7. Rész (+16)

<Kyung>
Forró csókja után, mosolyogva, összebújva aludtam el.
Kisebb mocorgásra figyeltem fel majd mikor végigsimítottam magam mellett az ágyon, üres volt. Lassan felültem, megdörzsöltem a szemeimet és körbenéztem a félhomály fedte szobán. Jiho nem volt sehol. Gyorsan felpattantam és az ablakhoz szaladtam hátha látom merre megy. A házuk előtt egy nagy csapat gyülekezett. 4 ismerős arc tűnt ki a tömegből. Jiho, Minhyuk, Yookwon és Junhyung.
Azonnal a ruhásszekrényemhez szaladtam és felöltöztem. Közben az asztalomon találtam egy cetlit.
"El kellett mennem, Junhyung üzent. Itt az idő. Kérlek maradj itthon és vigyázz magadra! Nagyon szeretlek: Jiho  "
Összegyűrtem a cetlit és az asztalra vágtam. Kinéztem az ablakból és láttam, hogy a kisebb tömeg megindul.
Több sem kellett, azzal a lendülettel leszaladtam és utánuk indultam.
Ahogy egyre messzebbre értünk, úgy sötétedett egyre inkább.
Nem mentem szorosan mögöttük, nem hiányzott a lebukás.
Egy sötét sikátorhoz érve találtam meg Őket. Nem a legbarátságosabb környék, az egyszer biztos. Miután felsorakoztatták az erőiket, kisebb kakaskodások után nekiláttak a verekedésnek.
A sikátor sarkából figyeltem hogyan küzdenek. Csak úgy repkedtek a pofonok, szinte hallottam, ahogy törtek a csontok, cseppentek a vércseppek. Borzasztó... Aztán lassan apróbb fegyverek is előkerültek.
Remegtem az idegességtől és a félelemtől, hogy valakinek nagyobb baja esik. Legszívesebben odamentem volna és azt mondtam volna, hogy itt vagyok, csináljanak velem amit akarnak, csak Őket hagyják.
Hirtelen a látótetembe esett Jiho, amint épp egy seggfejjel próbál megküzdeni. Nehezen ment neki, mert az a szemét elég szívós egy mocsok volt. Aztán megpillantottam Leo-t Zico háta mögött egy késsel a kezében.
Nem habozhattam tovább, lábaim szinte maguktól indultak meg. Hiába szólítottam Zico-t nem vett észre, nem hallott meg és mire odaértem már késő volt.
Térdre rogyva támaszkodott, késsel a hátában a kés nyelét pedig Leo tartotta a kezében.
Zokogva öleltem magamhoz Jiho-t és még én is éreztem, ahogy az a szemét megforgatja benne a kést és szerelmem húsát vájja.
Hiába zokogtam, szitkozódtam, senki nem hallott meg. Mindenki lefagyva figyelt de nem hallották a hangomat.
- Most már az enyém vagy, ribanc!- suttogta a fülembe Leo és el akart rángatni Jiho mellől.
- Ne!- kiáltottam fel majd azzal a lendülettel ültem fel az ágyban. Testemet halkan rázta a zokogás, ez nem történhet meg...

<Zico>
Kiabálásra riadtam, a frász jött rám. Hamar kidörzsöltem az álmot a szemeimből, majd körbenéztem. Kyung mellettem ült, hangosan lihegett. Már kezdett hajnalodni, és a félhomályban láttam arcát. Halálra rémülve zokogott.
- Kyunggie... - ültem fel a a sarkaimra, majd magamhoz öleltem. - Semmi baj édes, csak rosszat álmodtál. Nyugodj meg, itt vagyok, nem bánthat senki.
Vigasztalhatatlanul sírt, én pedig nem tudtam, hogy segíthetnék neki.
- El akarod mesélni? Vagy hozzak inkább egy pohár vizet neked?

<Kyung>
- M-maradj velem...- szipogtam. Én próbáltam megnyugodni de egyszerűen a könnyeim csak ömlöttek maguktól, megállás nélkül.- J-jiho...- zokogtam a nevét majd szembefordultam vele és szorosan öleltem magamhoz.
- M-megölt... Az a sz-szemét... N-ne menj el, kérlek... Bántani f-fog...- szipogtam a nyakában.
Nem tudtam értelmesen, összefüggően elmondani. Gyomrom teljesen görcsben állt, fájt a sok sírástól, ahogy a torkom is. Halkan sírni nem könnyű.
Csak szorosan öleltem Jiho-t és finom illatát szívtam magamba, hogy le tudjak nyugodni. Mellettem van, engem ölel, szeret és él.
- Mikor lesz ennek már vége?

