VII. Fejezet

<Zico>
Egy ideig a többiek szöszmötölését, járkálását hallgattam, de aztán nemsokára csend lett. Gondolom elmentek lepihenni, hosszú volt ez a nap, ráadásul még mi is rátettünk egy lapáttal.
Kitartóan szuszogtam arcomat félig a párnába fúrva, mikor valaki kopogott, majd be is lépett. Kyung hangja szelte át a szobát, mire felemeltem a fejem. Felültem, de a félhomályban, ami a szobában uralkodott, alig láttam.
- Persze. – felálltam, majd a sötétítőket elhúzva ismét fényt engedtem be. Az ágy szélére huppantam és megveregettem magam mellett azt. – Gyere csak édes, hisz ez a te szobád is. – legalább is reméltem, hogy nem akar ezek után végleg U-Kwonnál maradni. – Beszélgessünk. Annyi minden miatt kell tőled bocsánatot kérnem. Szörnyű ember vagyok, tudom! De… miért tetted ezt magaddal?

<Kyung>
Kedvesen fogadott, mikor bementem. Leültem mellé az ágyra és magam elé bámulva kezdtem bele a mondandómba.
- Figyelj Zico én nagyon sajnálom.- tördeltem a még ép kezemet.- Nagyon megviselt, hogy ennyire eltávolodtunk. Folyamatosan magamat okoltam a történtek miatt. És ne mondd, hogy nincs igazam, mert de. Annyira szeretném már, hogy minden rendben legyen, Jiho.- néztem rá először.- Úgy hiányzol. De tudom, hogy nem szabad. Még.- megfogtam a kezét.- Ne haragudj rám.- pusziltam meg félve.- És megnyugtatlak nem akartam öngyilkos lenni. Csak... Csak annyit gondolkoztam, olyan ideges voltam, hogy lekapartam a kezemről a bőrt.- nevettem fájdalmasan.- Régi rossz szokásom... Mindegy. De Te hogy vagy? Megnyugodtál már?

<Zico>
Mikor hallottam, hogy mindenért magát okolja, nagyon haragudtam magamra.
- Életem nincs igazad, ez… ez nem a te hibád. Te semmi rosszat nem tettél. Azért voltam ennyire feszült, mert majd’ megőrültem érted, de nem akartam olyan jeleket küldeni feléd, amiből az jön le, hogy téged okollak. És te se tedd. Hibát követtem el, hogy egyedül akartam ezt az egészet végigcsinálni, és kerülni kezdtelek. Csak… akkor este, mikor elküldtelek a szobából… akkor majdnem átvette felettem az uralmat a vágy, és… tudtam, hogy ha nem hagyod el azonnal a szobát, akkor meg foglak erőszakolni. – hozzá hajoltam, csókot leheltem homlokára. – Te vagy a mindenem, nem akarlak elveszíteni. – hangom halk lett, féltő. – Jól vagyok, most…kicsit furcsán érzem magam. Amióta megijesztettél… elmúlt az izgalmam. Nem tudom, meddig fog tartani, de kicsit mintha megkönnyebbült lennék, most, hogy pihenhet a testem, és nem áll folyton a farkam. Nagyon nehéz volt kényszeríteni magam, hogy ne verjem ki, ezért szinte folyton lüktetett, és valahogy semmi nem terelte el a gondolataim, csak dugni akartam. De most…nem is tudom, ez olyan furcsa.
Megöleltem, fejemet vállára hajtottam.
- Babusgatnál egy kicsit? Úgy hiányzik az érintésed, a szereteted. Kérlek.

<Kyung>
Elgondolkodtatott és ledöbbentett amit mondott. Bár még mindig felelősnek éreztem magam, bármit is mond.
De talán az, hogy most nincs olyan izgatott állapotban... Talán ez a fejlődés jele. Ez egy kicsit felvidított.
- Persze, hogy babusgatlak, kicsim.- pusziltam meg a nyakát. Az ölelés közben kezeimmel hátát és oldalát simogattam.
- Annyira szeretlek.- suttogtam.
Eltoltam magam és az arcát cirógattam. Orrára leheltem puszit. Szemeiben láttam a csillogást. De ezúttal nem a vágy éles fényét hanem a szeretet szikráját.

