11. Rész

<Kyung>
Az éjszaka folyamán többször felkeltem, rosszat álmodtam, rosszul aludtam és rosszul is éreztem magam.
Olyan hajnali kettőkor még a hányinger is elkapott, úgyhogy mehettem éjszakázni a WC mellé.
Reggel a kádnak dőlve ébredtem. Mindenem elgémberedett, fájt. Annyi kedvem sem volt az élethez, mint egy szomorúfűznek.
Miután reggel átestem az önsajnálatomon, nehezen összekészülődtem és elindultam az iskolába.
Egész nap csak élő halottként viselkedtem. Azt hiszem még a matek dogám is egyes lesz.
Ugyan reggel bekapcsoltam a mobilom és megkaptam Jiho millió üzenetét és hívását... Nem volt erőm válaszolni neki.
Nem akartam megbántani ezért inkább nem írtam neki semmit.
Nem Ő tett nekem rosszat. Én csak egyszerűen képtelen vagyok ezen túllépni. Míg nem volt aki úgy szeressen, ilyeneket csináljon velem, addig könnyű volt. Mélyen eltemettem a lelkemben a szörnyű emlékeket és éltem az életem. De legbelül tudtam, hogy egyszer eljön az is, mikor ezzel szembe kell néznem. De sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz.
Jiho nem ezt érdemli. Nem ezt a szenvedést amit én okozok neki a múltammal. Egy csinos lányra van szüksége, aki mindent meg tud neki adni.
Tanítás után a suli egyik mosdójába zárkóztam és csak ücsörögtem a WC felett. El akartam tűnni.

<Zico>
Másnap egész nap a telefonomat szorongattam, hátha választ kapok. Ötpercenként nézegettem a telefont, mint valami idegbeteg, de semmi. Délután aztán bevettem egy adag gyógyszert, és összeszorított fogakkal felkapaszkodtam az ágyból. Mivel nem tudtam felöltözni, a pizsamámra csak a köpenyemet szenvedtem fel és öregember tempóba lefelé indultam.
- Hova-hova? - állt elém anya a nappaliban, mikor nagy nehezen lemásztam a lépcsőn.
- Kyung-hoz megyek. Ne is próbálj megállítani! - szögeztem le azonnal.
- Legalább hadd segítsek, ha ennyire nem bírok veled. - karolt belém anya, majd óvatosan átvezetett a szomszédba.
- Jiho! - nyitott ajtót az anyukája. - Te nem beteg vagy? -De! De beszélnem kell Kyung-al!
- Még nem ért haza, de gyertek be! Megvárod a nappaliban. - invitált be.
- Oké! - szusszantam, majd anya segítségével betotyogtam,  és a kanapéra helyezkedtem.
- Hozzak valamit? - guggolt elém az anyukája.
- Nem, köszönöm! - mosolyogtam, majd a kanapén doboltam az ujjaimmal.

<Kyung>
"Vajon az alkohol tényleg jó a bánatra?"- írtam az üzenetet Yookwon-nak.
"Miről beszélsz? Mi van veled? Egész nap olyan furcsa vagy... Mi a baj?"- érkezett azonnal a válasz.
"Áh nem... Semmi. Csak jó lenne egyet repülni. Szerinted melyik emeleti teremből esni nagyobbat?  "
"Hol vagy Kyung? Oda megyek. Mondd meg! Ne csinálj baromságot!"
"Hm... Igazad is van... Ez nem jó ötlet... Szerinted Yongguk még mindig utazik drogban?"
"KYUNG! Ne szórakozz!"- amint megkaptam az üzenetet már csengett is a telefonom.
- Merre vagy?
- Szia Kwonnie... Miattam ne fáradozz. És megleszek. Rajtam már semmi sem segít. Menj csak haza a Te Hyukkie-ddal. Élvezzétek az életet!
- Mi a bajod? Ittál? Összevesztetek Zico-val?
- Én baromi józan vagyok. Nem. Nem vesztünk össze. Csak nekem van bajom magammal... Na további szép napot.- tettem rá a telefont.
Elraktam a zsebembe a mobilom és kimentem a mosdóból.
Nem akartam én öngyilkos lenni. Csak egy kicsit egyedül tengetni az órákat, megfeledkezve minden gondról.
Még pont volt nálam annyi pénz, hogy tudjak venni magamnak egy kis üveg gyomorkeserűt a kisboltban. Miután megszereztem az én bánatom enyhítőjét, leültem a parkba egy padra és két részletben lehúztam.
Végigperzselte az egész szájüregemet, a nyelőcsövemen keresztül egészen a gyomromig. Éreztem, ahogy végigfut bennem majd kiráz a hideg. Máris jobb. Van ami jobban fáj, mint a szívem.
Nem akartam én alkoholizálni sem. Csak egy kicsit regenerálódni.
Késő este estem haza és amint beléptem a nappaliba, fordultam volna vissza de anyám nem engedett.

<Zico>
Estig punnyadtam a nappaliban. Mrs. Park néha bejött hozzám megnézni, hogy vagyok, vagy hozott nekem teát, vagy leült beszélgetni, amikor épp semmi dolga nem volt.
- Nem tudom, hol marad ilyen sokáig. - tördelte a kezeit. Láttam, hogy ő is aggódik, akárcsak én.
Elővettem a telefonom, hogy felhívjam B-Bomb-ot, hogy adja meg Yookwon számát, hátha ő tudja, hol van Kyung. Aggódtam, hogy esetleg elkapták és bántották a verekedés miatt, amit a hétvégén rendeztem.
Ekkor azonban mindketten megugrottunk, mert hangosan kivágódott a bejárati ajtó. Mrs. Park felugrott és kiszaladt, de mivel nekem ez nem ment ilyen könnyen, inkább feszülten vártam a nappaliban.
- Jaj, gyere már te kölyök, ne makacskodj! - hallottam meg az asszony mérgelődő hangját, majd egy imbolygó Kyung-gal tért vissza.
- Te részeg vagy? - néztem rá nagy szemekkel. Végigmértem. Járása kissé bizonytalan, arca kipirult, szemei csillogtak.

<Kyung>
- Nem vagyok!- morogtam.- Engedj el anya. Nem vagyok rab. Nem szököm el.- sóhajtottam.
- Mégis milyen viselkedés ez, fiam?! Későn hazajárni, részegen és még így is beszélsz? Mivel érdemeltem ezt ki?- sóhajtott szomorúan. Már majdnem elsírta magát.
- Azzal, hogy megszülettem... Sajnálom.- indultam meg a szobám felé dölöngélve.
- Miben segíthetek?- fordultam vissza Jiho felé.

<Zico>
Sokkolt szemtelen viselkedése, nem hallottam még soha így beszélni.
- Kérj bocsánatot anyukádtól azonnal! - szóltam rá, mert az asszony  könnyezni kezdett. Fájdalmas arccal kapaszkodtam fel, eléggé fájt az erőlködés.
- Beszélnünk kell! Millió üzenetet hagytam, meg legalább ugyanannyiszor hívtalak! Nem gondolod, hogy meg kellene beszélnünk a tegnapi elrohanásodat?

<Kyung>
- Sajnálom.- fordultam anyám felé, aki elfordult majd sírva elszalad.
- Ülj vissza.- szóltam Jiho-nak. Kissé kábult, lassú felfogásomnak köszönhetően csak pillanatokkal később esett le, hogy Jiho-nak minden mozdulat fáj.
- Mit akarsz hallani? Mit mondjak? Sajnálom, hogy úgy otthagytalak. Nekem ez nem megy. Nem is fog.- nyeltem egy nagyot.- Nem kérhetem, hogy örökké várj rám. Egy selejt vagyok, sajnálom...

<Zico>
- M-mi? Nem azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérj! Én is hibáztam, nem kellett volna... tapogassalak. - halkult el a hangom. - Nem vagy selejt, ez egy nagy marhaság! Én... szeretlek! - fordítottam el a fejem. - Mondtam, hogy várok, amíg kell. Heteket, vagy hónapokat. Sajnálom, hogy folyton bepróbálkozom, tiszteletben kellene tartanom, hogy neked ez így nem megy egyik napról a másikra.

<Kyung>
- Szerintem meg ne vádaskodjunk. Sehogy sem jutunk előrébb... Mi lenne ha egy időre hagynánk ezt? Inkább gyógyulj meg hamar és utána majd valahogy lesz...

<Zico>
Mondata olyan volt, mint egy vödör jeges víz. A nyelvemre haraptam, hogy ne mondjak semmi olyat, amit megbánnék. Nem néztem rá, féltem, hogy szégyenszemre könnybe lábadnak a szemeim. Mély levegőt vettem, majd a kanapé szélébe kapaszkodva felküzdöttem magam.
- Jó. Mennem kell! - indultam meg őt kikerülve a bejárat felé. Már nincs itt mit keresnem.

<Kyung>
- H-haza... Hazakísérjelek?- fordultam utána de már kilépett az ajtón. Én nem azt mondtam, hogy legyen vége mindennek...
Én úgy elszúrtam...
Felszaladtam a szobámba és megint álomba sírtam magam és egy hasonlóan csodás éjszakának néztem elébe, mint előző este.

<Zico>
Hazasétáltam, otthon anya felsegített a lépcsőn. Lefektetett, majd megkértem, hogy hagyjon magamra, nem kell vacsora, nem kell semmi. Mikor elment, sorra vettem be  gyógyszereket, majd a fejemre húztam a takarót és utat engedtem a könnyeimnek. Nem tudom, mikor buktam ki, de eléggé lebegtem a sok gyógyszertől, amit beszedtem. Úgy éreztem, hogy  repülök, majd elnyelt a sötétség.
Mikor legközelebb felébredtem, egy ismeretlen helyen voltam. Körbenéztem, anya az ablak melletti fotelben olvasott egy magazint.
- Hol vagyok? - suttogtam rekedten.
- Felébredtél, kicsim? - sétált mellém. - Kórházban vagy. Apával behoztunk, mert hiába ráztalak, nem keltél fel. Miért vettél be olyan sok gyógyszert? Nem lett volna szabad. Ki kellett mossák a gyomrodat. - simogatta arcomat anya.
- Kidobott. - suttogtam halkan. - Kidobott, mert azt mondta, hogy ez neki nem megy. - sóhajtottam fájdalmasan. - Milyen nap van?
- Csütörtök. Tegnap hoztunk be, de a gyomormosás után inkább altattak, amíg felszívódik a gyógyszer a szervezetedből és lenyugszik a gyomrod. Sajnos nem vihetünk haza, itt kell maradnod, amíg meg nem gyógyulnak a bordáid. Az orvos nem bízik benned, mindig csak annyi gyógyszert hoznak majd, amennyit bevehetsz.
Bólintottam, logikus, hogy félnek, hogy megismételem.
- Ne mondd el neki, hogy itt vagyok. Nem akarom látni. Nem akarom, hogy tudja hol vagyok. - hangom halk volt. - Majd hozd be a könyveket, ha megjönnek.
- Rendben. Nem kellene megint beszélned vele? - puszilta meg homlokom.
- Nem. Nem égetem jobban magam. Ha vége, akkor vége. Nem is kellett volna elkezdenünk. Nem lett volna szabad hagynom, hogy a közelembe kerüljön. - csuktam be a szemeimet.

<Kyung>
Borzasztóan rossz érzéssel keltem. Forgott a világ, a gyomrom kavargott, szúrt a szívem.
Elmentem a mosdóba, hogy könnyítsek a gyomromon de már 2 napja nem ettem szinte semmit, nincs ami visszajöjjön.
Összekapartam magam és köszönés nélkül leléptem.
Az iskola felé indultam de út közben meggondoltam magam. Inkább veszek ki egy kis szabadságot. Sarkon fordultam és a városba indultam.
A délelőtt hamar eltelt, nem csináltam semmit csak nézelődtem. Késő délután ellátogattam egy szórakozóhelyre.
A hangulat jó volt és gyakorlatilag ingyen berúgtam, mert annyi italra hívtak meg idegenek, hogy már az ajtóig sem tudtam eljutni.
Néhány csaj bepróbálkozott de hamar lepattintottam őket.
Nem emlékszem, hol és mikor de valamikor sötétben elaludtam.
Reggel egy ágyban ébredtem. Azt nem mondom, hogy meztelenül de szokatlanul kevés ruhában. Azt sem állítom, hogy egyedül... Mert valahogy ketten még mellettem feküdtek.
Semmivel sem foglalkoztam, kipattantam az ágyból, összeszedtem a cuccaimat, megnéztem, hogy mindenem meg van-e és lelépni készültem.
- Hé! Cica fiú!- szólt utánam egy nyávogós női hang.- Ne menj el! Olyan jó voltál az este... Maradj még...
- El akar menni?- hallottam meg mellőle egy enyhén ismerős férfi hangot.
- De el ám!- szóltam majd úgy rohantam, ahogy az erőmből tellett.
Addig szaladtam, míg ismerős környékre keveredtem.
- Nem lehet igaz... Hogy hozhatott vele össze a sors megint?- morogtam magamban.- Remélem nem követett... Ahj de hülye vagyok... De a fene sem tudta, hogy az a hely is az övé...
Ráérősen ballagtam hazafelé.

<Zico>
A napok monoton hangulattal teltek. Anya egy nap beállított a könyvekkel, én pedig sorra merültem el bennük. Nem beszélgettem senkivel, nem volt kedvem semmihez. Apa munka után mindig benézett, Woonie is egyenesen hozzám jött az egyetemről, anya pedig minden szabadidejét velem töltötte.
Én pedig csak olvastam, nem akartam a külvilágra figyelni, nem akartam rá gondolni, nem akartam semmit. A telefonomat kikapcsoltam, hogy senki ne keressen rajta.
Így teltek a hetek, a végén már egész jól voltam. Egy röntgen után az orvos kijelentette, hogy már járkálhatok, és abbahagyjuk a gyógyszeres kezelést.
- Akkor... hazamehetek? - néztem rá reménykedve.
- Igen. De azért még ne szaladj maratont, ha lehet, rendben?
- Oké, persze.  - bólintottam, majd amíg megírta a zárójelentést, visszamentem a szobámba. Anya összeszedte a cuccaimat, egy nővér levette a kötésemet, és végre egyedül vehettem fel a saját ruháimat.
- Ma a kedvencedet csinálom vacsorára, jó? - simogatta anya a fejem. - Olyan sovány és sápadt vagy. Alig ettél az elmúlt hetekben.
Bólintottam, de nem igazán érdekelt. Nem voltam éhes, csak haza akartam menni, hogy egyedül lehessek.

<Kyung>
A napok sorra teltek el így. Hol bementem iskolába, hol nem. Vagy hazamentem vacsorára, vagy reggelig nem is láttak.
Az egyik délután Yookwon elbeszélgetett velem. Elmondta, hogy állítólag Jiho kórházba került miattam.
Na szépen nézünk ki. Én akartam a legjobban, hogy meggyógyuljon, erre miattam van fél lábbal a sírban... Jót tett nekem ez a tény. Csak még jobban el akartam süllyedni a föld alá.
Egyik nap elhatároztam, hogy nem sajnáltatom magam tovább, összeszedem magam és rendbe hozom az életem. Reggel lefürödtem, megreggeliztem és rendesen az iskolába igyekeztem. Kicsit később végeztem, mint terveztem de elhatároztam magam. Meg fogom látogatni Jiho-t.
A kórház felé a rövidebb úton vágtam át. Lehet, hogy nem kellett volna, mert Yongguk embere és Ő maga az utamat állták.
Nem mondták el, hogy különösen mit akarnak. Csak a falhoz szorítottak és jól elpüföltek. Legelőször azt hittem, hogy megint elcipelnek és egy "szuper hétvégében" lesz részem... De hála a magasságosnak, csak megvertek... Bár a végére egy kis fenyegetést is odadobtak, de az már meg sem kottyant. Megszoktam tőlük az aljas módszereke. De ha az igazat el kell mondanom... Élveztem. Megérdemeltem minden pofont. Ők térítettek észhez. Nekik hála sikerült rájönnöm, hogy kit dobtam el magamtól és kik miatt. Kinek és minek a karjaiba futottam, ahelyett, hogy azt az embert aki a világon a legjobban szeret és szüksége van rám, megtartsam.
Persze mondani sem kell az aznapi látogatás és hazamenetel is elmaradt... De megfogadtam, hogy akkor utoljára voltam rossz fiú.
És mire legközelebb be akartam menni a kórházba már csak azt láttam az ablakon kinézve, hogy Jiho-t hazahozzák.
Ismét elhatároztam magam. Meg fogom látogatni. Persze nem rögtön azonnal, ahogy felért a szobájába. De át fogok menni hozzá.

