10. Rész

<Zico>
- Az én kis szerelmes fiam. - simogatta meg anya a fejem, mikor kettesben maradtunk. - Olyan jó hatással van rád a szerelem. Teljesen kicserélődtél.
- Akkor most már engem is szeretsz?
- Miket beszélsz? Eddig is szerettelek, most is imádlak , ugyanúgy. Csak nagyon féltettelek, mert folyton bajt kevertél. - puszilt meg. - Anya mindig itt lesz neked, kicsim. Csak merj hozzám fordulni, jó? - bólintottam, de egy kicsit elérzékenyültem, ezért nem néztem rá.
Kyung mosolyogva tért vissza.
- Mehetünk fiúk?
- De nem aka... jó, mehetünk. - adtam meg végleg magam, amikor megláttam Kyung szigorú tekintetét. - De maradj velem végig, jó? - nyújtottam felé a kezem, majd kifelé indultunk, a kocsihoz.

<Kyung>
- Persze, hogy veled maradok.- pusziltam meg gyorsan még utoljára.
Kisegítettük a kocsihoz majd beültünk és útnak indultunk.
A balesetire kb egy órája jelentkeztünk be de még hárman voltak előttünk.
Annyira rossz volt, hogy nem érinthettem, nem tudtam kifejezni a támogatásomat.
Előkaptam a mobilom és mosolyogva pötyögtem a betűket.
"Nagyon szeretlek! Nem lesz semmi baj. Majd hazamegyünk és lepihensz!    "- írtam Zico-nak.

<Zico>
Elég szar volt sajgó bordákkal a folyosón üldögélni, de nem tehettünk mást. Kyung üzenete azonban megnyugtatott egy kicsit.
Mivel az én telefonom otthon maradt, ezért elvettem az övét és azon kezdtem írni.
" Köszönöm, hogy itt vagy. Szeretlek én is! Remélem semmi bajom, utálom a tűket. ToT " 
Átadtam a készüléket, ő pedig halvány mosollyal az arcán olvasta.

<Kyung>
"Nem lesznek gonosz tűk. Majd én megvédelek.  "- adtam át a mobilom, hogy el tudja olvasni. Halkan felkuncogott.
Még egy darabig elbeszélgettünk így majd lassan szólítottak minket.

<Zico>
Miután egymásnak kezdtünk írogatni, jobban telt az idő.
- Woo Jiho! - olvasta nevem a középkorú, gonosz, csúnya ápolónéni, mire felsóhajtottam.
- Én vagyok. - emeltem fel kelletlenül a kezem. - Jövök, csak fáj felállni. - segített fel gyengéden Kyung, majd anya is felállt, megpuszilt és megnyugtatott, hogy itt vár.
- Bejöhet velem, ugye? - néztem kérlelően a nővérre, mire kicsit habozott. - Kérem! Rettegek a tűktől.
- A rokonod?
- A pá... a legjobb barátom. - javítottam ki magam. - Ott volt velem a balesetkor.
Bólintott, majd segített becsoszogni.
- Jó reggelt, fiatalember! Mi a panasz? - nézett rám a szemüvege mögül az idős doki.
- Leestem a lépcsőn, és megütöttem az oldalam. Fáj, amikor levegőt veszek vagy mozgok. - vázoltam fel a helyzetet.
- Rendben, pólót le, és segítünk felfeküdni.
Kyung hozzám lépett, és levette a felsőmet, majd segítettek az ágyra feküdni. A doki nyomkodni kezdett, nekem pedig kicsordultak a könnyeim.
- Nagyon fáj. - motyogtam halkan.
-  Akkor enyhítünk egy kicsit a fájdalmadon. - állt fel, majd a szekrényénél matatott kicsit.
- Ettől majd szépen elzsibbad a fájó rész. - közeledett felém egy hatalmas injekciós tűvel, mire éreztem, hogy szédülök, és elsötétül minden.

<Kyung>
Amíg a doktor Jiho-t vizsgálta, engem az asszisztens kérdezett a balesetről és a tünetekről. Mindenre válaszoltam, amire csak tudtam. Mikor megláttam az orvos kezében az injekciót Zico-ra pillantottam, aki ahogy láttam elájult. Azonnal mellésiettem és megfogtam a kezét. Nem néztem oda, amikor az orvos megszúrta, mert igazából én sem vagyok a tűk barátja... De mellette voltam.
- Valószínűleg bordatörés.- állapította meg az orvos.- Adtam be neki fájdalomcsillapítót. Amint magához tér, el kell menniük röntgenre. Aztán a többit meglátjuk. Valószínűleg bent kell tartani a kórházban. Ha mégsem szeretne itt lenni, saját felelősségre elhagyhatja az intézményt. De otthonról sem mozdulhat ki legalább 1 hónapig. Tesi pedig 2 hónapig mellőzésre kerül.- magyarázta.
- Értettem. Köszönjük.- hajoltam meg és keltegetni kezdtem Jiho-t.
- Jiho... Szerelmem...- suttogtam a fülébe.- Ébresztő!- mondtam hangosan majd arcát simogattam.

<Zico>
Puha érintésre ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeim, és az első dolog, ami feltűnt, hogy elmúlt az erős fájdalmam.
- Mi történt? - motyogtam kábultan. Olyan bambán éreztem magam.
Végigpörgettem az agyamban az emlékeket, és beugrott, hogy kibuktam egy tűtől.
- Aish... ez nagyon égő. - szorítottam össze a szemeimet, Kyung pedig felkuncogott. - Tudtam, hogy ez lesz. Mindig ez van, ezért nem akartam idejönni. - fújtam ki a levegőt.
Égett az arcom, ez olyan ciki helyzet volt. Látta, ahogy elájulok, mint valami fruska.
- Mi a bajom van? Ugye semmi komoly? - pillantottam rá reménykedve.

<Kyung>
- Lehet, hogy eltört egy... vagy kettő... vagy több bordád. El kell mennünk röntgenre. Gyere.- segítettem fel.- Utána megmondják a továbbiakat.- segítettem ki. Az anyukája felpattant a helyéről és Ő is jött utánunk. A röntgenező előtt is kellett várnunk egy keveset, viszont oda nem kísérhettem be. Kint vártuk az anyukájával.