<Zico>
Ahogy simogatott, puszilgatott, úgy lettem egyre boldogabb, nyugodtabb. Itt volt velem, még mindig az enyém volt, nem veszítettem el.
Olyan jól esett a testemnek, és a lelkemnek egyaránt, hogy cirógatott. Nem engedtem el a derekát, csak hozzá hajoltam, arcát puszilgattam, végighaladtam orra vonalán, lecsukott szemhéjain, homlokán, majd le állához, végül kis habozás után a száját csókoltam meg. Nem mozdult, gondolom így akart segíteni, pedig furcsa mód még most sem indultam rá. Vagyis, nyilván akartam őt, hisz hetek óta nem érintettem, de nem uralkodott el rajtam a szokásos kangörcs.
- Ez igazán furcsa. – suttogtam, miután elengedtem ajkait. – Még mindig nem jelentkeznek a tünetek. – ismét megcsókoltam, szája megrándult. Ezúttal nem bírta ki, hogy ne csókoljon vissza.

<Kyung>
Annyira hiányzott ez a kis szeretgetés. Amúgy is ez valahogy már az eleje óta kimaradt a kapcsolatunkból. Sosem volt ilyen türelmes, romantikus. És ez most nagyon jól esett. Cserében és is igyekeztem elhalmozni a szeretetemmel.
De a teste nem reagált olyan hevesen, mint szokott. Furcsálltam de boldoggá is tett.
Ám nem bírtam ki, hogy ne csókoljam. Lágyan fonódtak egymásba nyelveink. Lassan és érzékien mozogtak. Halk cuppanással váltam el tőle majd megnyaltam az ajkaimat.
- Szeretlek és büszke vagyok.- suttogtam.

<Zico>
- Én is szeretlek, kicsim. – bambán vigyorogtam. – Együtt akarom veled befejezni ezt a dolgot, rendben? Ha…ha ez az állapot így marad holnap is, akkor felhívom az orvost, hogy segítsen megtalálni az okát a hirtelen javulásnak. Talán épp most nem lenne jó, de ha nem esek vissza, szeretném, ha vissza jönnél pár nap múlva. És… ne kerüljük egymást semmiképp, ha baj van, ezúttal majd finomabban közlöm veled. Ilyet pedig… - lágyan érintettem kötését – soha többé nem akarom, hogy csinálj, rendben? Inkább üss meg engem, de rajtad egy karcolás se essen. – orrunkat

összedörgöltem. – Mi lenne, ha pihennénk egy kicsit, hm? Használjuk ki, hogy leengedtem, mint egy lufi, és romantikázzunk egy kicsit. – bólintott, mire felmásztam a párnák közé, ő pedig mellém bújt. Egy ideig csak simogattuk egymást, miközben homlokunkat összeérintettünk, majd éreztem, hogy érintése gyengül, és lassan álomba zuhan. Nemsokára én is követtem, és hosszú hetek óta, végre mélyen, álomtalanul aludhattam egy jót.

<Kyung>
Boldogan aludtam el a karjai között. Ez már annyira hiányzott.
Bár örökre így lehetnénk. Bár minél hamarabb meggyógyulna és minden a régi vagy annál jobb lenne. Bár ez csak mind rémálom lenne.
Annyira mélyen aludtam, hogy csak reggel ébredtem fel de akkor is csak alig. Napok óta nem aludtam vagy ha 2-3 órát igen, akkor azt is rosszul.
Lágy simogatás az arcomon keltett fel.
- Ühmm... Mmm...- halkan nyöszörögtem csukott szemmel. Majd tovább éreztem, hogy folytatja a simogatást. Ajkaim mosolyra görbültek de a szemeim még mindig csukva voltak.
- Csináld még...- motyogtam.- Tetszik. Maradjunk még így.- lassan kinyitottam a szemem és mellkasát kezdtem simogatni.
- Jó reggelt, szerelmem.- mosolyogtam.
Megkaptam válaszul a reggeli puszim, ami aztán csókba ment át. Bár Zico sietősre vette. Nem értettem miért. Bár az tény, hogy a napirendünk, mint mindig most is szoros. De azért egy kis reggeli romantika beleférhetne.

<Zico>
Reggel én ébredtem hamarabb, kicsattanó kedvvel, kipihenve. Szerelmemet simogattam, amíg végül ki nem nyitotta hatalmas, kiskutya szemeit.
- Neked is jó reggelt, angyalkám! – pusziltam meg, ami végül csókká alakult. Éreztem, hogy még szeretne egy kis kényeztetést, de teljesen fel voltam pörögve. A tegnapi állapotom ugyanis semmit sem romlott, bár a reggeli merevedésem egészséges férfihoz méltóan megvolt, de ahogy tanultam a meditációs hanganyagtól, pár perc alatt eltereltem a gondolataim, és ágyékom lenyugodott.
– Ne haragudj, gyönyörűm, hogy nem bírok most feküdni, de annyira boldog vagyok, reggeli után, mielőtt elindulunk muszáj felhívnom az dokit. – vigyorogtam, mint egy öt éves Karácsonykor. – Nem tudom, mit csináltál, és azt sem tudom, hogy csináltad, de abban biztos vagyok, hogy jobban érzem magam, és ha ez az állapot megmarad, akkor a terápia maradék idejét sokkal jobban fogom bírni. – mikor teljesen felöltöztem, ő még az ágyban ült, mosolyogva szemlélte izgalmam. Elindultam felé, az ágyra mászva döntöttem hátra, és puszilgatni kezdtem, ahol csak értem. – Este pótolom a simogatásokat, ígérem.