<Zico>
Mikor hazaértünk, és kiszálltam a kocsiból, nem mertem a házukra nézni. Nem tudtam, hogy mit csinált az elmúlt hetek alatt, de nem is szabad evvel foglalkoznom. Eldöntöttem, hogy meghúzom magam a suliban, elkerülöm őt és eltüntetem a szobámból a fegyvert, amint lehet.
Felsétáltam a szobámba, összeszedtem a cuccaimat, és elmentem lezuhanyozni. Végre lemoshattam magamról a kórházi illatot.
Megtörölköztem, megdörgöltem a hajam, majd a tükörben néztem magam. Az arcom valóban sápadt volt, a hajam a hetek alatt alaposan megnőtt. Beletúrtam, és eldöntöttem, hogy levágatom a szőkét. Elvégre ez is csak rá emlékeztet.
A szobámba sétáltam, hogy felöltözzek, és kitaláljam, hogyan tovább.

<Kyung>
Nem bírtam tovább várni. Fel s  alá járkáltam a szobámban.
Rendbe szedtem magam és nagy levegőt véve lementem.
- Majd jövök.
- Ne menj el, fiam.- kérlelt szomorúan reménykedve anya.- Ne pusztítsd jobban magad
- Ne aggódj annyit. Csak ide megyek a szomszédba.
Idegesen kopogtattam be az ajtón, hevesen kalapáló szívvel vártam, hogy nyitódjon a fa lap.
- Szia... Kyung...- állt velem szemben Jiho anyukája.
- Csókolom. Jiho-hoz jöttem.
- Öhm... Gyere csak beljebb. A szobájában van. Nemsokára kész az ebéd. Maradsz?
- N-nem hiszem. Vagyis nem tudom. Csak... Szeretném tudni, hogy jól van-e...- sóhajtottam pirult, lehajtott arccal.
Felmentem az emeletre és bekopogtam az ajtón.

<Zico>
- Gyere! - kiáltottam ki, mikor kopogtak. Épp a felsőmet húztam magamra, háttal az ajtónak. - Nem vagyok éhes anya, és kérlek ne kezdd el megint a milyen sovány vagyok dumát. Ha azt etted volna hetekig, amit nekem kellett, te is az lennél. - igazítottam meg a nadrágom. Mivel nem szólalt meg, felé fordultam, de azonnal a földbe gyökereztek a lábaim. Nagyot nyeltem. - T-te mit keresel itt?

<Kyung>
- N-ne haragudj a zavarásért... Cs-csak tudni szerettem volna, hogy hogy vagy... Meggyógyultál? Már n-nem fáj?- mutattam az oldalára.
Olyan kellemetlenül éreztem magam. Éreztem a kisugárzásán is, hogy nem szívesen lát.

<Zico>
- Igen. Már semmi bajom. - köszörültem meg a torkom. Megfordultam, és az ágyra rakott  cuccaimat pakolásztam. A helyére raktam a dolgokat, a könyvkupacot pedig az íróasztalomra tettem.
Ennyit arról, hogy elkerülöm. Miért érdekli, ha kidobott? Miért nem hagyja, hogy túllépjek rajta?
Egy nagy sóhaj után felé fordultam, esetlenül állt egyik lábáról a másikra.
- Ennyi?

<Kyung>
- Nézd Jiho...- vettem egy mély levegőt.- Nagyon sajnálom ami történt. A legtöbb rossz miattam történt, a gyengeségem és a butaságom miatt. Borzasztóan sajnálom...
Akkor este... Én nem azt mondtam, hogy legyen vége... Csak, hogy azt a dolgot hagyjuk egy időre..., ami nem megy. Rettentően szégyenlem magam amiatt, ahogy viselkedtem veled.
Belerángattalak mindenbe és utána jól helybenhagytalak. Bocsáss meg ha megtudsz...
Nem kérem, hogy fogadj vissza. Elfogadom ha nem kérsz belőlem többet. A helyedben én is azt tenném, amit Te. Neked sokkal jobbra van szükséged. Jobbat érdemelsz...- fájt ezeket kimondanom. Legbelül összetörve zokogtam, de akkor is ez az igazság.

<Zico>
- Ki vagy te, hogy eldöntsd, hogy nekem mi a jó, hmm? Vagy hogy eldöntsd, hogy mire van szükségem? - fordultam el. - Én mindent megpróbáltam. Akkor is megmondtam, hogy hibát követtem el és bocsánatot kértem. De rájöttem, hogy hol hibáztam valójában. Ott, hogy elgyengültem, és hagytam, hogy az érzelmeim felszabaduljanak. Hogy szinte már szánalmasan  ragaszkodtam hozzád, és az oxigénnél is nagyobb szükségem volt rád. Mindez egy hét alatt. - szemeim szúrni kezdtek, kezeim ökölbe szorultak. - Téged akartalak...  boldoggá tenni... - hagytam abba a monológot. Semmi értelme.  - Menj el. Nem akarom, hogy ennél is jobban fájjon.

<Kyung>
- Igazad van... Elmegyek... Sajnálom. De neked most pontosan annyira nem elég a bocsánatkérésem, mint nekem akkor a tiéd...- sóhajtottam. Borzasztóan fájtak a szavai. De igaza volt. Nem sírtam el magam de nem sok kellett hozzá ezért hátat fordítottam és kifelé indultam.-  Örülök, hogy jobban vagy. Remélem ezentúl nem esik majd nagy bajod. Vigyázz magadra, Jiho.- léptem ki az ajtón.
- Minden rendben? Nem maradsz, Kyung?- szólt ki az anyukája.
- Nem köszönöm. Azt hiszem most hazamegyek. Elnézést a zavarásért.- hajoltam meg előtte.

<Zico>
Mikor magamra maradtam, folyni kezdtek a könnyeim. Mérges voltam, amiért már megint sírok. Az ajtóhoz sétáltam, és elfordítottam a zárban a kulcsot. Lehet eltúloztam, de mindig megígértem magamnak, hogy elkerülöm, aztán feladtam. Most nem fogom.
Az ágyba feküdtem, és a plafont bámultam. Hallottam, hogy valaki be akar jönni, de az ajtó nem engedett neki. Aznap már ki se mozdultam a szobából, hiába könyörgött anya több alkalommal is az ajtónál.
Másnap reggel zombiként keltem. Az orvos még ki akart írni pár nap, de nem engedtem. Hiányoztam épp eleget.
Elkészültem, lementem, de nem kellett reggeli, csak kávét ittam, majd elindultam az iskolába. Útközben kikapartam az órarendet, és a nagy keresésben a kezembe akadt a cigarettás doboz. Kerestem egy kukát és beledobtam. Ha hetekig nem kellett, már nem is fog. Megnéztem, hova kell mennem, majd az iskolába beérve egyenesen oda sunnyogtam, és beültem hátra a sarokba. Nem néztem senkire, a padot bámulva vártam, hogy kezdődjön az óra.

<Kyung>
Fájó szívvel ballagtam hazáig. Ezt jól elszúrtad Park Kyung... Gratulálhatsz magadnak. Ritka egy bajkeverő vagy!
Biztattam magam hazafelé menet. Mikor megérkeztem, jeleztem anyunak, hogy ne keressen, megjöttem. Felmentem a szobámba és megint kisírtam magam.
Reggel kómásan keltem a padlón. Fogalmam sem volt, hogyan kerülhettem oda, de ott ébredtem.
Féltem az iskolától. Féltem, hogy Jiho-val találkozni fogok. De valahogy ezt is meg kell lépni. Ha nem akar, hát el kell fogadnom. Nem zaklathatom. Eleinte biztosan kínos lesz, de majd csak hozzászokunk.
Késve léptem be a terembe, ahol már mindenki a helyén ült és a tanár is bent volt.
- Csoda, hogy idetalált!- morgott a tanár.- Mostanság nem szokása bejárni.- fintorgott.
Elnézést kértem a vénembertől, hogy ne morogjon majd levágódtam Jiho mellé, előpakoltam és figyeltem az órára.

<Zico>
Felkaptam a fejem a tanár mondatára. Kyung nem jár iskolába?
Hevesen kalapált a szívem, mikor leült mellém és megcsapott egyedi, ismerős illata. A tenyerem égett, hogy megérinthesse, a nyelvemre haraptam, hogy ne bukjon ki belőlem a kérdés, hogy miért nem járt órára.
Egész órán magamban szenvedtem, a tanárt szuggerálva. A mellettem ülő fiút akarta minden egyes sejtem, hiába is parancsoltam minden percben magamra, hogy fogjam vissza az érzéseimet. Alig vártam, hogy kicsengessenek, hogy kimeneküljek, különben itt, mindenki előtt fogom leteperni.

<Kyung>
Amint vége lett az órának Jiho kiment a teremből. Gondoltam cigizni...
- Hát veletek meg mi van?- jött oda hozzám Yookwon és óvatosan tette fel a kérdését.
- Semmi. Ennél se több, se kevesebb. Nem mész a párocskádhoz?
- Nem. Majd a következő szünetben. Képzeld tegnap elvitt cukrászdába.
- Ki? Az a nagy melák?
- Hé!- csapott vállon.- Ne beszélj így a pasimról. De igen Ő.- mosolygott szerelmesen.
Hirtelen olyan irigy lettem rá. Egy hónapja még nekem is volt valakim, aki így szeretett... De sikerült elszúrnom...
Nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet de valahogy azért sikerült.
A következő óra is ugyan ott volt, Jiho pont becsengőkor lépett be az ajtón. Furcsa mód nem volt büdös cigi szaga.
Egy fantasztikusan unalmas matematika megkoronázásaként megkaptam az egyes dolgozatomat. Oh, hogy ennek hogy fognak otthon örülni...! Magamba morogva tettem el a lapot.

<Zico>
A folyosókon bolyongtam, amíg szünet volt, nem akartam mellette lenni. Olyan ciki lenne.
Mikor becsengettek, kénytelen voltam visszamenni. A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, amikor az egyébként tök jó fej tanár morcosan Kyung elé tett egy nagy, piros egyes dolgozatot. Majdnem eltátottam a szám. Mit művelt ez a fiú, amíg én nem voltam itt?
A táblát bámultam, de néha beugrott a dolgozata, gondolatban a fejemet ütögettem, hogy fejezzem be ezt az őrültséget.
Mikor kicsengettek, kifelé indultam, de ezúttal nem siettem annyira. Legszívesebben megöleltem volna, de... ahj egek, Jiho legyen már egy kis eszed! Tegnap elzavartad, ma meg ölelgetnéd?
Minden bajom volt, ezért a mosdóba mentem, hogy ott bujkáljak csengetésig.

<Kyung>
A következő órához már egy újabb terembe kellett átmennünk.
A folyosón viszont összefutottam a "legjobb barátommal".
- Na nézzenek oda... Már nincs melletted a pitbullod, hogy megvédjen?- kötött belém Leo cinikusan majd behúzott egy üres zugba, hogy mások ne lássanak.
- Látom felépültél... Ha akarod én is átrendezhetem az arcodat!- morogtam szinte vicsorogva.
- Arra semmi szükség... De jól vigyázz... Nehogy  kétszeresen kapd vissza, cicus...- motyogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. De nem jó értelemben.
- Takarodj innen te féreg! Még mindig nem fogtad fel, hogy az életeddel játszol?
- Hm... Itt egyedül én játszom... Méghozzá veled...- kezdett el simogatni.
- Vedd le rólam a mocskos kezed!- ütöttem el magamtól.- Hagy békén!- pofoztam fel.- Engem is és Zico-t is. Állj le, különben megbánod.- rúgtam meg az érzékeny pontját majd otthagytam.
A mosdóba szaladtam és bezárkóztam az egyik fülkébe. Nem akartam bemenni a következő órára. Nem akartam ebbe a suliba járni... Akkor nem lenne Jiho... Nem lenne az a két szemétláda...

<Zico>
A falnak dőlve, magam elé bámulva vártam, hogy becsengessenek, amikor egyszer csak Kyung rontott be az ajtón. A frászt hozta rám, de ő észre sem vett, annyira zaklatottan rohant az egyik fülkébe.
Ellöktem magam a faltól, és az ajtóhoz léptem, hallottam, hogy zihál.
- Kyung... - szólítottam meg habozva, mielőtt leesett volna, hogy mit művelek. - Beengedsz?

<Kyung>
- Nem.- válaszoltam röviden majd próbáltam lenyugodni.
Nincs semmi baj. Nem árthatnak nekem...- hajtogattam magamban.
Rövid idővel később hallottam, hogy becsengetnek de az ajtó előtt a két láb meg sem mozdult.
- Menj órára.- suttogtam Jiho-nak.

<Zico>
Tudtam, hogy rossz ötlet ott szobrozni, mint valami hülye, de a lábaim nem mozdultak.
- Mi a baj? Már megint ők? - hagytam figyelmen kívül kérését. Az idióta szívem nem hagyta, hogy elmenjek, hiába küzdött a józan eszem ellene. - Vagy a rossz jegy a baj, amit kaptál? Segítek kijavítani.
Woo Jiho, te a világ legnagyobb marhája vagy, szögeztem le magamban, ennek ellenére kitartóan bámultam a kopott ajtót.

<Kyung>
- A jegy nem érdekel...- sóhajtottam.- Majd megerőltetem magam... Mostanában úgysem csináltam semmit...- felálltam a WC-ről és az ajtónak támaszkodtam.
- Menj órára. Nem akarom, hogy miattam megint bajba kerülj. Nekem még egy lógás már sehova sem számít...- igazából a szívem legkisebb darabja azt akarta, hogy maradjon. Jól esett, hogy azért mégis szóba áll velem.

<Zico>
- Nem akarok menni. Sajnálom, amiket tegnap mondtam, mérges voltam magamra, mert még ennyi idő után is ugyanúgy szeretlek. - mondtam ki,  megadva magam az érzéseimnek, majd  bizonytalanul haraptam a számba.
Furdalt a kíváncsiság a sok hiányzást illetően, de attól tartottam, hogy ha erősködöm, csak azt érem el, hogy megbántom.

<Kyung>
Egy könnycsepp halkan gördült végig arcomon majd letöröltem és kezemet a kilincsre simítottam. Mély levegőt vettem, elfordítottam a reteszt és lassan kinyitottam az ajtót.
- Még szeretsz?- kérdeztem vissza halkan.

<Zico>
- Igen, én...igen. - esetlenül álltam ott. - Tudom, hogy nem volt szép az, amiket tegnap mondtam. Nem is gondoltam komolyan, csak... sértve éreztem magam és... kibuktak belőlem. Én nem bánom, hogy szeretlek és... megint megígértem magamnak, hogy elkerüllek, de nem tudlak, mert úgy érzem, hogy megbolondulok.

<Kyung>
- Szeretlek.- suttogtam majd elé léptem és megöleltem.- Úgy hiányoztál...- szívtam magamba finom illatát.- Annyira sajnálom...- lecsukott szemekkel élveztem, hogy újra ölelhetem. Kis hezitálás után Ő is visszaölelt.

<Zico>
A szívem össze-vissza kalapált, majd mikor leesett, hogy  magához ölel az az ember, akit imádok, azonnal szorosan öleltem vissza.
- Ne vesszünk össze többet, jó? -suttogtam halkan. - Olyan rossz volt megint egyedül lenni.
Megkerestem ajkaimmal az övét. Mikor végre rájuk tapadtam, elégedetten sóhajtottam fel. Szája régi ismerősként köszöntött,  majd szerelemmel teli csókba invitáltam.

<Kyung>
- Már akartam kérni.- kuncogtam ajkaira.- Annyira rossz volt nélküled... De most már itt vagy velem.- leheltem apró puszikat ajkaira.- Sajnálom, hogy hülye voltam... Többet nem lesz ilyen.- öleltem meg szorosan.- Következő óráig mit csináljunk...? Most neked is lesz egy igazolatlanod...- sóhajtottam.

<Zico>
- Nem a világ vége. - vontam meg a vállam.
Belökdöstem a fülkébe, majd magunkra zártam az ajtót.
- Itt maradunk. A folyosón lehet, hogy belefutnánk valakibe, és bajba keverednénk. - engedtem le a vállamról a táskát, majd lehuppantam az ülőkére.  - Nem meséled el, hogy miért néznek ilyen csúnyán rád a tanárok? Van rá épp elég időnk. - néztem fel rá nagy szemekkel, mert a falnak támaszkodva állt.

<Kyung>
- Mind zsémbes vén begyöpösödött szemét...- csúszott ki a számon.- Csak mert párszor nem jöttem be órára... Meg lett egy-két rosszul sikerült dogám... Ezért még nem kellene úgy nézni rám, mint a véres rongyra... Mindegy.- vontam vállat.- Tudod mire jöttem rá?- álltam mellé és magamhoz öleltem.- Már csak alig fél év és Leo és N elhúznak ebből az iskolából. Viszont Minyhuk is velük megy... Ezt sajnálom. Olyan aranyosak Kwonnie-val. Képzeld elvitte cukrászdába. Te mit szólsz hozzájuk?- pusziltam meg az arcát.

