21. Rész

<Kyung>

Egészen reggelig szundikáltam.

A nővérke megint megkérdezte, hogy melyik kaját szeretném rendesen elfogyasztani. Ismét az ebédet választottam. Kértem, hogy valami finomat hozzanak. Kórházhoz képest finomat...

- Szép reggelt hyung - nyitott be az ajtómon Jihoon. - Az este voltam bent nálad, de már aludtál. Nem zavarlak?- állt meg az ajtóban.

- Nem. Gyere csak be. Milyen volt tegnap a barátaiddal?

- Jaj már nagyon rég láttam Őket, hiányoztak - mosolygott szégyenlősen majd leült a székre. - És neked hogy ment tegnap?

- Egész jól. Elmondtam a szüleimnek mindent. És nem haragudtak rám nagyon. És a barátomnak is megbocsájtottak - újságoltam vidáman. - Meséltem neki rólad - folytattam mire megcsillantak a szemei és kíváncsian figyelt. - Féltékeny lett rád - kuncogtam mire Ő hangosan felnevetett.

Még sokáig beszélgettünk majd még dél előtt visszament a szobájába. Kezdem igazán megkedvelni ezt a fiút.

"Szia. Majd délután, ha ráérsz, bejöhetnél. Hozd az összes leckét is. Meg Minhyukot és magadat. ♥ "-  írtam az üzenetet Yookwonnak. Letettem a mobilom és ebédig visszaaludtam.

<Zico>

Mélyen aludtam, megint jóval dél után ébredtem fel.

Az ágyban fetrengtem, lusta voltam.

" Szia, tündérke.  Most keltem fel. Veled mi újság, minden rendben? Remélem nem zavarlak. " - írtam vidáman szerelmemnek, majd egy utolsó nyújtózás után felkeltem és kicammogtam a mosdóba.

Mikor végeztem, lementem és összeszedtem a házat, hogy mindenhol tisztaság legyen.

- Szia - totyogott le Junhyung álmosan. - Oh, köszi. Megcsináltam volna - dörzsölte a nyakát ásítozva.

- Ugyan, hagyd csak. Igazán semmiség volt.

A konyhába mentünk, ahol csináltam mindkettőnknek kávét.

<Kyung>

Kb egy óra után jött az ápoló nő az ebédemmel. Hiába kértem, hogy valami finomat hozzon, ma is csúnya zöld színű trutyit kaptam. Bár az íze meglepően tűrhető volt.

Miután elfogyasztottam, megkaptam a szurimat, ami meggátolja, hogy visszajöjjön az ebéd. Kicsit pihengettem, mert éreztem, hogy elkap a rosszullét, de a gyógyszer hamar segített.

Mikor már jobban voltam megnéztem a mobilom, hátha keresett valaki. Kettő üzenetem is érkezett.

" Szia, Mackóm ^^ Velem minden rendben. Most ebédeltem. Délután bejön hozzám Kwonnie és Minhyuk. Te is bejössz?" - válaszoltam Jihonak majd megnyitottam Yookwon üzenetét.

"Szia. Hogy vagy? Minden rendben? Mi történt? Amint tudunk, megyünk. Vigyázz nagyon magadra!  " - írta aggódva Kwonnie.

"Minden rendben van, igen. Várlak Titeket. *.* " - küldtem a választ majd egy kicsit ismét visszaaludtam.

<Zico>

Elgondolkodva nyammogtuk a reggelinket, amikor megkaptam a választ.

" Igen.  Nem leszünk túl sokan? Nem fogsz nagyon elfáradni? " - pötyögtem ásítva, majd letettem a készüléket az asztalra.

- Te jól vagy, hyung? - pillantottam rá. - Elég sápadt vagy.

- Csak másnapos - kuncogott magán. - Minden jól ment az este a melóban? - tette le inkább a kaját, és maga elé húzta a kávét.

- Igen, ketten egész könnyen boldogultunk. Jól elbohóckodunk együtt, nem unatkozunk akkor sem, amikor nincs senki a pultnál - vigyorogtam álmosan.

Mikor végeztem, elmostam a tányéromat, a poharamat, majd Junhyung vállát megveregetve kerültem ki.

- Felmentem egy kicsit - indultam meg a szobámba.

<Kyung>

"Nem fogok. Most sokat aludtam. ;-) " - válaszoltam vissza Jihonak.

Igazából örültem, hogy jöttek hozzám, legalább nem punnyadtam egyedül.