<Kyung>
Jiho pörgését látva én is teljesen feldobódtam. Én sem tudtam, hogy mi lehet az oka a hirtelen javulásnak de boldog voltam. Abban bíztam a leginkább, hogy minden marad így és javulni fog rendesen.
- Szeretleeek!- trilláztam vigyorogva.
- Én is kelek.- toltam el magamtól.- Éhesz vadok.- gügyögtem miközben a pocakomat simogattam. Zico csak elnevette magát majd felkelt felőlem. Megvárta míg elmegyek a mosdóba és felöltözök majd együtt, kézen fogva mentünk ki a többiekhez.
- Jó reggelt!- köszöntük kivirulva.
- Jó reggelt!- harsogták vissza.
- Mi ez a jó kedv?- mosolygott Jaehyo.
- Csak nem... De hyung... Azt nem lett volna szabad...- gondolt egyből rosszra a kis Maknae.
- Nyugi Jihoon. Semmi olyan nem történt.- oszlattam el a kétségeit.- Csak beszélgettünk. Meg szeretgettük egymást.- vigyorogtam majd leültem a helyemre.
- Örülök, hogy végre jobban vagytok mindketten.- tette elénk a reggelit Taeil hyung.- Egyetek. És Ti is!- fordult a többiekhez.

<Zico>
Reggeli közben végre kicsit olyan volt minden, mint ezelőtt a rémálom előtt. Bohóckodtunk, viccelődtünk. Mikor mindenki végzett, megkértem a többieket, hogy indulás előtt adjanak pár percet, hogy felhívhassam az orvosom.
Kicsit idegesen léptem be a szobába, és vettem egy mély levegőt, mielőtt megnyomtam a hívás gombot.
- Halló, itt Dr. Jung JiHoon rendelője, miben segíthetek? – az asszisztens vette fel a telefon.
- Öm hello, itt Wo Jiho. A doktorúr betege vagyok, vele szeretnék beszélni pár szót, ha lehetséges.
- Azonnal kapcsolom, kérem várjon egy percet.
Míg vártam, próbáltam lenyugodni, elég ideges voltam. Féltem, hogy azt mondja, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, és vissza fogok esni.
- Hello, Jiho-shi. Itt a doki bácsi, miben segíthetek, fiatalember? – Dr. Jung vidám volt, mint mindig. Az elmúlt látogatások során mindig így viselkedett, tetszett, hogy nem az a tipikus, szigorú megjelenésű szakember képét mutatja
- Doktor úr, jó reggelt, ne haragudjon, hogy zavarom, csak… történt egy-két dolog és… azt hiszem, hogy kezdek jobban lenni.
- Nocsak! Miből gondolja?
- Hát… Elmúlt a folytonos, görcsös merevedésem, és azt hiszem, hogy sokkal jobban tudom magam kontrollálni.
- Mmm… - elégedetten hümmögött. – Reméltem, hogy hamarosan kapok egy ilyesmi tartalmú hívást Öntől. Most sajnos épp beteggel vagyok, de mit szólna hozzá, ha ebédidőben beugrana a rendelőbe? Természetesen a párjával, hisz kulcseleme a terápiának és a gyógyulásának.
- Re-rendben! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogad! – tényleg nagyon hálás voltam.
- Ne vicceljen, tudom jól, hogy ilyenkor mennyire izgatott a beteg, mikor rájön, hogy megtalálta a gyógyuláshoz vezető utat. Akkor délben, kedves Jiho, addig legyen jó fiú!
- Oké, visz’ hall!
Izgatottan nyitottam ki az ajtót, amin a többiek majdnem beestek. A kis hallgatózós mindenüket!
- Hát ti meg mit műveltek itt, csibéim? – olyan fejeket vágtak, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.