<Zico>
- Gyere csak, bátrabban! - biztatott a doktornő, mikor beléptem a röntgenszobába, és az ajtóban ácsorogtam. - Nem fog fájni.
Beljebb léptem, ő pedig egy nagy géphez kísért.
- Állj be ide! Nyugi, olyan, mint egy szoláriumkabin. - mosolygott rám, én pedig végigmértem magam.
- Úgy nézek ki, mint aki szolizni jár? - néztem rá nagy szemekkel. - Honnan tudjam, milyen egy szolárium?
- Igazad van, elnézést. Van fekvő is, vizsgáljalak abban?
- Nem, jó lesz ez. - vettem le lassan a felsőmet, majd beálltam, és nekidőltem a gépnek úgy, ahogy irányított.
Pár percig kattingatott a számítógépén, közben hümmögött.
- Rendben, kész vagyunk. Várni kell egy kicsit, amíg elkészül a felvétel, addig ülj le a folyosón. Átadom az orvosodnak, ő majd közli veled az eredményt.
- Remek! - öltöztem vissza, majd lassan elhagytam a szobát. Kinn mindketten felugrottak.
- Nem mondott semmit. - vontam meg a vállam. - Azt mondta, az orvos majd közli az eredményt, mikor elkészül a röntgenkép.

<Kyung>
- Gyere, ülj le.- vezettem a helyemhez.
Negyed óra múlva kiszólt az asszisztens, hogy megvan az eredmény, mehetünk.

<Zico>
Mély levegőt vettem, mielőtt elindultam az orvosi szobába.
- Ülj le, Jiho! - intett az orvos az ágyra. -  Van egy jó hírem, meg egy rossz hírem. Melyiket akarod előbb megtudni?
- Ömm... a jót. - vakartam meg a fejem. Kezdtem aggódni.
- Nincsenek eltörve a bordáid. - pillantott a kivilágított negatívra. - Viszont ez a kettő...- mutatott a képre. - El van repedve. Eléggé komolyan. A rossz hír pedig az, hogy ez rosszabb, mint a törés. Jobban fáj, és jobban is kell rá ügyelni. - fordult felém. - Mivel begipszelni ott nem lehet, ezért csak kötéssel rögzítjük és nem nagyon mozoghatsz vele. Itt kellene maradnod... úgy hat hétig, amíg beforr. - vázolta fel a helyzetet.
- Nem, nem, nem! - tiltakoztam azonnal. - Nem maradok itt egy napot sem! Haza akarok menni még ma! - jelentettem ki határozottan.
Mindenki lemondóan sóhajtott makacsságomat hallván, de nem érdekel, én nem maradok itt!
- Rendben! Amennyiben otthon ágyban maradsz, és nem járkálsz, akkor leszorítjuk, írunk fel fájdalomcsillapítót,  és hazamehetsz. - indult meg a szekrénye felé, majd egy nagy adag gumis kötést vett elő. Mellém lépett, anya levette a felsőmet és feltartott kezekkel vártam, amíg szorosan körbecsavart.
- Gondolom, inkább gyógyszerben írjam a fájdalomcsillapítót. - fordult az asztalához, mikor végzett.
- Lekötelezne. - motyogtam beletörődve a sorsomba.

<Kyung>
Elszomorított, hogy egészen 6 hétig ágyban kell maradnia. Nem tetszett, hogy ilyen makacs. Nem akarom, hogy még nagyobb baja essen. De ha az orvos azt mondta, otthon is pihenhet, akkor rendben van.
Megkaptuk a papírokat és a kocsihoz ballagtunk.
- Kiváltom a gyógyszert, addig üljetek be.- nyitotta ki az ajtót Mrs. Woo.
- A tehetném egész nap melletted lennék.- sóhajtottam miközben combját simogattam.- Ápolgatnálak és ügyelnék rád.- pusziltam meg.- Mert úgyis tudom milyen vagy. Nem bírsz elülni.- kuncogtam.
Rosszul éreztem magam, mert részben ez miattam is van...

<Zico>
- Ha te lennél az én kis ápolóm, tuti hamarabb meggyógyulnék. - fogtam meg a kezét, majd közel húztam egy csókra. Nyelvemmel bejártam szájüregét, finoman simogattam az övét.
- Máris jobban vagyok. - suttogtam ajkaira, majd elhúzódtam. - Nem akarok otthon ülni, menni akarok veled. Nem érdekel a suli, de melletted akarok lenni. Otthon meg fogok zakkanni. - görbültek le az ajkaim.

<Kyung>
- Dehogy fogsz. Anyukád veled lesz. Meg én is melletted leszek, amennyiszer csak tudok. Biztos a bátyád is boldogítani fog majd. Maradj az ágyadban és pihenj. Akkor hamarabb jobban leszel.- bújtam hozzá és nyakát puszilgattam.

<Zico>
- Aish, Taewoon-tól előre félek. - sóhajtottam, majd a hajába túrva élveztem kényeztetését. - Kihasznál majd minden pillanatot arra, hogy kötekedjen, mert tudja, hogy nem tudom megverni érte. Anya pedig... halálra fog tutujgatni.
Kicsit eltoltam, mert anya közeledett.
- Na, mehetünk csibéim? - pattant be, majd egy nagy zacskó gyógyszert dobott az anyósülésre.
- Aha. De akkor lesz süti ma? - kérdeztem ártatlan hangon, mire mindketten felnevettek.
- Lesz kicsim. Csinálok gyógysütit neked, jó?
- Naná! - vigyorogtam, miközben hazafelé vettük az irányt.

<Kyung>
Hamar megérkeztünk. Kisegítettük Zico-t majd beballagtunk a házba.
- Menjetek fel a szobába, pihenjetek le. Amint kész a süti, felviszem nektek.- mosolygott kedvesen az anyuka.
Felsegítettem az emeltre majd be az ágyába.
Betakargattam, kicsit kiszellőztettem, felráztam a párnáját.
- Jól vagy? Ne hozzak valamit?

