XIX. Fejezet

<Kyung>
Miután mindent megbeszéltünk, vidáman tettem félre a mobilom.
Megvártam míg a mosógép megáll. Megint elrendeztem a ruhákat és a harmadik és egyben utolsó töltetet gyömöszöltem bele.
A teregetés végeztével a szobába rohantam és gyorsan átöltöztem. Összeszedtem minden szükséges holmimat is.
-  A többit meg tudjátok csinálni, ugye?- szóltam be a nappaliba.
- Persze. De... Hova mész?- nézett rám felvont szemöldökkel Minhyuk.
- Öhm... Az egyik barátommal találkozom.- mosolyogtam kedvesen és már fordultam is volna sarkon.
- Betegen?- szólt utánam Jaehyo.- Fiatal úr, álljon meg!- kapott utánam.- Hallod Kyung? Ez nem játék.- nézett rám komolyan.
- Tudom. De most muszáj elmennem.
- Jó. Akkor mit szólsz ahhoz ha most felhívom Zico-t?
- Azt, hogy könyörögve kérlek, ne tedd. Van ennél fontosabb dolga is.
- De Kyunggie...- sóhajtott.
- Figyelj Jaehyo. Nemsokára lesz a hónapfordulónk. Meg szeretném lepni valamivel de ahhoz egy barátom segítségére van szükségem. Kérlek érts meg. Csak most tudom elintézni. Ha Jiho hazajönne vagy keresne, falaznál nekem?- néztem rá hatalmas kiskutyaszemekkel.
- Ahj... Jó rendben. De kérlek vigyázz magadra!- ölelt meg.
- Jó jó persze. Köszönöm.- veregettem hátba majd mikor elengedett útnak is indultam.
A lábaim sebesen vittek a célom felé. A fejem tele volt gondolatokkal. Észre sem vettem, hogy milyen hamar megérkeztem.
Megálltam az ajtó előtt és becsengettem. Rövid idő múlva nyílt is az ajtó.
- Sza Taewoon hyung.- üdvözöltem a vendéglátóm.
- Áh Kyung. Gyere beljebb.- tárta ki az ajtót és beengedett.
Besétáltam a dormba és köszöntem a többieknek, majd Taewoon-nal elvonultunk a szobájába.
Hosszú órákig dolgoztunk a dalon. Jó volt vele együtt működni. Mindenben megértett, hogy mit hogyan szeretnék. Kicsit néha úgy viselkedik, mint az öccse de amúgy Ő és Zico két külön világ. Ám a munkában egyikőjük sem ismer tréfát és mindketten ugyan annyira nagyon tehetségesek.
Talán olyan este nyolc-kilenc lehetett, mikor végre megkapta a dalocska a végleges formáját.
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséged, hyung.- hajoltam meg előtte a nappaliban állva.
- Ugyan semmiség. Neked mindig örömmel. Jó látni, hogy ilyen jól megvagy azzal a féleszűvel.
- Naaa ne bántsd!
- Hyungnak ma ilyen napja van.- szólt közbe Sungmin.-  Folyton piszkálódik.
- Elhallgass Te kis törpe! Különben nem lesz többé a szádban a szép nyelvecskéd.- fenyegetőzött Leaderhez illően mire egy nyelvöltést kapott válaszul a Maknaetól.
- Pimasz.- morogta Taewoon.- Ahj... Manapság olyan nehéz velük...- sóhajtott.
- Megértelek hyung. De most már igazán megyek. Ha Jiho nem talál otthon, elszabadul a pokol.
Még egyszer megköszöntem az óriási nagy segítségét majd sebesen megindultam hazafelé.
Út közben elhaladtam egy drogéria mellett, ahol nagy betűkkel hirdették, hogy az illatos gyertyák a héten akciósak. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek be a boltba. Bevásároltam az összes létező illatból. Haza felé azt tervezgettem, hogy melyiket kinek adom. Mert nem csak magamra gondoltam ám. Mindenkinek megtaláltam a hozzá illő illatot. Boldogan nyitottam be a dormba mire Jihoon támadott le.
- Mi ez a gorombaság? Se köszönés semmi? Csak úgy elrángatsz Jihoonnie?- néztem rá nagy szemekkel immáron a szobámban.
- Bocsi hyung. Szia. Szóval. Hogy vagy?
- Jól. Vettem illatgyertyákat. De még meggondolom, hogy odaadjam-e...
