XX. Fejezet

<Kyung>
Reggel vágyakozva pislogtam kifelé az ablakon. A reggeli felkelő nap sugarait kémleltem és azután a reggel után áhítoztam, mikor nem voltam beteg és Jiho mellett kelhettem. Nagyokat sóhajtoztam. A köhögésem valamennyire alábbhagyott, levegőt is egész normálisan kaptam. Mondtam én a srácoknak, hogy kutya bajom!
Nem sokkal később hangoskodásra lettem figyelmes, aztán Jaehyo jött be hozzám. Hozott be reggelit, szokásosan teát és a gyógyszereket.
- Jó reggelt.- simogatta meg az arcomat.- Hogy vagy?
- Szia! Nagyon jól!- mosolyogtam vidáman.
- Ezt örömmel hallom.- engedett meg egy gyenge mosolyt.- De azért a gyógyszereket vedd be.
- Rendben.- bólogattam.
- Beszéltem Jiho-val.- sóhajtott.
- Igen?- tettem le a bögrém miután bevettem a mérgeket.- Mit mondott? Ugye hamar hazajön?
- Nem hiszem Kyung...
- De... Miért nem?- szomorodtam el.
- Az a helyzet... Szóval. Hallgass végig és csak utána akadj ki. Vagy ha lehet, ki se akadj.
- Öhm... Rendben...- itt már rosszat sejtettem.
- Felhívtam most a reggel, hogy jöjjön hozzád haza, mert nem vagy jól. De nem akart. Valahonnan- nem tőlem- megtudta, hogy tegnap előtt nem voltál itthon. És kíváncsi volt, merre jártál. Azt mondta, hogy akkor jön csak haza ha elmondom. Én meg aggódtam miattad meg elvégre melletted a helye... E-ezért- nyelt egy nagyot. Én csak kíváncsian figyeltem mondandóját. Ahogy kért, végighallgattam.- Elmondtam, hogy Taewoon-nál jártál. De végig sem hagyta mondani, mert azt hiszi, hogy vele kavarsz a háta mögött és rám csapta a telefont.- Jaehyo elhallgatott és bűnbánóan nézett rám. Először meg sem tudtam szólalni.
- M-mi...?- leheltem ki ennyit az ajkaimon.
- Azt hiszi, hogy a bátyjával csalod...
- Ez... Hülye... De... Miért? Én nem!- alig jutottam szavakhoz.- Hogy hiheti ezt?- teljesen összetörtem.- P-pedig... Én soha sem lennék erre képes... Fő-főleg nem Taewoon-nal... É-én...- hebegtem majd lassan a csalódottság és megbántottság könnyei kezdtek szemeimből aláhullani.
- Én tudom Kyunggie.- simogatta meg az arcomat.- De az a vadbarom nem hagyta végigmondanom... És az a hülye agya olyat kombinált, amit nem kellett volna... Sajnálom.
- Jaehyooo!- zokogtam fel.
- Csss...- simogatta a hátam.- Tényleg nagyon sajnálom. Ne haragudj...- nem tudtam neki válaszolni csak megráztam a fejem és kiszaladtam a mosdóba.
Köhögve fuldokoltam, azt hittem, hogy eljött értem a halál... Mellkasomban feszített a fájdalom. Ez mind az én butaságom miatt van... Talán hallgatnom kellett volna a többiekre. Akkor nem mentem volna el, nem lennék ilyen beteg és talán Jiho sem lenne féltékeny a bátyjára.
- Jól vagy Kyung?!
- Dörömbölt az ajtón Yookwon.
- Pe-persze...- nyögtem ki magamból.
Levetkőztem, a szennyesbe hajigáltam az izzadt, betegséggel teli pizsamámat majd beálltam a zuhany alá. Gyorsan végeztem, nem volt kedvem szöszmötölni.
Visszazárkóztam a szobámba és egyedül gubbasztottam a bánatommal.
Hallottam, hogy valaki csengetett. Biztos, hogy nem Jiho az, neki van kulcsa. Innentől nem érdekel, ki az...
De nagyon ráült a csengőre. Már azt hittem, hogy üres a dorm, hogy senki sem megy vagy csak a fejem cseng. Kimásztam az ágyból és kikukucskáltam a szobám ajtaján.
Láttam, hogy Minhyuk ballag ráérősen az ajtóhoz majd kinyitja és egy futárral találja szembe magát. Váltanak néhány szót, majd Minhyuk tanácstalanul megrántja a vállát és körbenéz. Aztán a futár elkezdett behordani rengeteg hatalmas kosárba belefont piros rózsát. Csak az előtérbe pakolta be őket. Kíváncsian settenkedtem ki majd az egyiken pihenő kártyácskát elolvastam. Onnan már egész biztos voltam benne, hogy ezeket Jiho küldte nekem. Elöntött a düh.
- Jó napot.- köszöntem az idegennek.- Attól tartok el tetszett nézni a házszámot. Ez nem ide jött.
- Jó napot.- hajolt meg.- Ezt kétlem uram. Nézze csak!- mutogatta a lapot, amin valóban a mi címünk állt.
- Ez esetben... Nem kérjük, köszönjük. Vigye vissza, kérem.- a futár és Minhyuk is értetlenül néztek rám. Hallottam, hogy a többiek is kijöttek.
- R-rendben...- kezdte el kifelé hordani a kosarakat.
- Tartozom valamivel?- érdeklődtem, miután végzett.
- N-nem...
- Rendben. Akkor köszönöm. És elnézést a sok fáradozásért. Viszlát.
- Viszont látásra.- hajolt meg utoljára én pedig becsuktam az ajtót.
Épphogy csak becsuktam, a srácok majdnem nekem estek. De nem sok idejük maradt a faggatózásra mert valaki újra hevesen nyomkodta a csengőt.
Mérgesen téptem fel az ajtót és egy újabb futárral találtam magam szemben.
- Jó napot kívánok. Küldeményt hoztam a Puppy Játékboltból. Itt tessék aláírni.- tolta a képembe a papírt a srác.
- Köszönjük de nem kérjük. Tartsd meg vagy vidd vissza. Bánom is én...- csaptam rá az ajtót.
A többiek értetlenül és vádlóan pislogtak rám.
- Hagyjatok.- vágtattam el köztük és a szobámba siettem.
Az ágyra vágódtam, a fejemre húztam a takarót és halkan pityeregtem.
Még ezek után van képe...?
Vagy lehet, hogy ezt már rég lerendezte a fordulónkra? Csak ez most rosszul jött ki? De nem érdekel! Ha neki van ideje összeesküvés-elméleteket gyártani meg nem hazajönni... Akkor én visszaküldhetem az ajándékát!