<Zico>
- Csak magad. Bújj ide, és cirógasd ezt a szegény beteget. - kampányoltam sajnáltatva magam, mire felnevetett. - Ne nevess ki! Szükségem van a kényeztetésre, különben járkálni fogok, meg elhagyom a házat. - nézegettem a körmeimet elgondolkodva.

<Kyung>
- Most fenyegetni próbálsz?- húztam fel a szemöldökeimet.- Nem jársz jól ha megteszed...- vigyorogtam rá. Na de, hogy ne mondja rám, hogy rossz ápoló vagyok, bebújtam mellé.
- Szeretlek.- csókoltam meg, közben szorosan hozzábújtam.
Lágyan csókoltam, finoman simogattam ajkait, engedtem, hogy átjöjjön a számba és gyengéden masszírozza nyelvével az enyémet.

<Zico>
Lassan, élvezettel csókoltam puha, mézédes ajkait.
- Hmm... - váltam el hangosan cuppanva. - Nem fenyegetek én senkit, csak hát hat hét idekötve... cigi nélkül... - sóhajtottam, majd elgondolkodva ciccegtem. - Szóval... ha hat hétig nem cigizek, akkor az háromszor kettő, és akkor háromszor kapok jutalmat? - néztem szemeibe a szemöldökeimet emelgetve.

<Kyung>
- Há-háromszor?- nyíltak nagyra a szemeim... Ez a baleset valóban nem volt betervezve. De... háromszor jutalmazzam meg. Persze logikus lenne, de az én jutalmam nem olyan.
- Majd még meglátom.- hárítottam el.

<Zico>
- Kis gonoooosz. - nyafogtam műdurcával. Persze nem haragudtam, csak jól esett, hogy kötekedhetek vele.
- Ha meggyógyulok, elkaplak, az ágyhoz szorítalak, kibontom a nadrágod, előveszem a kicsi Kyung-ot, és...- nem hagyta, hogy befejezzem, elvörösödve fogta be a szám, mire felkuncogtam, és megnyaltam a tenyerét. Elengedte a szám, perverzen vigyorogtam. - Úgysem bánthatsz egy súlyosan sebesültet. - nyújtottam ki rá a nyelvem.

<Kyung>
- Ne vegyél rá mérget!- morogtam elpirulva.- De ha nem is bántalak, még hazamehetek!- ezúttal én nyújtottam ki rá a nyelvem.

<Zico>
- Képes lennél ilyen csúnya dologra? - néztem rá szomorúan. - Magára hagyni egy szegény beteget?
Felnevettem, majd magamhoz húztam egy csókra. Forrón tapadtam ajkaira.
- Csak azért csipkelődöm, mert imádlak. - simogattam arcát mosolyogva. - Nézünk egy filmet, míg várjuk a sütit? - bólintott mosolyogva. - De akkor neked kell betenned, mert én egy hétig totyognék vele. - kuncogtam.

<Kyung>
- Jól van, rokkant nagypapa!- nevettem ki majd kipattantam mellőle az ágyból. Kerestem valami értelmesebb filmet és elindítottam.
Visszamásztam Jiho mellé.
- Szeretlek ám, rokkant papi.- kuncogtam majd megcsókoltam.

<Zico>
- Nem is vagyok papi! Hős lovagként megküzdöttem az én hercegnőm becsületéért. - tettem a jobb kezem a szívemre drámaian.

<Kyung>
- Nem vagyok a hercegnőd!- fújtam fel az arcom álmegsértődve. Majd miután kinevette magát, abbahagytam.
- Tudom...- simogattam meg a hasát.- Te vagy az én hősöm.- bújtam hozzá és a filmet figyeltem.
Igazából semmit sem fogtam fel belőle, mert elgondolkoztam.
Egy hét alatt megváltozott az életem. Egy hét alatt szerelembe estem egy olyan fiúval, akit szinte nem is ismerek. Kívülről teljesen felfoghatatlan ez az egész, sőt néha még belülről is... De ezt nem lehet megmagyarázni. Szeretem és kész.

<Zico>
Elbambulva figyeltem a filmet, és mivel a jobb oldalamon pihent, ujjaimmal barna tincseit piszkáltam. Jó volt, hogy itt maradt. Ha elmondanám valakinek, hogy mennyire ragaszkodom hozzá, zakkantnak hinne. Én sem értem magam, annyira különbözünk, a zenén kívül abszolút semmi közös nincs bennünk. Mégis annyira  boldoggá akarom tenni, hogy minden őrültségre képes vagyok. Talán korai, hisz alig töltöttünk együtt egy kis időt, de.... a hatalmas, ártatlan babaszemei olyan őszinteséget és bizalmat sugároznak felém, hogy teljesen megbolondultam.
Ma egy hete még idegesen csomagoltam, és elátkoztam mindenkit, amiért irányítani akarják az életem.
Kyung-ra pillantottam. Nem tudom, hogy csináltad... de beloptad magad a szívembe a szép mosolyoddal, a kiskutya szemeiddel, a szeretetteljes viselkedéseddel. Teljesen másképp látom a világot most.
A film közepe körül kopogtak, majd anya jött be egy tálcát egyensúlyozva. Lassan ültem fel, halkan sziszegve közben.
- Hű, de ínycsiklandozó. - nyaltam meg a szám, mikor az ölembe tette az enyémet. - Köszönöm, anya. - mosolyogtam rá.

<Kyung>
- Hmm... Milyen finom illata van. Biztos nagyon ízletes is.- mosolyogtam rá Jiho anyukájára.
Zico elvett egy szeletet és egy nagyot harapott belőle majd egy másikat a számba tett.
- Hmm... Mmm... Ahmm...- ízlelgettem az omlós édességet.- Mennyei.
- Köszönöm.- mosolygott szégyenlősen az anyuka.- Egyétek csak meg mindet. Van még ha kértek. Megyek sütök még egy adaggal.- hagyott magunkra.
Csendben etettük egymást az isteni sütivel.