Amíg nem érkeztek meg a vendégeim addig pihengettem, forgolódtam majd meguntam és felültem az ágyamban és az ablakon próbáltam kikandikálni. Az ablakom pont a kórház kertjére néz. Szép az idő és olyan szívesen mennék ki de nem lehet... Ezért magasra megnyúlva, mint egy szurikáta, kifelé bambultam.

<Zico>

Épp az ágyon hemperegtem, amikor megjött a válasz.

Nem írtam semmit, hanem felültem és összeszedtem kicsit magam. Leérve a földszint üres volt, ezért csendben hagytam el a házat.

Úton a kórház felé azon gondolkodtam, hogy hogyan hozzam rendbe az életemet, de egyelőre semmi ötletem nem volt.

A recepción  ismerős arcokba botlottam.

- Halihó! - dugtam a fejem Yookwon és Minhyuk közé, akik meglepve ugrottak meg kicsit. - Mi újság?

- Zico... te hogy... kibékültetek végül? - fordult felém Hyukkie, mire mosolyogva bólintottam.

- De jó! - borult a nyakamba Kwonnie. - Akkor most már meggyógyul Kyunggie. Annyira örülök, hiányoztok a suliból - szontyolodott el. - Te mikor jössz megint? Legalább együtt lógnánk, amíg Kyung meggyógyul.

Nem szóltam semmit, csak intettem, hogy kövessenek a lift felé. Valahogy... kínos volt elmondani, hogy nem megyek vissza. Szégyelltem magam.

- Hagyd most - nyugtatta párja, aki titokban tudta az igazat. - Nehéz időszakon mennek keresztül mindketten.

Csendben maradtam, amíg meg nem hallottam a csilingelést.

A folyosón Kwonnie tovább csacsogott, de nem is hallottam, hogy miről beszél.

Halkan nyitottam be, szerelmem vágyakozva pislogott ki az ablakon.

- Szia, nyuszi - szólítottam meg szelíden, mire mosolyogva fordult felénk.

- Kyunggie! - előzött meg Yookwon, majd párom nyakába borult.

<Kyung>

- Sziasztok - mosolyogtam rájuk kedvesen.

- Úgy hiányzol Te lüke - suttogta nekem Yookwon.

- Ti is nekem - simogattam a hátát.

- De mi ez az egész?- tolt el egy kicsit magától - Egyik nap még Jaehyo kapar össze a buszmegállóban, aztán a kórházba visz, de Te egy szót sem vagy hajlandó mondani, hogy mi történt, senkit sem akarsz látni. Aztán másik nap pedig SMSt küldesz, hogy jöjjünk be és leckét is hozzunk... Mi van veled Kyunggie? - nézett rám aggódva.

- Most már semmi rossz, nyugi. Csak... Egy kicsit összekaptunk Jihoval...

- Kicsit? - húzta fel a szemöldökét.

- Kicsit. Meg kicsit hülye is voltam... De most már azt hiszem minden rendben lesz - mosolyogtam rájuk biztatóan. - Ha felépülök, minden úgy lesz, mint rég. Csak jussak el odáig...

- Ne mondj ilyeneket! El fogsz jutni! Így is rendesen megijesztettél... Többet nem hagyom...

- Kedves vagy - öleltem megint magamhoz. - Meséljetek... Veletek mi van? Suliban mik történtek, miről maradtunk le?

Közben Jiho és Minhyuk is körém telepedett és Zico egy puszival üdvözölt.

<Zico>

Mosolyogva figyeltük, és inkább csendben hagytuk egy kicsit pörögni Yookwont.

- Mindig ezt csinálja, ha izgatott - súgta nekem halkan kuncogva B-Bomb, majd mindketten az ágyra ültünk.

Megpusziltam páromat, mire Kwonnie elégedetten vigyorgott ránk.

 - Nem sok mindenről maradtatok le, tök uncsi nélkületek - szusszantott szomorúan. - Befejeztük a tananyagot, nemsokára vizsgák. Jönnötök kellene minél hamarabb. Még van, amiből előbb kéne pár jegy - húzta el a száját, majd megfogta Kyung kezét. - Tudom, hogy beteg vagy, szívem. Biztos meg fogják érteni, de te... te hogy magyarázod ki? - pillantott rám.

Lehunytam a szemeimet, nem hiszem el, hogy folyton rákérdez.

- Yookwon, neked különleges érzéked van ahhoz, hogy elkapd az ember legérzékenyebb pontját - motyogtam halkan. - Nem megyek vissza a suliba. Mert... nincs rá lehetőségem.