<Zico>
Megtorpantam a járdán, mert csörgött a telefon.
- Ajjaj! -húztam el a szám, mikor láttam, hogy ezúttal Minhyuk az. - Tudom, tudom, egy idióta, szánalmas bunkó vagyok. Ne kezdj el kiabálni, úton vagyok, beszélek vele.
- Hát az nehéz lesz. Várj, kihangosítalak.
- Elküldte a virágot, hyung! - nyögött panaszosan Jihoon.
- És a macit is el akarta, de nem hagytam. Átvettük a nevében. De nagyon pipa. - Jaehyo hangja mérges volt, gondolom, még nem lépett túl azon, hogy rávágtam a telefont.
Mélyet sóhajtottam. A francba!
- Oké,tartsátok ott a macit. A virágokat elintézem. És el ne engedjétek otthonról, nemsokára ott vagyok. Valahogy... megoldom. - nyögtem bizonytalanul. Hogy hogyan, azt nem tudom. Kyung ritkán hisztizik, amikor van oka, de akkor nagyon.
Elköszöntem, majd megszaporáztam a lépteim. A virágos kocsi a ház előtt állt, a futárok tanácstalanul nézték egymást, majd mikor észrevettek, akkor felém siettek.
- Főnök nem kell neki, elzavart! Gondoltuk, megvárunk, hogy mit tegyünk.
Tarkómat masszíroztam. Jól megcsináltad, Jiho.
-Hozzák fel. Fenn kinyitom az ajtót, halkan tegyék majd le őket. Valószínűleg a szobájában duzzog úgyis.
Halkan jöttek a nyomomban. Mikor kinyitottam az ajtót, a többiek felém siettek, de a számra helyeztem az ujjam, jelezve, hogy halkan.
- Hyung mit csinálunk most? - toporzékolt a maknae. - Buta voltam, tartanom kellett volna a szám.
- Nem Jihoonnie, nem vagy buta. Én vagyok az, amiért ilyenek jutnak eszembe.
A srácok közben visszahozták a virágokat, én pedig meghajolva köszöntem meg, hogy megvártak vele.
- Ez olyan gyönyörű! - sóhajtott végig az egyik rózsa szirmain álmodozó fejjel Kwonnie.
Oldalba böktem Hyukkiet, jelezve, hogy ezt figyelje. Mosolyogva nézte, majd hátulról átölelve ígérte meg neki, hogy majd ő is kap.
- Benn van? - bólintottak. - Oké, ideje, hogy fájjon.
Az ajtóhoz léptem, és mély levegő után halkan beosontam. Az ágyban feküdt, a fejére húzva a takarót sírt. Letérdeltem az ágy mellé, majd végigsimítottam a takarón, mire megmerevedett.
- Bocsánatot jöttem kérni. - suttogtam. - Kérlek, beszéljük meg.