<Zico>
- Ez nagyon finom. - szuszogtam nagyokat evés közben.
Mikor az utolsó falatot a számba adta, megfogtam a csukóját, és kicsit, hogy piszkáljam, miután lenyeltem a falatot, krémes ujját az ajkaim közé vettem. Láttam, hogy elpirul, mire nyelvemmel körbenyalogattam, közben a szemébe nézve, majd lassan kiengedtem a számból. Elkapta a kezét és zavarában felpattant, hogy letegye a megüresedett tányért.
Nagyon jól mulattam azon, hogy mennyire könnyen zavarba tudom hozni. Elég egy mozdulat vagy egy kicsit perverzebb mondat, és máris elönti arcát a pír.
Lassan visszadőltem, hogy tovább nézhessük a filmet.

<Kyung>
- Gonosz vagy...- tettem le a tálcát majd Jiho-nak háttal állva vettem nagy levegőket, hogy lenyugodjak.
Visszasétáltam az ágyhoz és leültem rá.

<Zico>
Egy darabig csak ült és engem nézett.
- Nem fekszel ide? - ütögettem meg az ágyat magam mellett, mire hozzám bújt.
- Szeretlek. - puszilgattam körbe arcát. Csukott szemmel engedte, én pedig utána magamhoz öleltem és figyelmemet visszairányítottam a film felé, de nem igazán érdekelt, jobban lekötötte gondolataimat a mellettem fekvő kis angyal.

<Kyung>
- Én is szeretlek.- szuszogtam mellette.
- Te tudod miről szól?- böktem a fejemmel a TV felé. Kuncogva rázta meg kobakját.
- Pedig benned bíztam, hátha Te tudod.- vigyorogtam majd megcsókoltam. Rövid csókunk után arcát puszilgattam, állát majd nyakát. Puha bőrét gyenge csókokkal cirógattam.

<Zico>
Elfordítottam a fejem, hogy utat engedjek ajkainak. Jólesően hümmögtem, kezemmel hátát cirógattam, majd lejjebb simítottam, én gyengéden belemarkoltam a formás félgömbökbe.
- Kyung...- nyögtem figyelmeztetően, mert a vér kezdett ágyékomba tódulni.

<Kyung>
- Hhnn...- sóhajtottam fel majd egy kicsit eltávolodtam tőle.- Ne haragudj.- pusziltam meg utoljára majd mellédőltem és a filmre koncentráltam.

<Zico>
- Semmi baj. - pusziltam meg a homlokát. - Benne lennék, ha legalább tudnék mozogni, hogy én is tudjalak téged kényeztetni meg kicsit jobban simogatni. Így olyan, mintha béna lennék. - cirógattam hátát.
Csendben néztük végig a filmet, közben a fenekét simogattam.
Mikor vége lett a filmnek, nyújtózott egyet, majd felült.
- Ugye nem mész el? Vagyis... - sóhajtottam. -  Nem akarom, hogy kikapj a szüleidtől miattam. Csak olyan jó veled.

<Kyung>
- Muszáj itt hagynom az én béna páromat.- kuncogtam.- Jó volt a film.- nevettem hangosabban.- Szeretlek.- bújtam vissza hozzá.- De tényleg haza kell mennem. Anyu már egy napja nem látott... Ígérem, holnap reggel első dolgom lesz, hogy átjövök.- csókoltam meg hosszan,  szenvedélyesen.

<Zico>
- Rendben, menj csak. - engedtem el, mikor nagy nehezen elváltunk. - Pihenj le, aludd ki magad. Nem akarom, hogy miattam baj legyen otthon, amiért folyton áthívlak, vagy mikor otthon is vagy, ott vagyok én. - simogattam meg az arcát.
- Különben is, reggel suli. Nehogy miattam elkéss. - sóhajtottam. - Úgy mennék én is. Nem szeretlek tétlenül ülni. - húztam a szám. - Na jó, menj cicám. Ha rosszat álmodsz, hívj fel, jó? - pusziltam meg hosszan.

<Kyung>
- Ne mondj butaságokat. Szívesen látunk mindig. És a suli nem érdekel annyira, mint Te.- bújtam hozzá.- Rendben, hívlak. Vigyázz magadra. Szeretlek.- csókoltam meg még utoljára majd elengedtem és kiléptem az ajtón.

<Zico>
Mikor magamra maradtam, egy ideig csak feküdtem és vigyorogtam. Annyira imádom ezt a kis cicuskát. Olyan édes, de nem nyafka, kényes vagy hisztis, mint a lányok. Ő olyan... tökéletes nekem. Elviseli a hibáimat, elfogadja a zűrös életemet, a csipkelődéseimet.
- Kicsim, hozhatjuk a vacsorád? - nyitott be anyu, majd szélesebbre tárta az ajtót. Taewoon mögötte állt, egy tálcával.
- Aha, gyertek csak.
Bejöttek, majd elém tették a vacsit, és anyu magunkra hagyott a bátyámmal.
Amíg vacsoráztam, beszélgettünk egy kicsit. Szóba került mindkettőnk kapcsolata, elmondta, hogy nemsokára majd elmondják, hogy szeretik egymást Kyung nővérével. Örültem, mert aranyosak együtt. Persze kifaggatott, hogy nàlunk volt-e már valami, de arra hivatkoztam, hogy még korai lenne.
Aztán segített bevenni a fájdalomcsillapítót, és ágyba dugott, hogy pihenjek.

<Kyung>
Illedelmesen elköszöntem majd siettem haza.
- Megjöttem.- szóltam mikor beléptem az ajtón.
- Szia Babám.- jött ki elém anyu.- Hogy vagy? Jiho hogy van?- pislogott rám aggódva és a nyakamba borult.- És miért nem a saját ruhád van rajtad?
- Nyugalom anyu.- mosolyogva szorítottam magamhoz.- Én jól vagyok. Viszonylag jó volt a buli. Csak egy részeg kretén lelökte Jiho-t a lépcsőről...- sóhajtottam.- 6 hétig otthon nyomja az ágyat. Megrepedt néhány bordája...
- Jaj szegény!- szörnyülködött anyu- Reméljük hamar rendbe jön.
- Reméljük. Majd suli után beugorhatok hozzá? Szeretnék segíteni neki a pótlásban.
- Persze. Természetesen, fiam.
- Ja és ezt Jiho-tól kaptam, majdnem egy a méretünk. Azért, hogy ne a tegnapi ruhámban mászkáljak.
- De rendes tőle.- mosolygott anyu.- Majd kimosom és visszaviheted neki.
- Rendben. Köszönöm.- pusziltam homlokon.- Felmegyek lezuhanyzom és lefekszem.- indultam meg a lépcső felé.
- Nem vacsizol?
- Jiho anyukája sütött sütit. Finom volt.- mosolyogtam ártatlanul.
- Ehj Te csibész!- nevetett.- Menj csak!