Kinyitottam a szemeim, de inkább nem néztem rájuk, hanem Kyung vállára hajtottam a homlokom.

- Hogy... mi? - hallottam meg Kwonnie döbbent sopánkodását. - De hát... Kyung, te ezt hagyod? Ne csináld már, szólj rá, a te fiúd! - ugrott fel barátunk, mire Minyhuk visszahúzta és csitítani kezdte. - Nem Hyukkie, én nem veszek részt ebben a játékban! Te sem akarsz visszajönni? - suttogta kétségbeesetten Kyung kezét szorongatva.

<Kyung>

- Én... Én... - sóhajtottam kétségbeesetten majd Jihora néztem és vissza Kwonniera. - Én már beszéltem vele erről, de nem hallgat rám. És nem is mondhatom meg neki, hogy mit csináljon... Én... Visszamegyek. Aztán majd lesz valahogy.

- De... De miért? - méregetett minket komolyan Yookwon. - Te tudtál erről?! - vonta kérdőre a párját.

- Igen - felelte lazán.

- És hagyod ezt?!

- Kicsim... Ez az Ő dolguk.

- De ez egy rossz döntés... Nem hagyhatjuk.

- Nyugi Yookwon. Nem dől össze a világ, nem megyünk el örökre. Csak Jiho otthagyja a sulit. Én meg csak a vizsgákra megyek be. Ennyi.

- De... Ahj... - fordult el. Nehezen tudta ezt feldolgozni. Megértem. Akárhányszor előjön ez a téma... Nekem is mindig rossz. De ha Zico ezt akarja, nem szólhatok bele, Ő tudja.

<Zico>

Cikin éreztem magam, mindenki úgy néz rám, mintha a világ rossza lennék. Miért nem értenek meg engem is? Komolyan nem értik, hogy jobb így?

- Beszéljünk valami másról - köszörültem meg a torkom. - Veletek mi újság? Jól megvagytok együtt? - kérdeztem felváltva pislogva rájuk.

- Mi jól. Összemelegedtünk nagyon az én kis édesemmel - karolta át Minhyuk a még mindig aggódó arcot vágó Kwonniet.

- Az jó. Örülök nektek - cirógattam meg Kyung kezét, majd összekulcsoltam az ujjainkat. 

A telefonom rezegni kezdett a zsebedben.

- Bocs, srácok - álltam fel, majd az ablakhoz sétáltam. - Szia hyung! Hallgatlak - szóltam bele, miután láttam, hogy Junyhyung az.

- Ma ne menj a klubba. Gyere haza, beszélnünk kell - tért a lényegre.

- Baj van? - kérdeztem bizonytalanul.

- Nincs. Majd itthon megvitatjuk - tette le, én pedig döbbenten bámultam a készüléket.

- Minden oké? - hallottam meg Minhyuk hangját.

- Nem tudom - sétáltam vissza. - Nem értek semmit - bújtam Kyung hátához.

Rosszul csináltam valamit? Vagy... hibáztam a melóban?

<Kyung>

- Semmi baj - suttogva fogtam meg a kezét és lágyan simogattam.

- Minhyuk... Majd ha valamelyik nap összefutsz Jaehyoval... Beküldenéd hozzám? Bármennyire is haragszotok rá, vagy irritál engem, hogy Zicora hajt vagy hajtott... Mégis Ő mentett meg - magyaráztam.

- Hát... Ha szeretnéd. De biztos?

- Igen - bólintottam határozottan.

- Jól vagy? - fordultam Zicohoz és megsimogattam az arcát.

<Zico>

- Persze. Vagyis... azt hiszem. Olyan furcsa volt a hangja - motyogtam kicsit bizonytalanul.

- A bátyád volt? - nézett rám kíváncsian Kwonnie.

- Nem, Junhyung. Most... nála lakom meg... dolgozom. De ezt ne verjétek nagydobra, mert akkor bajba kerülhet, velem együtt.

Bólintottak, de láttam rajtuk, hogy szerintük hibát követek el.

A hívás járt a fejemben, miközben szerelmem kézfejét simogattam, aki nekidőlt a mellkasomnak és hagyta, hogy cirógassam.

- És képzeld, képes volt megvenni azt a halálmasinát - hallottam meg egyszer csak Yookwon durcás hangját.

- Kicsim, az nem halálmasina, az egy paripa! Egy csodálatos gépezet, egy...

- Megvetted a motort? - vágtam közbe, amikor leesett, hogy mi is az a "halálmasina".

- Aha! - vigyorgott rám Minhyuk, mint a tejbe tök.