<Zico>
- Nem tudok róluk semmit. Én... kikapcsoltam a telefont, amíg a korházban voltam. Az este láttam, hogy Minyhuk keresett, de nem hívtam vissza. - húztam az ölembe velem szemben. - De örülök nekik, tényleg aranyosak. - bólogattam magam elé. - Szóval... lóginyáltál óráról? - csipkedtem gyengéden pocakját vigyorogva. - Kis rosszcsontka. - kuncogtam. - Bezzeg én nem szundíthattam órán, pedig ott a legjobb. - vigyorogtam rá.  - Hagyd a francba, pár szar jegy nem a világ vége. Nekem egész gyűjteményem volt belőle a másik suliba. - öleltem magamhoz.

<Kyung>
- Jól van na... Nélküled még a sulihoz sem volt kedvem.- sóhajtottam.- Majd együtt javítunk.- pusziltam kuncogva a nyakába.

<Zico>
Jólesően megborzongtam, amikor a nyakamba puszilt, de nem kontráztam rá. Nem akarom előről kezdeni a vitát, elfogadom, hogy neki idő kell. Nem kell semmilyen testiség ahhoz, hogy együtt lehessünk.
- Ja, a matekban úgyis penge vagyok. - bólogattam.
Puszit leheltem a homlokára, és a hátát cirógattam.
- De azért minden oké? Vagy az a segg még mindig piszkál? Még nálam van a fegyver, szólj, és golyót eresztek a lábába, hogy ne jöjjön suliba pár hétig a nyomorultja.

<Kyung>
- Tudom, hogy egy zseni vagy.- kuncogtam.
- Ne törődj velük. Majd megértik egyszer, hogy mi a helyzet. De már csak kevesebb, mint fél év és még véletlenül sem fogok összefutni velük.- sóhajtottam megkönnyebbülve.- És ameddig velem vagy, semmi sem érdekel.- csókoltam meg.
- Jut eszembe! A cigivel hogy állsz?

<Zico>
- Nem cigarettáztam úgy... nos, amióta megígértem neked. - pusziltam meg arcát. - Azt hiszem, hogy kijelenthetjük, hogy tiszta vagyok. Egyenlőre legalább is. - mosolyogtam rá, majd a haját cirógattam.

<Kyung>
- Akkor... Ha benne vagy...- mosolyogtam sejtelmesen.- Akkor megkaphatod a jutalmad. Mikor szeretnéd?- puszilgattam az arcát és a nyakát

<Zico>
- Ju-jutalmat? - szusszantam fel. - Az még érvényes? Meg...mi-milyen jutalomra go-gondolsz? - köszörültem meg a torkom, majd egy kicsit fészkelődtem.

<Kyung>
- Amit megérdemelsz.- csókoltam meg lágyan dús ajkait.- Megígértem... Nem kell többet rám várnod...- öleltem meg és a nyakába szuszogtam.

<Zico>
- D-de...ezt... ezt így hirtelen hogyan...?  Vagy mi? Én azt hittem, hogy ezt így korai. Nem kell miattam, én ráérek. - állítottam fel, majd izzad tenyereimet a nadrágomba töröltem. A múltkori eset után nem nagyon merek úgy közeledni. Félek, hogy megint bepánikol.

<Kyung>
- Én gondolkoztam... Múltkor túlreagáltam. Valóban nem könnyű nekem, de valahogy túl kell már lépnem ezen. Együtt megpróbálhatnánk.- léptem mellé és megfogtam a kezét.- Fokozatosan... Lassan csinálhatnánk. Segítenél nekem ebben?- néztem rá nagy szemekkel.- És ju-jutalmul... A tiéd leszek.

<Zico>
Mély levegőt vettem. Ezt így...még nem ajánlotta fel ezelőtt.
- Persze. - mosolyogtam kicsit bizonytalanul. - É-én... segítek neked bármiben, amiben csak tudok. - húztam vissza.
Bizseregni kezdtem izgalmamban. Ez... bezsongtam a gondolatra, hogy olyan dolgokat csinálunk majd együtt.
- De ha korai, akkor semmi baj. Nem... olyan fontos nekem az jutalom, hogy téged... összetörjelek.  -simogattam meg oldalát, majd közelebb húztam.

<Kyung>
- Ne aggódj. Majd szépen lassan együtt...- mosolyogtam rád.- Szeretlek és bízok benned. Ha nem akarnám, nem ajánlottam volna fel.- simogattam meg az arcát és megcsókoltam.

<Zico>
- Oké. Mikor benne vagyok, akkor majd szólj, mikor készen állsz az első leckére. - suttogtam ajkaira, majd rájuk tapadtam.
Egymást babusgattunk, amíg ki nem csengettek. Akkor összeszedtük a táskánkat és a tömegbe vegyülve lépkedtünk a következő órára.
- Ti meg hol a francban voltatok már megint? - könyökölt durcásan Yookwon a padunkra, mikor elfoglaltuk a helyünket.
- Nyugi már cica, csak volt egy kis megbeszélnivalónk. Egy lógás nem a világ. - vontam meg a vállam.
- De ennek a tekergőnek itt...- mutatott Kyung-ra. - Nagyon sok van mostanában.
- Na és? Szerezzek neked rájuk igazolást? - néztem páromra.
- YA! Ne biztasd a rosszra még te is! - csapott játékosan pofon, de vigyorából tudtam, hogy nem haragszik. - Amúgy... akkor szent a béke? - pislogott aranyosan Kyung-ra, aki vigyorgott, mint egy kisgyerek.

<Kyung>
- Igen.- döntöttem a fejemet mosolyogva Jiho vállára.
- Szuper! Örülök nektek!- mosolygott szeretetteljesen Kwonnie.- Alig várom, hogy elújságoljam Hyukkie-nak.
- Na azért lassabban! Nem kell a fél városnak megtudni.
- Bocsi.- húzta meg magát barátom.
A tanár kicsit késve érkezett meg állítólag valami értekezlet miatt.
- Átjössz ma?- súgtam Jiho-nak.- Vagy én mehetek hozzád?

<Zico>
- Uhum. - fogtam meg a pad alatt a kezét. Még jó, hogy leghátul voltunk. - Gyere te nálunk. Anya tudja, hogy együtt vagyunk, nem fog sem ő, sem más zavarni. Kettesben lehetünk. - suttogtam mosolyogva, és egész órán fogtam a kezét.
Egész nap egymás mellett voltunk, nem engedtem sehova magam mellől.
Mikor az ebédlő felé sétáltunk, összefutottunk B-Bomb-al, aki majdnem lerúgta a fejem mérgében.
- Hol a faszba voltál? Hetekig hívtalak. - lökött meg mérgesen.
- Nyugi már, kórházban voltam, te lökedék. - fogtam le a kezeit.
- Akkor is! A góré kerestetett, azt hitte elkaptak azok a férgek. - suttogta közelebb hajolva.
- Dehogy! Nyomtam az ágyat. Te jól vagy? Nem kötekedtek veled, amiért ott voltál te is?
- Nem. Beszólongattak, de tudod mennyire félek tőlük. - vigyorgott, miközben beállt a sorba az ebédlőben.
- Képzelem. Legalább annyira, mint én. - nevettem halkan. - Éééés? Hogy mennek a dolgok köztetek? Leráztad a másikat, akit emlegettél?
- Aha. Nagyon tetszik nekem ez a kis búgócsiga. - csípett vigyorogva Kwonnie fenekébe, aki megfordult, és vállon csapta mérgében.

<Kyung>
- Olyan aranyosak.- suttogtam vigyorogva Zico fülébe az ebédlőben.
- Minhyuk!- léptem mögé.- Figyelj csak... Én nem azért mondom... De ha Kwonnie-t megbántod... Búcsút mondhatsz a heréidnek!- néztem rá szúrósan.
- Te? Engem? Fenyegetsz?- nevetett fel.- Zico! Fogd vissza a vadmacskád, különben megijedek...- mérgesen fújtam rá majd elnevettük magunkat.
- Elmehetnénk egy páros randira!- ötletelt az asztalnál Yookwon.
- Ne már... Nem vagyunk csajok...- fintorogtam.

<Zico>
- Páros randi. - nevettem a fejemet fogva, mire Kwonnie megrúgott az asztal alatt. -Áú! Minyhuk! Szólj rá, vagy kap egy barackot a fejére! - fogtam meg vinnyogva a lábszáramat, ahol megrúgott.
- Ne merd bántani, mert én is megrúglak! Semmi baj kicsim, elmegyünk. - fogta meg a kezét. - Jöttök! Nincs mese! A hétvégén elmegyünk moziba. - szögezte le, a párjára mosolyogva.
- Mi az, hogy ezt te majd eldöntöd? - néztem rá felháborodva, mire mindketten csúnyán néztek rám. - Jól van, meg ne öljetek már szemmel! Megyünk a hétvégén. - adtam meg magam.

<Kyung>
- Megyünk...- egyeztem bele sóhajtva.- De előbb haza. Jössz kicsim?- néztem Jiho-ra aki válaszul bólintott.
- Oh... Hova ilyen sietősen?- emelgette a szemöldökét Minhyuk.
- Ne magadból indulj ki...- nevettem.
Visszavittük a tálcát majd megindultunk haza.
Kézen fogva sétálgattunk az utcán, senkivel sem törődve, apróságokról cseverészve.

10. Rész

<Zico>
- Az én kis szerelmes fiam. - simogatta meg anya a fejem, mikor kettesben maradtunk. - Olyan jó hatással van rád a szerelem. Teljesen kicserélődtél.
- Akkor most már engem is szeretsz?
- Miket beszélsz? Eddig is szerettelek, most is imádlak , ugyanúgy. Csak nagyon féltettelek, mert folyton bajt kevertél. - puszilt meg. - Anya mindig itt lesz neked, kicsim. Csak merj hozzám fordulni, jó? - bólintottam, de egy kicsit elérzékenyültem, ezért nem néztem rá.
Kyung mosolyogva tért vissza.
- Mehetünk fiúk?
- De nem aka... jó, mehetünk. - adtam meg végleg magam, amikor megláttam Kyung szigorú tekintetét. - De maradj velem végig, jó? - nyújtottam felé a kezem, majd kifelé indultunk, a kocsihoz.

<Kyung>
- Persze, hogy veled maradok.- pusziltam meg gyorsan még utoljára.
Kisegítettük a kocsihoz majd beültünk és útnak indultunk.
A balesetire kb egy órája jelentkeztünk be de még hárman voltak előttünk.
Annyira rossz volt, hogy nem érinthettem, nem tudtam kifejezni a támogatásomat.
Előkaptam a mobilom és mosolyogva pötyögtem a betűket.
"Nagyon szeretlek! Nem lesz semmi baj. Majd hazamegyünk és lepihensz!    "- írtam Zico-nak.

<Zico>
Elég szar volt sajgó bordákkal a folyosón üldögélni, de nem tehettünk mást. Kyung üzenete azonban megnyugtatott egy kicsit.
Mivel az én telefonom otthon maradt, ezért elvettem az övét és azon kezdtem írni.
" Köszönöm, hogy itt vagy. Szeretlek én is! Remélem semmi bajom, utálom a tűket. ToT " 
Átadtam a készüléket, ő pedig halvány mosollyal az arcán olvasta.

<Kyung>
"Nem lesznek gonosz tűk. Majd én megvédelek.  "- adtam át a mobilom, hogy el tudja olvasni. Halkan felkuncogott.
Még egy darabig elbeszélgettünk így majd lassan szólítottak minket.

<Zico>
Miután egymásnak kezdtünk írogatni, jobban telt az idő.
- Woo Jiho! - olvasta nevem a középkorú, gonosz, csúnya ápolónéni, mire felsóhajtottam.
- Én vagyok. - emeltem fel kelletlenül a kezem. - Jövök, csak fáj felállni. - segített fel gyengéden Kyung, majd anya is felállt, megpuszilt és megnyugtatott, hogy itt vár.
- Bejöhet velem, ugye? - néztem kérlelően a nővérre, mire kicsit habozott. - Kérem! Rettegek a tűktől.
- A rokonod?
- A pá... a legjobb barátom. - javítottam ki magam. - Ott volt velem a balesetkor.
Bólintott, majd segített becsoszogni.
- Jó reggelt, fiatalember! Mi a panasz? - nézett rám a szemüvege mögül az idős doki.
- Leestem a lépcsőn, és megütöttem az oldalam. Fáj, amikor levegőt veszek vagy mozgok. - vázoltam fel a helyzetet.
- Rendben, pólót le, és segítünk felfeküdni.
Kyung hozzám lépett, és levette a felsőmet, majd segítettek az ágyra feküdni. A doki nyomkodni kezdett, nekem pedig kicsordultak a könnyeim.
- Nagyon fáj. - motyogtam halkan.
-  Akkor enyhítünk egy kicsit a fájdalmadon. - állt fel, majd a szekrényénél matatott kicsit.
- Ettől majd szépen elzsibbad a fájó rész. - közeledett felém egy hatalmas injekciós tűvel, mire éreztem, hogy szédülök, és elsötétül minden.

<Kyung>
Amíg a doktor Jiho-t vizsgálta, engem az asszisztens kérdezett a balesetről és a tünetekről. Mindenre válaszoltam, amire csak tudtam. Mikor megláttam az orvos kezében az injekciót Zico-ra pillantottam, aki ahogy láttam elájult. Azonnal mellésiettem és megfogtam a kezét. Nem néztem oda, amikor az orvos megszúrta, mert igazából én sem vagyok a tűk barátja... De mellette voltam.
- Valószínűleg bordatörés.- állapította meg az orvos.- Adtam be neki fájdalomcsillapítót. Amint magához tér, el kell menniük röntgenre. Aztán a többit meglátjuk. Valószínűleg bent kell tartani a kórházban. Ha mégsem szeretne itt lenni, saját felelősségre elhagyhatja az intézményt. De otthonról sem mozdulhat ki legalább 1 hónapig. Tesi pedig 2 hónapig mellőzésre kerül.- magyarázta.
- Értettem. Köszönjük.- hajoltam meg és keltegetni kezdtem Jiho-t.
- Jiho... Szerelmem...- suttogtam a fülébe.- Ébresztő!- mondtam hangosan majd arcát simogattam.

<Zico>
Puha érintésre ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeim, és az első dolog, ami feltűnt, hogy elmúlt az erős fájdalmam.
- Mi történt? - motyogtam kábultan. Olyan bambán éreztem magam.
Végigpörgettem az agyamban az emlékeket, és beugrott, hogy kibuktam egy tűtől.
- Aish... ez nagyon égő. - szorítottam össze a szemeimet, Kyung pedig felkuncogott. - Tudtam, hogy ez lesz. Mindig ez van, ezért nem akartam idejönni. - fújtam ki a levegőt.
Égett az arcom, ez olyan ciki helyzet volt. Látta, ahogy elájulok, mint valami fruska.
- Mi a bajom van? Ugye semmi komoly? - pillantottam rá reménykedve.

<Kyung>
- Lehet, hogy eltört egy... vagy kettő... vagy több bordád. El kell mennünk röntgenre. Gyere.- segítettem fel.- Utána megmondják a továbbiakat.- segítettem ki. Az anyukája felpattant a helyéről és Ő is jött utánunk. A röntgenező előtt is kellett várnunk egy keveset, viszont oda nem kísérhettem be. Kint vártuk az anyukájával.

<Zico>
- Gyere csak, bátrabban! - biztatott a doktornő, mikor beléptem a röntgenszobába, és az ajtóban ácsorogtam. - Nem fog fájni.
Beljebb léptem, ő pedig egy nagy géphez kísért.
- Állj be ide! Nyugi, olyan, mint egy szoláriumkabin. - mosolygott rám, én pedig végigmértem magam.
- Úgy nézek ki, mint aki szolizni jár? - néztem rá nagy szemekkel. - Honnan tudjam, milyen egy szolárium?
- Igazad van, elnézést. Van fekvő is, vizsgáljalak abban?
- Nem, jó lesz ez. - vettem le lassan a felsőmet, majd beálltam, és nekidőltem a gépnek úgy, ahogy irányított.
Pár percig kattingatott a számítógépén, közben hümmögött.
- Rendben, kész vagyunk. Várni kell egy kicsit, amíg elkészül a felvétel, addig ülj le a folyosón. Átadom az orvosodnak, ő majd közli veled az eredményt.
- Remek! - öltöztem vissza, majd lassan elhagytam a szobát. Kinn mindketten felugrottak.
- Nem mondott semmit. - vontam meg a vállam. - Azt mondta, az orvos majd közli az eredményt, mikor elkészül a röntgenkép.