<Kyung>
- Nem Jiho.- szipogtam.- Nincs mit megbeszélnünk! Te minek nézel engem?- hajtottam fel a fejemről a takarót, hogy a szemébe nézhessek.- Hm?!- morogtam rá.- Te komolyan elhitted bárkinek is, hogy a bátyád és én?! Ha?!- hangom egyre jobban megemeltem.
Kikeltem az ágyból, kifújtam az orromat, a szemeimet is megtörölgettem majd egy pillanatra megálltam. Csak néztem Jiho-ra és még mindig nem tudtam feldolgozni ami történt...
- Tudod... Tu-tudni akarod...- szipogtam.-, hogy miért találkoztam Taewoon-nal?!- a kabátomhoz rohantam és kivettem belőle a CDt és a gyűrűt. Ledobtam Jiho elé az ágyra.
- Ez az utolsó dolog, ami amit tőlem kapsz... Jól vigyázz rá...- ezzel zokogva kirohantam.

<Zico>
Fájt, amiket mondott, de az utolsó mondata sokkolt. Most... akkor szakított velem? Szégyen, nem szégyen, de hullani kezdtek a könnyeim. Minden az én hibám, tönkretettem mindent. Felvettem a lemezt, és még zaklatottabb lettem, mikor elolvastam a csinos betűket rajta. Az ő írása. Szerelmes üzenete a borítón csak növelte a bűntudatom.
Megláttam a gyűrűt, ami nagyon szép volt. Jobban ismer, mint én saját magam. Elővettem a dobozkát a neki szánt ajándékkal, és a párnájára tettem.
Amilyen elszántan ki akartam békíteni, most annyira vagyok tanácstalan. A szakítás nem volt benne a számításban. Nem gondoltam, hogy kidob, bármennyire is haragszik.
El akartam menni. Gyáván megfutamodni, mert mindenhol az ő illata volt. Az ágyat bámultam, ahol annyiszor szerettük egymást. Annyi dolog fűz minket össze. De mégsem tudom, hogy oldjam meg a kialakult helyzetet. Hisz meg sem hallgat. Lassan felálltam, majd kisétáltam a nappaliba. A többiek kíváncsian figyeltek.
- Yookwon, szobát cserélünk? Te úgyis általában Minhyuk szobájában lógsz. Most... egy kicsit egyedül akarok lenni.
- Pe-persze. - motyogta zavartan. - De nem kellene vele még egyszer? - bökött fejével a konyha felé. Gondolom ott volt Kyung.
- Megmondta, hogy nem kér belőlem. Te viszont jóba vagy vele, ellesztek. Megyek, összepakolok.
Beléptem a szobánkba, és összeszedtem a cuccaim. Valahogy rendbe kellene hoznom. Hátha van remény...de ahhoz gondolkodnom kell. És ha nem sokára visszajön ide, megint csak balhé lesz.
A batyummal a kezeim közt mentem át a másik szobába.
- Jiho biztos,  hogy ez kell most? - ült mellém az ágyra a táncos.
- Ha nem jövök át, eljön ő. Én hibáztam, neki van joga ott maradni. - hangom halk volt. - Szakított velem. Mindig velem volt, én... nem tudom, hogy hozzam helyre. Most túl messzire mentem. - csukott el a hangom. - Magamra hagynál most?
- Persze. Ha kellünk, csak szólj. - veregette meg a hátam, majd magamra hagyott. Az ajtóhoz sétáltam, és elfordítottam a kulcsot a zárban.
Bekapcsoltam a laptopot, és betettem a lemezt, amit adott. Egy szám volt csak rajta, azt elindítottam. Miközben hallgattam, a tenyeremben szorongattam a gyűrűt.
Végignéztem a szobán. A hely idegen volt, és annak ellenére, hogy ízlésesen volt berendezve, barátságtalannak éreztem. Azért, mert ez nem az én szobám. De Jiho, ha nem találsz ki valamit, mostantól ez lesz a te szobád. A te cellád, inkább.
Újra meg újra lejátszottam a dalt. Gyönyörű volt, hisz egy angyal hangja szólaltatta meg.
Kipakoltam a cuccaim, és az ágyra dőlve, mozdulatlanul hallgattam a nekem írt dalt.