- Ahj... Hyung. Aranyos vagy tényleg. De nem fáj semmid? Lázad nincs? Nózid nem folyik?
- Hé hé Jihoon. Nyugalom.- csitítottam mosolyogva.- Felcsaptál háziorvosnak?
- Nem éppen. Csak aggódom.
- De nincs miért. Jól vagyok.- pakolgattam közben a cuccaimat.
- Megjöttem a forró teával!- jött be Jaehyo.- Te még nem vagy ágyban?- nézett rám szúrósan.- Azonnal feküdj le. P.O állj fel onnan. Nem tud bebújni az ágyába.
- Bocsánat.- pattant fel a Maknae a helyemről.
- Mondtam már, hogy hihetetlenek vagytok?- feküdtem le vigyorogva.
- Biztos. De itt egy kis C vitamin. Azt is vedd be. Meg ezt a sapit is vedd fel.
- Jaj Jaehyo nyugodj le Te is! Nincsen semmi bajom. Egy kicsit prüszkölök, néha folyik az orrom, fáj a fejem meg talán hőemelkedésem is van. De nem fogok meghalni!- kezdtem kicsit ideges lenni. Ennyire azért ne nézzenek bolondnak.
- De aggódunk. És ha Jiho megtudja, hogy nem vigyázunk rád... Nekünk annyi.- érvelt a visual.
- Ahj... Akkora marhák vagytok. De azért köszi.- kortyoltam bele a teába.
- Ezt azért vedd fel a kedvemért.- próbálta belehúzni a fejembe a sapkát Jaehyo.
- Hagyjátok már szegényt.- lépett be a szobába mosolyogva Minhyuk is.- Nincs nagy baja. Csak pihennie kell. És biztos vagyok benne, hogy Jiho-tól sem kell tartanotok.- kelt védelmemre a táncos.
Valószínűleg Jaehyo-ban motoszkálhatott egy kis bűntudat is, amiért ennyire a fenekem alá tett mindent. P.O pedig egyszerűen csak túl jólelkű. Azért egy kicsit jólesett a törődésük. De akkor sem vagyok halálos beteg. Sőt! Kutya bajom.

<Zico>
Kopogásra riadtam fel. Az órára pillantottam,  majdnem éjfél volt.
- Tessék! - szóltam ki, mire a portásbácsi  nyitott be.
- Nem gondolod, hogy ideje lenne hazamenni? Késő van, pihenned kellene.
- Tudom, de be kell fejeznem ezt.
- Majd befejezed holnap.
- De rosszul állok vele. Maradok még.
- Ha rajta alszol, nem íródik meg. Holnap majd befejezed.
Sóhajtottam, majd a tarkómat masszíroztam. Kyung biztos aggódik. Magamra hagyott, én pedig felálltam, a táskámba tettem a jegyzeteket, és hívtam egy taxit. Nincs kedvem gyalogolni.
Mikor megérkezett, lementem, és a címet bemondva döntöttem a fejem az ablaknak.
Mikor megérkeztünk, megköszöntem, fizettem, majd halkan osontam be a dormba, hogy ha alszanak, ne ébresszek fel senkit. A konyhába mentem, ahol kis kutakodás után találtam egy zacskó kekszet, és reménykedve nyitottam ki a hűtőt, remélve, hogy van tej.
Szerencsére találtam, majd leültem és falatozni kezdtem. Lépteket hallottam, gondolom meghallották szöszmötölésem. Taeil dugta be a fejét.
- Szia hyung. - köszöntem teli szájjal.
- Szia. Ilyen sokáig voltál?
- Ja, tudod, hogy utálom, ha megmondják milyen dalt írjak. Jobb szeretek függetlenül mindentől alkotni.
- Szia hyung. - lépett be P.O. is egy bögrével.
- Szia Jihoonie. Mi újság?
- Nem sok, ágyba dugtuk Kyungot, és ott maradtunk, amíg elalszik. Nem értem ezt a fiút, betegen pihennie kéne, nem mászkálni. - morogta mérgesen, én meg már majdnem helyeseltem, mikor leesett, hogy mit mondott.
- Miért, hol mászkált? - hallottam, hogy Taeil megköszörüli a torkát.
- Ú-úgy értem, a lakásban nem kellene má-mászkálnia. - habogott a maknae rajtakapottan.