- Király! - nyújtottam felé a tenyerem, mire belecsapott. - Ha lesz jogsim, nekem lehet egy? - pislogtam, szerintem aranyosan szerelmemre, akinek elsötétült a tekintete kérdésemre. Nem hatottam meg a "cukiságommal." - Jó-jó, nincs motor - adtam meg magam.

<Kyung>

Most már egy kicsit engem is kezdett aggasztani az a hívás. Bár én nem hallottam Junhyung hangját, attól még félve és kíváncsian várom, hogy mit akarhatott.

- Nem. Szó sem lehet motorról - ráztam meg a fejem határozottan. Jiho már épp kezdett volna bele az érvelésbe és Minhyuk is majdnem beleszállt a vitába, de lecsitítottam Őket.

- Nekünk kocsink lesz - simogattam meg Zico arcát. - Azt majd vezetheted. De csak óvatosan. És ezt neked is ajánlom Hyukkie. Mostanság annyi balesetről hallani... - sóhajtottam szomorúan.

- Ugye! Én is mindig ezt mondom neki... - folytatta Yookwon. - De rám nem hallgat... Csak mikor meglesz a baj... Csak ne adja az Isten... - tette össze a kezét és az égre emelte szép szemeit. Jiho és Minhyuk kinevették, én csak a fejemet csóváltam a két csődör viselkedése miatt.

- Most még csak nevettek... De meg ne várjátok, míg miattatok kell ide jönnünk látogatóba... - sóhajtott egy mélyet Kwonnie.

- Naaa szívem - ölelte meg hátulról Minhyuk. - Ilyen nem lesz, ne aggódj - puszilta meg. - De azért valld be, hogy neked is tetszett, ahogy az arcodat simogatta a lágy, langyos szellő, ahogy az izmos testembe kapaszkodtál és együtt szeltük át az autópályákat - festette le mesterien a képet, közben a kezeivel mutogatott. Yookwon csak megforgatta a szemeit és megadta magát.

<Zico>

Durcásan fújtam fel az arcom a kocsi hallatán.

- De egy motor sokkal menőbb! Olyan... igazi rosszfiús! - sopánkodtam, de hiába.

Kwonnie panaszkodására viszont kuncogni kezdtünk. Minhyukkal szeretünk veszélyes dolgokat űzni, még jó, hogy van, aki megállít minket.

- De akkor egy feltuningolt sportkocsi, nitróval, meg minden egyéb király cuccal, oké? - alkudoztam szerelmemmel, aki lemondóan emelte égnek a tekintetét.

- Majd megszereljük mi ketten - kacsintott rám Hyukkie. - Teszünk bele egy-két spéci cuccot, amitől gyorsulni fog, mint a szél.

- Oké, most álljatok le! - szólt ránk Yookwon fenyegetően. - Különben is, a pincérfizetésedből akarsz meggazdagodni? Inkább gyere a suliba, az eszeddel hamarabb pénzt keresnél.

Úgy mondta, mintha csak mellesleg jegyezné meg, de engem nem ver át.

- YA! Tudom, mire megy ki a játék! - emeltem fel az ujjamat - Te nagyobb érzelmi zsarnok vagy, mint anyám. Bűntudatot akarsz kelteni bennem! Különben is nem pincér, hanem pultos.

- Hmm...talán - vigyorgott rám huncut mosollyal.

Összeszorítottam a fogaimat, hogy ne mondjak valami csúnyát.

- Kyunggie szólj rá, vagy... - morogtam páromra sandítva.

<Kyung>

- Nem szólok rá, mert igaza van - csúszott ki úgy mellékesen. Jiho nagy szemekkel nézett rám. - Na jó... Szerintem hagyjuk ezt a témát. Nagyon nem akarok balhét... - sóhajtottam majd ledőltem a párnámra.

<Zico>

Nem szóltam semmit, csak a takaróját bámultam. Nyilván tudtam, hogy nem támogatja ezt az egészet, de azért jól esett volna, ha nem egyedül vagyok mindenki ellen.

Mélyet szusszantottam, amíg a többiek bocsánatkérően pislogtak rám.

- Oké, én most jobb, ha megyek - álltam fel. - Hyung vár. Kíváncsi vagyok, mit akarhat - hajoltam meg kicsit. - Majd találkozunk, beszélgessetek nyugodtan. 

<Kyung>

Nem akartam megbántani egyikőjüket sem és kellemetlen helyzetbe sem szerettem volna hozni Őket.

