtelen megeredt a nyelvem és a szám végéig fontam a mondatokat.
Lihegve néztem rá, mikor végeztem. Kiadtam magamból egy hétre való feszültséget ezzel a kiadós rappel. Jobban éreztem magam utána. Már csak azért is, mert megmutattam, hogy vagyok olyan jó, mint Ő bár még nem hallottam de ebben biztos vagyok.
- Hagyjuk...- legyintettem.- A magadfajtáknak úgysem jön be az ilyen. Csak attól vagytok elájulva, amit Ti csináltok.
- Ha már itt tartunk... Te nem mutatsz nekem valamit?- vigyorogtam rá. Persze kíváncsi voltam a véleményére is... Nem mintha adnék az ilyen emberek szavára... Bár ne legyünk tele előítéletekkel... Lehet, hogy ehhez igen is jól ért. Na meg az sem utolsó szempont, hogy Ő az első, aki hallott engem rappelni. Eddig mindig egyedül, magamban gyakorolgattam, írogattam. Nem mertem, és nem volt kinek megmutatni.

<Zico>
Betettem neki az egyik alapot, amit nem rég dobtam össze. Viszont, ami az elkövetkező percekben lezajlott... csak pislogtam. A gyerek marha jól nyomta!
- Ezt most találtad ki? A zenére? - bólintott, nekem meg majdnem tátva maradt a szám. Persze... van még mit tanulnia, de így elsőre... és azt mondta énekelni jár, úgyhogy csak ért a zenéléshez.
- Ez marha jó volt! - ismertem el. Láttam, hogy meglepte a pozitív válasz.
- Szerintem ne éneklésre pazarold az időd. Nagyon jól  tolod. Többet kellene foglalkoznod evvel.
A telefonomon babráltam, majd elindítottam ugyanazt a dallamot.
- Megmutatom az én verziómat, oké? - bólintott, én pedig ráhangolódtam a zenére.
Láttam, hogy figyelemmel követi minden soromat.
Mikor vége volt, csendben vártam a reakciót, ő azonban elgondolkodva nézett.
- Na? Milyen?

<Kyung>
Jé! Tud rendes is lenni... Furcsa. Bár megértem. Ha arról van szó, amit az ember szeret, akkor ahhoz mindig máshogy viszonyul, mint általában mindenhez.
- Az éneklést nem hagyhatom abba...- sóhajtottam.- A szüleim nem engedik.- na ezt lehet, hogy meg kellett volna tartanom magamnak, mert megint jól képen röhögött. Nem vagyok én olyan hű de rendes jó kisfiú... Csak... Csak... De... Ahj. Reménytelen.
- Inkább csináld!- utasítottam, mire elkezdte. Végig nyitott szájjal és tányérnagyságra tágult szemekkel figyeltem. Érti a dolgát.
- Hű...- nem tudtam sokkal többet kinyögni, miután meghallottam az Ő verzióját. A hangja... Olyan különleges. Kissé mély, enyhén karcos azonban mégis lágy. És ahw... A szöveg... Tökéletes.
- E-ez...- sütöttem le a szemeimet.- Nagyon jó volt...- mosolyodtam el halványan.
Most egy kicsit elszégyelltem magam az előző gondolataim miatt. Túl hamar ítélkeztem. Jiho tényleg nagyon jó.