<Kyung>
- Gyere, ülj le.- vezettem a helyemhez.
Negyed óra múlva kiszólt az asszisztens, hogy megvan az eredmény, mehetünk.

<Zico>
Mély levegőt vettem, mielőtt elindultam az orvosi szobába.
- Ülj le, Jiho! - intett az orvos az ágyra. -  Van egy jó hírem, meg egy rossz hírem. Melyiket akarod előbb megtudni?
- Ömm... a jót. - vakartam meg a fejem. Kezdtem aggódni.
- Nincsenek eltörve a bordáid. - pillantott a kivilágított negatívra. - Viszont ez a kettő...- mutatott a képre. - El van repedve. Eléggé komolyan. A rossz hír pedig az, hogy ez rosszabb, mint a törés. Jobban fáj, és jobban is kell rá ügyelni. - fordult felém. - Mivel begipszelni ott nem lehet, ezért csak kötéssel rögzítjük és nem nagyon mozoghatsz vele. Itt kellene maradnod... úgy hat hétig, amíg beforr. - vázolta fel a helyzetet.
- Nem, nem, nem! - tiltakoztam azonnal. - Nem maradok itt egy napot sem! Haza akarok menni még ma! - jelentettem ki határozottan.
Mindenki lemondóan sóhajtott makacsságomat hallván, de nem érdekel, én nem maradok itt!
- Rendben! Amennyiben otthon ágyban maradsz, és nem járkálsz, akkor leszorítjuk, írunk fel fájdalomcsillapítót,  és hazamehetsz. - indult meg a szekrénye felé, majd egy nagy adag gumis kötést vett elő. Mellém lépett, anya levette a felsőmet és feltartott kezekkel vártam, amíg szorosan körbecsavart.
- Gondolom, inkább gyógyszerben írjam a fájdalomcsillapítót. - fordult az asztalához, mikor végzett.
- Lekötelezne. - motyogtam beletörődve a sorsomba.

<Kyung>
Elszomorított, hogy egészen 6 hétig ágyban kell maradnia. Nem tetszett, hogy ilyen makacs. Nem akarom, hogy még nagyobb baja essen. De ha az orvos azt mondta, otthon is pihenhet, akkor rendben van.
Megkaptuk a papírokat és a kocsihoz ballagtunk.
- Kiváltom a gyógyszert, addig üljetek be.- nyitotta ki az ajtót Mrs. Woo.
- A tehetném egész nap melletted lennék.- sóhajtottam miközben combját simogattam.- Ápolgatnálak és ügyelnék rád.- pusziltam meg.- Mert úgyis tudom milyen vagy. Nem bírsz elülni.- kuncogtam.
Rosszul éreztem magam, mert részben ez miattam is van...

<Zico>
- Ha te lennél az én kis ápolóm, tuti hamarabb meggyógyulnék. - fogtam meg a kezét, majd közel húztam egy csókra. Nyelvemmel bejártam szájüregét, finoman simogattam az övét.
- Máris jobban vagyok. - suttogtam ajkaira, majd elhúzódtam. - Nem akarok otthon ülni, menni akarok veled. Nem érdekel a suli, de melletted akarok lenni. Otthon meg fogok zakkanni. - görbültek le az ajkaim.

<Kyung>
- Dehogy fogsz. Anyukád veled lesz. Meg én is melletted leszek, amennyiszer csak tudok. Biztos a bátyád is boldogítani fog majd. Maradj az ágyadban és pihenj. Akkor hamarabb jobban leszel.- bújtam hozzá és nyakát puszilgattam.

<Zico>
- Aish, Taewoon-tól előre félek. - sóhajtottam, majd a hajába túrva élveztem kényeztetését. - Kihasznál majd minden pillanatot arra, hogy kötekedjen, mert tudja, hogy nem tudom megverni érte. Anya pedig... halálra fog tutujgatni.
Kicsit eltoltam, mert anya közeledett.
- Na, mehetünk csibéim? - pattant be, majd egy nagy zacskó gyógyszert dobott az anyósülésre.
- Aha. De akkor lesz süti ma? - kérdeztem ártatlan hangon, mire mindketten felnevettek.
- Lesz kicsim. Csinálok gyógysütit neked, jó?
- Naná! - vigyorogtam, miközben hazafelé vettük az irányt.

<Kyung>
Hamar megérkeztünk. Kisegítettük Zico-t majd beballagtunk a házba.
- Menjetek fel a szobába, pihenjetek le. Amint kész a süti, felviszem nektek.- mosolygott kedvesen az anyuka.
Felsegítettem az emeltre majd be az ágyába.
Betakargattam, kicsit kiszellőztettem, felráztam a párnáját.
- Jól vagy? Ne hozzak valamit?

<Zico>
- Csak magad. Bújj ide, és cirógasd ezt a szegény beteget. - kampányoltam sajnáltatva magam, mire felnevetett. - Ne nevess ki! Szükségem van a kényeztetésre, különben járkálni fogok, meg elhagyom a házat. - nézegettem a körmeimet elgondolkodva.

<Kyung>
- Most fenyegetni próbálsz?- húztam fel a szemöldökeimet.- Nem jársz jól ha megteszed...- vigyorogtam rá. Na de, hogy ne mondja rám, hogy rossz ápoló vagyok, bebújtam mellé.
- Szeretlek.- csókoltam meg, közben szorosan hozzábújtam.
Lágyan csókoltam, finoman simogattam ajkait, engedtem, hogy átjöjjön a számba és gyengéden masszírozza nyelvével az enyémet.

<Zico>
Lassan, élvezettel csókoltam puha, mézédes ajkait.
- Hmm... - váltam el hangosan cuppanva. - Nem fenyegetek én senkit, csak hát hat hét idekötve... cigi nélkül... - sóhajtottam, majd elgondolkodva ciccegtem. - Szóval... ha hat hétig nem cigizek, akkor az háromszor kettő, és akkor háromszor kapok jutalmat? - néztem szemeibe a szemöldökeimet emelgetve.

<Kyung>
- Há-háromszor?- nyíltak nagyra a szemeim... Ez a baleset valóban nem volt betervezve. De... háromszor jutalmazzam meg. Persze logikus lenne, de az én jutalmam nem olyan.
- Majd még meglátom.- hárítottam el.

<Zico>
- Kis gonoooosz. - nyafogtam műdurcával. Persze nem haragudtam, csak jól esett, hogy kötekedhetek vele.
- Ha meggyógyulok, elkaplak, az ágyhoz szorítalak, kibontom a nadrágod, előveszem a kicsi Kyung-ot, és...- nem hagyta, hogy befejezzem, elvörösödve fogta be a szám, mire felkuncogtam, és megnyaltam a tenyerét. Elengedte a szám, perverzen vigyorogtam. - Úgysem bánthatsz egy súlyosan sebesültet. - nyújtottam ki rá a nyelvem.

<Kyung>
- Ne vegyél rá mérget!- morogtam elpirulva.- De ha nem is bántalak, még hazamehetek!- ezúttal én nyújtottam ki rá a nyelvem.

<Zico>
- Képes lennél ilyen csúnya dologra? - néztem rá szomorúan. - Magára hagyni egy szegény beteget?
Felnevettem, majd magamhoz húztam egy csókra. Forrón tapadtam ajkaira.
- Csak azért csipkelődöm, mert imádlak. - simogattam arcát mosolyogva. - Nézünk egy filmet, míg várjuk a sütit? - bólintott mosolyogva. - De akkor neked kell betenned, mert én egy hétig totyognék vele. - kuncogtam.

<Kyung>
- Jól van, rokkant nagypapa!- nevettem ki majd kipattantam mellőle az ágyból. Kerestem valami értelmesebb filmet és elindítottam.
Visszamásztam Jiho mellé.
- Szeretlek ám, rokkant papi.- kuncogtam majd megcsókoltam.

<Zico>
- Nem is vagyok papi! Hős lovagként megküzdöttem az én hercegnőm becsületéért. - tettem a jobb kezem a szívemre drámaian.

<Kyung>
- Nem vagyok a hercegnőd!- fújtam fel az arcom álmegsértődve. Majd miután kinevette magát, abbahagytam.
- Tudom...- simogattam meg a hasát.- Te vagy az én hősöm.- bújtam hozzá és a filmet figyeltem.
Igazából semmit sem fogtam fel belőle, mert elgondolkoztam.
Egy hét alatt megváltozott az életem. Egy hét alatt szerelembe estem egy olyan fiúval, akit szinte nem is ismerek. Kívülről teljesen felfoghatatlan ez az egész, sőt néha még belülről is... De ezt nem lehet megmagyarázni. Szeretem és kész.

<Zico>
Elbambulva figyeltem a filmet, és mivel a jobb oldalamon pihent, ujjaimmal barna tincseit piszkáltam. Jó volt, hogy itt maradt. Ha elmondanám valakinek, hogy mennyire ragaszkodom hozzá, zakkantnak hinne. Én sem értem magam, annyira különbözünk, a zenén kívül abszolút semmi közös nincs bennünk. Mégis annyira  boldoggá akarom tenni, hogy minden őrültségre képes vagyok. Talán korai, hisz alig töltöttünk együtt egy kis időt, de.... a hatalmas, ártatlan babaszemei olyan őszinteséget és bizalmat sugároznak felém, hogy teljesen megbolondultam.
Ma egy hete még idegesen csomagoltam, és elátkoztam mindenkit, amiért irányítani akarják az életem.
Kyung-ra pillantottam. Nem tudom, hogy csináltad... de beloptad magad a szívembe a szép mosolyoddal, a kiskutya szemeiddel, a szeretetteljes viselkedéseddel. Teljesen másképp látom a világot most.
A film közepe körül kopogtak, majd anya jött be egy tálcát egyensúlyozva. Lassan ültem fel, halkan sziszegve közben.
- Hű, de ínycsiklandozó. - nyaltam meg a szám, mikor az ölembe tette az enyémet. - Köszönöm, anya. - mosolyogtam rá.

<Kyung>
- Hmm... Milyen finom illata van. Biztos nagyon ízletes is.- mosolyogtam rá Jiho anyukájára.
Zico elvett egy szeletet és egy nagyot harapott belőle majd egy másikat a számba tett.
- Hmm... Mmm... Ahmm...- ízlelgettem az omlós édességet.- Mennyei.
- Köszönöm.- mosolygott szégyenlősen az anyuka.- Egyétek csak meg mindet. Van még ha kértek. Megyek sütök még egy adaggal.- hagyott magunkra.
Csendben etettük egymást az isteni sütivel.

<Zico>
- Ez nagyon finom. - szuszogtam nagyokat evés közben.
Mikor az utolsó falatot a számba adta, megfogtam a csukóját, és kicsit, hogy piszkáljam, miután lenyeltem a falatot, krémes ujját az ajkaim közé vettem. Láttam, hogy elpirul, mire nyelvemmel körbenyalogattam, közben a szemébe nézve, majd lassan kiengedtem a számból. Elkapta a kezét és zavarában felpattant, hogy letegye a megüresedett tányért.
Nagyon jól mulattam azon, hogy mennyire könnyen zavarba tudom hozni. Elég egy mozdulat vagy egy kicsit perverzebb mondat, és máris elönti arcát a pír.
Lassan visszadőltem, hogy tovább nézhessük a filmet.

<Kyung>
- Gonosz vagy...- tettem le a tálcát majd Jiho-nak háttal állva vettem nagy levegőket, hogy lenyugodjak.
Visszasétáltam az ágyhoz és leültem rá.

<Zico>
Egy darabig csak ült és engem nézett.
- Nem fekszel ide? - ütögettem meg az ágyat magam mellett, mire hozzám bújt.
- Szeretlek. - puszilgattam körbe arcát. Csukott szemmel engedte, én pedig utána magamhoz öleltem és figyelmemet visszairányítottam a film felé, de nem igazán érdekelt, jobban lekötötte gondolataimat a mellettem fekvő kis angyal.

<Kyung>
- Én is szeretlek.- szuszogtam mellette.
- Te tudod miről szól?- böktem a fejemmel a TV felé. Kuncogva rázta meg kobakját.
- Pedig benned bíztam, hátha Te tudod.- vigyorogtam majd megcsókoltam. Rövid csókunk után arcát puszilgattam, állát majd nyakát. Puha bőrét gyenge csókokkal cirógattam.

<Zico>
Elfordítottam a fejem, hogy utat engedjek ajkainak. Jólesően hümmögtem, kezemmel hátát cirógattam, majd lejjebb simítottam, én gyengéden belemarkoltam a formás félgömbökbe.
- Kyung...- nyögtem figyelmeztetően, mert a vér kezdett ágyékomba tódulni.

<Kyung>
- Hhnn...- sóhajtottam fel majd egy kicsit eltávolodtam tőle.- Ne haragudj.- pusziltam meg utoljára majd mellédőltem és a filmre koncentráltam.

<Zico>
- Semmi baj. - pusziltam meg a homlokát. - Benne lennék, ha legalább tudnék mozogni, hogy én is tudjalak téged kényeztetni meg kicsit jobban simogatni. Így olyan, mintha béna lennék. - cirógattam hátát.
Csendben néztük végig a filmet, közben a fenekét simogattam.
Mikor vége lett a filmnek, nyújtózott egyet, majd felült.
- Ugye nem mész el? Vagyis... - sóhajtottam. -  Nem akarom, hogy kikapj a szüleidtől miattam. Csak olyan jó veled.

<Kyung>
- Muszáj itt hagynom az én béna páromat.- kuncogtam.- Jó volt a film.- nevettem hangosabban.- Szeretlek.- bújtam vissza hozzá.- De tényleg haza kell mennem. Anyu már egy napja nem látott... Ígérem, holnap reggel első dolgom lesz, hogy átjövök.- csókoltam meg hosszan,  szenvedélyesen.

<Zico>
- Rendben, menj csak. - engedtem el, mikor nagy nehezen elváltunk. - Pihenj le, aludd ki magad. Nem akarom, hogy miattam baj legyen otthon, amiért folyton áthívlak, vagy mikor otthon is vagy, ott vagyok én. - simogattam meg az arcát.
- Különben is, reggel suli. Nehogy miattam elkéss. - sóhajtottam. - Úgy mennék én is. Nem szeretlek tétlenül ülni. - húztam a szám. - Na jó, menj cicám. Ha rosszat álmodsz, hívj fel, jó? - pusziltam meg hosszan.

<Kyung>
- Ne mondj butaságokat. Szívesen látunk mindig. És a suli nem érdekel annyira, mint Te.- bújtam hozzá.- Rendben, hívlak. Vigyázz magadra. Szeretlek.- csókoltam meg még utoljára majd elengedtem és kiléptem az ajtón.

<Zico>
Mikor magamra maradtam, egy ideig csak feküdtem és vigyorogtam. Annyira imádom ezt a kis cicuskát. Olyan édes, de nem nyafka, kényes vagy hisztis, mint a lányok. Ő olyan... tökéletes nekem. Elviseli a hibáimat, elfogadja a zűrös életemet, a csipkelődéseimet.
- Kicsim, hozhatjuk a vacsorád? - nyitott be anyu, majd szélesebbre tárta az ajtót. Taewoon mögötte állt, egy tálcával.
- Aha, gyertek csak.
Bejöttek, majd elém tették a vacsit, és anyu magunkra hagyott a bátyámmal.
Amíg vacsoráztam, beszélgettünk egy kicsit. Szóba került mindkettőnk kapcsolata, elmondta, hogy nemsokára majd elmondják, hogy szeretik egymást Kyung nővérével. Örültem, mert aranyosak együtt. Persze kifaggatott, hogy nàlunk volt-e már valami, de arra hivatkoztam, hogy még korai lenne.
Aztán segített bevenni a fájdalomcsillapítót, és ágyba dugott, hogy pihenjek.

<Kyung>
Illedelmesen elköszöntem majd siettem haza.
- Megjöttem.- szóltam mikor beléptem az ajtón.
- Szia Babám.- jött ki elém anyu.- Hogy vagy? Jiho hogy van?- pislogott rám aggódva és a nyakamba borult.- És miért nem a saját ruhád van rajtad?
- Nyugalom anyu.- mosolyogva szorítottam magamhoz.- Én jól vagyok. Viszonylag jó volt a buli. Csak egy részeg kretén lelökte Jiho-t a lépcsőről...- sóhajtottam.- 6 hétig otthon nyomja az ágyat. Megrepedt néhány bordája...
- Jaj szegény!- szörnyülködött anyu- Reméljük hamar rendbe jön.
- Reméljük. Majd suli után beugorhatok hozzá? Szeretnék segíteni neki a pótlásban.
- Persze. Természetesen, fiam.
- Ja és ezt Jiho-tól kaptam, majdnem egy a méretünk. Azért, hogy ne a tegnapi ruhámban mászkáljak.
- De rendes tőle.- mosolygott anyu.- Majd kimosom és visszaviheted neki.
- Rendben. Köszönöm.- pusziltam homlokon.- Felmegyek lezuhanyzom és lefekszem.- indultam meg a lépcső felé.
- Nem vacsizol?
- Jiho anyukája sütött sütit. Finom volt.- mosolyogtam ártatlanul.
- Ehj Te csibész!- nevetett.- Menj csak!