<Zico>
Miután magamra maradtam, a gyógyszerek hatására elaludtam.
Hajnalban arra ébredtem, hogy iszonyúan sajog az oldalam, minden levegővétel szörnyen fáj. Nagy nehezen kitapogattam az éjjeliszekrényen lévő gyógyszeres dobozt, és remegő kezekkel vettem a számba egy bogyót, majd vártam. Hosszú percekig remegtem, nem akart megszűnni a fájdalom. Mivel egyedül voltam, és sötét is volt, utat engedtem a könnyeimnek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de mozogni nem mertem, mert féltem hogy még nagyobb fájdalmam lesz. Kivettem egy újabb kapszulát, és azt is lenyeltem.
- Úristen, ez elviselhetetlen. - sóhajtottam. Izzadtam a fájdalomtól, kiszáradt a torkom, nehezen vettem a levegőt.
Egy idő múlva, gondolom mikor a gyógyszer végre felszívódott, zsibbadni kezdtem, majd mikor végre megszűnt a fájdalom, ismét elaludtam.

<Kyung>
Gyorsan lezuhanyoztam, bepakoltam a cuccaimat és bebújtam az ágyamba. Szinte azonnal elaludtam. Kicsit elfáradtam, hosszú volt a hétvége.
Az éjszaka folyamán azt hiszem egyszer álmodtam valami furcsaságot de nem volt annyira erős a kép, hogy felriadjak. Csak forgolódtam.
Reggel időben kikeltem az ágyból, fogat mostam és úgy ahogy voltam, pizsamástul, papucsostul, lementem.
- Szia Kyunggie.- köszöntötte a kómás fejem elsőnek a nővérem. Intettem neki egyet majd kiléptem a ház ajtaján. Hallottam, hogy még értetlenkednek egy pár sort de inkább csak vállat rántottam és becsengettem a szomszédba.
- Igen. Tessék!- nyitott ajtót Mrs. Woo.- Kyung? Ilyenkor, így, itt?- csodálkozott rám.

- Jó reggelt, Jiho-hoz jöttem.- hajoltam meg, miközben álmosan motyogtam.
- Gyere be, nehogy megfázz.- húzott be karomnál fogva.- Bolond kölyök!- szólt rám dorgáló hangnemben mire megint csak vállat vontam.- Ah... A szerelem...- csóválta a fejét mosolyogva.- Tudod merre találod...- bólintottam és felmentem a szobájába.
- 'Reggelt szerelmem.- adtam egy gyors csókot az ajkaira. Nem aludhatott mélyen, mert eddig nyitott szemei azonnal kipattantak, mikor bebújtam mellé.

<Zico>
Legközelebb ismerős hangra ébredtem, majd valaki mellém kukacolt a takaró alatt. Kinyitottam a szemeim, láttam, hogy kócos szerelmem bújt mellém.
- Jó reggelt, macika. - karoltam át óvatosan mozogva. - Gyere, bújj közelebb, hogy megmelegítsem a lábikóidat. - dugtam lábaimat az övéihez.
- Minden rendben? - álmosan bólogatott, én pedig ismerős illatát szívtam magamba. - Hiányoztál!  Tudom, hogy csak este mentél el, de megszoktam, hogy folyton körülötted sündörgök. - kuncogtam. Percekig csendben feküdtünk, nem tudtam eldönteni, hogy visszaaludt vagy csak pihenteti a szemeit.

<Kyung>
Olyan jó volt mellette. Finom meleg volt a takaró alatt. Gyengén karoltam át, nem akartam fájdalmat okozni neki.
- Hogy aludtál?- motyogtam félálomban.- Nekem hiányoztál. Nem tudtam kit ölelgetni ezért sokat forgolódtam...- motyogtam tovább a kis élettörténetemet, majd elhallgattam és vártam a válaszát.

<Zico>
- Ha meggyógyulok, minden este átlopakodok majd, hogy együtt aludhassunk. - kuncogtam. - De ha tudsz jól fára mászni, te is jöhetsz. - pusziltam meg feje búbját. - Én... túléltem. - emlékeztem vissza a szörnyű nyilalásokra. - Túléltem... bár pár fájdalomcsillapítót be kellett aprítanom hozzá.

<Kyung>
- Jövök is meg megyek is amit csak akarsz. Csak aludj velem.- magyaráztam kómásan.- De ugye nem vettél be sokat? Maximum 3 az amit 5 órán belül bevehetsz... Különben elszállsz az egyszarvúkkal.- ásítottam majd lehunytam a szemeimet.

<Zico>
- Kettőt toltam le, olyan tíz percnyi különbséggel. - hümmögtem. - Inkább az egyszervúak, mint a fájdalom. Minden levegővétel fájt. Nem bírtam elviselni. - sóhajtottam fájdalmasan. - Azt hiszem, ez a pár hét nehezen fog telni, ha az éjszakák ilyen kegyetlenek. De most, hogy itt vagy, sokkal jobb. - állánál fogva finoman megcsókoltam. Hagyta, hogy elmélyítsem a csókot. Még éreztem nyelvén a fogkréme ízét, de nem érdekelt, nem akartam eltávolodni finom ajkaitól. - Legszívesebben ki sem engednélek a hat hét alatt magam mellől. - puszilgattam ajkait.

<Kyung>
- Nem akarok suliba menni....- sóhajtottam ajkaira.- Veled akarok maradni. Nem jelenthetek én is beteget?- néztem rá nagy szemekkel.

<Zico>
- Ha rajtam múlna hat hétig betegnek jelentenélek. - kuncogtam. - Továbbá... szereznék is neked igazolást, de a szülőknek feltűnne, hogy ide jössz reggelente "iskolába". Szóval... sajnos, mivel nem egyedül élünk, így nem tudom megoldani. - biggyesztettem le a szám.
- De délután várlak, hogy "bepótoljuk" a leckéket, és akkor majd összebújunk, és estig haza sem engedlek. - csókoltam meg ismét.