<Zico>
- Bejött, mi? - vigyorogtam.
Valójában még mindig nem éreztem azt, hogy egy kategóriába tartozunk, de volt valami, ami mindkettőnket érdekel.
-  Nem megyünk a szobámba? Zenét hallgatni. Mutatok pár király darabot. - vigyorogtam.
A srác kezdett szimpi lenni. Bár nem mondanám a haveromnak, de sokat emelkedett előttem azzal, hogy ilyen tehetséges.
Habozva bólintott, majd együtt indultunk befelé.
- Hova-hova? - stoppolt le apa a nappaliban, ahol a kanapéra telepedve beszélgettek.
- A szobámba. - láttam a gyanakvó szempárokat.
- Mi van? Ti akartátok, hogy spanoljak vele, nem? - értetlenkedtem. - Találtunk közös témát. Ő is szeret zenélni. - nem véletlenül ezt a szót használtam a rap helyett. Úgy valószínűleg nem engedték volna be a szobámba.
- Jó, de ti... - kezdte anya, de a szavába vágtam, mert tudtam, hogy mit akar kinyögni. Hogy nem egy stílusban zenélünk. Gondolom a szülei elmondták, hogy énekelni jár.
- A fiúk igazán tehetséges. - hajoltam meg a szülők előtt. - A szobámban van pár hangszer, gondoltam gitározhatnék kíséretként.
Az anyuka mosolyogva bólintott, láttam, hogy tetszett nekik a fiúk dicsérése.
Utunkra engedtek, és mikor becsuktam magam után a szobám ajtaját, arcát néztem elgondolkodva.
- Bocsi, de... mi is a neved? Nem figyeltem, mikor anyukád bemutatott. Én jobban szeretem a Zico-t. A Jiho-t csak a közeli emberek használják. A tesómmal régebben találtunk ki mindkettőnknek becenevet. Így lettem én Zico, ő pedig Taewoon. De ha fel akarod bosszantani,  hívd Woonie-nak, mert azt utálja. - kuncogtam, majd az íróasztal mellé huppantam.

<Kyung>
Ledöbbentem hirtelen közvetlenségén. Az viszont jól esett, hogy nem buktatott le a szüleim előtt. Hálás voltam érte.
Mikor felmentünk a szobájába kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Idegen helyen nem igazán tudok otthonosan mozogni, nehezebben találom fel magam.
Fejével az ágyára bökött, hogy üljek le.
- Otthonos kis szoba...- mosolyogtam rá zavartan a nézelődés közben. Nem volt annyira kidekorálva de valahogy mégis érződött az egészen, hogy ez az Ő birodalma.
Ahogy nézelődtem észrevettem az ablak előtt egy nagy és öreg tölgyfát, aminek a lombja elég közel állt az ablakhoz. De talán annyira mégsem... Kicsit megemelkedtem a helyemről, hogy jobban kilássak. Annyira nem volt bent az ablakban a fa, hogy pont ne lehessen rálátni a szomszédra. Pontosabban a mi házunkra. Még pontosabban az én szobámra. Na mindegy. Csak nem egy megrögzött kukkoló... Meg amúgy is.
- Ja bocsi.- kaptam a fejem Zico felé mikor megköszörülte a torkát.- Öhm. Kyung. Park Kyung. De úgy szólítasz, ahogy jól esik. Bizonyos keretek között!- tettem hozzá gyorsan, nehogy megint piszkálódjon.

<Zico>
- Oké, szóval Kyung. Hmm. Egész jól hangzik, csak... keresztény  vagy? - értetlenül  pislogott rám. - A jelentése miatt. Vagy nem is tudod, hogy a neved azt jelenti, hogy "biblia" ? - mutattam macskakarmokat, majd láttam, hogy kigyúl a képzeletbeli égő a feje felett. Bólintott, hogy de, tudja, én  meg bekapcsoltam a gépet, hogy tegyek valami zenét.
Beállítottam a lejátszót, hogy menjen sorba a zene, majd a fiókból kikotortam a füzetem, és melléültem az ágyra.
- Ebben vannak a szövegeim. Meg pár rajz, de az lényegtelen. Lesd meg, ha gondolod. Tényleg jól űzöd a dolgot. Egyszer eljöhetnél velem egy buliba. A nyertes mindig egy csomó pénzt kap a versenyeken. Bár nem mindenki rappel. Van, aki táncol, van, aki énekel. Neked jó hangod van?
Teljesen belelkesültem attól, hogy végre van valaki, aki megérti azt, amit szeretek csinálni. A többi barátomat anya soha nem engedte nálunk, mert rossz arcú embereknek tartja őket. Pedig szerintem tök menőek.
- Te vagy az első olyan, aki a szobámban jár, és nem családtag. Anya nem szereti a barátaimat. Szerinte rossz hatással vannak rám. Ez elég nagy baromság. Szeretek velük lógni.
Egy ideig ültem, ő pedig a füzetemet lapozgatta.
- Van csajod? Biztos valami dögös bula, mi?