<Zico>
Miután magamra maradtam, a gyógyszerek hatására elaludtam.
Hajnalban arra ébredtem, hogy iszonyúan sajog az oldalam, minden levegővétel szörnyen fáj. Nagy nehezen kitapogattam az éjjeliszekrényen lévő gyógyszeres dobozt, és remegő kezekkel vettem a számba egy bogyót, majd vártam. Hosszú percekig remegtem, nem akart megszűnni a fájdalom. Mivel egyedül voltam, és sötét is volt, utat engedtem a könnyeimnek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de mozogni nem mertem, mert féltem hogy még nagyobb fájdalmam lesz. Kivettem egy újabb kapszulát, és azt is lenyeltem.
- Úristen, ez elviselhetetlen. - sóhajtottam. Izzadtam a fájdalomtól, kiszáradt a torkom, nehezen vettem a levegőt.
Egy idő múlva, gondolom mikor a gyógyszer végre felszívódott, zsibbadni kezdtem, majd mikor végre megszűnt a fájdalom, ismét elaludtam.

<Kyung>
Gyorsan lezuhanyoztam, bepakoltam a cuccaimat és bebújtam az ágyamba. Szinte azonnal elaludtam. Kicsit elfáradtam, hosszú volt a hétvége.
Az éjszaka folyamán azt hiszem egyszer álmodtam valami furcsaságot de nem volt annyira erős a kép, hogy felriadjak. Csak forgolódtam.
Reggel időben kikeltem az ágyból, fogat mostam és úgy ahogy voltam, pizsamástul, papucsostul, lementem.
- Szia Kyunggie.- köszöntötte a kómás fejem elsőnek a nővérem. Intettem neki egyet majd kiléptem a ház ajtaján. Hallottam, hogy még értetlenkednek egy pár sort de inkább csak vállat rántottam és becsengettem a szomszédba.
- Igen. Tessék!- nyitott ajtót Mrs. Woo.- Kyung? Ilyenkor, így, itt?- csodálkozott rám.

- Jó reggelt, Jiho-hoz jöttem.- hajoltam meg, miközben álmosan motyogtam.
- Gyere be, nehogy megfázz.- húzott be karomnál fogva.- Bolond kölyök!- szólt rám dorgáló hangnemben mire megint csak vállat vontam.- Ah... A szerelem...- csóválta a fejét mosolyogva.- Tudod merre találod...- bólintottam és felmentem a szobájába.
- 'Reggelt szerelmem.- adtam egy gyors csókot az ajkaira. Nem aludhatott mélyen, mert eddig nyitott szemei azonnal kipattantak, mikor bebújtam mellé.

<Zico>
Legközelebb ismerős hangra ébredtem, majd valaki mellém kukacolt a takaró alatt. Kinyitottam a szemeim, láttam, hogy kócos szerelmem bújt mellém.
- Jó reggelt, macika. - karoltam át óvatosan mozogva. - Gyere, bújj közelebb, hogy megmelegítsem a lábikóidat. - dugtam lábaimat az övéihez.
- Minden rendben? - álmosan bólogatott, én pedig ismerős illatát szívtam magamba. - Hiányoztál!  Tudom, hogy csak este mentél el, de megszoktam, hogy folyton körülötted sündörgök. - kuncogtam. Percekig csendben feküdtünk, nem tudtam eldönteni, hogy visszaaludt vagy csak pihenteti a szemeit.

<Kyung>
Olyan jó volt mellette. Finom meleg volt a takaró alatt. Gyengén karoltam át, nem akartam fájdalmat okozni neki.
- Hogy aludtál?- motyogtam félálomban.- Nekem hiányoztál. Nem tudtam kit ölelgetni ezért sokat forgolódtam...- motyogtam tovább a kis élettörténetemet, majd elhallgattam és vártam a válaszát.

<Zico>
- Ha meggyógyulok, minden este átlopakodok majd, hogy együtt aludhassunk. - kuncogtam. - De ha tudsz jól fára mászni, te is jöhetsz. - pusziltam meg feje búbját. - Én... túléltem. - emlékeztem vissza a szörnyű nyilalásokra. - Túléltem... bár pár fájdalomcsillapítót be kellett aprítanom hozzá.

<Kyung>
- Jövök is meg megyek is amit csak akarsz. Csak aludj velem.- magyaráztam kómásan.- De ugye nem vettél be sokat? Maximum 3 az amit 5 órán belül bevehetsz... Különben elszállsz az egyszarvúkkal.- ásítottam majd lehunytam a szemeimet.

<Zico>
- Kettőt toltam le, olyan tíz percnyi különbséggel. - hümmögtem. - Inkább az egyszervúak, mint a fájdalom. Minden levegővétel fájt. Nem bírtam elviselni. - sóhajtottam fájdalmasan. - Azt hiszem, ez a pár hét nehezen fog telni, ha az éjszakák ilyen kegyetlenek. De most, hogy itt vagy, sokkal jobb. - állánál fogva finoman megcsókoltam. Hagyta, hogy elmélyítsem a csókot. Még éreztem nyelvén a fogkréme ízét, de nem érdekelt, nem akartam eltávolodni finom ajkaitól. - Legszívesebben ki sem engednélek a hat hét alatt magam mellől. - puszilgattam ajkait.

<Kyung>
- Nem akarok suliba menni....- sóhajtottam ajkaira.- Veled akarok maradni. Nem jelenthetek én is beteget?- néztem rá nagy szemekkel.

<Zico>
- Ha rajtam múlna hat hétig betegnek jelentenélek. - kuncogtam. - Továbbá... szereznék is neked igazolást, de a szülőknek feltűnne, hogy ide jössz reggelente "iskolába". Szóval... sajnos, mivel nem egyedül élünk, így nem tudom megoldani. - biggyesztettem le a szám.
- De délután várlak, hogy "bepótoljuk" a leckéket, és akkor majd összebújunk, és estig haza sem engedlek. - csókoltam meg ismét.

<Kyung>
- Nyaaahjj...- nyafogtam. Semmi kedvem sem volt suliba menni Jiho nélkül. Viszont neki pihenésre van szüksége.
- Rendben.- csókoltam vissza.- Gyógyulj meg hamar!- adtam ki neki a napi feladatot.- Sietek vissza hozzád.- csókoltam meg újra.
Nem igazán akartam elválni forró és dús ajkaitól. Hevesen faltam édes párnáit, közben mellkasát simogattam.
- Nagyon szeretlek.- suttogtam nedves ajkaira majd még egy utolsó csókkal búcsúztam.
- Nem kimozdulni az ágyból és nem rágyújtani! Légy erős!- pusziltam meg arcát majd kibújtam mellőle.
Nagyon nem akaródzott hazamennem... De valakinek suliba is kell járni....
Sóhajtva léptem ki az ajtón, majd mikor a nappaliban megláttam az órát, megszaporáztam a lépteimet.
- Viszont látásra.- köszöntem el gyorsan és szinte száguldottam hazáig.

<Zico>
Mikor magamra maradtam, csak feküdtem, mint egy darab fa. Most meg mit csináljak itt egész nap?
- Anyaaaaaaa! - kiáltottam el magam, de kicsit meg is bántam, mert a bordáim feljajdultak.
- Jövök, jövök! - hallottam,ahogy trappol fel a lépcsőn. - Tessék kicsim, mi a baj?
- Segítesz kimenni a mosdóig? De csak az ajtóig, ne gyere be! - emeltem fel az ujjamat, hogy leszögezzem a szabályokat.
- Persze, rendben! - nevetett. - Gyere!
Kisegített a mosdóba, és amíg elvégeztem a dolgom, addig ő ablakot nyitott és megigazította az ágyamat.
- Muszáj itt feküdnöm egész nap? Unatkozni fogok. - húztam el a szám.
- Igen, muszáj. Az elején mindenképp, később majd lejöhetsz a nappaliba, a kanapén lézengeni.
- Nem is lézengek! Inkább mennék Kyung-gal! - jelentettem ki határozottan.
- Tudom nyuszkóm. Na gyere, hozok neked reggelit, hogy vehess be gyógyszert.
Magamra hagyott, majd pár perc múlva visszatért.
Reggeli után megkértem, hogy adja ide a laptopot, hogy legalább valamivel üssem el az időt, amíg Kyung hazaér.

<Kyung>
Felrohantam a szobámba, átöltöztem, felkaptam a cuccaimat és már indultam is az iskolába.
- És a reggeli?- szólt utánam anya.
- Majd a suliban. Szeretlek. Sziasztok!- fordultam vissza azt ajtóban majd a suliig meg sem álltam.
- Merre jártál? Azt hittem nem is jössz.- vágódott be mellém Yookwon.
- Elaludtam.- fújtam ki magam.
- És Zico?
- Majd kövi szünetben. Itt a tanár.- böktem a fejemmel a matektanár felé mire Kwonnie sóhajtott és a helyére ballagott.

<Zico>
Unalmamban a neten szörföltem, mindenféle hülye cikket elolvastam.
"Unatkozooooooom! Milyen napod van, szerelmem?  " írtam Kyung-nak üzenetet, majd amíg vártam a választ, tovább kattingattam.

<Kyung>
Óra közben éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom. Nem igazán zavartattam magam, elővettem és megnéztem.
"Én is unatkozom nélküled.  Kwonnie-nak elmondtam, mi történt. Képzeld, lehet, hogy van valami közte és Minyhuk között! 😋
Már csak három óra és megyek hozzád!  "- írtam vissza az üzenetet.

<Zico>
" Reméltem, hogy alakul majd köztük valami. Kicsit aggódom, Hyukkie vérmérséklete elég tüzes. Szereti két kanállal falni az életet. Yookwon viszont nem érdemli meg, hogy megcsalják, úgyhogy remélem magába tudja bolondítani a kis tüzes kandúrt, különben sírás lesz a vége. Alig várom, hogy gyere.  " - pötyögtem a választ.

<Kyung>
"Na csak azt próbálja meg! Ha bántani meri az én Kwonnie-mat, esküszöm, kiherélem!
Sietek haza! Ugye jól viselkedsz? Viszek egy kis meglepit. "- küldtem el, mikor kicsengettek.
Nem vagyok én olyan nagyon harcias, de Yookwon az egyetlen igazi barátom és érte mindent megteszek. Ennyire tartozom neki.
Ami pedig a meglepit illeti... Hazafelé majd beugrok a boltba.

<Zico>
" Beszélek B-Bomb-bal, rendben?  Nyugi, ha bántja a kis búgócsigát, én magam verem meg. Meglepi? *Q* Mi az? Persze, hogy jól! Angyalka vagyok! Pornót nézek ^0^ " - írtam a választ kuncogva. Persze nem néztem pornót, csak úgy odaírtam, hogy lássam, mit szól.

<Kyung>
"Rendben.
MITCSINÁLSZ?!  Te nem vagy magadnál... Így már meg sem érdemled a meglepit..."- írtam duzzogva.
- Mi a baj?- lépett mellém Yookwon.
- Ezt nézd...- mutattam meg neki a beszélgetést.
- Hülye...!- nevetett hangosan.

<Zico>
" Oh, de csak vicceltem, nem is nézek pornót!  Kérem szépen a meglepiiiiiiit! Egy könyvkereskedő oldalát nézem.  " - írtam gyorsan, még mielőtt meggondolná magát, és nem jönne át suli után, majd rögtön utána lefényképeztem a laptop képernyőt, és az üzenet után küldtem.

<Kyung>
"Nah jó... Talán... Még meggondolom."- küldtem el a választ.
Nem hiszem el, hogy néha milyen idióta tud lenni.
Mosolyogva ballagtam át a másik terembe.

<Zico>
" Nagyon szeretlek! Hiányzol cicuskám!  " - küldtem el, majd az ágyra tettem a telefont, és tovább böngésztem az oldalt.
Találtam egy írót, aki krimisorozatokat ír, és az ajánlókat elolvasva nagyon megtetszettek a könyvei.
Megrendeltem egy egész sorozatot, ezekkel hamarabb lejár majd a hat hét. Legalább csinálok valamit. Mikor anya az ebédemet hozta, szóltam neki, hogy majd vegye át a könyvcsomagot, amit hoznak, mire kicsit meglepődött, hogy olvasni akarok, de megígérte, hogy figyelni fogja a napokban a futárt.
Kaja után elbóbiskoltam a fájdalomcsillapító hatására.  Legközelebb arra eszméltem, hogy nyílik a szobám ajtaja.

<Kyung>
Elmosolyodtam utolsó üzenetén majd a zsebembe süllyesztettem a mobilom és igyekeztem túlélni a nap további részét.
- Jössz kajálni?- karolt át Kwonnie az utolsó óra után.
- Most nem. Itt a jegyem, add oda valakinek. Sietek haza, Jiho már vár.- vigyorogtam.
Út közben beugrottam a kisboltba egy tábla csokiért meg gumicukorért.
Szinte rohantam hazáig, majd mikor megérkeztem, bekopogtam a szomszédba.
- Szia Kyung.
- Csókolom. Jiho-hoz jöttem.- mosolyogtam kedvesen.
- Gondoltam.- kacagott fel az anyuka.- Nem lesz ebből otthon baj?
- Nem dehogy. Mondtam anyunak, hogy mi történt és megengedte, hogy átjöjjek segíteni pótolni.
- Na jól van. Akkor gyere csak. Éhes vagy?
- Nem köszönöm.- vettem le a kabátom és felakasztottam. Felkaptam a táskám és felosontam az emeletre.
Halkan nyitottam be a szobába, ahol Jiho édesen aludt.
- Szia.- suttogtam mosolyogva, mikor kinyitotta pilláit. Letettem a táskám és bebújtam mellé. Forró csókkal üdvözöltem szerelmemet.
- Úgy hiányoztál...- sóhajtottam ajkaira majd tovább faltam a legédesebb desszertet a világon.
- Hogy vagy?- simogattam közben a hasát.

<Zico>
- Szia! - öleltem szorosan magamhoz. - Most már fantasztikusan, hogy mellettem vagy. - bújtam hozzá. - Neked milyen napod volt? Annyira hiányoztál, olyan jó veled. - - dörgöltem mellkasához a fejem. - Azt hiszem, hogy rájöttem, hogy miért szeretlek ennyire ilyen rövidke idő után. Mert előtte úgy éreztem, hogy senki nem szeret és mindenki az ellenségem. Olyan magányos és elzárkózott voltam. Te viszont kitartóan közeledtél, hiába bunkóztam, és előcsalogattad azt az énemet, amelyiket eddig szégyelltem, mert gyengének tartottam.

<Kyung>
- És milyen jó, hogy ilyen kitartó voltam!- kuncogtam és egy puszit adtam a buksijára.- Ez mind remek, szép és jó... Most már csak azt kell megfejteni, hogy én hogyan szerethettem beléd ilyen rövid idő alatt...- gondolkoztam el.- Mindegy. A lényeg, hogy imádlak mackóm!- csókolgattam körbe az arcát.- Annyira unatkoztam nélküled...- sóhajtottam.- Ja Kwonnie üzeni, hogy jobbulást.- mosolyogtam.- Na és... Jó fiú voltál?- érdeklődtem mosolyogva, csillogó szemekkel.

<Zico>
- Ha rájössz, majd elárulod? Érdekelne, hogy mit láttál bennem. - mosolyogtam közelről rá. - Add át neki, hogy köszönöm. - simogattam a hátát. - Még szép. Egy igazi angyalka. Rendeltem a netről egy nagy csomó krimit, hogy míg te a suliban vagy, addig olvassak. Egész jók lehetnek, nagyon tetszett az ajánlójuk. Alig várom, hogy meggyógyuljak, nagyon uncsi feküdni és punnyadni. - cirógattam mellkasát, majd ajkaira hajoltam. Alsó ajkára finoman ráharaptam, majd megszívtam egy kicsit. Ajkai elnyíltak, nyelvemmel közéjük hatoltam, és az övével kezdtem játszani. Közben elégedettem sóhajtoztam, miközben a kezeim felfedezőútra  indultak testén.

<Kyung>
- Hm...- sóhajtottam bele a csókba, mikor megéreztem a pólóm alatt a kezét.
Lehunyt szemmel bűvöltük egymás ajkait. Tudtam, hogy le kellene állni de egyszerűen nem voltam rá képes. Hiányzott, nem tudok vele betelni, szeretem.
Egy darabig fészkelődtem mellette, majd feladtam. Inkább tovább csókoltam, masszíroztam a nyelvét, haraptam az ajkait. Vékony nyálcsíkot húzva hagytam el párnáit majd a nyakát csókolgattam. Fogammal finoman karcoltam puha bőrét, halkan lihegtem felette.