<Kyung>
Zico amint belépett a szobába Jaehyo és Minhyuk felálltak és rohantak hallgatózni.
- Ne már srácok!- mentem utánuk.
- Cssss....!- intettek le.
Mire kettőt pislogtam már mindenki ott volt.
Sóhajtva dőltem neki a falnak. Én nem hallgatóztam. Tudtam vagyis bíztam benne, hogy ha szépen kérem nekem elmondja, hogy mit beszéltek. Idegessé és kíváncsivá tett a dolog. Izgatottan vártam az orvos véleményét.
Nagyot nevettem mikor Zico rájuk nyitotta az ajtót. Olyan bénák.
Leaderünk indulásra intett mindenkit. U-Kwon próbálta faggatni de nem mondott neki semmit.
Gyorsan összekaptuk a cuccainkat majd lementünk a kocsihoz.
Amíg a szobában pakoltunk Jiho elmondta nagyjából, hogy az orvos mit mondott és kért.
Egész nap besózva vártam, hogy mehessünk és azt mondja, hogy ezek a javulás jelei és nemsokára minden a régi lesz.

<Zico>
Nem akartam a többieknek semmit mondani, amíg nem bizonyosodok meg arról, hogy mi is az igazság. Kyung-ot persze nagyjából beavattam, elvégre ő hozzám tartozik és, mint ahogy az orvos is elmondta, kulcsszereplője az életemnek és e gyógyulásomnak.
A próba a korábbiakhoz képest jobban ment, mindenki magabiztosabb volt most, hogy nem volt a feszültség jelen. Addig-addig csiszolgattunk a táncot, míg végül Minhyuk és U-Kwon is elismerően bólintott, hogy menni fog.
Délben szinte repültem zuhanyozni, nem akartam izzadtan és büdösen beállítani a rendelőbe. Kyung is beállt a mellettem lévő zuhanykabinba, és mindketten igyekeztünk, gondolom ő is legalább annyira izgatott volt, mint én.
Mikor végeztünk, hamar összekaptuk magunkat, és visszamentünk a többiekhez.
- Srácok, foglaljátok le magatokat, pihenjetek, ebédeljetek, nem sokára jövünk, remélem a szünet végére visszaérünk, ha nem…
- Jól van, megleszünk, húzz már elfele, mielőtt kiugrik a szíved a helyéről. – integetett Minhyuk, jelezve, hogy induljunk már, mert ők is kíváncsiak.
- Még mindig itt vagytok? – Jaehyo az kezére mutogatott, a nemlétező órát kocogtatva rajta.
A rendelő nem volt messze, és mivel a reggel a kisbusszal jöttünk, így most gyalog kellett menjünk. Meg akartam fogni Kyunggie kezét, de nem tettem, féltem, hogy észrevesznek, elvégre ilyenkor sokan vannak az utcán, és ha felismernek, azt nem tudnánk kimagyarázni.

<Kyung>
Izgalmamban nem tudtam mit kezdeni magammal. A próba nagyon hamar elment. Igazából most nagyon jó hangulatban telt a nap hosszú idő után.
A srácok szinte úgy dobtak ki, hogy induljunk már meg az orvos felé.
Út közben észre sem vettük de mindketten felgyorsítottuk a lépteinket így bár kissé lihegve de hamar megérkeztünk.
A rendelő ajtaja előtt még bátorítóan pillantottunk egymásra majd elől Zico utána pedig én mentem be.
- Jó napot kívánunk!- köszöntünk az asszisztensnek.
- Szép napot!- köszönt mosolyogva a hölgy.- Fáradjanak be, a doktor úr már várja Önöket.- nyitott ajtót.
- Áh! Jiho! Kyung! Jó napot!- állt fel székéből az orvos.- Örülök, hogy eljöttek.- fogott kezet mindkettőnkkel.- Foglaljanak helyet. Nos, mi is az a nagy változás? Fejtsék ki nekem.- dőlt hátra a székében.