<Kyung>
Elkezdtem olvasgatni a szövegeit. Voltak köztük egész jópofák de akadt olyan is ami kemény kritika a világgal vagy egész egyszerűen valamilyen személlyel szemben. Látszik rajta, hogy sokat küzd magával. Nem tud megfelelni sem a szüleinek sem a saját elvárásainak. Nem rossz ember Ő. Csak... Talán magányos. Nem hallgatják meg.
- Öhm.- néztem fel rá a füzetből.- Nem tudom, hogy jó vagyok-e. Nem igazán szoktam szerepelni közönség előtt. Kivéve a zenesuliban a gálákon. Nem hiszem, hogy nagy tehetség lennék.- kuncogtam szégyenlősen majd visszatértem a füzethez.
Hát megértem a szüleit. Azt hiszem én sem engedném be az ilyen barátokat... De ezt inkább nem mondom neki, nem akarom, hogy olyan goromba legyen, mint az előbb. Örülök, hogy ennyire megnyílt.
- Cs-csajom...- nyeltem egy nagyot.- Olyanom nincs...- néztem fel rá félve. Biztos megint ki fog nevetni. Nekem még nem volt soha kapcsolatom. Talán általánosban. De az csak gyerekszerelem.
- Neked biztos van. Valami hasonló lázadó, kemény csajszi, igaz?- mosolyogtam rá.

<Zico>
- Nincs barátnőd? - kicsit meglepett, gondoltam egy ilyen típusú srácnak biztos van. - Nekem sincs. Amm... nem foglalkozom velük. Nem megy nekem a kapcsolatépítés. Nem tudom kifejezni az érzéseim, és nem is szeretem. Utálom, ha gyengének tűnök. A lányoknak meg a nyálas dolgok tetszenek. Vagyis nem mindnek... akik kemény, lázadó csajok... őket inkább barátaimnak tekintem. Mikor meg már barátok vagyunk, cikinek érzem kikezdeni velük.
Visszafordult a füzethez.
- Nem tudom, miért mondtam el neked ezeket. Nem szoktam erről dumálni senkinek. Biztos téged sem érdekel.
Hátradőltem az ágyon, és becsuktam a szemem. Mi van velem? Miért mondom el ezeket neki? Csak beégetem magam. Nem akarom, hogy közel kerüljön hozzám, mert akkor megismeri a gyenge pontjaimat. De akkor miért nyílok meg neki?
Csak hallgattam a zenét, halkan mormogtam a szöveget. Tiszteltem, amiért nem ítélt el elsőre, mint mások, hanem megadta az esélyt, hogy én mondjam el. Más nagy ívben elkerült volna a helyében.

<Kyung>
- Engem érdekel.- susogtam majd felé fordultam.
Hogy miért? Ez egy remekbe szabott kérdés. Talán csak azért, mert érzem, hogy valójában nagyon is kellemes személyiség csak ezt elnyomja magában. Sosem értettem az ilyen embereket. Az miért gyengeség, ha kimutatod az érzéseidet?
Az pedig, hogy nincs barátnője. Talán egy kicsit megértem. Én sem nagyon tudok csajozni.
- Majd... Ha átjössz hozzám, megnézed az én szövegeimet is?- kérdeztem kissé bátortalanul.

<Zico>
- Aha... - vigyorogtam rá.
Nem is olyan rossz fej ez a srác. Kicsit túl normális hozzám képest, de szimpatikus. Ahhoz viszonyítva, hogy valami virágfiúnak tűnt elsőre.
Becsukta a füzetet, majd maga mellé tette az ágyra. Belecsíptem a hátán az ingbe, és hátra húztam. Kicsit zavarba jött, de azért elfeküdt mellettem.
- Szóval... ugye nem kell egyenruhába járni a suliba? Utálom az egyenruhát.