<Kyung>
Nem tudom miért de csak a konyháig jutottam el. A lábaim nem bírták tovább vonszolni az erőtlen testemet. A konyhapultra rogyva zokogtam. Majdnem belefulladtam a könnyeimbe, az arcomat vörös szín borította be, alig kaptam levegőt, a szemeimen sem igen láttam ki.
Kicsivel később, nem is tudom, hogy ki vagy kik de utánam jöttek és összekapartak és visszavittek a szobámba. A könnyeim elfogytak, hisz ennyi sírástól majdnem ki sikerült száradnom...
Lefeküdtem az ágyba és csak a plafont bámultam. U-Kwon feküdt be mellém.
- Elment...- suttogtam.- Vége... Miattam... Barom vagyok... Meghaltam...- motyogtam összefüggés nélkül a szavakat.
- Sajnálom.
- Nem kell... Te nem tehetsz róla...- sóhajtottam.
- De ez így nem jó Kyung! Tönkre fogtok menni... Meg kell beszélnetek!- erősködött.
Nem válaszoltam csak tovább feküdtem. Tudom, hogy a makacsságom sokat ront a helyzeten de ha akarja, akkor majd megtalálja a megbeszélésre az alkalmat...
Amúgy sincs a vádaskodáshoz és egy újabb balhéhoz kedvem. Elegem van. Bár csak megszűnhetnék létezni...
Kimásztam az ágyból és a konyhába szaladtam- már amennyire tudtam. Bevettem három szem fájdalomcsillapítót. A sok sírástól és idegeskedéstől borzasztóan hasogatott a fejem. Az az adag majd segít kipihenni a rossz dolgokat.
Visszamentem a szobámba és azzal a lendülettel kidőltem Kwonnie mellé.

<Zico>
Órákig feküdtem, és bámultam a plafont. Nem volt kedvem semmihez. Se felállni, se megmozdulni, se lélegezni.
Végül mégiscsak feltápászkodtam, a zenét átmásoltam a telefonomra, majd kikapcsoltam a gépet, és behúztam a sötétítőket. Betettem a fülhallgatót, és a zenét elindítva feküdtem vissza.
Eszembe jutottak az elmúlt pár napok, amit a szállodában töltöttünk. Majd a vidámparkos randink, a vacsora, a szerelmes összebújások...
Elhomályosult a tekintetem. Hogy hagyhattam kicsúszni az irányítást a kezeim közül? Hogy hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam a féltékenység? Egek, avval vádoltam meg, hogy a testvéremmel csal.
Talán megnyugszik, és akkor meghallgat. Újabb ajándékot nem mernék neki venni, azt hinné, meg akarom venni a bocsánatát. De akkor hogy?
Hosszú ideig meditáltam a megoldást keresve. Nem tudtam, és nem is érdekelt, hogy mennyi az idő.
Valaki kopogott, de nem nyitottam ki. Nincs szükségem a többiek szánakozására. Majd elmondják, hogy miért kerestek. Most egy kicsit legyenek meg a leader nélkül.