- Szörnyen hazudsz!
- Nem hazudtam!
- De hazudtál! - fordultam felé. Hátat fordított, ezért az énekeshez fordultam. - Elengedtétek betegen?
- Én nem tudok semmit! - vágta rá azonnal.
Felálltam, és a maknaehoz léptem.
- Hol volt?
- Tényleg nem tudom, hyung!
- Jihoon, kiabálni kezdek!
- Ne! Annyit tudok, hogy utánad nem sokkal elment egy barátjához, és este jött haza. Kérlek hyung, ne kérdezz többet, és ne mondd el neki, hogy eljárt a szám. - nézett rám kérlelően.
Meglepődtem. Milyen barát? Nem is mondta, hogy találkozik valakivel.
Megfordultam, felvettem a cuccom, és a szobánkba mentem.
Kyung édesen aludt, ezért lágy csókot leheltem arcára, és levágódtam az íróasztalhoz. Egy ideig őt néztem, próbáltam kitalálni, merre lehetett. Lehet, hogy butaság, csak máskor mindig beavatott.
Megráztam a fejem, és elővettem a jegyzeteim, hogy tovább dolgozzak a dalon.

<Kyung>
Nem volt menekvés, Ők többen voltak ezért engedelmeskednem kellett nekik. Megvárták míg elalszom és magamra hagytak. Meg akartam várni míg Jiho hazaér de nem hagyták.
Borzalmasan telt az éjszaka. Jobbra balra forgolódtam, tüsszögtem, félálomban fújtam az orromat, és mintha lázat is éreztem volna. De Jaehyo biztosított afelől, hogy csodateát adott nekem, ami hamar rendbe hoz. Hát én igyekeztem hinni neki.
Egy ilyen orrfújós mizéria alkalmával egy sötét alakot láttam az íróasztalnál. Egy pillanatra megállt a szívem de miután kikeltem az ágyból és közelebb tipegtem a fény jobban megvilágította és láttam, hogy Jiho az.
- Szerelmem.- suttogtam mikor a háta mögé értem. Feje le volt hajtva az asztalra a jegyzeteire.
Hátát simogattam, vállait masszíroztam. Puszit csak azért nem adtam, nehogy elkapja a kórságot.
- Kicsim...- szólogattam.- Gyere feküdj le. Majd reggel folytatod.- simogattam tovább.
Szorosan magamhoz öleltem majd mikor ébredezni kezdett a hóna alá nyúltam és az ágy felé segítettem.

<Zico>
Egy ideig még írtam, majd letettem a fejem egy kicsit.
Nem emlékszem, mikor aludtam el, csak arra ébredtem, hogy szerelmem hangja kúszik a fülembe, az ágyba invitálva. Félálomban, a segítségével az ágyra dőltem, majd megint elsötétült minden.
Reggel hangos tüsszentésre riadtam fel. Felkaptam a fejem, és kerestem a hang forrását. Mellettem Kyung feküdt, nyakig betakarózva. Körülötte zsepik, az orra piros volt a sok fújástól. A homlokára tettem a kezem.
- Legalább a lázad lement. - motyogtam álmosan. - Csinálok neked teát. Utána sajnos dolgoznom kell. Be kell fejeznem a dalt. - keltem ki, majd a konyha felé vettem az irányt. Előkerestem a teafüvet, majd vizet tettem oda forrni. Amíg vártam a vízre, addig kiszaladtam a mosdóba.
Mikor elkészült a tea, besétáltam hozzá, és mellé ültem.
- Tessék édes! Idd meg, amíg meleg. Jobban vagy kicsit? - kérdeztem, miközben hálásan vette át a teát.

<Kyung>
Nem akartam felkelteni Jiho-t a prüszkölésemmel de sajnos sikerült. Aranyos volt hozzám, készített nekem teát.
- Ühüm.- kortyoltam bele.- Már jobban vagyok, köszönöm.- mosolyogtam rá majd egy újabbat kortyoltam és letettem a bögrét az éjjeliszekrényre.
- Ma is bemész? Vagy itthon dolgozol?- érdeklődtem kíváncsian.