<Zico>
- Tegnap, nos… volt egy kis incidens. Pár napja már fokozódott ez a dolog, ugyan is én elég nagy hibát követtem el. Amikor kezdett egyre nehezebb lenni kibírni, hogy mellettem van, de nem érinthetem meg, akkor elég durván kerülni kezdtem Kyungot, ami mindkettőnket megviselt, és emiatt nagyon rossz passzban voltunk. Egyik este éreztem, hogy el fog szakadni a húr, és akarata ellenére kényszeríteni fogom az aktusra, ezért elküldtem a szobánkból, és bevallom, túl erősen adtam a tudtára. És innentől minden csúszott lefelé. – mély levegőt vettem, és megfogtam szerelmem kezét, ami a szék karján pihent. – Aztán tegnap a szünetünkben Kyunggie-val…történt egy kis baleset. – néztem a még mindig bekötözött karjára – és mikor megláttam, azt hittem, hogy öngyilkos akart lenni, miattam. Annyira megrémültem, szinte halálfélelemként zuhant rám a gondolat, hogy mennyire összetörtem őt, és hogy mennyire kikészítem a gyengeségemmel. Abban a pillanatban valami megváltozott. Az egész…szexőrület a háttérbe szorult. Kit érdekel, ha nem kaphatom meg? Ha nem tehetem magamévá? A szerelem, amit egymás iránt táplálunk, és a gondolat, hogy mellettem van, egészségesen, fontosabb számomra. Doktor úr, ha soha többé nem feküdhetünk le egymással, azt is elfogadom, csak ne görbüljön meg egy szál haja se.
Dr. Jung egy ideig mosolyogva nézett minket, aztán egy elégedett bólogatás után végre megszólalt.
- Kedves Jiho, örömmel közlöm, hogy túl van a kritikus időszakon. Természetesen tudtam, hogy az eleje nagyon nehéz lesz, és hogy lesz egy ilyen kritikus időszak, mint minden elvonókúrában. Ön a nehezebb utat választotta, egyedül akarta végigcsinálni, hogy mentse a párját, pedig mondtam, hogy együtt könnyebb lesz. De a lényeg, hogy felismerte a hibát. A dolog, ami a tegnap megváltozott önben, az az, hogy a tudata és az akarata maga mögé taszította az ösztöneit. Megtanulta a szeretetet és a párkapcsolatát a vágyai elé helyezni. És ez egy nagyon jó dolog, mert ez a gyógyulás egyetlen útja. Azt sajnálom, hogy ehhez ilyen szomorú incidens kellett, hogy történjen, de…a lényeg, hogy megvan a kulcs. Ön hogy látja most a helyzetet és a kapcsolatukat? – fordult mosolyogva szerelmemhez.

<Kyung>
Annyira zavarba jöttem és közben repestem a boldogságtól a pozitív szavak miatt.
Zavaromban nem voltam képes másként válaszolni, mint vigyorogva.
- Én most nagyon boldog vagyok. Annyira örülök, hogy Jiho végre jó úton halad. Már azt sem bánom, hogy olyan szomorú dolgoknak kellett ehhez megtörténni. Lehet, hogy akkor rosszul viseltük de most hála annak, jobban vagyunk mind a ketten.- mosolyogtam kedvesemre.
- Ezt örömmel hallom.- viszonozta a gesztusom Dr. Jung.- Ahogy látom a helyzetet talán tovább léphetünk a terápiában. A következő lépcsőfok, hogy Jiho megtanulja az ösztöneit hosszabb távon kordában tartani. És itt nem arról beszélek, hogy nincs szex még egy hónapig. Nem csak ez a lényeg. Jiho. Nem szabad, hogy ellökje magától a párját. Szex még mindig nem lehet. Azt, hogy meddig, a folyamatos kontrollokon látni fogom. Egyenlőre a következő hétig. Szex eddig sem volt, tudom. Most jön a változás. Érinthetik egymást. Ott ahol akarják. De csak a csók és simogatás a megengedett maximum. A maszturbáció ugyan úgy csak végszükségkor.- itt egy kicsit megszorítottuk egymás kezét és egymásra néztünk. Mi ezt tegnap már elkezdtük...- Ha valóban sikerült Jiho-nak végleg felülkerekedni az ösztönein, akkor ezt ki kell bírnia merevedés és szex nélkül. Most koncentrálhatnak más dolgokra. Konkrétan a stresszt okozó dolgokra és azok megszüntetésére, változtatására.- figyelmesen hallgattuk végig a doktor urat. Hallatszott a hangján a bizakodás és az, hogy tudja, hogy képesek vagyunk ezt végigcsinálni. Ez sokat jelentett.

<Zico>
Örültem, hogy kicsit változtatunk a terápiás módszereken, mert így legalább együtt próbálhatjuk megtanítani a testemnek, hogy mit szabad és mit nem. Egyedül elég nehéz volt döcögni, de szerelmemmel mindig minden egyszerűbb.
- Doktor úr… - kezdtem kicsit bizonytalanul. – Lehet egy kérdésem?
- Persze Jiho, bátran.
- Ugye csók, meg simogatás, és én kell megtanuljam kezelni az ösztöneimet. Viszont…ömm… - azt sem tudtam, hogy kérdezzek rá. Ciki volt, de tudni akartam. – Nekem szabad csinálni neki?
- Mármint mit? Mondja csak ki egyenesen, azért vagyok, hogy válaszoljak. – hangja bíztató volt.
- Oké, kimondom. Én kielégíthetem őt? – Kyung döbbenten nézett rám, de akkor is érdekelt. Nem őt kell büntetni azért, mert nekem nem szabad.
- Úgy gondolja, hogy képes őt úgy kielégíteni, hogy ön közben kibírja? Kyung nem csinálhatja Önnek, és ugye az önkielégítés is csak a vészkijárat. Képes ennyire önzetlen lenni?
- Persze, ő..neki bármit megadnék, ha boldoggá tehetem.
- Normális esetben, ez csak a következő lépcsőn van. Megpróbálhatják, de a szigorúan a szabályok keretében. Ha érzi, hogy felizgult, akkor kérem hagyják abba, és a párja inkább intézze el magának. A lényeg, hogy az Ön határait feszegetjük, hogy minél tágabb legyen.
- Értem. Köszönöm, doktor úr.