Nem örültem, hogy sikerült Jihot elűznöm, de persze neki is megvan a dolga, nem ülhet örökké mellettem.

Az álompárocska még maradt velem egy kicsit. Beszélgettünk a suliról, jól leszidtam Kwonnie-t, hogy miért nem hozott be nekem házi feladatokat. Megint csak unatkozni fogok... Aztán lassan nekik is hazafelé vezetett az útjuk.

Később kaptam egy kis "vacsi infúziót" aztán a nővér felkészített arra, hogy délelőtt benéz majd hozzám egy pszichológus. Mondanom sem kell mennyire örültem neki, de ez van. Senki sem foglalkozik azzal, hogy én mit szeretnék. Mindegy is.

Nyolc óra körül álmosan forgolódtam majd lecsuktam a szemeimet és el is aludtam.

<Zico>

Morcosan ballagtam haza. Nem haragudtam rájuk, tudtam, hogy igazuk van és csak jót akarnak, mert szeretnek. Azzal volt bajom, hogy nem találtam a megoldást a problémára. Nem válhatok árulóvá.

Otthon végigjártam a házat, de hyung sehol nem volt, ezért végül bekopogtam a szobája ajtaján.

- Gyere! - hallottam meg a hangját bentről.

Ahogy benyitottam, láttam, hogy az ágyán fekve tévézik.

- Szia. Jöttem, mert hívtál - ácsorogtam az ajtóban.

- Ennyire nem volt sürgős. Gyere ide - ütögette meg maga mellett az ágyát.

Elbizonytalanodtam, miért akarja, hogy az ágyára feküdjek?

Megtettem, amit kért, de megtartottam a tisztes távolságot.

- Beszélnünk kell - kezdte bizonytalanul. Zavarban voltam, egyre jobban féltem, hogy azt akarja mondani, amire gondolok. - Nem akarom, hogy félreérts - hunyta le a szemeit.

Nagyot nyeltem, úgy vártam.

- Mielőtt hívtalak... engem felhívott Taeil barátunk és... arra kért, hogy küldjelek haza.

- De... mi-miért? - ültem fel döbbenten. - Rosszul végzem a munkám? Figyelj, még csak két este voltam. Belejövök egy pár nap múlva.

- Nincs a munkáddal semmi baj - ült fel ő is. - És ő is kedvel téged, mint barát persze. Pont emiatt szeretné, ha... helyrehoznánk az életed. Arra kért, hogy segítsek neked, és ezt persze meg is fogom tenni - sóhajtott nagyot.

Meglepetten pislogtam rá.

- Azt akarod, hogy elmenjek? - suttogtam halkan.

- Dehogy akarom. Nekem nem vagy teher. Örülök, hogy itt vagy. De valahol mélyen te is tudod, hogy haza kell menned. Hisz elmondtad neki, ő pedig elmondta nekem.

- Azt hittem, bízhatok benne - dőltem vissza, de nem néztem rá. Szégyelltem magam, amiért titkon haza vágytam.

- Bízhatsz is. Pont a miatt hívott fel, mert aggódik a sorsodért. Nem mondtad el nekem, mert azt hitted hálátlannak foglak tartani. Ezt tudom, mert annyira ismerlek már - dőlt ő is hátra. - Zico, te a hűség mintaképe vagy. Bár minden bandatagom ilyen lenne - mosolygott rám. - Ezért nem haragszom. Feláldoznád a jövőd, hogy ne tekintselek árulónak. Ez... sokat jelent nekem.

Egy ideig csendben néztük a tévét. Az előző beszélgetés járt a fejemben.

- Nekem... van egy-két orvos ismerősöm. Szerzek nekem az elmúlt hetekre papírt. Kitalálunk neked valami betegséget. Szeretném, ha visszamennél az iskolába.

- És a klub? - kaptam rá a tekintetem.

- Te ne aggódj a miatt. Találok a helyedre embert.

Bólintottam, majd lassan feltápászkodtam.

- Én... akkor megyek, és... összepakolok.

- Nem kell máris indulnod. Nem elzavarni akarlak.

- Én... összeszedem a cuccaimat, és még ma este bemennék a melóba. Az igazolásom úgyis csak holnap lesz meg. Ráérek holnap hazamenni.

Magára hagytam, és a szobámba mentem összecuccolni. Nem voltam nagyon berendezkedve, egy óra alatt mindent a bőröndömbe dobáltam, majd elindultam az utolsó estémet ledolgozni a klubba.

" Holnap hazamegyek." - írtam Kyungnak az üzenetet az utcán sétálva.