<Kyung>
Annyira kiütött a gyógyszer, hogy észre sem vettem, fel sem fogtam rendesen, hogy mi történik körülöttem. Csak lebegtem. Valahol a két világ között. Kellemes volt, semmi rosszat sem éreztem. Hirtelen minden problémám megszűnt.
Még reggel sem keltem fel, mikor tompán hallottam, hogy valaki szólogat. Minek felkelni? Az életemnek már nincs értelme. Jobb csendben pihengetni.

<Zico>
Elaludhattam, mert arra riadtam, hogy valaki kitartóan dörömböl az ajtón. Rápillantottam a telefonra, másnap van, nemsokára dél.
- Hagyjatok meghalni! - nyögtem, és oldalamra fordultam. Hasogatott a fejem, kiszáradt a torkom, és fájt a hátam. Mégis hogy tudott U-Kwon ezen az ágyon aludni? Szörnyű, fáj mindenem!
- Zico, jól vagy? - hallottam meg Taeil hangját. Sóhajtottam.
- Gyere ki, vagy azt fogjuk hinni, hogy bajod van, és betörjük! - meg sem lepett Jaehyo fenyegetése. A legszörnyűbb, hogy meg is teszi. Képes darabokra rugdosni az ajtót.
Felálltam, és lassan az ajtóhoz csoszogtam.
- Mi a bajotok van? Mondtam, hogy egyedül akarok lenni!
- Csináltunk reggelit. - ajánlotta mosolyogva Jihoon.
- Nem vagyok éhes!
- Gondoltuk...- sóhajtott Taeil. - Vihetnél be neki. Hátha tudtok beszélni.
- Az este egy elefántnak való gyógyszert vett be, és nem kelt fel még. - tette hozzá aggódva Kwonnie.
Megdörzsöltem az arcom.
- Oké, nekem sincs jobb ötletem. - vettem el a tálcát a maknaetól, majd a szobánk felé indultam. Letettem a szekrényre, és az ágy szélére ülve szólongattam, de nem nagyon akart reagálni.
- Kicsim... tudom, hogy haragszol, de kérlek hallgass meg. Utána eltűnök, ha azt akarod.

<Kyung>
Talán dél körül járhatott az idő, mikor a gyógyszer hatása kezdett kimenni belőlem. Legalábbis annyira, hogy kezdjem felfogni, a körülöttem folyó dolgokat.
Nyöszörögve keltem egy édesen ismerős hangra.
- Nympf...- morogtam majd a hang felé fordultam. Akaratom ellenére is Jiho-hoz bújtam. Csukott szemmel vetődtem mellé és derekát karoltam át. Teljesen megfeledkeztem magamról.
- Rosszul vagyok...- suttogtam alig hallhatóan, rekedt hangon.
- Mit szeretnél?- terültem ki az ágyon, mint egy kiscsillag, mikor valamennyire eljutott a tudatomig, hogy most hányadán állunk egymással.

<Zico>
Hevesen kalapált a szívem, mikor hozzám bújt. Mielőtt azonban magamhoz szoríthattam volna, kapcsolt és hátára fordult.
- Én... ne hívjak orvost? Túl sok gyógyszert vettél be, nem lett volna szabad.
Aggódva méregettem. Féltem, hogy a sok pirula mellékhatása valami bajt okoz.
-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Felelőtlenül viselkedtem. Neked is lehetnek magánügyeid, nem kell minden telefonhívásodról tudnom. Főleg, hogy egy borsónyi okot sem adtál a féltékenykedésre. Szégyellem magam, hogy a kezdeti kíváncsiságom átalakult gyanakvássá, és nem bíztam sem benned, sem pedig a saját testvéremben. Hibáztam, és megpróbálom  jóvátenni. Nem kell visszafogadnod és elmegyek most azonnal, ha haragszol, de tudd, hogy nem adom fel. Harcolni fogok érted, amíg látom, hogy van remény. Mert a szerelmed nem múlhatott csak úgy el. Ennek nem lehet így vége... - halkult el a hangom.