<Zico>
- Már csak kevés van. Befejezem itthon, ha ügyes leszek, délig kész lesz. Utána bemegyek, hogy megmutassam a főnöknek, hogy jó-e. Te csak maradj ágyban, és pihenj. -  pusziltam meg homlokát, majd felálltam, és visszaültem az íróasztalhoz. Egy darabig csak fejben pakolgattam a sorokat, majd mikor megvolt nagyjából, egymás alá papírra vetettem. Mikor úgy éreztem, hogy nagyjából oké, akkor nekiálltam kijavítani. Ahol nem jött ki a sor, ott kicsit elbabráltam.
A rap rész összeállítása könnyebben ment, abban jobban otthon vagyok.
Dél körül mondhatni volt egy egész jó kis nyers változat. Persze ezen majd még finomítani kell, de majd csak akkor tudok,  mikor mindenki szájából hallom a saját részét.
Felálltam, nyújtóztam egyet, majd mosolyogva figyeltem párom, aki egy könyvvel a kezében feküdt.
- Érdekes? - néztem meg a borítót, de nem ismertem. Bólintott. - Akkor jó. Nem is tudtunk beszélni az este. Te megvoltál? Nem mentek az agyadra a többiek a tegnap? Nem lehet kellemes, hogy itt nyüzsögtek egész nap körülötted.  - kíváncsi voltam a válaszára. Nyíltan féltem rákérdezni, hogy lebuktatom a maknaet. De hajtott a kíváncsiság.

<Kyung>
Azzal tisztában voltam, hogy bármit tehetek, úgysem engednek ki az ágyból. Ezért magamhoz vettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem. Néha tekintetem a fekete betűkről Jiho-ra tévett. Serényen dolgozott a dalszövegen de láttam rajta, hogy nagyon meg kell erőszakolnia magát, hogy valami elfogadhatót tudjon kiadni a kezei közül. Ő ilyen. Szabad lelkű alkotó. Nem szereti a korlátokat, amit teljesen meg tudok érteni. Én is hasonlóképpen vagyok.
Mikor szünetet tartott, felém fordult és a tegnapi napról kérdezett. Nem sejtett semmit sem arról, hogy merre jártam. Hála Istennek. Bármennyire is fájt, hazudnom kellett neki. Mégsem árulhatom el, hogy hol és miért nem voltam otthon.
- Öhm igen.- tettem le a könyvem.- Főleg Jihoonnie és Jaehyo jártak folyton át, hogy ellenőrizzenek. Olyan lököttek.- mosolyogtam.- De azért kedves tőlük.
Ebben a pillanatban egy üzenetem érkezett.
- Bocsi.- mosolyogtam Zico-ra majd gyorsan felvettem a mobilom és megnyitottam.
"Na? Odaadtad már?"- futottam végig szélesen mosolyogva az SMSt.
"Nem, még nem, hyung. Majd ha jobban leszek. ^^ "- gépeltem sebesen a választ még mindig mosolyogva.
"De mond ám el, hogy öcskös mit szólt hozzá! :D "- rezgett azonnal a készülék.
"Mindenképpen!  "
- Bocsi. Hol tartottunk?- tettem félre a telefonom.

<Zico>
Próbáltam leplezni meglepődöttségem, mert olyan lazán hazudott, hogy ha nem tudnám, amit tudok, akkor eszem ágában sem lenne kételkedni.
Ennek ellenére mosolyogtam, bár rosszul esett, hogy hazudott.
Épp rá akartam kérdezni, hogy nem akarja elolvasni a dalt, amit írtam, de ekkor a telefonján kezdett írogatni. Megvártam, amíg végez, de olyan édesen mosolygott a készülékre, hogy akaratom ellenére összeszorította a szívem a féltékenység. Korábban csak rám mosolygott így. Na jó, talán túlzok. Igen, egészen biztosan csak az anyukája, vagy a nővére, vagy valaki más.
- Ömm. Ott, hogy milyen aranyosak voltak a srácok, hogy ápoltak tegnap. - könnyed hangot ütöttem meg, pedig majd felemésztett a kíváncsiság.
- Ki dobta fel ennyire a kedved? - kérdeztem rá, mert izgatottan mosolygott.
Elterelte a dolgot, és kábé akkor ment el a kedvem a mai naptól.

<Kyung>
Mikor rákérdezett, hogy kivel üzengettem kissé pánikba estem. Mit mondhatnék neki, hogy ne legyen akkora nagy a hazugság?
- Senki senki. Csak... Egy barát. Nem vagy éhes?- bújtam ki a takaró alól majd mellé sétáltam. Hátát akartam megsimogatni de elfordult tőlem.