<Zico>
Kicsit meglepett, amit mondott.
- Ezért félsz ennyire? Hogy engem bántani fog? - mosolyodtam el. Annyira jól esett, hogy félt. - Nem lesz bajom. Jól elpáholjuk őket, hogy tudják hol a helyük, aztán visszajövök, és minden rendben lesz.
Körbepusziltam arcát, ő pedig  csukott szemmel tűrte.
Ledöntöttem az ágyra, melléfeküdtem, majd csókolni kezdtem reszkető ajkait. Nem voltam biztos abban, hogy jó az, amit csinálok, de azt akartam, hogy tud tudja, hogy itt vagyok,  az övé vagyok.
- Szeretlek! - suttogtam szájára, majd nyakára tértem át. El akartam terelni a figyelmét arról a borzalomról,  ami így felzaklatta.

<Kyung>
- Szeretlek.- motyogtam ajkai közé.
Halkan szuszogtam karjai között.
Lágyan, vigyázva csókolta ajkaimat. Néha nyakamra is áttért, közben hátamat simogatta és szorosan ölelt.

<Zico>
Mikor kicsit lenyugodott, abbahagytam a csókolgatást.
- Jobban vagy, kicsim? - cirógattam orrommal az övét. Bólintott, én pedig elmosolyodtam.
- Haza kellene mennem. Ha anyukád itt talál reggel, kikapunk, hogy már megint itt vagyok. Ha később mászok ki az ablakodon, már lehet lesznek az utcán és azt hiszik, hogy egy betörő szökik. - kuncogtam.

<Kyung>
- Ne.- fogtam meg a kezét.- Kérlek maradj. Biztos nem fognak szólni érte. Majd azt mondom, áthívtalak és mondjuk együtt zenéltünk. V-vagy... A Te szüleid haragudni fognak? M-mert akkor menj csak.- simogattam meg a karját.
Igazából azért sem akartam elengedni, nehogy az álmom még véletlenül is bekövetkezzen.

<Zico>
- Nem fognak. Anyunak elég, ha megemlítem, hogy itt voltam és megenyhül. - cirógattam arcát.
- Túlságosan a rabod lettem. Ha a te szüleidet nem zavarja, hogy itt lógok, akkor jövök többször. Mit szólnál, ha ma zenélnénk nálam? Majd délután. Vagy inkább menjünk valahova majd? Szeretném, ha nem az estére gondolnál. Mindenesetre pihenjünk még, nagyon korán van.
Oldalát kezdtem cirógatni, közben számmal megkerestem az övét.

<Kyung>
- Én benne vagyok a délutánban.- csókoltam vissza.- Köszönöm, hogy ennyi mindent teszel értem.- pusziltam a nyakába.- Jó éjt. Szeretlek.- suttogtam majd igyekeztem elaludni. Megint csak nehezen ment, féltem a lidérces képektől. De szorosan öleltem Jiho-t így tudtam, nem eshet bántódásunk.

<Zico>
Visszaszundítottunk, mindvégig védelmezően szorítottam magamhoz, hogy ne álmodjon rosszat.
Reggel, mikor felébredtem, Kyung még aludt. Elmosolyodtam édes pofiján. Gondoltam hagyom pihenni, gondolom az álma megviselte az éjszaka.
Rezgett a telóm, láttam, hogy anya az.
- Tessék? - szóltam bele halkan.
- Kisfiam, hol vagy? Azt hittem már nem szokásod éjjel elszökni.
- Kyung-nál vagyok anya. Átjöttem, mert a szülei elmentek vacsorázni és együtt filmeztünk. Ne haragudj, hogy nem szóltam.
- Áhh... - hallottam, hogy megenyhül. - Semmi baj. Akkor jó helyen vagy. Majd gyere. Puszikállak kicsim.
- Oké, én is. Hello. - tettem le, majd az én kis szépemhez bújtam.
Soha nem voltam még szerelmes, de ez a fiú elérte pusztán azzal, ahogy mosolyog, hogy pár nap alatt belehabarodjak.