<Kyung>
Szíven szúrtak a szavai. Talán nem kellett volna úgy elküldenem tegnap. Meg kellett volna hallgatnom. Csúnyán félreértettük egymást.
Ahogy feküdtem az ágyban és hallgattam, kedvem támadt volna sírni. De nem jöttek a könnyeim csak nagyokat sóhajtoztam.
Akkora barom voltam... Vele együtt. Nem is tudom miért, de adtam neki egy esélyt, hogy megmagyarázza.
- Meghallgatsz engem is?- fordítottam felé a fejem, mire bólintott. Igyekeztem higgadt maradni és nem hisztizni és elküldeni a francba.
- Hetekkel ezelőtt ugrott be, hogy milyen jó ajándék lehetne számodra egy szám, amit én írtam és éneklek neked.- kezdtem az elejétől a mesét.- Neki is láttam titokban, mikor nem figyeltél. Viszont most, hogy lebetegedtem meg ötlethiányban is szenvedtem, segítségre volt szükségem. Ki máshoz fordulhattam volna, mint Taewoon-hoz? Remek zenész és a bátyád, jól ismer. De azt hiszem rosszul intéztem a dolgokat... Tanulság: Legközelebb senkinek sem csinálok meglepit.- vontam le a következtetést és vállat vontam.
- Amúgy igazad van. Hirtelen döntöttem tegnap. De azt tudnod kell, hogy nagyon megbántottál és rosszul esett...- sóhajtottam majd mégis kipréselődött belőlem egy könnycsepp. Letöröltem az arcomról és felültem.
Még mindig fájt a fejem és már szédültem is. Imbolyogva kerültem meg az ágyat és az éjjeliszekrényhez botorkáltam. Megkapaszkodtam a szélében, hogy stabilan álljak, majd a kezembe vettem a tegnap a párnámon hagyott nyakláncot.
- Ezt... Tőled kaptam?- mutattam felé az ékszert. Válaszul egy határozottat bólintott. Mély levegőt vettem és lehuppantam mellé.
- Hoppá...- suttogtam. Valahogy a koordinációm nem volt a helyén.
Felé nyújtottam a láncot, gondoltam berakná a nyakamba.
Jiho hatalmasra nyílt szemeiben értetlenség, aggodalom és csalódottság tükröződött.

<Zico>
Örültem, hogy végighallgatott, és annak is, hogy elmondta a valós történetet.
Aggódva néztem, ahogy imbolyog a szobában, majd egyensúlyát elveszve mellém zuhan.
Mikor felém nyújtotta az ajándékot, elszorult a torkom.
- Ne add vissza, kérlek. Ez nagyon megalázó számomra. Neked vettem, a tied.  Ha nem kell, dobd el.
Halvány mosollyal az arcán nyomta a kezembe minden tiltakozásom ellenére. Megfordult, és kicsit előredöntötte a fejét, nekem pedig leesett, hogy mit szeretne. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd a nyakába helyeztem a láncot. Hallottam, hogy nehezen veszi a levegőt, szinte liheg.
- Azonnal feküdj le! - szóltam rá, majd le akartam fektetni, de ellenállt. - Ha nem fekszel le, mentőt hívok, és bevitetlek a kórházba. Maradj nyugton. Felhívom az orvost. - álltam fel, és a telefonom után siettem. Remegett a kezem, de nagy nehezen sikerült tárcsáznom az orvost. Röviden elmondtam a tüneteket, és megkértem, hogy siessen.
Miután letettem, visszasiettem szerelmem mellé, aki csukott szemmel lihegett. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöződtek. - Annyira sajnálom. - fogtam meg a kezét. - Itt kellett volna lennem az elejétől, akkor lehet megelőzhettük volna. Remélem, egy nap megbocsájtod ezt nekem. Annyira szeretlek! - pusziltam meg kezét.
Mikor hallottam a csengőt, felugrottam, és kiszaladtam az orvos elé.
- Erre jöjjön, kérem. - tereltem be a szobába az orvost, akit mindig hívunk, ha baj van.
Azonnal vizsgálni kezdte Kyung-ot, én meg jöttem-mentem, nem bírtam az idegességtől egy helyben állni.
Kyung szörnyen sápadt volt, a szemei alatt sötét karikák voltak. Láttam, hogy nincs jól. A többiek aggódva gyűltek az ajtó elé, nem mertek beljebb jönni.
- Mondja már el doktor úr, hogy mi van vele! - fakadtam ki zaklatottan.