<Kyung>
Nagyon meglepett és ledöbbentett Jiho kérdése. Én nem voltam benne biztos, hogy ez valóban egy jó ötlet. Olyan szépen javul. Nem akarom, hogy valami miatt most visszaessen.
Ám a doktor vonakodva de beleegyezett. Miután mindent megbeszéltünk, egy újabb hétre az utunkra engedett az orvos.
Nem tudtam, hogy megkérdezzem- e Jiho-t vagy sem a visszafelé úton, arról amit mondott.
- T-te komolyan gondoltad?- álltam meg vele szemben a liftben.- Mármint... N-nem muszáj ezt tenned. Én tökéletesen megvagyok... Bírom a gyűrődést. Jól meggondoltad ezt, Zico? Nem akarom, h-hogy visszaess.- simogattam meg az arcát.

<Zico>
Tudtam, hogy aggodalma előbb-utóbb kibukik belőle. Annyira szeret, hogy bármit feláldozna értem. Ezt tudtam, hisz a kezelés elkezdése előtti éjszakán, amikor olyan forrón szerettük egymást, bármit megtett annak ellenére, hogy tudta, hogy bármikor megerőszakolhatom.
- Ne aggódj, szerelmem. Ha úgy érezném, hogy túl nehéz, meg sem kérdeztem volna, hisz jelenleg nekem is a legfontosabb a gyógyulás. De úgy gondolom, hogy egy próbát megér. Ha nem megy, befejezed te magadnak, oké? Szeretnék neked örömöt okozni, mert nem kis áldozatot hozol értünk. Értem.

<Kyung>
- Szeretlek Kicsim.- öleltem meg.- Ez nem áldozat. Érted bármit. Te és a csapat vagytok a mindeneim.- simogattam a hátát.- Megértettem a kérésed. Benne vagyok.- szuszogtam a nyakába.- De amint baj van, kérlek szólj.- toltam el magamtól, mert megérkezett a lift.

<Zico>
Örültem, hogy beleegyezett. Maximálisan bízik bennem, és ez sok erőt ad ahhoz, hogy tényleg meg tudjam tenni neki, önzetlenül.
Visszafelé az úton semleges dolgokról beszélgettünk, de igyekeztünk, hogy ne várjanak utánunk túl sokat. Mikor visszaértünk az ügynökséghez, és beléptünk a próbaterembe, mindenki elénk sietett.
- Na? Mi újság? – Minhyuk kíváncsian ugrott elém. – Jól ment?
- Azt mondta, hogy jó úton haladok. Léptünk egy szintet a terápián. Most már megölelhetjük egymást, és a csók is szabad.
- Húha, ez tök jó. Nem sokára vége akkor a böjtnek. – Taeil hyung bátorítóan veregette meg a hátam.
- Igen, ömm… köszönöm, hogy türelmesek voltatok velem az elmúlt időszakban. Ez volt az a bizonyos kritikus periódus. Remélhetőleg most már könnyebb lesz velem.
- Ugyan Zico, ne viccelj! Te is mindig mellettünk voltál, mikor elgurult a gyógyszerünk. - U-Kwon rám kacsintott, majd fejével a mi kis perverzeinkre bökött, jelezve, hogy főleg rájuk érvényes.

<Kyung>
- Ne célozgass Kim Yookwon!- csípte fenékbe Jaehyo a fiatalabbat.
Komolyan mondom néha nagyon irigy tudok rájuk lenni, hogy ilyen lazán kezelik a dolgokat.
- Áú hyung!- kapott a hátsójához U-Kwon.
- Hm... Milyen jó kis popód van Kwonnie. Hadd fogjam meeeg!- akart a táncosunk fenekéhez nyúlni Mr. Pedofil Perverz Jaehyo.
- Hagyjál már Hyung!- fordult el tőle a sértett.
- Jaehyo!- dörögte Minhyuk.- El akarsz hagyni?!
- Neeem! Dehogy is macikám. De fogd meg Te is, hogy milyen jó a feneke!- fogta meg a felháborodott Minhyuk kezét és Yookwon fenekéhez közelítette.
- Akadjatok már le a hátsómról!- ült le a földre a táncos, ezzel is védve hátsó felét.
- Hm... Nahát még szégyenlős is a kicsike...- vigyorgott perverzen Jaehyo.- Nem lenne egyszer kedvetek hármasban?
- MIVAN?!- meredt rá mindenki a visualra.
- Ti komolyan betegek vagytok...!- hűlt el Taeil hyung.
- Nektek kellene terápia...- folytatta Jihoon.
- Perverz disznó!- csapta bokán a földön ücsörgő U-Kwon.
- Jól van már na. Csak kérdeztem...- sóhajtott megadóan.
Zico és én csak megszakadtunk a nevetéstől.
- Nekem tetszett az ötlet édes.- suttogta Minhyuk.
- Fúj már! Hagyjátok abba! Engem ne vegyetek be a perverz dolgaitokba...- morgolódott a táncoslábú érintett.