<Kyung>
- Szép reggelt.- nyújtózkodtam Jiho karjai közt, miután a mocorgására és halk hangjára megébredtem.
Fölém mászott és lágy csókjaival tett még éberebbé.
- Anyukád nem haragudott?- pislogtam rá nagy szemekkel mire megcsóválta a fejét.
- Ennek örülök.- pusziltam meg mosolyogva.
- Babám! Fent vagy?- kiabált be anyu az ajtó másik oldaláról. Jiho gyorsan lepattant rólam és mellém feküdt.
- I-igen!- válaszoltam röviden.
- Nem tudod, hogy Minyoung hova tűnt az este? Nincs a szobájában.
- Azt hiszem az egyik barátnőjénél aludt.- füllentettem, mire Zico felkuncogott.
- És téged itt hagyott egyedül? Milyen felelőtlen! Csak jöjjön haza...! Mostanában nagyon meg van zavarodva...
- Ne bántsd anyu! É-én nem voltam egyedül... Áthívtam Jiho-t.
- Oh... Rendben. De hát este...?
- I-itt aludt...
- Valóban...? És most hol van?
- M-mellettem fekszik. Csak filmeztünk!- tettem hozzá gyorsan a kiegészítést.
- Rendben. Akkor keltsd fel és gyertek le enni.

<Zico>
Némán nevettem a beszélgetésen.
- Te kis huncut hazug. - suttogtam fülébe, majd nyalogatni kezdtem. Felszisszent, én pedig gonoszkodva felkuncogtam, és tovább ingereltem fülét, mire éreztem, hogy összerándul. Lesimítottam hasán keresztül férfiasságára, és belemarkoltam.
- Na gyere, anyukád vár minket. - kacsintottam rá.

<Kyung>
- Gonosz!- csaptam enyhén mellkason.
Felkeltünk és lebattyogtunk a konyhába.
- Jó reggelt.- köszöntem kissé rekedten.
- Szia.- fordult felém anyu és a homlokomra nyomott egy puszit.
- Szervusz Jiho.- simogatta meg az arcát.
- Gyertek egyetek. Apa már elment. Borzasztó, mennyi túlórát vállal. Pedig nincs is rá szükségünk.- csóválta a fejét szomorúan anyu majd a tűzhelyhez fordult és nagyot sóhajtott.
Intettem Jiho-nak, hogy üljön le enni, addig én anyuhoz siettem.
- Ne sírj anyu.- öleltem meg.- Minden rendben lesz. Ne aggódj. Majd nyáron sokat lesz együtt a család. Akkor majd Noona és én sem tanulunk. Apu is kevesebbet fog dolgozni.- simogattam a karját.- Nem vagy egyedül. Tudod mit? Elmegyünk ma valahova együtt? Mondjuk moziba? Jiho is jöhetne. Jobban megismerkedhetnétek.
- Jaj kisfiam. Nem akarom elrontani a napotokat. Megleszek, ne aggódj. De azért köszönöm, babám.- simogatta meg az arcomat.- Egyél.- taszigált finoman a helyemre.
- Egyébkét Jiho... Ha még mindig érdekel a kicsi meztelen Kyung... Csak szólj és hozom.
- Na de anyuuu! A közös program alatt nem azt értem, hogy engem beszéljetek ki...- durciztam be, mire mindketten kinevettek.- Na szép! A saját anyám és a barátom összeesküdött ellenem. Gonoszak!

<Zico>
- Jó reggelt, asszonyom! - hajoltam meg kicsit, majd intésre leültem.
Rossz volt az anyukáját szomorúnak látni. Úgy összeszorult a torkom, mint mikor az én anyukám zokogott belém kapaszkodva, hogy hagyjak fel avval az önpusztító élettel, amit éltem.
- Persze, hogy érdekel! - egyeztem bele azonnal. - És kérem, ne érezze azt, hogy elrontaná a napunkat. Vigyük el az én anyukámat is. És akkor Ön sem érzi majd magát kényelmetlenül. - mosolyogtam falatozva. - Mmmm. Ez nagyon finom. Esküszöm, ideköltözök! Anyukámmal közös éttermet kellene nyissanak, hülyére keresnénk magunkat két ilyen aranykezű szakácsnővel. - nyammogtam átszellemülten. - Én amúgy nagyon sokat eszek. Anya ezen mindig nevet, merthogy nem látszik. De szeretem a hasam. De a képek jobban érdekelnek, még a kajánál is!