<Kyung>
Váratlanul ért, hogy lefektetett maga mellé de végül is csak "szót fogadtam".
- Egyenruha? A mi sulinkban nem. Csak ünnepekkor meg vizsgákon. De elvárják, hogy mindig rendezett legyél és ápolt. Nem mintha annyira figyelnék...- forgattam meg a szemeimet kuncogva.- Ha hozzánk jössz, akkor osztálytársak leszünk.- magyaráztam lelkesen. Felkönyököltem a bal kezemre és vele szembefordulva folytattam.- Vannak jó fejek az osztályban azért. A lányok...- húztam a szám.- Nem tudom mennyire bírod a picsogást... De van egy sejtésem. Szóval velük vigyázni kell. A srácok viszonylag jó fejek.- mosolyogtam rá.

<Zico>
-  Aha, az klassz. A csajokat majd ignorálom, ha idegesítőek lesznek. - legyintettem. - A barátaid meg nem hiszem, hogy bírni fognak. Te is tapasztaltad, hogy dumálok az idegenekkel. Én csak meg akarom húzni magam. A régi sulimat is utáltam. Azért is lógtam inkább a barátaimmal. Nem volt ott egy haverom sem. És a tanárok is folyton piszkáltak. Főleg a matek tanárom, miután elkapott a klotyóban cigizni.
Arcát figyeltem. Kicsit hosszú volt a feje. De amúgy aranyos. Szép a mosolya.
- Amúgy sem érdekel a suli, úgysem leszek soha olyan jó, mint a bátyám. - vontam meg a vállam.

<Kyung>
Aha! Megvan a másik probléma. Szegényt biztos mindig a bátyjához hasonlítják... Meg tudom érteni. Nálunk mindig a nővéremmel példálóztak. Ki nem állhatom.
- Ha gondolod én szívesen segítek a tanulásban és a beilleszkedésben is. Persze nem kell mindenkivel jóban lenned. Elég ha engem megtűrsz magad mellett. Hidd el úgy könnyebb ha nem vagy egyedül.- igyekeztem kedves lenni hozzá, hátha nem "ijesztem el" magamtól.
- Ha egy tanácsot elfogadsz, itt ne szegj nagyon szabályokat. Ne akard megtudni, hogy milyen büntetéseket lépes adni néhány szemét tanár...- hát igen hallottam is dolgokat meg sajnos még régebben kevertek is bele dolgokba...
- És azt pedig teljesen megértem, hogy utálod mikor a bátyádhoz hasonlítanak. Nekem mindig a nővéremmel jönnek.- vontam unottan vállat.

<Zico>
Miközben beszélt, elfordítottam a fejem. Utáltam lelkizni. De valamiért bizalmat szavaztam neki.
- Miért akarsz a barátom lenni? Csomót bántanálak. Bunkó vagyok, és túl őszinte. Meg foglak sebezni. Nem tudok lelki barát lenni. - motyogtam halkan. - Nem akarok itt is bajba keveredni. Elegem van abból, hogy mindenki engem baszogat. Itthon, a suliban... - mély levegőt vettem. - A bátyám olyan pont, amilyen gyereket minden szülő akar. Irigylem. Èn...én meg csak vagyok. Valami hiba van itt. - mutattam a fejemre. - Szóval ne fűzz te sem túl nagy reményeket hozzám.
Csendben feküdtünk egy ideig. Szégyelltem magam, amiért ilyenekről beszéltem egy idegennek.