<Zico>
Annyira rákattantam, hogy alig bírtam leállni fogdosásával. Pechemre nem tudtam felé kerekedni, ezért csak feküdtem, és miközben ő a nyakam kényeztette, a tenyerem a hátáról levándorolt a fenekére. Egy ideig nadrágon keresztül masszíroztam, majd kicsit habozva, lassan a nadrágjába csúsztattam a kezem. Nem akartam megrémíteni, azt szeretném, ha fokozatosan szokná meg az érintésem magán. Nem húzódott el, és ez egy kicsit felbátorított.
Megkerestem ajkait, hevesen szívtam nyelvét a számba.

<Kyung>
- Ah... Jiho...- suttogtam ajkai közé a nevét.- A-abba kell hagyni...- tiltakoztam. De ezek csak szavak. Csak az agyam parancsolja. A testem képtelen leállni és engedelmeskedni.
Jiho felsőjébe kapaszkodva hagytam, hadd csókoljon, kényeztessen.
Gyengéden simogatta a fenekem, közben halkan sóhajtoztam felette.
Ujjaimat pólója alá futtattam és mellkasát karmolgattam, néha mellbimbói felett is áthaladtam.
- N-nehm...- nyögtem, mikor fenekem közé simított.- Nehm szabadh...

<Zico>
- Shhh! - nyugtattam ajkaira sóhajtva. - Csak simogatlak. Nem kell félned, nem hatolok be. Csak hogy ismerkedj az érintésemmel.
Ujjammal gyengéden simogattam a bejáratát, finoman köröztem az izomgyűrűn. A tagom lüktetett, de csak rá figyeltem.
Füléhez hajoltam.
- Nyúlj be a nadrágodba. - nyögtem halkan a fülébe. - Én nem érlek el, nem tudok megfordulni.  Szeretném, ha magadhoz nyúlnál és simogatnád magad. - haraptam a fülére, majd a nyakát kezdtem csókolgatni, nyalogatni, közben bejáratát ingereltem.

<Kyung>
- Nh... N-nem... N-nem megy...- hajtottam le a fejem a vállára.
- Jiho... K-képtelen vagyok...- lihegtem.
Halkan folyni kezdtek a könnyeim.
- E-engedj el kérlek...- szipogtam, mire kihúzta a kezét a nadrágomból.
Miért? Miért vagyok ilyen gyenge? Minden pillanatot elrontok. Most biztos azt hiszi, rosszat tett... Pedig ez természetes. De nekem miért nem megy?
Halkan pityeregtem szorosan hozzábújva. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá szégyenemben.

<Zico>
- Jól van, nyugodj meg, semmi baj. - simogattam hátát, szorosan közel húzva. - Nem kell félned, nem kényszerítelek semmire. Nyugodj meg, minden rendben. - szuszogtam halkan, csitítóan,  hogy megnyugodjon.
Rossz volt látni, hogy ennyire felkavarja, ha valaki hozzányúl.
- Azért akartam, hogy te csináld magadnak, hogy fedezd fel, milyen az, amikor te irányítasz és jól esik, amit csinálsz. Ha neked könnyebb, simogasd magad,mikor egyedül vagy. Talán könnyebb lesz, ha párszor átéled az orgazmust. Vagy... ha gondolod, nézhetünk valami... olyat. - reméltem, hogy érti a célzást. -  Hogy hátha könnyebben megy majd a dolog. - ajánlottam fel. - Nem szégyen ez, szerintem okés, ha néha erotikus filmet nézünk együtt.

<Kyung>
- Én... Nem is tudom...- hüppögtem.- Talán majd m-máskor... M-megpróbálhatjuk... Ígérem... Addigra összeszedem magam. Ne haragudj rám.- zokogtam fel.
Annyira szégyenlem magam amiatt ami történt.
Igaza van Leo-nak, egy ribanc vagyok. Semmire sem jó, csak arra, hogy megerőszakoljanak. Magamtól képtelen vagyok ilyenre. Jiho-nak nincs szüksége egy ilyen párra.
- Ne haragudj!- pattantam ki mellőle, felvettem a táskám és lerohantam.
Gyorsan köszöntem, majd mielőtt bárki szólhatott volna, hazarohantam.
Otthon sem álltam meg. Felsiettem a szobámba, besötétítettem és az ágyban pityeregve gubbasztottam.

<Zico>
Még reagálni sem volt időm, máris elszaladt. Csak értetlenül pislogtam, nem tudtam, hogy mi a baj. Nem kényszeríteni akartam, megértettem, ha nem akarja még.
" Miért szaladtál el? Nem baj, ha nem akarod csinálni. Nem akarlak kényszeríteni arra, hogy lefeküdj velem. Ha nem akarsz, akkor nem akarsz. Majd elintézem magamnak, mikor épp kell a dolog.  Nem kell emiatt szégyenkezned, én is félnék a helyedben. Butaság volt azt kérnem, hogy csináld magadnak, ne haragudj. Szeretlek! Ha lenyugodtál, majd jelentkezz." - írtam neki sóhajtva az üzenetet. Aggódtam, hogy túl messzire mentem, de nem tudom, hogy  érintsem, vagy hogyan  közeledjek felé, hogy ne pánikoljon be tőlem.

<Kyung>
Bőgve olvastam végig az üzenetét, többször meg kellett állnom, mert a könnyeimtől semmit sem láttam.
Mikor az üzenet végéhez értem, a falhoz vágtam a telefonomat és csak zokogtam.
Ez mind az én hibám. Ha akkor nem hagyom magam, nem tesznek érzelmi ronccsá.
- Kicsim! Mi a baj?- kopogott az ajtómon türelmetlenül anya.
- Semmi.- tartottam vissza a sírást.
- De mégis mi volt ez az előbb?
- Mondtam, hogy semmi. Menj le.- szóltam rá.
- J-jó...
Miután kidühöngtem magam a saját baromságomon a sok sírás miatt elfogott az álom.

<Zico>
Nem válaszolt, ezért csak feküdtem, feküdtem és feküdtem. Este többször is megpróbáltam felhívni, de a mobilja ki volt kapcsolva. Nagyon aggódtam, hogy valami hülyeséget csinál. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert kezdett fájni az oldalam. " Kérlek, hívj fel azonnal, mikor bekapcsolod a mobilod. " - írtam neki, de hiába vártam, semmi nem történt.
- Kicsim, itt a vacsorád. - jött be anya mosolyogva.
- Nem kell, nem vagyok éhes. Anya, át kell mennem Kyung-hoz, annyira aggódom, nem tudom mi van vele!
- De összevesztetek? Vagy szakítottatok? Nagyon sietősen szaladt el.
- Nem, én... azt hiszem megrémítettem, mert... meg-megfogtam a...fenekét. - köszörültem meg a torkom.
- De ez ennyire rossz? - anya nem érthette a helyzetet, mert nem tudja az igazságot.
- Igen, mert.... ahj, nem mondhatom el anya, de... Kyung fél az ilyesmitől és én azt hiszem, hogy túl messze mentem.
- Akkor adj neki időt! Hadd gondolkozzon egy kicsit, meg kell emésztenie a dolgait. Meglásd, nemsokára keresni fog. Akkor nem kéred? - mutatott a tálcára.
- Nem köszi. Inkább lefekszem. - húztam magamra a takarómat, majd anya magamra hagyott, de nem tudtam aludni egész éjszaka, hiába kényszerítettem magam.

9. Rész (+16)

<Kyung>
Bólintottam majd az ajtón kilépve vettem az irányt a házunk felé.
- Szia Anyu.- köszöntem hangosan majd felmentem a szobámba.
Azonnal ledobtam magamról a ruháimat és elmentem lezuhanyozni. Általában nem sokáig időzök a zuhany alatt de most valahogy mégis jól esett magamat áztatni. Ahogy sokan mondják most én is a zuhany alatt gondoltam végig az életemet.
Miután végeztem, törölközővel a derekamon ballagtam be a szobámba. Hosszasan válogattam estére a ruhámat teljesen beépülve a ruhaszekrényembe. Mikor végre sikerült döntenem felkaptam magamra. Egyszerű kis összeállítás. Fekete csőfarmer és fekete ing sportcipővel.
Az ágyban feküdtem és Jiho hívását vártam. Fél nyolcat mutatott az óra de hirtelen eszembe jutott, hogy anyutól még nem kéretőztem el.
- Anyuuu!- rohantam le.- Hol vaaagy?!
- Itt vagyok a nappaliban. Mi történt?- nézett rám rémülten.
- J-jiho elhívott bulizni. Mehetek?
- Hova? Milyen hely? Ugye nem rossz társaság?
- Öhm... Nem.- annyira...
- Hát... Ahogy elnézlek.- mért végig.- Már indulásra készen állsz. Szóval ha azt mondom nem, akkor is elmész.- kacagott.- Rendben. De nagyon vigyázz magadra! Tudod milyen emberek vannak... Nem szeretném ha bedrogoznának vagy verekedésbe keverednél... Nem lenne jó ha a kórházból telefonálnának a fiam miatt...- sóhajtott szomorúan.
- Rendben. Ne aggódj anyu. Minden rendben lesz. Jiho majd vigyáz rám. Meg én is rá.- érveltem. Elég hatásosan, mert rábólintott.

<Zico>
Visszaballagtam a konyhába, ahol anya épp a vacsit kavargatta.
- Nagyon aranyos ez a fiú. De nem korai egy kicsit még? - pillantott hátra.
- Mármint? - ültem le az asztalhoz.
- Hát AZ. -
- Hjaaaaa. Nem szexeltünk még. Most sem arra készültünk. Neki korai, én meg... ráérek. - vontam meg a vállam. Nem akartam neki megmondani, hogy nem is készülök jó ideig lefektetni.
- De hát... jó, rendben, csak amire benyitottam, az eléggé... furcsa volt.
- Csak megmasszíroztuk egymást. - álltam fel. - Megyek, lezuhanyzok, utána jövök enni.
Felballagtam, majd hamar lezuhanyoztam, hogy lemossam magamról az olajat.
A köntösömben ballagtam le, a konyhában már ki volt készítve a vacsorám. Megettem, közben az estén gondolkodtam. Nem kéne odavinnem, de... joga van ott lenni. Jobb, mintha berágna rám.
Kaja után felmentem, kivettem egy alsót, egy sötét farmert, egy fehér rövid ujjút, és felöltöztem,  majd beállítottam a hajam, és befújtam magam parfümmel.
" Tíz perc és ott vagyok. " - írtam egy üzenetet Kyung-nak, majd előkerestem a fekete bőrdzsekimet.
Zsebre tettem a telefonom, a pénztárcámat, és lefelé vettem az irányt.
- Anya, leléptem. - kiabáltam, miközben a cipőmet húztam fel, majd elhagytam a házat, és a szomszédba indultam.

<Kyung>
Miután megkaptam az üzenetet még elvégeztem néhány utolsó simítást majd magamra vettem a kabátom, felhúztam a cipőm, szóltam anyunak és leléptem.
A kapu előtt már várt rám Jiho.
Mosolyogva közeledtem felé majd együtt megindultunk a szórakozóhely felé.

<Zico>
- Nagyon csinos vagy. - dicsértem meg mosolyogva.
Egymás mellett sétáltunk. A klub, ahol általában lógunk, nem volt messze, húsz perc alatt simán odaérünk.
- Mindig maradj mellettem, oké? Semmit ne fogadj el mástól, ha kérsz valamit, szólj nekem. Nem mintha annyira veszélyben lennél, csak... ki tudja, lehet valaki beállva majd provokálni fog vagy nem tudom. - fordultam be az egyik sarkon, ahonnan már halkan hallottuk is a kiszűrődő zenét.
A bejárati ajtónál elém állt a biztonsági őr.
- Van belépőtök?
 - Nem kell belépő. Junhyung emberei vagyunk. - válaszoltam halkan.
- Jiho! Engedd be! - jött felénk az említett, az italával a kezében. - Nyugi, a srácok a mai... díszvendégeim. - kacsintott rám hyung, majd mikor beléptünk, belém karolt. - Itt vannak az áldozataink is.
Nagy szemeket meresztettem rá.
- Mi van? Hogy-hogy? - fogtam meg Kyung kezét.
- Idehívattam őket. Hátul rendezzük el, az épület mögött. Eldugott hely, de nincs vaksötét. A boxban majd kapsz valamit. Vészhelyzet esetére. Intek, mikor kezdjük a megbeszélést az emeleten, maradjatok a közelben. - veregetett vállon, majd otthagyott.

<Kyung>
Mikor Junhyung közölte, hogy a "barátaink" is jelen vannak, kissé megállt bennem minden. Ahogy a főnök is mondta, ma lerendezik. Ez elkerülhetetlen...
Csendben nézegettem körbe, végig Zico kezét fogva mértem fel a terepet. Amúgy nem is olyan barátságtalan szórakozóhely. Persze van egy-két furcsa alak... De sokkal nyugodtabbnak és visszafogottabbnak tűnik minden a "régi helyemhez" képest. Persze talán ebben az is szerepet játszhatott, hogy akárki jött velünk szembe, mindenki lepacsizott Jiho-val. Volt aki még gratulált is hozzánk...
- Jiho!- fogtam meg a karját.- Menjünk arra.- mutattam ellenkező irányba, mint amerre tartottunk, ugyanis velünk szemben iszogatott Leo és N a haverjaival. Nem szívesen futok velük össze, addig jó míg észre nem vesznek...

<Zico>
Ha már a közelben kellett maradnunk, elindultam a tömegben, hogy a spanoknak odaköszönjek. Persze tudták, hogy ki a srác, akit magammal húzok, gondolom a góré elmondta, amikor megszervezték a ma esti "bulit" a hátsóudvarra. - Jó, menjünk. - egyeztem bele, miután én is észrevettem, hogy miért akar irányt váltani.
- Keressük meg Yookwon-ékat, jó? - öleltem át a csípőjét, és arra irányítottam, amerre Minyhuk kedvenc asztala van. Legalább Kyung figyelmét eltereli a barátja jelenléte.
Mikor közel értünk, és Kwonnie észrevett, vigyorogva integetett felénk, majd felugrott és Kyung nyakába kapaszkodott.
- Úgy örülök, hogy mégis itt vagy. Ugye, majd táncolsz velem? - meresztett rá nagy szemeket, majd rám pillantott, én pedig bólintottam.
- Ülj le, kicsim. Hozzak neked valamit?

<Kyung>
Kicsit megnyugodott a szívem, mikor megláttam Kwonnie-t. És persze a tánc felett nem siklott el. De mindent a barátokért, még ha fa lábam van akkor is.
- Nem kérek semmit, köszönöm.- mosolyogtam Jiho-ra.
- Hé! Álljunk meg egy kicsit!- nézett értetlenül Yookwon hol ránk, hol Minhyuk-ra.- Kicsim?! Ti... M-mi van veletek...? És mióta...?
- Öhm... Hát nem így szerettem volna közölni veled... De mi...- néztem Jiho-ra.- Hát nem régóta... De együtt v-vagyunk.

<Zico>
- Ne haragudj! Azt hittem, hogy ezt már megdumcsiztátok telefonon. - kínosan mosolyogtam rá. Nem tudom, gondoltam, mint a csajok. Hát ez ciki!
- Jövök mindjárt! - indultam el a pult felé, hogy kihúzzam magam a kínos szituból.
- Csá Zico! Mit adjak? - tartotta felém pacsira készen a tenyerét a pultos, miután átvágtam a tömegen.
- Valami olyat, ami jól néz ki, de alkoholmentes. - pislogtam rá aranyosan.
- Alkoholmentes? Jól vagy, öcskös? - nézett rám hitetlenkedve.
- Aha, csak jelenésem van a főnöknél.
- Jaaaaa. Tudok róla. Akkor csinálok neked valami látványosat. Ha már ilyen egészségesen élsz. - vont vállat.
- Kettőt! Nem egyedül vagyok. És legyen szép! - jelentettem ki határozottan, mire lemondóan rázta a fejét, vigyorogva, de intett, hogy meglesz.
Amíg vártam, azt a mocskot néztem. Ott iszogatott a rohadék, elégedetten vigyorogva az idióta haverjaira.
- Na! Megfelel? - visszafordítottam a fejem, két kékes-zöldes mit tudom én mi volt előttem, neon színű szívószállal, kis esernyőkkel.
- Aha! - fizettem ki, majd elé löktem fintorogva a rózsaszín esernyődíszt abból, amelyik az enyém lesz, mire hahotában tört ki.
Nagy nehezen átvágtam a táncoló tömegen, majd az asztalhoz érve az esernyős poharat Kyung elé tettem, és leültem én is közéjük.