<Kyung>
- Akkor hozom is...- indult meg anyu a szobájuk felé.
- Ez most komoly?! Anyuuu! Ne csináld!- hisztiztem de egyikőjük sem akart megszánni.
Mérgesen kitoltam a székem és felrohantam a szobámba. Ha nézegetni akarják, milyen voltam kiskoromban meztelenül... Hát egészségükre. De én végig nem nézem, hogy kinevetnek.

<Zico>
Csak pislogtam azon, hogy elszaladt durcázva. Utána kellett volna mennem, de az anyukája visszatért, egy cipős dobozzal a kezében.
- Hol van Kyung? - nézett szét, fiát keresve.
- Megsértődött, és felszaladt. - pislogtam értetlenül.
- Na nem baj, majd kiengeszteljük. Na gyere! - ült le mellém.
Megnézegettük a képeket. Kyung tüneményes baba volt. Vidám, izgága, és a legtöbb képen tényleg meztelen. Nem bírtam nem vigyorogni. Az anyukája lelkesen magyarázta egy-egy kép történetét. Pucér Kyung a kádban, a nappaliban, a felfújhatós gumimedencében, a vacsoraasztalnál.
- Nagyon tüneményes baba volt. Szörnyen édes. - mosolyogtam.
- Igen. Most is az. Az én kisangyal fiam. - mosolygott könnyes szemmel rám, én pedig véglegesen eldöntöttem, hogy megvédem a fiát. - Csinálok kakaót, aztán kimegyek a piacra. Vidd fel neki, és békítsd meg.
- Rendben, köszönöm! - álltam fel, és amíg ő megcsinálta, addig elpakoltam.
Egy tálcára tette, majd a kezembe adta, én pedig felfelé indultam.

<Kyung>
A szobámban olvasgattam lassan már egy órája mikor nyílt a szobaajtó.
- Ha nevetni jössz, fordulhatsz is vissza...- motyogtam fel sem nézve a könyvből.

<Zico>
- És ha békítőkakaót hozok, akkor maradhatok? - torpantam meg mosolyogva.

<Kyung>
- Gyere.- tettem félre a könyvet.
- És? Hogy tetszett a pucér seggem?- fordultam a hátamra majd felültem és elvettem a bögrét.

<Zico>
- Zabálnivalóan aranyos baba voltál. - vigyorogtam. - Szerintem édes volt, hogy mindenhol meztelenül pózolsz, és látszik a fütyid. - mutogattam kuncogva. - Ne sértődj meg, szerintem ez nem ciki. Együtt járunk. - vontam meg a vállam.

<Kyung>
- Nyahj Te... Gyere ide.- paskoltam meg magam mellett az ágyat. Kicsit zavarba hozott, amit mondott de igyekeztem leplezni.
- Na majd ha átmegyünk hozzád lespanolok anyukáddal...- löktem kuncogva oldalba.
- Igyál.- tartottam ajkaihoz a bögrémet.

<Zico>
- Ha evvel elégtételt veszel... - fogtam meg a kezét, miközben megnyaltam a kakaó ízű szám. - Neked bármit.
Az ölembe fészkelődött, úgy iszogatta az italt. Ahogy azonban feneke az ölemben mocorgott, rám eléggé hatással volt.
- Kyung...-köszörültem meg a torkom, és megszorítottam a csípőjét. - Inkább ülj mellém. Ez... nem lesz így túl jó.  - vettem mély levegőt.

<Kyung>
- Nyaj...- sóhajtottam és kimásztam az öléből.- Az én kanos pasim.- csókoltam meg édes ajkait.- Na nem baj. Csak legyünk túl a nehezén. Ígérem, nem lesz ezzel baj.- hajtottam le a fejem a vállára.