<Zico>
- Tudtam, hogy te megértesz engem, cirmos cica. – Jaehyo csábítóan méregette párját.
- Oké, visszavonom a terápiát. – Jihoonnie egyre vörösebb lett. – Nektek zárt osztály kell.
- Jiho! Jövő héten vidd magaddal ezt a kettőt. A dokid biztos egyből mentőt hív majd hozzájuk. – U-Kwon felpattant, majd hátrálni kezdett.
- Ugyan már, Kwonnie. – indult utána Minhyuk, majd mikor a karjai közé zárta, a másik majdnem sikítozni kezdett, és erőteljesen ficánkolt. – Te is csak egy kis kíváncsi uke vagy, aki feltűnően védekezik, hogy leplezze, hogy titokban érdekli a dolog. Láttunk a múltkor a tükörből, mikor a fürdőben csináltuk a kagyló előtt, hogy minket nézel.
- A kagyló előtt? – Taeil hyung fújolva nyújtotta ki a nyelvét. – Hát már sehol nem lehet az ember biztonságban a testnedveitektől?
- Ez nem igaz! Én csak véletlenül benyitottam! Nem volt bezárva az ajtó, hallod? Nem vagyok meleg, ne próbálj besározni!
- És legalább öt percig tartott ez a véletlen benyitás? Oh gyerünk már, engem nem csapsz be! – Jaehyo drámaian elgondolkozva tette mutatóujját a szájára.
- E-ez nem is igaz! Hagyjatok békén! Zico szólj rájuk, kérlek, te vagy a leader, védj meg!
- Engedd el, Minhyuk, eleget kínoztátok. – roppant jól szórakoztunk Kyunggal, akinek időközben a hátához állva támasztottam az állam a vállán. – Vár ránk a munka, ne húzzuk az időt.
- Oké-oké! De csak hogy tudd, Kwon-baby. Innentől kezdve ne járkálj este egyedül, mert se tőlem, se Jaehyo-tól nem vagy biztonságban.
Láttuk, hogy U-Kwon arcából távozik a vér, én pedig magamban még azt is elképzeltem, hogy a lélek felszáll a testéből.
Miféle emberekkel élünk mi együtt? – suttogtam szerelmem fülébe, mire ő csak vigyorogva fordult felém.

<Kyung>
Kész parádé volt amit szegény U-Kwon-nal leműveltek.
Úgy sajnálom hyungot. Biztos nagyon nehéz lehet ennyi meleg és perverz között élni. Ezek a barmok pedig nem is türtőztetik magukat. Nem szép dolog.
Már előre féltem attól, hogy mi vár rá. Konkrétan meg lett fenyegetve. És elég jól ismerem már ahhoz a 2 perverzet, hogy tudjam, amit a fejükbe vesznek, meg is teszik. És nincs az az ember- kivéve talán Zico-t és a menedzser hyungot, aki le tudná Őket arról beszélni.
Múltkor is ez volt, mikor szexmaratont akartak csinálni. Már második napja ki sem jöttek csak állandóan szeretkeztek. Aztán Zico megelégelte és rájuk törte az ajtót. Ezek a sokeszűek meg nem igen zavartatták magukat. Miután úgy lettek szétválasztva, kicsit morcik voltak ránk. Állítólag a rekord megdöntésére is gyakoroltak.
Szóval igen. Ők ritka elvetemült egy páros. De mi így szeretjük Őket. Talán jobb is, hogy egymásra találtak és általában a hülyeségükkel csak egymást piszkálják.
- Bolondok.- suttogtam mosolyogva Jiho-nak majd megpusziltam.
Ezután az én Laederem végül tényleg munkára intett bennünket.
Nehéz próba állt előttünk de nagyon hamar és furcsa mód jó kedvvel túlestünk rajta.