<Kyung>
Jiho valami kékes zöldes lötyit hozott nekem. Félve kóstoltam bele de meglepett, hogy mennyire finom.
Lassan kortyolgattam, ízlelgettem közben beszélgettünk. Kwonnie épp táncolni akart elrángatni mikor Minhyuk csendre intett bennünket.
- Azt hiszem, idő van. Gyertek, menjünk.- indult meg felfelé , a főnök boxának az irányába.

<Zico>
A jeget lökdöstem a pohárban a szívószállal, mikor B-Bomb szólt, hogy kezdődik az igazi "buli".
- Biztos nem maradsz inkább itt Yookwon-nal? - fordultam Kyung felé. - Táncoltok, buliztok. Páran majd ügyelnek rátok. - kérleltem, hátha tudok rá hatni, de csúnya pillantása meggyőzött arról, hogy esze ágában sincs. Fújtam egyet. - Oké, gyertek akkor. - fogtam meg a kezét, majd a főnök privát szobája felé vettem az irányt.
- Gyertek fiúk, gyertek. - intett a kanapéjára Junhyung. - Vázolom a helyzetet. A bentiek előtt nem feltűnősködünk. Zico, te mész majd oda hozzájuk. Nem hiszem, hogy sejtik, hogy miért vannak itt, de ha meglátnak, leesik majd nekik. Mindenesetre  ezt... - tett le az előttem lévő üvegasztalra egy fegyvert. - tedd el. Ha bajban lennél, tudod mi a dolgod.

Úgy beszélt, mintha a holnapi időjárást tárgyalnánk meg. Volt már ilyen a kezemben, de nem igazán akartam, hogy ezt Kyung is megtudja. Egy ideig farkasszemet néztünk Junnhyung-al, majd magam elé húztam a fegyvert.
Nem mertem Kyung-ra nézni. Nem akartam tudni, most mit gondol.
- Hátul már várni fogunk. Ők jöjjenek elől, bár a bejárati ajtón úgysem jutnának ki, de ne balhézzanak benn. Sejtem, melyiket akarod. A többit leszereljük, ő a tied. Valakinek kérdés? - nézett szét, miközben cigarettára gyújtott.

<Kyung>
Fegyver? Ezt most komolyan gondolták? Én nem akarom, hogy vér folyjon! Én már nem is akarom ezt az egészet. Bármennyire is gyűlölöm Őket, a halálukat nem kívánom főleg nem Jiho által... Legszívesebben most azonnal visszalépnék az egésztől de már nem tehetem.
- Muszáj az?- mutattam a fegyverre amit Zico elrakott.
- Igen. Nem kispályások Ők sem. Nem kockáztathatunk.- szívott bele cigijébe Junhyung.
- Azt már meg sem kérdezem, hogy mehetek-e.- hajtottam le a fejem. A válasz nyilván nem lenne. De én nem bírom ezt a feszültséget... Nem bírnám végignézni ahogy verekednek de azt sem tudom elviselni, hogy tétlenül üljek és várjak.
- Arról szó sincs!- vágta rá Junhyung.- Maradsz. A barátoddal együtt.
- Jó de...- idegesen fújtam ki a levegőt.- Kérlek vigyázzatok...

<Zico>
- Ne aggódj! - emeltem rá a tekintetem. - Meg tudjuk magunkat védeni. - öleltem magamhoz. - Szeretlek! - suttogtam halkan a fülébe. - Kérlek, ne gyere le. Nem akarom, hogy lásd ezt a Zico-t. Csalódnál bennem. - hajoltam ajkaira, és apró puszit adtam rájuk.
- Itt jó helyen lesztek. Két emberünk az ajtó előtt fog állni. - állt fel Junhyung, majd elnyomta a cigijét. - Gyere Zico. Mutassuk meg, kikkel kezdtek a kis szarházik. - indult meg, én pedig habozás nélkül felálltam,  hogy kövessem.

<Kyung>
Hangosan sóhajtottam fel és szememmel az ajtóig követtem Őket.
- Semmi baj sem lesz.- tette a kezét a vállamra Yookwon.
- Köszi.- fogtam meg mancsát.
Évezredeknek tűnő hosszú percek következtek el. Idegesen kavargattam az italomat és remegve vártam, hogy vége legyen már ennek a rémálomnak.

<Zico>
A lépcsőn leérve kettéváltunk, a többiek a hátsóbejárathoz mentek, én meg a tömegen átgázolva mentem a kis pajtásainkhoz. Mikor észrevettek, gyanakodva méregettek, de megvárták, míg odaérek. Nem szóltam semmit, a dübörgő zene miatt úgysem hallanának, fejemmel a hátsóbejárat felé intettem. Nem álltak fel, ezért a kabátomat félrehúzva mutattam meg a fegyvert, mire egymásra néztek. Aztán az a srác, akivel a fürdőben kakaskodtam,  ha jól emlékszem Leo a neve, felállt, és elém lépett. Álltam a tekintetét, végül intett a többinek, és elindultak a hátsóajtóhoz. Mögöttük mentem, utoljára léptem ki az udvarra.
- Mi a faszt akarsz? Ennyire izgat az az olcsó cafka? - fordult felém. Hallgattam, de közelebb léptem hozzá. A haverjai felém közeledtek, de Junhyung torokköszörülésére a bandatársaim elállták az útjukat.
- Na mi van? Itt fogunk álldogálni? Most meg akarsz ijeszteni, hogy ne nyúljak a ribancodhoz? - röhögött fel. - Elárulok egy titkot. - suttogta előredőlve. - Én dugtam meg legelőször. Annyira élveztem, hogy minél jobban könyörgött, hogy hagyjam abba, annál erősebben csináltam. - vigyorodott el.
Hánynom kellett tőle. A kezem ökölbe szorult.
- Eléggé elszórakoztunk a kis szajhával. Igaz, hogy mikor már N játszadozott vele, könyörgött, hogy öljük meg, de... hmm jó lesz vele újra elszórakozni.
Nem fogtam tovább vissza magam, az öklöm előre lendült, teljes erővel ütöttem arcon. Megtántorodott, nem számított rá, de nem vártam meg, amíg lereagálja, újra meg újra megütöttem. Annyira ideges voltam, hogy meg tudtam volna ölni, de akkor jó nagy bajba keverednénk mindannyian. A többiek körülöttem pár perc hadakozás után lefogták a társait, és felénk fordítva nézették velük, hogy verik szarrá a kisebbik bandavezérüket.
Nem volt könnyű legyűrnöm a földre azt a szemetet, erős volt, és a kezdeti sokk után nagyon jól védekezett.
Végül sikerült úgy megütnöm, hogy a földre vágódott, én pedig mellé lépve rugdostam.
- Te rohadt patkány! Megöllek, amiért bántottad!
Szavai folyton a fejemben kavarogtak.
- Elég lesz, még a végén megölöd. - fogott le Minhyuk egy idő után, nekem pedig kicsit kitisztult a fejem.
Leo a földön feküdt, az arca véres volt, hangosan lihegett.
Kibontakoztam Minhyuk karjaiból, és mellé guggolva elővettem a fegyvert. Kibiztosítottam, és a fejéhez tartottam.
- Figyelmeztettelek, hogy kinyírlak érte. - sziszegtem remegve. - Ha még egyszer hozzáértek, vagy zaklatjátok... ez a fegyver nálam lesz, és lelőlek,  mint egy kutyát. Megértetted? - halványan bólintott, mire lassan felálltam.  Megfordultam, szememmel a kis barátját kerestem. Mikor megtaláltam, elé sétáltam, és a homlokának döntöttem a fegyvert.
- Te vagy N, igaz?
- Igen. - hangja halk volt, a szája fel volt szakadva.
- Rögtön utána a te fejedet fogom szétlőni. Pont itt. - böktem a két szeme közti részre.
- Üzenem a vezéreteknek, fogy vegyetek vissza az arcotokból és tűnjetek el a területemről. Kyung már hozzánk tartozik. Nem tűröm el, ha valaki az én fiaimat bántja. Legközelebb nem ússzátok meg egy veréssel. Legközelebb mindannyian elővesszük a pisztolyt, nem csak Zico. - Junhyung hangja határozott volt, tudtam, hogy képes rá bármikor, ha szükséges. Vezérem vállon veregetett, majd befelé indult, én pedig utána. Megnyaltam a szám, fájt és vérzett, de komolyabban nem talált el. A bal oldalamat fogtam, az ökleim sajogtak a sok ütéstől.
Egyenesen felfelé vettem az irányt, a két őr készségesen állt félre, mikor felértem az ajtó elé.

<Kyung>
Idegesen tördeltem az ujjaimat, már nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Én ezt nem bírom!- pattantam fel, mire rögtön utánam Yookwon is.
- Ki ne menj.- fogta meg a karom.
- De...- sóhajtottam majd a hátsó kijárat felé pillantottam. Éppen akkor lépett be rajta Zico.
- Jiho!- kiáltottam el magam és leszaladtam hozzá.
- Hogy vagy szerelmem? Mi történt? Nagyon fáj?- kérdezgettem mikor eléértem. Sebes arcán végigsimítottam mire halkan felszisszent. Kezeit kezembe fogtam és adtam rájuk egy puszit.
A pulthoz szaladtam és kértem a csapostól egy ruhaszalvétába egy kis jeget. Miután megkaptam, átkaroltam Jiho-t és feltámogattam a helyünkre. Óvatosan kezdtem el ellátni a sebeit.
- Azok a szemetek...- sziszegtem remegő hangon.- Rohadékok...- morogtam továbbra.- Máshol nem fáj?- simogattam meg a kezét.

<Zico>
- Semmi baj, jól vagyok. - mosolyogtam. - Nyugi, ő rosszabbul néz ki. Ez csak pár karcolás. - mély levegőt vettem, hogy hátha jobb lesz.
Felemeltem a felsőmet, hogy lássam az oldalam, ahol fáj. Nem látszott semmi változás, remélem nem olyan vészes.
- Szeretlek! Nem fognak újra bántani. Vagy ha mégis, avval aláírták a halálos ítéletüket.
Aggódva törölgette egy szalvétával az arcom. Nem gondoltam, hogy több helyen is sebes vagyok, a számon lévő fáj csak különösebben.
- Menj, kérj a pultnál egy vodkát. - fogtam meg finoman kezeit, mire nagy szemekkel nézett rám. - Avval le tudod fertőtleníteni őket és hamarabb eláll a vérzés.

<Kyung>
A pulthoz siettem és kértem egy vodkát, kifizettem és ahogy tudtam visszaverekedtem magam a tömegen.
- Itt van.- tettem le, majd belemártottam a szalvétát és a sebeit letöröltem vele. Halkan sziszegett, biztos csípte neki.
- Itt is fáj?- simítottam az oldalára.- El kellene menni orvoshoz.

<Zico>
Az alkohol csípett, mint a fene, de kibírtam, hogy hamarabb összehúzódjon a seb.
- Nem vészes, csak egy kicsit szúr, mikor levegőt veszek. Elmúlik, nem akarom, hogy tudják otthon, hogy verekedtem.
Mikor végzett a fertőtlenítéssel, körbenéztem, hogy merre találom Junhyungot. Haza akartam menni, nem éreztem jól magam. Megláttam az egyik asztalnál, épp valami srácoknak magyarázott.
- Várj meg itt! - mondtam Kyungnak, majd felálltam, és odamentem.
- Főnök, baj lenne, ha most hazamennék? Eléggé kimerültem..
- Menj csak. Holnap gyere el hozzám. Hozd el azt! Most ne add ide, nem akarom hogy lássák, hogy fegyvert adtam egy kiskorúnak. - mondta diszkréten a fülemhez hajolva, mire bólintottam.
Visszasétáltam Kyung-hoz, és felé nyújtottam a kezem. - Gyere, hazamegyünk.
Felállt, megfogta a cuccát, és egymás kezét fogva indultunk kifelé. A táncoló tömegben észrevettem B-Bomb-ot, aki Yookwon-t ölelve rázta magát. Tettem egy kitérőt feléjük.
- Hazamegyünk! Ügyelj a srácra! - kiabáltam a fülébe, mire bólintott.
- Jól vagy? Elég szarul festesz! - csak bólintottam, majd kifelé indultam.

<Kyung>
- Menjünk be a kórházba, kérlek. Nagyon lesápadtál és tudom, hogy fáj.- simogattam meg finoman a pocakját miközben egymásba karolva sétáltunk.- Kérlek ne makacskodj. Aggódom. Nem hiányzik, hogy azok miatt a szemétládák miatt neked is bajod essen...- sóhajtottam.- A szüleid úgyis tudják, hogy bulizol. Akkor nem mindegy, hogy a buliban éjszakázol vagy a kórházban?- igyekeztem meggyőzni.

<Zico>
- Nem mehetünk be a kórházba! Itt van az a szar pisztoly nálam. Tudod, mekkora bajba keverednénk, ha megtalálnák nálam, amikor ott levennék a ruháimat? - néztem rá aggódva. - Ma a kórházban éjszakáznánk, reggel meg elvinnének a zsaruk. Mit szólna anyukád, ha reggel kapna egy hívást, hogy menjen a kisfia után a rendőrőrsre, hmm? Mert a kis barátjánál volt egy tiltott fegyver. Kyung, ha már eddig ilyen jól titkoltad a korábbi életed, ne most bukj le! Túlélem, voltam már ennél jobban megverve. - indultam lassan tovább. Fájtak a bordáim, de ő fontosabb egy pár zúzódásnál.

<Kyung>
- Jiho! Várj!- indultam utána. Lassan ballagtunk hazafelé. Talán éjfél után járhatott az idő, mikor az utcánkba fordultunk.
- Aludhatok nálatok?

<Zico>
- Már akartam javasolni. - pusziltam meg mosolyogva.
Mikor a házunk elé értünk, csendben kerestem elő a kulcsaimat, majd a lehető leghalkabban nyitottam ki a bejárati ajtót.
- Gyere kicsim. - suttogtam neki, mire követett.
Megvárta, amíg visszazárom az ajtót, és fellopakodtunk az emeletre. Mikor becsukódott a szobám ajtaja mögöttünk, megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.
- Felkapcsolod a villanyt, kérlek? - vettem elő a fegyvert, majd mikor világos lett,  leellenőriztem,  és a szekrényembe dugtam, a ruhák közé.
Ledobáltam a ruháimat magamról, és egy szál alsóban dőltem le az ágyra.
- Ha le akarsz zuhanyozni, ott van tiszta törölköző. - mutattam a fiókra. - Én majd reggel, most nincs kedvem. - simítottam oldalamra.

<Kyung>
- Én sem szeretnék. Elfáradtam.- kezdtem kigombolni az ingem és miután levettem az ágy mellé tettem a nadrágommal együtt. Bebújtam Jiho mellé az ágyba és betakargattam magunkat. Oldalára simítottam a kezem és gyengéden cirógattam.
- Köszönök mindent, Jiho. Szép álmokat.- pusziltam meg ajkait.- Jó éjt.- hajtottam le mellé a fejem.

<Zico>
- Nincs mit. Az ember megvédi azt, akit szeret. - motyogtam bódultan, majd éreztem, hogy elnyel a sötét.
Kicsivel később arra ébredtem, hogy nagyon fáj az, hogy levegőt veszek és ráz a hideg. Nem akartam Kyung-ot felébreszteni, ezért csendben szuszogtam.
Fel akartam állni, hogy kimenjek, de olyan erősen nyilallott, hogy képtelen voltam felhúzni magam ülőhelyzetbe.
- Na bassza meg! - morogtam az orrom alá halkan. Akkor maradok, majd reggel felkapaszkodok valahogy.

<Kyung>
- Mm...- motyogtam hajnalban. Kisebb mozgolódásra, morgásra keltem.
- M-mi a baj.- pislogtam laposakat a sötétben.

<Zico>
- Semmi szívem, pihenj csak. - motyogtam, majd összeszorítottam a fogaimat. Ahogy telt az idő, egyre erősödött a fájdalom.
Kezdtem rosszra gondolni.  Mi van, ha az a seggfej eltörte a bordámat? De az nem lehet, annyira azért nem ütött meg egyszer sem. Vagy csak meg lenne repedve?
- Csak ki akartam menni egy pohár vízért, de aztán meggondoltam magam. - nevettem halkan, de aztán meg is bántam a hirtelen cselekedetem.

<Kyung>
- Kicsim.- ültem fel mikor meghallottam fájdalmas nyögését.- Fáj igaz?- motyogtam rekedten miközben a szemeimet dörzsöltem.- Holnap eljössz velem a kórházba. Nem érdekel semmi és senki. A fegyvert eldugod valahova olyan helyre, ahol nem találják meg.- suttogtam- Mindenki másnak pedig azt fogjuk mondani, hogy a buliban leestél a lépcsőről vagy ilyesmi. Ez egész hihető. És nem fogadok el kifogásokat!- magyaráztam határozottan. Hálás vagyok, amiért kiállt értem de nem hagyhatom, hogy nagyobb baja legyen belőle, aggaszt az állapota.- Hozzak be vizet?- cirógattam meg az arcát.