<Zico>
- Nem, nem! Nem kell semmit elsietni! Sajnálom, hogy nem tudok... u-uralkodni a hormonjaimon. - ugrottam fel, majd az íróasztalához vittem a tálcát. Letettem, utána ott álltam, elég sután. - Csak... még nem... voltam senkivel ilyen sokat. A " partnereimmel" egy-két óránál többet soha nem töltöttem. Megtörtént, utána leléptem. Khm. Szóval... na.
Össze-vissza dadogtam. Most biztos azt hiszi, hogy arra hajtok.

<Kyung>
- Nyugi.- tettem le a bögrét és mögé léptem, szorosan magamhoz öleltem, mellkasát simogattam, állammal vállán támaszkodtam.
- Ne aggódj. Nincs baj. Ez természetes, hogy akarod. Csak egy kis időt kérek. N-nekem is új még ez.- nyeltem egy nagyot.

<Zico>
- Szerintem nem természetes. Te... kaptál egy olyan sebet, ami még nem gyógyult be. Én pedig folyton megfeledkezem pár pillanatra, és... csak annyira vonzó vagy számomra. - nyeltem nagyot.
Ahj egek Jiho, tartsd már a farkad a gatyádban! Ezt a fiút bántották, te meg fantáziálgatsz róla. Eddig hetekig elvoltál szex nélkül, most meg folyton beindulsz.
Szarul éreztem kicsit magam. Vissza kell fognom a vágyaimat.

<Kyung>
- Nyugalom.- suttogtam a fülébe majd nyakába pusziltam.
- Nincs semmi baj. M-majd együtt megoldjuk. Ha már egy pár vagyunk. Állítólag azt így szokás. Velem pedig... Ne foglalkozz. Amint vége a rémálomnak, minden rendben lesz.- kuncogtam.- Ha baj van, megoldjuk. Ha ez baj...- simítottam a kezem az ölére.- Ezt is megoldjuk.- igyekeztem éreztetni vele, hogy mellette vagyok és próbálom feldolgozni a történteket, érte, értünk.

<Zico>
- Kyung kérlek...- éreztem, hogy hevesebben ver a szívem. - Hagyjad abba, ez...én... - fújtam ki a levegőt.
Nyugodj meg Zico, gondolj valami nyugtatóra! Tengerpart, pálmafák, naplemente, homok... amin Kyung-gal szeretkezünk. Mi?! Nem! Ő nincs ott, csak én. Egyedül ülök.
- Ne kínozz, eléggé égő ez nekem amúgy is.

<Kyung>
- N-ne mondj ilyet.- suttogtam a fülébe.- Csak lazulj el. Élvezz...- haraptam fülére majd kezemet merev tagján, nadrágon keresztül kezdtem mozgatni.
Nyakát csókolgattam, nyalogattam néha meg is haraptam. Hangosan sóhajtva dőlt előre az asztalra. Kezemet a nadrágjába vezettem. Épp rámarkoltam volna férfiasságára mikor elhúzódott tőlem.
- Mi a b-baj?- néztem rá nagy szemekkel.

<Zico>
Mikor észbe kaptam, hogy mit csinál, kivettem a kezét a nadrágomból, és hátrébb léptem.
- Nem szabad ezt! Nekem... most haza kell mennem. Majd beszélünk! - tettem zsebre az éjjeliszekrényről a mobilomat, majd szobáját elhagyva egyenesen hazáig rohantam.
Senkivel nem foglalkoztam, csak bezárkóztam a szobámba, és a nadrágomba süllyesztettem a kezem. Jólesően nyüszítettem fel, mikor tenyerem végre a farkamat masszírozta, enyhítve a fájó feszülést.
Lassan hátráltam, majd ledőltem az ágyamra.
- Khyung... - sóhajtottam összeszorított szemekkel.
Végig rá gondoltam. Éreztem magamon az illatát, az érintését...az ajkait. Annyira beindított, az agyam minden perverz dolgot levetített előttem.
- Ahh...hahh... - markoltam a nem messze lévő párnámba, mikor éreztem, hogy már majdnem.
- Kyuhhhnggaaahhhh. - testem megrázkódott, izmaim befeszültek. Pár perc intenzív mámor, majd csend.
- Úristen! - fújtam ki magam, mikor lenyugodtam. A fejem végre kitisztult, a farkam megnyugodott.