<Zico>
A nap további részében odafigyeltem a többiekre, hogy azért mégse kalandozzanak el. Végül is a munka az első. Mindenki felszabadult és vidám volt, U-Kwon is vigyori lett, amint lenyugodott egy kicsit.
Nap végén mindenki fáradtam rogyott le, majd mikor szusszantunk egyet, kijelentettem, hogy ideje hazamenni. Lassan szedelőzködtünk, még nem hevertük ki teljesen a több órás hajtást.
- Minhyuk! Maradj csak egy kicsit! – szóltam a táncos után, mikor kifelé indult. – Jaehyo te is. A többiek mehetnek, a buszban találkozunk. Csak pár perc. – a többiek lassan kiszállingóztak, mi pedig hármasban maradtunk.
- Valami baj van, Jiho? Rosszul csináltunk ma valamit a próbán?
- Nincs semmi baj a mai teljesítményetekkel. Az előtte rendezett jelenettel kapcsolatban szeretnék pár szót váltani.  – felváltva néztem rájuk. – Nézzétek, túl jól ismerlek benneteket, tudom, milyen elvetemültek tudtok lenni. Mindaddig, amíg egymással követitek el, addig nincs is baj, mert tudom, hogy ez egy ilyen furcsa fétis mindkettőtöknél. De! – emeltem fel mutatóujjam. – Meg ne tudjam, hogy terrorizáljátok Yookwon-t, vagy olyasmire kényszerítitek, amit nem akar. Nem mindenki meleg vagy biszex a világon, és nem köteles neki sem, csak azért, mert mindenki az körülötte, rendben? Örüljünk, hogy szó nélkül eltűri, hogy körülötte nyaljuk-faljuk egymást, ne üldözzétek vele még jobban.
- De amint mondtam, az tényleg úgy volt, esküszöm! – Minhyuk védekezően emelte fel a kezét. – Tényleg végignézte, ahogy én Jaehyo-t…
- Mindegy, hogy mit csinált. Be kellett volna zárkózzatok. Lehet csak lefagyott, mert megijedt.
- Szerintem meg tetszett neki. – Jaehyo tüntetően fonta össze karjait. – Hidd el Jiho, ha nem érdekelné, már rég behúzott volna nekünk, és nem ilyen feltűnően állítgatná, hogy „Nem vagyok meleg, ne érjetek hozzám, nem érdekel az ilyesmi!” – a visual U-Kwon-t utánozva hadonászott.
- Figyeljetek ide! Nem érdekel a magánéletetek, mindaddig, amig nem megy a banda kárára. Ha tényleg érdekli ez a dolog, és belemegy, azt sem bánom, ha hárman párban lesztek, de ha megtudom, hogy zaklattátok, és lelkileg bántalmazzátok, kitekerem a nyakatokat, világos?
- Oké-oké! De ha úgy van…
- Egy szót se többet! Amit mondtam, megmondtam!
Ezek után fogtam magam, és elindultam kifelé, ők pedig mögöttem jöttek, szótlanul. Én igazából viccként fogtam fel a dolgot, de láttam a nap folyamán, hogy Kyung többször is aggódó pillantásokat vetett Kwonnie-ra, és kicsit átgondoltam, hogy talán nem csak cukkolni akarták a mi kis mosolygós táncosunkat. Így gondoltam letisztázom a játékszabályokat.

<Kyung>
Sejtettem, hogy miről folyt a témázgatás Zico és a srácok között. Remélem felfogták, hogy mi a helyzet és nem kezdik el molesztálni U-Kwon-t. Mert ha mégis és megtudom, esküszöm, hogy megölöm Őket. Ennyivel tartozom hyungnak. Annyi mindent tett értem, hogy igazán megérdemli, hogy kiálljak mellette.
Viszont... Ha netán... Teljesen... Tök véletlenül Ő keresné a társaságukat... Mert azért volt abban valami amit Minhyuk mondott. De mindegy is. Ez U-Kwon dolga. Nem firtatom.
Miután mindannyian beszálltunk a buszba, lassan hazafelé robogtunk. Ahogy a kocsiban ültem, minden végtagom zsibbadt, bizsergett. Minden mozdulat olyan nehéz volt számomra. Mintha mázsás súlyokat aggattak volna rám.
Megfogtam Zico kezét, fejemet a vállára hajtottam és egy kicsit elszundítottam. Ahogy előtte körbenéztem, a többiek is hasonló állapotban voltak.
Jihoon Taeil hyung ölében pihengetett. Yookwon egyedül ücsörgött. Minhyuk és Jaehyo pedig együtt nyomkodták a telefonjukat. Néha fel-felnevettek.
Nem sokat aludtam és egyáltalán nem mélyen. Hamar megébredtem arra, hogy a motor leállt és megérkeztünk. Kómásan ballagtam fel a lakásba.