<Kyung>
- Nyaaahjj...- nyafogtam. Semmi kedvem sem volt suliba menni Jiho nélkül. Viszont neki pihenésre van szüksége.
- Rendben.- csókoltam vissza.- Gyógyulj meg hamar!- adtam ki neki a napi feladatot.- Sietek vissza hozzád.- csókoltam meg újra.
Nem igazán akartam elválni forró és dús ajkaitól. Hevesen faltam édes párnáit, közben mellkasát simogattam.
- Nagyon szeretlek.- suttogtam nedves ajkaira majd még egy utolsó csókkal búcsúztam.
- Nem kimozdulni az ágyból és nem rágyújtani! Légy erős!- pusziltam meg arcát majd kibújtam mellőle.
Nagyon nem akaródzott hazamennem... De valakinek suliba is kell járni....
Sóhajtva léptem ki az ajtón, majd mikor a nappaliban megláttam az órát, megszaporáztam a lépteimet.
- Viszont látásra.- köszöntem el gyorsan és szinte száguldottam hazáig.

<Zico>
Mikor magamra maradtam, csak feküdtem, mint egy darab fa. Most meg mit csináljak itt egész nap?
- Anyaaaaaaa! - kiáltottam el magam, de kicsit meg is bántam, mert a bordáim feljajdultak.
- Jövök, jövök! - hallottam,ahogy trappol fel a lépcsőn. - Tessék kicsim, mi a baj?
- Segítesz kimenni a mosdóig? De csak az ajtóig, ne gyere be! - emeltem fel az ujjamat, hogy leszögezzem a szabályokat.
- Persze, rendben! - nevetett. - Gyere!
Kisegített a mosdóba, és amíg elvégeztem a dolgom, addig ő ablakot nyitott és megigazította az ágyamat.
- Muszáj itt feküdnöm egész nap? Unatkozni fogok. - húztam el a szám.
- Igen, muszáj. Az elején mindenképp, később majd lejöhetsz a nappaliba, a kanapén lézengeni.
- Nem is lézengek! Inkább mennék Kyung-gal! - jelentettem ki határozottan.
- Tudom nyuszkóm. Na gyere, hozok neked reggelit, hogy vehess be gyógyszert.
Magamra hagyott, majd pár perc múlva visszatért.
Reggeli után megkértem, hogy adja ide a laptopot, hogy legalább valamivel üssem el az időt, amíg Kyung hazaér.

<Kyung>
Felrohantam a szobámba, átöltöztem, felkaptam a cuccaimat és már indultam is az iskolába.
- És a reggeli?- szólt utánam anya.
- Majd a suliban. Szeretlek. Sziasztok!- fordultam vissza azt ajtóban majd a suliig meg sem álltam.
- Merre jártál? Azt hittem nem is jössz.- vágódott be mellém Yookwon.
- Elaludtam.- fújtam ki magam.
- És Zico?
- Majd kövi szünetben. Itt a tanár.- böktem a fejemmel a matektanár felé mire Kwonnie sóhajtott és a helyére ballagott.

<Zico>
Unalmamban a neten szörföltem, mindenféle hülye cikket elolvastam.
"Unatkozooooooom! Milyen napod van, szerelmem?  " írtam Kyung-nak üzenetet, majd amíg vártam a választ, tovább kattingattam.

<Kyung>
Óra közben éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom. Nem igazán zavartattam magam, elővettem és megnéztem.
"Én is unatkozom nélküled.  Kwonnie-nak elmondtam, mi történt. Képzeld, lehet, hogy van valami közte és Minyhuk között! 😋
Már csak három óra és megyek hozzád!  "- írtam vissza az üzenetet.

<Zico>
" Reméltem, hogy alakul majd köztük valami. Kicsit aggódom, Hyukkie vérmérséklete elég tüzes. Szereti két kanállal falni az életet. Yookwon viszont nem érdemli meg, hogy megcsalják, úgyhogy remélem magába tudja bolondítani a kis tüzes kandúrt, különben sírás lesz a vége. Alig várom, hogy gyere.  " - pötyögtem a választ.

<Kyung>
"Na csak azt próbálja meg! Ha bántani meri az én Kwonnie-mat, esküszöm, kiherélem!
Sietek haza! Ugye jól viselkedsz? Viszek egy kis meglepit. "- küldtem el, mikor kicsengettek.
Nem vagyok én olyan nagyon harcias, de Yookwon az egyetlen igazi barátom és érte mindent megteszek. Ennyire tartozom neki.
Ami pedig a meglepit illeti... Hazafelé majd beugrok a boltba.

<Zico>
" Beszélek B-Bomb-bal, rendben?  Nyugi, ha bántja a kis búgócsigát, én magam verem meg. Meglepi? *Q* Mi az? Persze, hogy jól! Angyalka vagyok! Pornót nézek ^0^ " - írtam a választ kuncogva. Persze nem néztem pornót, csak úgy odaírtam, hogy lássam, mit szól.

<Kyung>
"Rendben.
MITCSINÁLSZ?!  Te nem vagy magadnál... Így már meg sem érdemled a meglepit..."- írtam duzzogva.
- Mi a baj?- lépett mellém Yookwon.
- Ezt nézd...- mutattam meg neki a beszélgetést.
- Hülye...!- nevetett hangosan.

<Zico>
" Oh, de csak vicceltem, nem is nézek pornót!  Kérem szépen a meglepiiiiiiit! Egy könyvkereskedő oldalát nézem.  " - írtam gyorsan, még mielőtt meggondolná magát, és nem jönne át suli után, majd rögtön utána lefényképeztem a laptop képernyőt, és az üzenet után küldtem.

<Kyung>
"Nah jó... Talán... Még meggondolom."- küldtem el a választ.
Nem hiszem el, hogy néha milyen idióta tud lenni.
Mosolyogva ballagtam át a másik terembe.