<Kyung>
Haragudni, haragudtam-e rá? Kicsit. Szeretni, szeretem-e még? Őrülten.
Lelkem kissé megnyugodott, hogy megbeszéltük a dolgot és tisztáztuk a félreértést.
Testemet viszont egyre hamarabb hagyta el az erő. Azt hittem, hogy kezdek jobban lenni, kilábalni a kórságból de sajnos tévedtem.
Zico idegesen várta az orvosunkat. Mikor megérkezett, felültem és nekilátott az őszhajú, idős doktor bácsi a vizsgálatnak. Elsőnek megmérte a vérnyomásomat majd a pulzusomat. Mindkettőt rendben találta. Ezután a tüdőmet vizsgálta. Húzta a száját, fintorgott miközben a légzésemet figyelte. Hümmögve állapította meg magában a diagnózist. Elfektetett az ágyon és a hasamat nyomkodva folytatta a vizsgálódást.
- Nyugalom Jiho.- felelte kimérten az ideges Leadernek.
Felültetett megint és egy nagy Á-t kért tőlem.
Feltett még néhány kérdést a tünetekkel kapcsolatban majd végleg felállította a diagnózist.
- Hm. Ez, ami megtámadott egy nagyon csúnya influenza, sajnos. Valószínűleg azért harapózott el ennyire, mert nem lett az elején kezelve. Az elkövetkező 1-2 nap még nehéz lehet. Magas láz, köhögés, étvágytalanság, végtagok fájdalma és fejfájás is felléphet. A lázat lázcsillapítóval esetleg hideg borogatással, fürdővel lehet levinni. A többire írok fel gyógyszert.- vette elő a receptjeit. Írás közben folytatta a gyógymód részletezését.- Sok folyadékot kell fogyasztani. Vitamin nem árt. Zsírszegény, diétás kaját egyen a beteg. Ha lehet akkor szellőztessenek, hogy mindig friss levegőt szívhasson. Legalább egy hétig ki sem kelhet az ágyból. Ha rosszabbodna a helyzet, akkor hívjanak fel vagy vigyék kórházba. Azt hiszem ennyi lenne.- adta át a recepteket Jiho-nak.
Elbambulva hallgattam a szavait. Annyi minden esetre leesett, hogy jól elintéztem magam... Nem bírtam sokáig nyitott szemmel. Kiszáradva pihegtem. Majdnem meggyulladtam, éreztem, hogy a testemből minden víz kicsapódik, és izzadok is.
Lassan kikapcsolt az agyam és már nem fogtam fel, hogy a többiek és az orvos mit mondanak.

<Zico>
Figyelmesen hallgattam az az orvos szavait.
Mikor átadta a recepteket, azonnal indultam volna, de láttam, hogy Kyung kezdi elveszteni az eszméletét.
- Jiho, az lenne a legjobb, ha megfürdetnék. A láza eléggé felszökött.
- Persze, azonnal. - siettem az ágyhoz. - Srácok, kikíséritek a doktor urat?
Kivonultak, addig én levetkőztettem Kyungot alsóig, majd egy nagy törölközőbe csavarva vittem a fürdőbe. Betettem a kádba, majd megengedtem a hideg vizet. Közben a többiek is visszatértek.
- Taeil főznél friss teát, ha megkérlek? - fordultam felé, mire bólintott, és elsietett.
- Hyung, elmegyek a gyógyszerekért. - ajánlotta fel a maknae, mire kivettem a zsebemből a recepteket és átadtam neki.
- Kiszellőztessek, mire végzel a fürdetéssel? - U-Kwon hangja aggódó volt.  Hálásan bólintottam, majd Kyung felé hajoltam, aki vacogott a jéghideg vízben. - Nyugalom szerelmem, pár perc és jobb lesz. Muszáj levinnünk a lázad. - simogattam arcát.
Elzártam a vizet, és vártam, közben folyamatosan beszéltem hozzá, de nem voltam biztos benne, hogy hallja, mert nem reagált rá.
Mikor már nem volt lángforró a teste, akkor óvatosan kivettem, Minhyuk pedig segített vastag törölközőbe csomagolni testét.
Bevittem a szobába, megtörölgettem, és tiszta ruhát adtam rá, majd ágyba dugtam.
Közben elkészült a tea, amit hyung az éjjeliszekrényre tett.
- Köszönöm. - tenyerét a vállamra tette.
- Nem vagy egyedül. Veled vagyunk, és segítünk. Jihoon mindjárt itt lesz a gyógyszerekkel. - veregette meg a vállam kitartásra ösztönözve.