<Zico>
 - Leestem a lépcsőn? - gyermekien egyszerű  ötletére megint nevethetnékem támadt, de inkább kihagytam. - Mekkora balek kell legyen az, aki leesik a lépcsőn egy buliba, és így töri össze magát? - vigyorogtam magam elé a sötétben.
- Jó, reggel bemegyünk a kórházba. De legalább mondjuk azt, hogy valaki meglökött vagy valami síkos volt a padlón, hogy ne legyen már ciki.
Megkerestem magam mellett a sötétben, és hátát simogattam.
- Ömm... leköteleznél egy pohár vízzel. Úgy érzem, alig kapok levegőt.

<Kyung>
- Rendben. És köszönöm.- pusziltam meg vigyorogva. Örülök, hogy hallgat rám és elmegyünk kórházba.
Kimásztam mellőle és magamra húztam a nadrágom. Halkan osontam le a konyhába és a sötétben bizonytalanul kutattam pohár után. Miután kisebb csörömpölést lerendeztem reménykedve engedtem mag a csapot, hogy hátha nem kelt fel rám senki. Visszaosontam a szobába és letettem az éjjeliszekrényre a poharat.
- Gyere.- nyúltam a dereka alá, hogy felsegítsem. Mikor sikerült, az ajkához tartottam a poharat

<Zico>
Lassan kortyoltam a vizet. Kicsit jobban éreztem magam utána, ezért lassan visszadőltem.
- Köszönöm. - motyogtam hálásan. - Még jó, hogy vigyázol rám, nélküled szivacs lennék reggelre. - viccelődtem, miközben visszabújt, és szorosan mellém fészkelődött.
Jó lenne, ha reggelre elmúlna a fájdalom vagy legalább csökkenne, hogy tudjak lábra állni.
- Szeretlek. - suttogtam, majd becsuktam a szemem.
Reggel arra ébredtem, hogy erősen hasít a fájdalom az oldalamba.
- Basszus! - szisszentem fel. Megemeltem a fejem. Kyung álmában magához szorított, pont ott, ahol a bordáim vannak.
- Kyunggie... - susogtam neki, mert már kápráztak a szemeim a fájdalomtól. - Kicsim... ne szoríts így, mert megfulladok. - próbáltam kezét lefejteni magamról.

<Kyung>
Reggel halk és fájdalmas suttogásra ébredtem.
- Mmi...?- néztem fel.- Jaj basszus!- engedtem el Jiho-t amint ráeszméltem, mit csinálok.- Ne haragudj.- ültem fel és megbánóan pislogtam rá.
- Miben segíthetnék? Elkísérjelek a mosdóba? Fürdeni? Hozzak reggelit?

<Zico>
- Semmi baj, nem szándékosan csináltad. Örülök, ha hozzám bújsz... csak nem ma reggel. - mosolyogtam rá. - Nyugodj meg, szívem. Csak segíts felülni. Ki kell mennem a mosdóba. - nyújtottam felé a mancsaim, mire finoman felhúzott. - Köszi! - indultam meg lassan.
Kimentem pisilni, majd ugyanolyan csigatempóval totyogtam vissza a szobámba. - Lezuhanyzunk, felöltözünk, és lemegyünk, előadjuk anyának a "meglöktek a lépcsőn" történetet. Hátha bevisz kocsival. Nem bírok most odáig gyalogolni.  Megkérhetlek valamire? - bólogatott. - Kiveszed a pisztolyt és beteszed az íróasztal alsó fiókjába? Ott nem jár senki, nem találják meg. Meg utána keress valami ruhát mindkettőnknek. Vegyél fel te is, amit szeretnél. Anya majd kimossa a ruháidat, ne mászkálj a tegnapiban. Előtte amm... mész te vagy menjek én zuhanyozni elsőnek? Vagy... khmm megyünk... egyszerre? - jöttem kicsit zavarba. - Persze csak ha van kedved segíteni nekem.

<Kyung>
- Rendben.- mindent úgy tettem, ahogy kért. A fegyvert elrejtettem, vettem elő ruhákat is.
- Öhm... E-együtt?- fordultam el pirulva. Erre nem számítottam. De örömmel segítek neki.
- H-hát... Mehetünk.

<Zico>
- Persze nem muszáj... - bizonytalanodtam el egy kicsit. - Lehet, hogy ez egy meggondolatlan ötlet volt, és még túl korai. - túrtam zavartan a hajamba. - Szóval, ha szeretnél egyedül menni, akkor csak  nyugodtan.

<Kyung>
- De neked szükséged van segítségre. Ne aggódj, minden rendben.- mosolyogtam rá.- Gyere.- fogtam meg a kezét és derekát karolva támogattam be.

<Zico>
Együtt mentünk a fürdőbe, majd a zuhanyfülke előtt zavartan méregettük egymást. Kerülte a tekintetem, gondolom szégyellős volt.
Végül is... hozzáléptem, majd beleakasztottam az ujjaim a boxere gumijába.
- Egek... a múltkori után... zavarban vagyok. - vigyorogtam alsó ajkamba harapva. Lesimítottam alsóját, ő pedig kilépett belőle.
Aztán rájöttem, hogy bár én láttam már őt, de ő nagyon nem engem.
- M-majd én leveszem a sajátom. M-menj csak be nyugisan. Tudom, hogy ez neked zavarba ejtő. - mosolyogtam, de az volt az igazság, hogy nem tudtam, mit fog rólam gondolni.
Te jó ég, úgy viselkedek, mint egy lány.

<Kyung>
Bátortalanul lépdeltem be a zuhanyfülkébe. Remegő lábakkal álltam bent és megnyitottam a csapot. Amíg beállítottam a víz hőmérsékletét addig egy kicsit lenyugodtam és a szívem sem akart kiesni a helyéről.
Viszont ahogy megfordultam és szembetaláltam magam Jiho-val, azonnal kifolyt a nyálam, kiszáradt a szemem és a szívem is majdnem kiugrott.
- Basszus...- suttogtam magam elé elhalóan.
Először mellkasán futottam végig. Most jobban szemügyre vehettem a tetoválásait és a kockáit a pocakján. Az oké, hogy nem a kedvence a tesi de azért valahonnan lett ilyen teste. Nem az az agyongyúrt pacák, csak finoman rajzolódnak ki az izmai. Meglehetősen impozáns látvány... Aztán tovább siklott a tekintetem a combjaira, amik szép hosszúak és erősek. Egyéb méreteiről pedig nem ejtenék szót, mert azt hiszem, így is zavarba ejtő a látvány...
- Bocsi.- fordultam el pirulva.- N-nem akartam...

<Zico>
Olyan éhesen méregetett, hogy ha most nem fájna az oldalam, biztos leteperném.
- Semmi baj... - suttogtam, miközben rajta legeltettem a szemeimet. - Szerintem ez  rendben van egy kapcsolatban.  Nagyon szép vagy. - sóhajtottam vágyakozva. Legszívesebben most... azonnal nekiesnék, ha nem sajogna a bordám.
Kezeimmel végigsimítottam mellkasán, hasán, majd áttértem derekára, onnan pedig fenekére.
- Nem is vagy te olyan vézna... nagyon szép, szálkás tested van. És a combjaid...- simítottam rájuk. - Imádom a szexi combokat.
A helyzet kezdett felforrósodni, ezért hátrébb húzódtam és levettem a tusfürdőt.
- Ne haragudj, ha messzire mentem. Nagyon... vonzódom hozzád. Megpróbálom moderálni a vágyaimat. - pattintottam fel a kupakot.

<Kyung>
- S-semmi baj.- mosolyogtam rá. A bókjaitól teljesen elpirultam és melegem lett. - Hozzá kell még ehhez szokni.- pusziltam meg. Kivettem a kezéből a tusfürdőt és nyomtam a tenyerembe. Félretettem a tubust és finoman mosdatni kezdtem. Gyengéden simogattam, lágyan futtattam végig testén az ujjaimat. Fájó pontján vigyázva érintettem.

<Zico>
Ahogy simogatott, kényszerítettem magam, hogy ne kezdjek ott lenn éledezni. Akármennyire ügyelt, mikor oldalamat elérte kicsit összerándultam. Hagytam, hogy megfürdessen, majd mikor végzett, megint a kezembe vettem a flakont, és én is finom mozdulatokkal mosdatni kezdtem. Élvezettel simogattam, a bőre puha és forró volt. Végig akartam csókolni mindenhol, olyan jó lenne, ha érinthetném.
- Nem értem, mi van velem. - elgondolkodva ráncoltam a homlokom, miközben lemostam róla a habot. - Én nem voltam korábban ilyen kanos. Én... nem is érdekelt a szex. Csak mióta te a közelemben vagy. - hümmögtem a számat rágva.

<Kyung>
- Ne aggódj. Ez természetes.- simultam hozzá egész testemmel és megcsókoltam.- Ígérem, hogy nem kell sokat várnod rám.- cirógattam meg orrommal az orrár és még egy csókot adtam neki.

<Zico>
- Addig várok rád, amíg kell. - túrtam a hajába. - Nagyon vágyom rád, de... nem tudom, hogy képes leszek-e egyáltalán megtenni. Fájdalmat fogok neked okozni, pedig nem akarom. Ezt eddig nem mertem elmondani. De az első pár alkalom biztos fájni fog és ettől lehet, hogy majd undorodni fogsz tőlem. Az első pedig valószínűleg nagyon fog fájni. Talán... jobb lenne, ha csak pettingelnénk, az nem fáj. Úgyis ki lehet elégülni bizonyos mértékig. - zártam el a csapot, majd kiléptem és a derekamra kötöttem a törölközőt óvatosan, a másikat pedig  az övére csavartam.

<Kyung>
- Köszönöm.- motyogtam mikor becsavart a törölközőbe.- Én erre még nem is gondoltam...- nyeltem nagyot.- De én azt akarom, hogy boldog legyél. É-és állítólag... Szóval neked az úgy nagyon is jó... Csak egy kis időt adj és felkészülök rà. Rendben?- simogattam meg az arcát.- De előbb bírd ki 2 hétig cigi nélkül.- kuncogva kacsintottam rá.

<Zico>
- Ha segítesz, kibírom bármeddig. - mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét és a szobámba mentünk.
Összeszorított fogakkal törölgettem magam, majd oldalamat fogva  vettem fel a tiszta alsót az ágyról. Felhúzni azonban már nem tudtam.
- Kyung... tudom, hogy ez zavarba ejtő, de... segítenél ezt meg a nadrágot felvenni? Nem tudok lehajolni.  - lóbáltam meg előtte a boxert torok köszörülve.

<Kyung>
- Persze... S-segítek.- vettem el a kezéből és leguggoltam elé. Lába elé tartottam az alsónadrágját és egyik majd másik lábával belebújt. Lassan húztam feljebb szememmel végig követve a mozdulatot majd mikor a derekához értem, felhajoltam. Rendesen felhúztam neki majd hasára adtam egy csókot. A nadrágjáért nyúltam és ugyan ezt az utat csináltam vele végig. Közben a vállaimba kapaszkodott.

<Zico>
Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, amíg öltöztetett. Tetszett, hogy méreget, meg hogy eleve előttem guggol, de bénán is éreztem magam, amiért ennyit nem tudok megcsinálni egyedül.
Mikor kész volt, idétlen mozdulatokkal húztam magamra a kikészített felsőt, miközben ő is felöltözött.
- Na oké, ez kemény menet volt. - töröltem meg a homlokom. - Menjünk le reggelizni, utána meg... oh, de nem akarok a kórházba menni. - nyafogtam.

<Kyung>
- De elmegyünk. Meg kell gyógyulnod!- mondtam határozottan.- Gyere.- karoltam belé él lefelé indultunk.

<Zico>
- Jó-jó mami, jó kisfiú leszek. - adtam meg magam.
Anyát a konyhában találtuk testvéremmel. Woonie épp az újságot böngészte, anya pedig a tányérokat törölgette.
- Sziasztok. - köszöntem halkan, hogy ne hozzam rájuk a frászt.
- Jó reggelt, fiúk! Na, jó volt a buli? - fordult felénk anya mosolyogva.
- Igen, csak... történt egy kis baleset. Az egyik részeg srác meglökött és lebuckáztam a lépcsőn. Szerintem jól vagyok, de Kyung mindenképp azt szeretné, ha megvizsgálna egy orvos, mert szúr a bordám.
- Meglökött? - nézett fel bátyó az újságból. - Legalább bemostál neki utána?
- Mivel lett volna jobb? - vontam meg a vállam. - Full részeg volt, azt sem tudta mit csinál.
- Jiho-nak igaza van. - simogatta meg anya a fejem. - Az erőszak nem megoldás. - lopva Kyung-ra pillantottam. - Egyetek, és bemegyünk a kórházba, jó? - tette elénk a reggelit anya.

<Kyung>
- Köszönjük.-hajoltam meg majd előbb Jiho-t ültettem le, utána én is helyet foglaltam.
- Nem lenne baj, ha én is bemennék?
- Dehogy baj. Gyere csak. De a szüleidnek szólj, hogy merre vagy, ne aggódjanak.
- Rendben. Reggeli után felhívom anyut.- mosolyogtam kedvesen.
- Jól áll Zico pólója.- lökött oldalba röhögve Jiseok.
- Kösz...- hajtottam le a fejem. Most mit gondolhat...- Cs-csak nem akartam azt visszavenni, ami tegnap rajtam volt...- magyarázkodtam.
- Értem én!- húzogatta a szemöldökét.

<Zico>
- YA! Én mondtam, hogy vegye fel nyugodtan a ruháimat. - hadonásztam a pirítóssal. - Különben is... szexi, ha valaki a pasija ruháit hordja. - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire felnevetett.
- Jó-jó! Élvezzétek az életet, gyerekek! Meg egymást. - tette hozzá perverzen, mire anyától kapott egy tockost, én meg majdnem megfulladtam a falattól,  amit épp rágtam.
- Viselkedj, fiam! Ez az ő magánéletük, úgy rendezik, ahogy szeretnék. Amíg boldogok együtt, addig én is az vagyok. - anya meleg mosolya jólesett.
- Igen Taewoonnie, inkább neked is be kéne CSAJOZNI már. - emeltem ki a csajozást, hogy értse a célzást, mire összeszűkített szemekkel méregetett.

<Kyung>
Csak kuncogtam a kakaskodásukon. Teljességgel megmelengette a szívemet, hogy az anyukájuk ilyen elfogadó.
- Igen... Valami kis aranyos lány... Egy tisztességes, kedves bombázó... Aki nem is lakik olyan messze...- ábrándoztam el majd hangosan kacagtam.
- Na jó én mentem... Magukra hagyom az álompárt!- állt fel puffogva Taewoon.
- Ne csipkelődjetek, fiúk!

<Zico>
- Igen Jiseok, ne irigyeld a dögös pasimat! - kiabáltam utána viccelődve.
- Mit szólnátok, ha délután sütnék nektek valami finom süteményt? Akarjátok? - ült le anya a felszabadult székre.
- Aha! Valami hihetetlenül finomat! Akkor meg is gyógyul az oldalam. - fogtam meg az említett testrészt.
- Jaj te, haspók! - kuncogott rajtam anya, majd mikor végeztem felállt, és elmosta a tányéromat.
Közben Kyung is végzett, és mellésietett segíteni neki.
- De édik vagytok együtt. - mosolyogtam a látványra. - Kyung lehetne nálunk többet. Mondjuk... folyton. - mondtam csak úgy mellesleg.
- Jiho, ne légy telhetetlen. - nevetett fel anya. - Ha megtanultok együttműködni, erre még hosszú éveitek lesznek. Ne rémítsd meg szegény srácot  már az elején.

<Kyung>
- Nem rémít meg.- kuncogtam.- Én is szeretek vele együtt lenni. Sokat.- mosolyogtam Jiho-ra.- Viszont én most felhívnám anyut.- tettem a szárogatóba az utolsó tányért.
- Persze. Menj csak.
Megtöröltem a kezem, felsiettem a szobába és a mobilom után kutattam. Azonnal anyut tárcsáztam ám sokadik csengésre sem vette fel.
"Jiho-éknál vagyok. Jó volt az este de egy kicsit megsérült Jiho. Leesett a lépcsőről. Bekísérem a kórházba. Annyira nem komoly, azt hiszem. Kaptam reggelit, miattam ne aggódj. Délután hazamegyek. Szeretlek, sok puszi! :-* ♥ "- írtam anyunak az SMSt.
Miután végeztem, visszabattyogtam a konyhába.