Talán megbántottam? De nem tudhatja meg az igazat. Még nem...
- Akkor... Ne hozzak egy kis teát neked is? Vagy valami rágcsát? Csokit?- álldogáltam mögötte tehetetlenül.

<Zico>
Kezdett gyanús lenni nekem ez a titkolózás. Kivel szórakozgat a hátam mögött?
Inkább felálltam, és visszaültem a szöveg mellé. Nem akartam, hogy észre vegye, hogy meg vagyok sértődve, de mégsem akartam, hogy megérintsen. Menjen, és írogasson annak a valakinek.
- Nem kérek, köszönöm. Pihenj csak le, én megvagyok.
Az asztalon kopogtattam ujjbegyeimmel. Valakinek tudni kell, kihez mászkál el. Vajon korábban is járt el, csak nem figyeltem meg? De hát odavoltunk "nászúton". Várjunk csak! Akkor is kapott egy hívást, és utána is nagyon vigyorgott. Vajon akkor is avval a valakivel beszélt? De ki lehet az?
Azon meditáltam, hogy kiből lehetne kihúzni a titkot. Biztos tudják, hogy hova ment el tegnap. U-Kwon-t és Taeil-t azonnal lehúztam a listáról. Ők inkább a vérüket adnák, de nem törnének meg. P.O.? Taeil biztos őrzi most, hogy tudja, hogy faggatni kezdeném, ha kettesben maradnánk. Minhyuk? Ő ravaszabb,  lerázna, és jelentene Kyungnál, hogy gyanakszom.
Jaehyo maradt az egyedüli reményem, bár ő most vezekel páromnál, mi van, ha beköp. Ő sem jó!
Megnézhetném a telefonját. De az olyan féreg dolog, a mobiltelefon az magánügy.
Dühösen ugrottam fel.
- Megyek a stúdióba. - pakoltam be a cuccom, majd elvágtattam, mielőtt kiszúrná, hogy mennyire feszült vagyok. Vagy talán már észrevette.

<Kyung>
Jiho zaklatottan rontott ki a szobából.
Nem akartam megbántani de úgy látszik mégis sikerült. Hogy vagyok képes ilyen bénán intézni a dolgaimat?
- Mi történt?- kukucskált be Yookwon a szobába.- Veszekedtetek?
- Tudtommal nem.- vontam vállat.
- Akkor feküdj vissza. Mindjárt küldök be neked egy kis levest.
- Köszönöm.- bújtam vissza.
Töprengve bámultam ki az ablakon, mikor csörömpölést hallottam az ajtó felől.
- Meghoztam az ebéded.- mosolygott kedvesen Jaehyo.
Leült mellém az ágyra és felém tartotta a levest.
- Jó étvágyat.
- Köszönöm.- vettem el a tányért és kanalazni kezdtem. Az ötödik falat után letettem az éjjeli szekrényre.
- Ennyi?- nézett nagy szemekkel a visual.
- Ennyi.
- De hát alig ettél. Taeil meg fog sértődni.
- Sajnálom de nincs étvágyam. Amúgy nagyon finom volt, köszönöm.
- De ez így nem jó. Napok óta nem eszel rendesen. Nem jutsz megfelelő tápanyaghoz. A tested majd elkezd belülről fonnyadni. Teljesen el fogsz majd sorvadni és semmi sem fog maradni belőled.- hajtotta le szomorúan a fejét.
- Jól van biológusom!- kacagtam fel.- Iszok  teát. Abban van minden. Tényleg jól vagyok. Oké?- mosolyogtam rá.
- Oké...- sóhajtott majd összeszedte az edényeket meg a papírzsepiket és kivitte.
- Jaehyo!- szóltam ki.- Gyere vissza egy kicsit.
- Itt vagyok.- rohant be.- Mi a baj? Mid fáj?- méregetett aggódva.
- Egyszer ebbe fogsz belehalni...- csóváltam a fejem.- Nincs semmi bajom. Csak szeretnék beszélgetni. Ráérsz?
- Persze.- ült le az ágyra.- Mi bánt?
- Én nem is tudom...- sóhajtottam.- Te mit ajándékoznál Yookwon-nak?
- Biztos,  hogy kíváncsi vagy?- húzta a száját.
- Aham.
- De... Akkor...
- Nyugi! Megígértünk valamit.- löktem mosolyogva oldalba.