<Kyung>
Érzékeim eltompultak, részekben éreztem a külvilágot. Láttam, hogy kik mozognak körülöttem, a hangjukat is hallottam, csak nem mindent értettem. Rendesen belekeveredtem. Ritkán szoktam beteg lenni. Kiskoromban nagyon beteges gyereknek számítottam. Mostanra viszont csak egyszer-kétszer támad meg valami. De úgy látszik, akkor nagyon.
Igyekeztem nem teljesen elhagyni magam, ami hellyel-közzel sikerült is.
A jó hideg fürdő után a szobába cipeltek. Halkan szuszogtam az ágyban. Rázott a hideg. Fel akartam ülni de Jiho nem engedett.
- Mmm...- nyöszögtem.- Inni...- suttogtam rekedten, mire Jaehyo azonnal pattant a bögréért és megitatott. Hálásan pislogtam rá. Ő csak megfogta a kezem és simogatta.
Nem sokkal később Jihoonnie futott be a gyógyszerekkel. Jaehyo azonnal porciózta is ki az első adagomat.
- Köszönöm.- nyeltem egy utolsó nagy korty teát a gyógyszerre.
Kedvesen mosolygott rám mindenki. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül és így könnyebb lesz meggyógyulnom.

<Zico>
Kicsit megkönnyebbültem, mikor megkapta a gyógyszereket. Most már remélhetőleg elindul a gyógyulás felé.
Egész nap mellette gubbasztottam. A többiek rám erőszakoltak egy maszkot, hogy el ne kapjam én is. Egy ideig kábán nézelődött, szemei lázasan csillogtak, majd elaludt.
Én az ágyban ültem mellette, hátamat a falnak vetettem, és a gépen dalt állítottam össze a szöveghez, amit nemrég leadtam.
A többiek felváltva néztek be. Nagyon hálás voltam nekik, a bajban nagyon is éretten tudnak viselkedni.
Mikor láttam, hogy esteledik, felkeltem, és kiadagoltam az esti gyógyszereket.
- Kicsim...- arcát simogattam. Még mindig lázas volt, de már nem égett annyira az arca. - Gyere, vedd be a gyógyszereket. Aztán pihenhetsz tovább.

<Kyung>
Hamar mély álomba zuhantam. Csak néhányszor ébredtem meg, mert valaki mindig figyelmeztetett, hogy igyak egy kis teát vagy egyek valami könnyed kaját.
A teát gond nélkül fogyasztottam, enni viszont egy falatot sem tudtam.
Később Jiho édes hangjára keltem.
Kicsit feljebb csúsztam az ágyon, hogy be tudjam venni a gyógyszereket.
- Köszönöm.- suttogtam, miután Jiho beadta nekem őket.- T-te miért nem pihensz?- szuszogva fordultam felé. Laposakat pislogva figyeltem arcát.
Közben Minhyuk bejött és a hónom alá dugott egy lázmérőt.

<Zico>
- Ne aggódj, majd pihenek. Te csak gyógyulj meg, szerelmem. - simogattam, majd Hyukkie jött az esti vizitre.
- Hmm...már jobb. De még mindig elég csúnya ez a szám. - tette le a lázmérőt.
- Látod? - fordultam Kyung felé. - Pihenned kell. Èn is lefekszem, hogy ne zavarjalak, és meglásd reggelre jobb lesz. Csak maradj bebújva.
Minhyuk jó éjszakát kívánva kiment, én pedig bebújtam mellé, és simogatni kezdtem.
Magamhoz öleltem, nem törődve ellenkezésével. Érezni akartam, hogy velem van. Ha beteg leszek, akkor meg így jártam.