<Zico>
" Nagyon szeretlek! Hiányzol cicuskám!  " - küldtem el, majd az ágyra tettem a telefont, és tovább böngésztem az oldalt.
Találtam egy írót, aki krimisorozatokat ír, és az ajánlókat elolvasva nagyon megtetszettek a könyvei.
Megrendeltem egy egész sorozatot, ezekkel hamarabb lejár majd a hat hét. Legalább csinálok valamit. Mikor anya az ebédemet hozta, szóltam neki, hogy majd vegye át a könyvcsomagot, amit hoznak, mire kicsit meglepődött, hogy olvasni akarok, de megígérte, hogy figyelni fogja a napokban a futárt.
Kaja után elbóbiskoltam a fájdalomcsillapító hatására.  Legközelebb arra eszméltem, hogy nyílik a szobám ajtaja.

<Kyung>
Elmosolyodtam utolsó üzenetén majd a zsebembe süllyesztettem a mobilom és igyekeztem túlélni a nap további részét.
- Jössz kajálni?- karolt át Kwonnie az utolsó óra után.
- Most nem. Itt a jegyem, add oda valakinek. Sietek haza, Jiho már vár.- vigyorogtam.
Út közben beugrottam a kisboltba egy tábla csokiért meg gumicukorért.
Szinte rohantam hazáig, majd mikor megérkeztem, bekopogtam a szomszédba.
- Szia Kyung.
- Csókolom. Jiho-hoz jöttem.- mosolyogtam kedvesen.
- Gondoltam.- kacagott fel az anyuka.- Nem lesz ebből otthon baj?
- Nem dehogy. Mondtam anyunak, hogy mi történt és megengedte, hogy átjöjjek segíteni pótolni.
- Na jól van. Akkor gyere csak. Éhes vagy?
- Nem köszönöm.- vettem le a kabátom és felakasztottam. Felkaptam a táskám és felosontam az emeletre.
Halkan nyitottam be a szobába, ahol Jiho édesen aludt.
- Szia.- suttogtam mosolyogva, mikor kinyitotta pilláit. Letettem a táskám és bebújtam mellé. Forró csókkal üdvözöltem szerelmemet.
- Úgy hiányoztál...- sóhajtottam ajkaira majd tovább faltam a legédesebb desszertet a világon.
- Hogy vagy?- simogattam közben a hasát.

<Zico>
- Szia! - öleltem szorosan magamhoz. - Most már fantasztikusan, hogy mellettem vagy. - bújtam hozzá. - Neked milyen napod volt? Annyira hiányoztál, olyan jó veled. - - dörgöltem mellkasához a fejem. - Azt hiszem, hogy rájöttem, hogy miért szeretlek ennyire ilyen rövidke idő után. Mert előtte úgy éreztem, hogy senki nem szeret és mindenki az ellenségem. Olyan magányos és elzárkózott voltam. Te viszont kitartóan közeledtél, hiába bunkóztam, és előcsalogattad azt az énemet, amelyiket eddig szégyelltem, mert gyengének tartottam.

<Kyung>
- És milyen jó, hogy ilyen kitartó voltam!- kuncogtam és egy puszit adtam a buksijára.- Ez mind remek, szép és jó... Most már csak azt kell megfejteni, hogy én hogyan szerethettem beléd ilyen rövid idő alatt...- gondolkoztam el.- Mindegy. A lényeg, hogy imádlak mackóm!- csókolgattam körbe az arcát.- Annyira unatkoztam nélküled...- sóhajtottam.- Ja Kwonnie üzeni, hogy jobbulást.- mosolyogtam.- Na és... Jó fiú voltál?- érdeklődtem mosolyogva, csillogó szemekkel.

<Zico>
- Ha rájössz, majd elárulod? Érdekelne, hogy mit láttál bennem. - mosolyogtam közelről rá. - Add át neki, hogy köszönöm. - simogattam a hátát. - Még szép. Egy igazi angyalka. Rendeltem a netről egy nagy csomó krimit, hogy míg te a suliban vagy, addig olvassak. Egész jók lehetnek, nagyon tetszett az ajánlójuk. Alig várom, hogy meggyógyuljak, nagyon uncsi feküdni és punnyadni. - cirógattam mellkasát, majd ajkaira hajoltam. Alsó ajkára finoman ráharaptam, majd megszívtam egy kicsit. Ajkai elnyíltak, nyelvemmel közéjük hatoltam, és az övével kezdtem játszani. Közben elégedettem sóhajtoztam, miközben a kezeim felfedezőútra  indultak testén.

<Kyung>
- Hm...- sóhajtottam bele a csókba, mikor megéreztem a pólóm alatt a kezét.
Lehunyt szemmel bűvöltük egymás ajkait. Tudtam, hogy le kellene állni de egyszerűen nem voltam rá képes. Hiányzott, nem tudok vele betelni, szeretem.
Egy darabig fészkelődtem mellette, majd feladtam. Inkább tovább csókoltam, masszíroztam a nyelvét, haraptam az ajkait. Vékony nyálcsíkot húzva hagytam el párnáit majd a nyakát csókolgattam. Fogammal finoman karcoltam puha bőrét, halkan lihegtem felette.

<Zico>
Annyira rákattantam, hogy alig bírtam leállni fogdosásával. Pechemre nem tudtam felé kerekedni, ezért csak feküdtem, és miközben ő a nyakam kényeztette, a tenyerem a hátáról levándorolt a fenekére. Egy ideig nadrágon keresztül masszíroztam, majd kicsit habozva, lassan a nadrágjába csúsztattam a kezem. Nem akartam megrémíteni, azt szeretném, ha fokozatosan szokná meg az érintésem magán. Nem húzódott el, és ez egy kicsit felbátorított.
Megkerestem ajkait, hevesen szívtam nyelvét a számba.

<Kyung>
- Ah... Jiho...- suttogtam ajkai közé a nevét.- A-abba kell hagyni...- tiltakoztam. De ezek csak szavak. Csak az agyam parancsolja. A testem képtelen leállni és engedelmeskedni.
Jiho felsőjébe kapaszkodva hagytam, hadd csókoljon, kényeztessen.
Gyengéden simogatta a fenekem, közben halkan sóhajtoztam felette.
Ujjaimat pólója alá futtattam és mellkasát karmolgattam, néha mellbimbói felett is áthaladtam.
- N-nehm...- nyögtem, mikor fenekem közé simított.- Nehm szabadh...