- Hát... Akkor valami kis cuki játékszert. Hyukkie mindig a vibrátorral jön. De az annyira nem is izgi. Talán egy gésagolyó. Hm... Vagy szájpecek. Az én kisszívem úgyis mindig olyan hangos.- kuncogott.- Legalább arra nem lenne gond. De amúgy nem tudom. Lehet, hogy elvinném Őket vacsorázni. Aztán bulizni. Aztán az ágyamba. Azt hiszem. De miért kérdezted?
Csak ámulva figyeltem az ötletelését és egyre jobban elbizonytalanított. Talán rossz ajándékot választottam.
- Én... Jiho-nak... Egy dalt írtam. De annyit kellett hazudnom miatta. Nagyon szégyenlem magam...
- Nyaj... Pedig ez aranyos.- mosolygott rám csillogó szemekkel.
- De nem is tudom... Nem kellene inkább mást? Valami kézzel foghatóbbat?
- Kyung. Te nem én vagy. És Zico sem. Szóval bízz magadban. Tuti örülni fog neki.- fogta meg a kezem.
- De... Tuti...?
- Igen. Most pedig aludj!- szólt rám szigorúan.
- Igen is anyuci!- vigyorogtam mire megcsapkodott.
Miután magamra hagyott lehunyt szemekkel, forgolódva törtem a fejem.
Kell valami más is.... De mi? De mi?
Addig forgolódtam, míg meg nem világosodtam. Azonnal kipattantam az ágyba, utcai ruhába öltöztem és a pénztárcámmal kikommandóztam a dormból.
A plázába indultam meg célirányosan. A második emeletre rohantam fel az ékszerészhez.
Egy órámba telt mire sikerült a legmegfelelőbb ezüst gyűrűt kiválasztanom. Zico szereti a kiegészítőket és a gyűrűket is jobban elviseli, mint én. Egy menő, koponyás gyűrűt választottam, aminek a borítása koptatott ezüst.
Megkértem az eladót, hogy gravírozzon bele nekem egy kis szöveget.
Fél órát kellett rá várnom de megérte. Addig bejártam a plázát meg vettem papírzsepit.
Gyönyörködve forgattam a kezemben az ékszert, melynek belsejébe cikornyás betűkkel volt gravírozva: "ZiKyung forever ♥ ". Ha már egyszer a fanoktól kaptunk egy ilyen kis patent nevet...
Gyorsan zsebre vágtam a dobozkát, elköszöntem és szó szerint rohantam haza.

<Zico>
A stúdiószobáig meg sem álltam. Idegesen vágtam be magam után az ajtót. Ha megtudom, hogy ki az... darabokra szedem. Kyung nem hibás, ő aranyos, édes, könnyen megszereti az embereket és a szívéhez nő az, akit szeret. Mérgesen támaszkodtam az asztalon. Hiába gondolkodtam, nem jutott eszembe, hogy csapta volna neki valaki a szelet régebben. De akkor kivel randizott titokban?
Mély levegőt vettem, és inkább lementem egy palack vízért, mielőtt füstölni kezdene az agyam.
- Jól vagy, Jiho? - kérdezte kedvesen a boltos néni,  mikor látta, hogy morcosan könyökölök a pulton.
- Nem! - durcáztam. - Valaki el akarja venni a szerelmem.
- Húha! Ezek komoly vádak. Biztos vagy benne, hogy ez megtörténhet?
- Tulajdonképp... nem. - haboztam. - De az orrom előtt hetyeg vele üzenetben! Én eljövök ide dolgozni, hogy pihenjen, ő meg randevúzik?
- Ennyire nem bízol benne?
- De én bízom benne! Csak ő annyira érzékeny, kedves, aranyos, naiv, hogy... és ha elveszik tőlem? - néztem rá nagy szemekkel. - Holnap leszünk három hónaposak! Erre ahelyett, hogy ünnepelnénk, mással szórakozik.
- Jiho, nem túlzod ezt kicsit el? Értem én, hogy félted őt, de ebbe csak belebetegszel. Ha valaki el akarja édesgetni, te édesgesd vissza. Hivatkozz a közös emlékekre, és hogy mennyire kár lenne, ha vége lenne.
- Aha... - nem győzött meg túlságosan. - Mindegy, köszönöm a vizet. - emeltem fel, majd vonultam vissza.