<Kyung>
- Butaságokat beszélsz.- szólaltam meg halkan.- Biztos vagyok benne, hogy nem vagy reménytelen. Csak egy kicsit jobban oda kell ülni a dolgokhoz. Majd segítek.- hogy miért vagyok ennyire "odaadó"? Lövésem sincs. Talán azért szeretném jobban megismerni, mert sok dolog van amiben hasonlítunk.
- Ha majd mindenkiből eleged lesz, mert mindenki csak piszkál, akkor majd jöhetsz hozzám. Nem foglak baszogatni, ígérem. Meghallgatlak majd és segítek. Segítek lelki barát lenni.- mosolyogtam rá biztatóan. Burkolva most ajánlottam fel a barátságomat. Furcsa, hogy alig másfél órája ismerem de valahogy úgy érzem,  szüksége van rám.
- Ha pedig attól félnél, hogy bármit is kikotyogok... Akkor megnyugodhatsz. Titoktartásban, diszkrécióban jó vagyok.- rám pillantott majd vissza el. Inkább befogom. Igen... Ez lesz a legjobb. Talán azt hiszi, hogy tolakodó vagyok. Lehet kicsit messzire mentem.

<Zico>
- Kösz. Csak ez nekem nem megy ilyen gyorsan. Nekem... ehhez idő kell. Nem is ismerlek. De... oké. Lógjuk együtt. Talán... barátok leszünk majd. - hangom még mindig halk volt, nagyon zavarban voltam.
A többi barátommal soha nem beszéltünk ilyesmiről. Nem is ismerték a családi helyzetem. Se azt, hogy mit érzek. Együtt buliztunk, bandáztunk, zenéltünk. De semmi érzelmes beszélgetések. És ez pont jó volt. De ez a srác... úgy zavarba hozott. Neki nem elég a bandázás. Ő fel akarja törni a dió héját.
Rápillantottam, ő pedig bátorítóan mosolygott rám.
Halkan kopogtak, majd anya dugta be a fejét.
- Kyung, a szüleid várnak. - mosolygott rá, mire felült. - Holnap majd folytatjátok, fiúk.
Felállt, majd én is, és lekísértem a családjához. Elköszöntünk, majd vissza akartam menni a szobába, de anya megállított és megölelt. Zavarba jöttem, sután veregettem meg a hátát.
- Örülök, hogy találtatok egy közös témát. Barátkozz evvel a fiúval, jót fog neked tenni. Nagyon rendes gyerek. Végre lehetne egy értelmes barátod.
Bólintottam, majd utamra engedett. Lezuhanyoztam, és bezárkóztam a szobámba. Egész este Kyung járt a fejemben. Nagyon furcsa srác. Nem tudom, mit kezdjek vele.
Sokáig ültem az ágyon, és rajta törtem a fejem.
Elég késő volt, mire ágyba bújtam. Idegen volt a hely, annak ellenére, hogy a saját cuccaim vettek körül.

<Kyung>
Teljes mértékben megértettem és tiszteletben is tartom a kérését.
- Nem olyan rossz gyerek ez a Jiho, ugye fiam?- veregetett vállon apa már otthon.
- Nem. Nagyon kedves. Csak szegénynek még nehéz megszokni az új környezetet.
- Nem baj. Légy jó hozzá. A szülei nagyon kedvesek, a bátyja is egy tünemény.- mosolygott anyu.
- Igyekszem.- mosolyodtam el.
- De most menj, készülődj lefekvéshez. Holnap suli.
- Jó jó...- sóhajtottam.
Felballagtam az emeletre, bepakoltam másnapra a cuccaimat és elmentem zuhanyozni. Közben végig Zico-n gondolkoztam. Érdekes ember. De egy szóval sem mondanám rá, hogy rossz. Majd idővel jobban megismerjük egymást. De nem szeretnék semmit sem erőltetni. Tudom, hogy megvan a maga baja nélkülem is. De azzal nem ártok neki, ha mellette leszek.
Bebújtam az ágyamba és csak nyitott szemmel bámultam ki az ablakon. A Hold szépen ragyogott fent az égen, mellette a csillagok világították be a sötét eget. Sóhajtozva bámultam kifelé, majd szemeim lassan lecsukódtak és elaludtam.