<Zico>
- Shhh! - nyugtattam ajkaira sóhajtva. - Csak simogatlak. Nem kell félned, nem hatolok be. Csak hogy ismerkedj az érintésemmel.
Ujjammal gyengéden simogattam a bejáratát, finoman köröztem az izomgyűrűn. A tagom lüktetett, de csak rá figyeltem.
Füléhez hajoltam.
- Nyúlj be a nadrágodba. - nyögtem halkan a fülébe. - Én nem érlek el, nem tudok megfordulni.  Szeretném, ha magadhoz nyúlnál és simogatnád magad. - haraptam a fülére, majd a nyakát kezdtem csókolgatni, nyalogatni, közben bejáratát ingereltem.

<Kyung>
- Nh... N-nem... N-nem megy...- hajtottam le a fejem a vállára.
- Jiho... K-képtelen vagyok...- lihegtem.
Halkan folyni kezdtek a könnyeim.
- E-engedj el kérlek...- szipogtam, mire kihúzta a kezét a nadrágomból.
Miért? Miért vagyok ilyen gyenge? Minden pillanatot elrontok. Most biztos azt hiszi, rosszat tett... Pedig ez természetes. De nekem miért nem megy?
Halkan pityeregtem szorosan hozzábújva. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá szégyenemben.

<Zico>
- Jól van, nyugodj meg, semmi baj. - simogattam hátát, szorosan közel húzva. - Nem kell félned, nem kényszerítelek semmire. Nyugodj meg, minden rendben. - szuszogtam halkan, csitítóan,  hogy megnyugodjon.
Rossz volt látni, hogy ennyire felkavarja, ha valaki hozzányúl.
- Azért akartam, hogy te csináld magadnak, hogy fedezd fel, milyen az, amikor te irányítasz és jól esik, amit csinálsz. Ha neked könnyebb, simogasd magad,mikor egyedül vagy. Talán könnyebb lesz, ha párszor átéled az orgazmust. Vagy... ha gondolod, nézhetünk valami... olyat. - reméltem, hogy érti a célzást. -  Hogy hátha könnyebben megy majd a dolog. - ajánlottam fel. - Nem szégyen ez, szerintem okés, ha néha erotikus filmet nézünk együtt.

<Kyung>
- Én... Nem is tudom...- hüppögtem.- Talán majd m-máskor... M-megpróbálhatjuk... Ígérem... Addigra összeszedem magam. Ne haragudj rám.- zokogtam fel.
Annyira szégyenlem magam amiatt ami történt.
Igaza van Leo-nak, egy ribanc vagyok. Semmire sem jó, csak arra, hogy megerőszakoljanak. Magamtól képtelen vagyok ilyenre. Jiho-nak nincs szüksége egy ilyen párra.
- Ne haragudj!- pattantam ki mellőle, felvettem a táskám és lerohantam.
Gyorsan köszöntem, majd mielőtt bárki szólhatott volna, hazarohantam.
Otthon sem álltam meg. Felsiettem a szobámba, besötétítettem és az ágyban pityeregve gubbasztottam.

<Zico>
Még reagálni sem volt időm, máris elszaladt. Csak értetlenül pislogtam, nem tudtam, hogy mi a baj. Nem kényszeríteni akartam, megértettem, ha nem akarja még.
" Miért szaladtál el? Nem baj, ha nem akarod csinálni. Nem akarlak kényszeríteni arra, hogy lefeküdj velem. Ha nem akarsz, akkor nem akarsz. Majd elintézem magamnak, mikor épp kell a dolog.  Nem kell emiatt szégyenkezned, én is félnék a helyedben. Butaság volt azt kérnem, hogy csináld magadnak, ne haragudj. Szeretlek! Ha lenyugodtál, majd jelentkezz." - írtam neki sóhajtva az üzenetet. Aggódtam, hogy túl messzire mentem, de nem tudom, hogy  érintsem, vagy hogyan  közeledjek felé, hogy ne pánikoljon be tőlem.

<Kyung>
Bőgve olvastam végig az üzenetét, többször meg kellett állnom, mert a könnyeimtől semmit sem láttam.
Mikor az üzenet végéhez értem, a falhoz vágtam a telefonomat és csak zokogtam.
Ez mind az én hibám. Ha akkor nem hagyom magam, nem tesznek érzelmi ronccsá.
- Kicsim! Mi a baj?- kopogott az ajtómon türelmetlenül anya.
- Semmi.- tartottam vissza a sírást.
- De mégis mi volt ez az előbb?
- Mondtam, hogy semmi. Menj le.- szóltam rá.
- J-jó...
Miután kidühöngtem magam a saját baromságomon a sok sírás miatt elfogott az álom.

<Zico>
Nem válaszolt, ezért csak feküdtem, feküdtem és feküdtem. Este többször is megpróbáltam felhívni, de a mobilja ki volt kapcsolva. Nagyon aggódtam, hogy valami hülyeséget csinál. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert kezdett fájni az oldalam. " Kérlek, hívj fel azonnal, mikor bekapcsolod a mobilod. " - írtam neki, de hiába vártam, semmi nem történt.
- Kicsim, itt a vacsorád. - jött be anya mosolyogva.
- Nem kell, nem vagyok éhes. Anya, át kell mennem Kyung-hoz, annyira aggódom, nem tudom mi van vele!
- De összevesztetek? Vagy szakítottatok? Nagyon sietősen szaladt el.
- Nem, én... azt hiszem megrémítettem, mert... meg-megfogtam a...fenekét. - köszörültem meg a torkom.
- De ez ennyire rossz? - anya nem érthette a helyzetet, mert nem tudja az igazságot.
- Igen, mert.... ahj, nem mondhatom el anya, de... Kyung fél az ilyesmitől és én azt hiszem, hogy túl messze mentem.
- Akkor adj neki időt! Hadd gondolkozzon egy kicsit, meg kell emésztenie a dolgait. Meglásd, nemsokára keresni fog. Akkor nem kéred? - mutatott a tálcára.
- Nem köszi. Inkább lefekszem. - húztam magamra a takarómat, majd anya magamra hagyott, de nem tudtam aludni egész éjszaka, hiába kényszerítettem magam.