Estig írtam, de sokszor elkalandozott a gondolatom.
Mikor kész voltam, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Begépeltem, majd kinyomtattam, hogy szebben mutasson.
Ránéztem a telefonomra. Nem akartam hazamenni. Attól tartottam, hogy kitör a balhé. A kanapéra pillantottam, majd vissza a telefonra, ahol  ketten mosolyogtunk a képernyőn.
Megnyitottam az üzenetet, majd pötyögni kezdtem: "Nem megyek haza, nem vagyok kész. Majd alszom a kanapén, reggel, miután leadtam a szöveget, hazamegyek. Pihenj sokat, és ügyelj magadra. Szép álmokat!". Sóhajtottam, majd már majdnem lenyomtam a "Küldés" gombot, aztán meggondoltam magam, és odaírtam a végére, hogy "Szeretlek!". Elküldtem, és átvonultam a kanapéra. Tudtam, hogy reggel fájni fog mindenem, de akkor is maradtam.
Eldőltem, de képtelen voltam aludni, csak bámultam a sötétben.

<Kyung>
Mikor befutottam a lépcsőházba lihegve kapaszkodtam a korlátba. Egy erőteljes köhögőroham tört rám. Kezem a szám elé tettem és igyekeztem lenyugtatni magam. Mikor már nem akartam megfulladni és levegőt is úgy ahogy kaptam, félve vánszorogtam fel a dormig. Halkan nyitottam be, hogy ne vegyenek észre, de erről lecsúsztam.
- Sziasztok!- integettem miközben kínomban mosolyogtam.
- Merre jártál?- állt meg előttem karba tett kezekkel Jaehyo.
- B-boltban.- botorkáltam a szobám felé és igyekeztem egy újabb köhögő görcsöt magamban tartani.
- Miért kell neked betegen elmászkálnod?!- emelte meg a hangját mérgesen Taeil hyung.
- É-én... Csak...- kezdtem levetkőzni.
- Nem igaz, hogy nem várhatott volna! Tudod hogy aggódtunk?! Legalább szólhattál volna!- vont felelősségre Yookwon.
- Jó jó... Igazatok van. Sajnálom. De nincs semmi bajom. Élek. Oké?
- Persze. Csak olyan hangon veszed a levegőt, mint egy kotyogós kávéfőző!- takargatott be Minhyuk, miután átöltöztem és lefeküdtem.
- Tessék hyung. Forró tea, lázcsillapító, vitamin. Holnap pedig irány az orvos.
- Nem. Holnap nem mehetek.
- Ennél is jobban bele akarsz keveredni?- förmedt rám Jaehyo.
- És mi van ha fellépni kell menni? Mi a hangunkból élünk. Ne csináld ezt.- próbált rám finomabban hatni Minhyuk.
- De... Holnap... Nem...
- Makacs kölyök!- csóválta meg a fejét Taeil hyung.
Én tényleg nem akartam nekik bosszúságot és aggodalmat okozni. De ezt el kellett még intéznem. Holnap lesz a nagy nap. Ezt jól elintéztem... De össze kell szednem magam!
Egész késő estig ápolgattak. Mérték a lázam, szinte már infúzión is teát nyomtak belém. Betakartak, mellettem voltak.
Aztán igyekeztem aludni is de nem igazán sikerült. Unalmamban a telefonomhoz nyúltam. Mikor megláttam, hogy Jiho-tól jött üzenetem, kivirultam. Ám a tartalma azonnal lelombozta a kedvemet.
"Rendben, kicsim. Vigyázz Te is. Jó éjt. Szeretlek  "- írtam neki vissza.
Az egész éjszaka kínszenvedéssel telt. Köhögőroham, orrfújás és lázgörcs váltotta egymást. Jaehyo felajánlotta, hogy velem marad estére de én ragaszkodtam hozzá, hogy feküdjön le, neki is pihennie kell. Egész nap engem ugráltak körbe. Ezt azért már nem várhatom el mégsem.
Óránként jártam mosdóba és a konyhába. Egész éjjel ha másfél órát aludhattam összesen. De reggelre legalább lement a lázam megint.

<Zico>
Újra meg újra elolvastam a válaszában a "Szeretlek"-et. Nem sok kellett, hogy a falhoz vágjam a telefont. Ha szeretsz, akkor miért?
Hajnalodott, mire nagy nehezen elaludtam.
Reggel korán a telefonomra keltem.