<Kyung>
Nem értettem, miért rohant el tőlem. Én csak segíteni szerettem volna. Ez olyan nagy baj?
Lefagyva álltam egy darabig a szobám közepén. Mikor sikerült felfognom úgy nagyjából az eseményeket, az ablakhoz léptem, hogy friss levegőt engedjek a szobába.
Jiho épp a házuk bejáratán rontott be ekkor és nem is kellett sok, mire felért a szobájába.
Enyhén nyitott ajkakkal, tágra nyílt szemekkel néztem végig ahogy könnyít magán. Szinte vele együtt éreztem mindent. Mikor teste megfeszült, egy halk nyögés is kiszökött ajkaim közül, majd szédelegve elbotorkáltam az ágyamig. Lefeküdtem rá és mély levegőkkel igyekeztem lenyugtatni háborgó testemet.
- Na azt nem mondhatjuk, hogy nem vagyunk egymásra hatással....- sóhajtoztam.
Néhány mély levegőt vettem, szemeimet lehunytam, hogy sikerüljön lenyugodnom.
Lentről ajtónyitódást hallottam, feltehetőleg anyu érkezett meg. Még egy kicsit relaxáltam majd lementem.

<Zico>
Egy ideig feküdtem ugyanabban a pózban, majd nagy nehezen rávettem magam arra, hogy elmenjek lezuhanyozni. Tiszta ruhával a kezemben ballagtam a fürdőbe. Bedobáltam a ruháimat a szennyesbe, majd a fülke ajtaját magamra zárva nyitottam meg a csapot.
Ami az elmúlt fél órában történt, az minden oldalról ciki. A egymásnál akarunk lógni, meg együtt aludni, akkor meg kellene tanulnom ezt irányítani. Most is tuti lököttnek néz.
Hamar lerendeztem a zuhanyzást, majd felöltöztem, és lementem a konyhába, hogy megkeressem anyát.
Anya viszont nem volt ott, helyette másokba futottam bele.
- Pfúj! Hagyjátok abba, ez undi! - fintorogtam a kis álompárra, akik a konyhaasztalnál ülve kacérkodtak egymással.
- Mi az, hogy undi? Te is pont ezt műveled a szerelmeddel, csak nem látod magad kívülről. - nyújtotta ki rám a nyelvét Woonie. - Amúgy minek csapkodtad az ajtókat? Összevesztetek?
- Hm neeem. - ittam bele a vizembe. - Csak majdnem lemerült a telefonom, és kellett a töltő. Várok egy hívást.
Mély levegőt vettem, majd felfelé indultam a szobámba.
- Anya? - jutott eszembe.
- Elment a reggel a nagyihoz. Hagyott cetlit.
- Hja, oké, akkor megyek, nyálaskodjatok. Oh, Minyoung! Kyung azt hazudta, hogy egy barátnődnél aludtál. Majd te is ezt mondd. Jó nagy balhé lenne belőle, ha lebuknánk.
Felmentem a szobámba, és leültem az íróasztal mellé, olyan rég zenéltem már. Most pedig, ha már hazarohantam, akkor itt az ideje pótolni.

<Kyung>
- Gonosz vagy.- kuncogtam a konyhaajtónak dőlve.
- Ugyan miért? Most mit tettem, Babám?- nézett nagy szemekkel anyu.
- Összeesküdtél Jiho-val ellenem.
- Ja!- nevetett fel.- Pedig nagyon tetszettél neki.
- Tudom. Elmondta.- vigyorogtam.- Miket vettél? Ne segítsek valamit?- léptem a szatyrokhoz.
- Nemsokára nekilátok a vacsinak. Apàd felhívott, hogy este legyek készen időre, mert elvisz valahova.- mosolygott szerelmesen, boldogan.
- Ennek örülök. Végre kikapcsolódtok.- öleltem magamhoz és megpusziltam.
- Holnapra pedig szabadságot vett ki.- újságolta kivirulva a további híreket.
- Ez szuper. De akkor nem kell segítség?
- Ha megöntöznéd idebent a virágokat, azt megköszönném. Utána szabad vagy.
- Rendben.- nyomtam még egy puszit az arcára majd a kannáért mentem és elrendeztem a virágokat. Ezután felmentem a szobámba és nekiálltam a leckéimnek.