- Nem akarsz hazajönni, te barom? - szólt bele Jaehyo mérgesen. - Kyung egész éjjel alig aludt, és te nem voltál mellette. És még te mered azt mondani, hogy nem viselkedünk családként!
- Ez most más...- sóhajtottam.
- Mert? Mert most rólad van szó?
- Nem. Kivel volt? A tegnap előtt, amikor azt hazudta, hogy ágyban volt.
- Az... ha elmondom, hazajössz?
- Igen... - most hazudtam. Nem fogok hazamenni, de csak így mondja meg.
- Taewoon-nál volt. - sóhajtotta, én pedig nagy szemeket meresztettem.
- A saját bátyámmal kavar a hátam mögött? - hebegtem. Ezt nem hiszem el! Együtt nőttünk fel, soha nem vettünk el semmit a másiktól. És most ő édesgeti magához azt, akit szeretek tiszta szívemből?
Leforrázva nyomtam ki a telefont. Hallottam, hogy valamit magyaráz Jaehyo, de nem érdekelt.
" Miért nem mondtad soha, hogy tetszik neked Kyung? " - pötyögtem megsemmisülten Taewoon-nak. Tesó, azt hittem szeretsz...
"Hahaha! Marha szellemes vagy! Rosszat álmodtál, vagy mi?" - olvastam a választ pár perc múlva.
" Nem is aludtam. De ti a hátam mögött találkozgattok, utána nekem azt hazudja, hogy  betegen pihen. Ha akartad őt, miért nem mondtad, mielőtt beleszerettem?"
Éreztem, hogy könnyek szántják végig az arcom.
Jelzett a telefon.
" Várj már, te most komolyan gondolod ezeket? Komolyan azt hiszed, hogy elvenném a szerelmed? O.O Jiho, testvérek vagyunk, emlékszel? Ezt gondolod rólam? Ezt gondolod arról a fiúról, aki az életénél is jobban szeret és csak te létezel neki? Meg sem érdemled őt, ha ilyen szánalmasan viselkedsz! Vele beszéltél? Vagy csak vádaskodsz?"
Meglepett leteremtő üzenete. Nem erre számítottam. Most esett le, hogy miket vágtam a fejéhez. Nem vagyok normális ilyet feltételezni róluk.
" Bocsánatot kérek, hyung. Igazad van, egy seggfej vagyok. Hazamegyek, megbeszélem vele. Köszönöm." - írtam sebesen, majd a menedzser irodájába vágtattam, hogy leadjam a szöveget. Türelmetlenül vártam a véleményét. Mikor elégedetten bólintott, engedélyt kértem, hogy elmehessek, arra hivatkozva, hogy egész éjjel dolgoztam.
Bevágtattam a legközelebbi virágoshoz, és az összes vörös és fehér rózsát meg akartam venni.
-M-min-mindet? - nyögte az eladólány. - Biztos? Most jött az készlet, van vagy 500 szál.
- Az pont elég. Tegyék kosarakba, és küldesd erre a címre. - adtam át a címünket. - és ezt írd a legszebb üdvözlőlapotokra: "Az én megmentő angyalomnak! Remélem örökké rám fogsz vigyázni."
- Húú! - tátotta el a száját. -  A barátnőd nagyon szerencsés. - sóhajtott vágyakozva.
Átadtam a bankkártyám, majd mikor végeztünk, mentem tovább.
Bementem a plázába, és a játékos boltban megvettem a legnagyobb, hófehér macit. Egy hatalmas dobozba csomagolták, a tetejére nagy, kék szalagot tettek.
Mivel nem tudtam volna elvinni, ismét átadtam a címünket. Rendeztem a számlát, és meghajolva köszöntem el. Remélem sikerül kiengesztelnem, mert nagyon bűntudatom van, amiért azt feltételeztem, hogy megcsal. Bármiért is találkoztak, nem akarom elveszíteni, inkább nem érdekel, mit csináltak.
Végül kiszúrtam egy angyalszárny alakú medált az egyik kirakatban. Bevágtattam, majd megvettem, és megkértem az eladót, hogy válasszon mellé egy hozzá passzoló láncot. Mikor megvoltam, mosolyogva vettem át. Ez mindig rajta lehet, akár a felsője alatt is.
Gyalog mentem, hogy mire hazaérek, az ajándékok már a tulajdonában legyenek.